Immár 53 éve, hogy első kupadöntőjét játszotta egymás ellen a Real és az Atlético csapata. José Emilio Santamaría és Enrique Collar akkoriban játékosként ott voltak a pályán és visszaemlékeztek arra a találkozóra. „Abban az időben a játék jelentett számunkra mindent„, – magyarázzák.

Collar: „Ez bonyolult. Nem rendelkeztünk a tapasztalatukkal, de jól játszottunk és jól meg is vertük őket. Én szereztem az egyenlítő találatot – majd az északi oldal felé mutattam – ezután tovább két gól előkészítésében is részt vettem.”

Santamaría: ” Nagyon kimerülten érkeztünk a mérkőzésre. A Real Madrid szezonjai rendkívül fárasztóak voltak abban az időben. Úgy, mint a bajnokság, a BEK és a Király-kupa, mi túrákat tettünk, hogy pénzt szerezzünk az új stadion megépítéséhez. Mire elértünk a kupadöntőig, addigra legalább 50 meccs volt a lábainkban. Az első félidőben szilárdak voltunk és uraltuk a mérkőzést. De Gento kapott egy rúgást, és ez rosszul érintett minket. A második félidőben kezdtünk alulmaradni, és úgy körbe futottak minket, mint egy csapat energikus gyerek… Ők szintén gyakorolták a különleges bedobásokat, amiknek köszönhetően rengeteg problémát voltak képesek okozni nekünk. A játékos ellenkező irányba nézett, mint ahogy dobta a labdát, miközben Collar rohant az oldalvonal mellett elvíve az őrzőjét, ezzel teret nyitva Peirónak a futásra.”

Collar: „Mi csak gyerekek voltunk, Pepe. A játékosoknak el kellett felejtenie, hogy hány év telt el azóta, mióta az Atlético utoljára megverte a Real-t. Az egyetlen mérkőzés ami számít, amit játszani fognak. Abban az időben a Real legyőzése volt a legnagyobb dicsőség a szezonban. Kemény munka volt, de sikerült is.”

Santamaría: „A játékosoknak gondolniuk kell a klub presztízsére, ami kockán forog, és megérteni, hogy nagy felelősség van rajtuk. Ebben a szezonban nem nyertek semmit, és a Real Madrid mindig is élt-halt a trófeákért.”