Tornyi Barnabással készült interjúnk még 2012 augusztusában jelent meg először.

Katar, légkondicionált stadion, tevék, 2022-es világbajnokság… Hogy mi köze van mindennek a madridom.hu oldalhoz? Tornyi Barnabás nyári szabadságát töltötte itthon, és amint ezt megtudtam, mindenképpen szerettem volna beszélgetni vele. Barnabás ugyanis a katari Al Sadd szakmai igazgatója, amely Raúl Gonzalez jelenlegi klubja is. Ha még ennél is több kellene az olvasóknak, hogy belenézzenek ebbe a cikkbe, akkor még annyit elárulhatok, hogy szó volt az NBI-ről, Katarról, Puskásról, a Mourinho-féle színházról, és persze a kihagyhatatlan Real Madrid – Barcelona ellentétről. Egy biztos, Tornyi Barnabásnak mindenről volt véleménye…

Szekszárdon kezdte edzői karrierjét, mégpedig az ottani utánpótlás csapatnál. Most pedig egy katari klub szakmai igazgatója, kérem, mesélje el, hogyan jutott el idáig?

„Ez nagyon sok évet, nagyon sok buktatót jelent, de nem olyan sokat, hogy megutáltam volna a focit, vagy megcsömörlöttem volna tőle. Bár, a „csömör” szót, azt azért használom, mert valószínű, hogy majd a könyvemnek egyszer az lesz a címe, hogy „csömör”, hiszen egy pár szemétdombra is fújt a szél, szó se róla. 1980-ban egy serdülő II-es csapatban kezdtem a pályát, mint fiatal tanár bácsi, aki mindenképpen labdarúgóedző akar lenni. Azokkal a srácokkal Szekszárdon szinte együtt nőttem fel, aztán életem első felnőtt csapata Bonyhád lett, majd Debreceni Kinizsi, Oroszlány, ezeket azért foglalom így össze, mert egyik sem első osztályú klub volt, viszont olyan eredményeket értünk el, amivel aztán lehetett dicsekedni, avagy felfigyeltek rám.”

Akkor ezek után következhetett az első NBI-es csapat is…

„Az oroszlányi eredményeimre felfigyeltek, és mivel 17 km-re volt Tatabánya, így az lett életem első NBI-es csapata, majd ezt követte még tizennégy szerződés NBI-es csapatoknál, meg az olimpiai válogatott, egy kis Kuvait, sok Amerika, aztán ismét Magyarország, igaz a Diósgyőrnél töltött időszak már bukás volt. Bár itt is megkérdezném a jelenlegi helyzet után – amikor többen vannak fogdában a magyar futballból, mint szabadlábon – hogy a módszerem bukott meg, az elképzelésem bukott meg, vagy megbuktam, mert vak voltam? Tehát, ilyenkor villódznak az emlékek, a jogtalan tizenegyesek, a furcsa kiállítások, a megfordított meccsek, meg minden… De maradjunk annyiban, hogy azt az időszakot is tanulásra használtam, és most pedig már öt éve Katarban vagyok, és ez az év, ez kirobbanó volt, meg persze közben 33 év eltelt…”

Mindig is a futball világában akart elhelyezkedni, sosem vonzotta más szakma, esetleg más sport?

„Előbb voltam úszóedző, mint labdarúgóedző (nevet). A Tanárképző Főiskolán biológia-testnevelés szakot végeztem, azt követően mentem csak a TF-re. Viszont az első pillanattól tudtam, hogy bármennyire is szeretem a tanári hivatást, bármennyire is imádom a gyerekeket, végül a futball lesz az én szakmám, igaz, az első klubomnál szinte az összes játékos idősebb volt nálam. Akkor már „Tanár Úr” voltam, és már akkor húzós akartam lenni, és azt gondoltam, hogy ez megy nekem. Az, hogy foci, az születésemtől velem volt, ez egyértelmű.”

Magyarországon rengeteg csapatot edzett, Tatabánya, Rába ETO, DVTK, ZTE, Honvéd, Dunaferr, Vasas, Siófok… Melyik időszakra emlékszik vissza a legszívesebben?

„Sok kategóriában lehet szétválasztani ezeket a csapatokat, mert a szakmai része, az elgondolásaim megvalósítása, a játékosaim motiválása, ezekre azt mondom, hogy majd minden csapatnál sikerült. Az, hogy az öltözőben én voltam az „úr”, – és nem úgy, hogy most majd én aztán megmutatom – szóval minden egyes közösségben van egy falkavezér, most az öltözőn belül, evidencia – igaz Magyarországon nem mindig – hogy a vezetőedző az. Persze volt, hogy a kívülről beszűrődő hangok sokszor elrontották a kedvemet, a törekvéseimet. Mondok egy jó példát: a legcsodálatosabb közönség, akikkel valaha is találkoztam, a diósgyőri közönség, ha meg haragszik valaki, ha nem. Ők voltak azok, akik nem a győztest szerették, hanem a csapatot. De a ZTE-nél, Tatabányán és Siófokon is nagyon jól éreztem magam. A rendszerváltás után persze sok minden megváltozott, voltak klubok, ahol demokrácia helyett anarchia lett. Jöttek a szerencselovagok, a szemét, mocskos klubvezetők, akik tönkretették a focit. Lenyúlták az egyesületeket, csaltak, loptak, hazudtak. Tehát, volt minden, ami rontotta a focit. Egy dologban jó, hogy én akkor Magyarországon felszínen voltam, mert az akkori magyar focit megmenekítettem ezektől az emberektől, mert addig ütöttem a vasat, amíg végül engem kirúgtak, de ezek legalább leléptek. Ebbe beletartozott a Rába ETO, Diósgyőr, Kispest, ZTE, Dunaferr, Vasas. Abnormális dolgok voltak, de ez hozzátartozott, és megkockáztatom, hogy végül is javamra szolgált minden, mert tanultam a hibáimból is.”

Egerben is volt szakmai igazgató, most pedig a csapat az NBI-ben kezdi meg a szezont. Vannak még ismerős arcok arrafelé?

„Igen vannak, de semmi közöm már az egri labdarúgáshoz, nagy dicséret illeti őket a feljutásért. Keller József volt a tulajdonos, amikor engem megkértek, hogy szakmailag igazgassam a klubot, és egy rövid ideig ott próbáltam egy kis módszertant bevezetni. A stadion mindig tele volt, Csank Jani irányításával. Szeretik ott a futballt, és ma olvastam éppen egy hírt, hogy mégiscsak otthon játszhatja a meccseit az Eger, és ugye, minek a foci, ha nem játszhatják nézők, megtelt stadionok előtt.”

Amerikában is dolgozott egy ideig, milyen tapasztalatai vannak az ottani futballról?

„Az jó volt, mert ott akkor született a profi labdarúgás. A FIFA-val kötöttek egy szerződést, hogy legyen ott a világbajnokság, viszont azt követően a profi labdarúgásnak létre kell jönnie. Ugyanis azt mondta a FIFA, hogy egy olyan országnak, ahol nincsen profi futball, nincsenek hagyományai, ott a világbajnoksággal adunk egy lökést. A lényeg, hogy először a Cosmopolitan Ligában voltam edző, utána beszálltam egy futballiskolába New Jersey-ben, ott megháromszorozódott a létszám, elkezdtek dolgozni a módszeremmel, szakmai tanácsokat adtam, kellemes volt.”

Hogy került végül Katarba, az Al Sadd csapatához, miért pont Tornyi Barnabás kellett a klubnak?

„Oh, ha tudnám, de jó lenne (nevet). Őket kellene megkérdezni erről. Amerika utána nekem volt egy hazai időszakom. Ebben az időszakban dolgozhattam az olimpiai válogatottnál. Aztán egy év Kuvait, majd ismét hazai vizekre eveztem. Aztán 2007 tavaszán, amikor a Tatabányát elvállaltam kilenc meccsre és bent tartottam őket, az országos csoda volt. Már akkor úgy volt, hogy kihívnak Katarba, ha kész lesz a vízumom. Ezért nem hosszabbítottam Tatabányán, de nem jött meg a vízum. Így Siófokon kötöttem ki. Megkeresett Nemes Ferenc, hogy három ligakupa meccs, meg négy bajnoki erejéig irányítsam a csapatot. Elkerültünk a kieső helyről, jól éreztem magam, szóval két csapatnál is sikerem volt itthon, megint elkezdtem bizseregni, hogy akkor gyerünk… Viszont megjött a vízum és az adott szó kötelezett. Akkor az Al Wahrah-nak lettem a szakmai igazgatója. Utána pedig az Al Sadd csapatához hívtak. Ezt a klubot úgy kell elképzelni, mint egy országnak a bálványcsapatát, hiszen a királyi család egyik tagja a tulajdonos. A sejk az mindent meg tud szerezni: légkondicionált stadiont, Raúlt… Tornyit…(nevet).”

Katarban az Ön klubjának tavaly igen sikeres éve volt, megnyerte az Ázsiai Bajnokok Ligáját, ráadásul a Klub Vb-n is igen jól szerepelt, a 3. lett. Mennyi potenciál van a katari klubokban, vagy az Önök példája egy kiugró eset volt?

„Az utóbbi az igaz, nagyon jó a megközelítése, mert vak szem is talál tyúkot… Ez hatalmas siker volt, mert arab csapat még soha nem ért el hasonlókat. Megnyertük az ázsiai Bajnokok Ligáját – hozzáteszem, arab csapat még soha nem nyerte meg az Al Sadd-en kívül – és ugyanígy volt a Világ Kupa is, arab csapat még sosem volt ott. A Barcelona elütött bennünket a döntőtől. A mai napig nem értjük, hogy történhetett ez meg velünk (nevet). Nekem is jól jött, mert személyemben először szerződtettek a klubhoz nem muszlim szakmai vezetőt. Amikor odakerültem, akkor az Ázsiai Football Confederation-ből jött egy delegáció, és minden katari klubtól kértek egy projektet és egy prezentációt erről. Az enyémet ítélték végül a legjobbnak, amiért kaptam is egy dicséretet, így azért büszkék voltak rám, még ha nem is vagyok muszlim.”

Mennyire viselhető el a kinti hőmérséklet, a játékosok, hogy tudnak ilyen körülmények között készülni?

„Igen szélsőséges az időjárás, mert amikor például eljöttünk akkor 56 fok volt, de estére lehűlt 42-re, ami azért csak kellemesebb (nevet). Szóltak, ha 60 fok fölé megy, akkor ne tankoljuk tele az autónkat, mert akkor az üzemanyag tágulás szétrobbanthatja a tankot, de nincs piros riasztás, nem osztanak vizet, a hűtött medencében ki lehet azért bírni. Viccet félretéve, a stadion légkondicionált, így bent 28 fokban tudnak készülni. Minden pálya hibátlan, világítás, esti edzések, nincs probléma. Sok folyadékot kell inni, állandó orvosi felügyelet van, meglehet találni azt az egyensúlyt, amiben az ember jól érzi magát.”

Van egy tevéje is, mesélne erről?

„Versenyteve. Elismerésként kaptam, a kiugró szezonunk után. A prémium egy része volt, ami a legnagyobb itteni elismerés. A családomat beültette a klubigazgató az autójába, kimentünk a tevefarmra, ahol egyébként a világ legmodernebb „tevestadionja” van, plusz ötvenezer teve… Szóval nagy teázgatás, meg minden, ami ilyenkor illik ugye az araboknál. Egyszer aztán mondták, hogy menjünk ki az udvarra, mert készül valami, és akkor kaptam meg Aidát, aki egy két éves tevelány. Ha pedig nyer a versenyeken és piacképes lesz, én azt végképp nem bánom.”

Talán most a legnagyobb szenzáció, hogy Raúl is a csapattal készül, kétéves szerződést kötött a klubbal, vannak személyes tapasztalatai vele kapcsolatban?

„Személyes tapasztalatom még nincs, mert csak a bemutatásán voltam ott, és az edzéseket még nem kezdte el. A klubigazgató a szabadságomat nem szakította meg azzal, hogy át kelljen mennem Salzburgba, ugyanis most ott edzőtáborozunk, és ott van Raúl is. Amikor visszamegyek, akkor már ő és a családja is ott lesz Katarban.”

Mi ösztönözhet egy ilyen élő legendát, mint Raúl, hogy Katarba tegye át székhelyét, persze a pénzen kívül?

„Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy egy-egy játékos, aki ebbe a térségbe igazol, legyen az korábbról Maradona, Stoichkov, Guardiola, azok a pénz miatt jönnek elsősorban. Egy sportoló a pályafutása végéhez közeledve legyen olyan helyzetben, hogy élvezhesse ennek az anyagi előnyét, vagy rárakjon az addigi keresetére, de, ugye, azért Raúlt eddig sem kellett nagyon sajnálni. Az öt éhes gyerekszáj miatt azért kellett neki dolgozni. Valamint, ha valaki kevesebb edzéssel, alacsonyabb szintű bajnoksággal akarja magát szinten tartani, akkor nem másodosztályt, nem agyonrúgós bajnokságot választ, hanem ezt. Első osztály, anyagilag megéri, tej-vaj. A klubvezetőknek pedig az a lényeg, hogy emberileg is legyen kiváló, nos, Raúlnál jobbat nemigen találhattak volna.”

 Raúl lehet a kezdete valaminek, gondolok itt arra, hogy esetleg később más világsztárok is az Al Sadd-hoz igazolhatnak?

„Niang nálunk van már, Keitát most elengedtük, de limitálva van Katarban a külföldi labdarúgók száma, igaz most lehet, hogy megemelik, és akkor lehet, hogy lesznek még érkezők. Arra nagyon vigyáznak, hogy kapus nem lehet más, csak katari, és ezért ott inkább beszélnek lepkéről, mint „Grosics-robinzonádról”. Viszont egy fecske is csinálhat nyarat, összeállhat egy jó kis csapat most.”

Immáron egy ilyen góllövővel a fedélzeten, milyen céljai vannak a klubnak az új szezonra, gondolom, most már a bajnokságot is szeretnék megnyerni 2007 után…

„Ez a poén benne, hogy – nem akarom ismételni magam – olyan kiugró eredményt értünk el idén, hogy ráment az idei bajnokságunk. Sok összetevője volt ennek a szezonnak, le is írtam a jelentésemben, hogy miért nem tudtunk most bajnokságot nyerni. A következő szezonban persze megpróbáljuk bezsebelni azt is.”

Raúl szerződésében is benne van a 2022-es vb népszerűsítése, megfelelő helyszín lesz ennek a világeseménynek Katar?

„Csodát fog látni a világ. Nehogy valaki félreértsen, nem dicsekszem, mert semmi közöm hozzá, én csak ott dolgozom. Ezt nem úgy kell felfogni, hogy én most itt nagyot mondok, hogy légkondicionált stadionok stb. Nem, ez van, és tőlem függetlenek ezek a dolgok. Én azt mondom, ha most valamelyik futballvezető odamenne, és tíz karót leszúrna a tengerbe, hogy ott legyenek stadionok, akkor tíz stadion a tengerben lenne… Most építik a metrót, a kutya nem fog rá felszállni Katarban, mert például a hatéves játékosomnak autót vett az apukája sofőrrel. Szóval, mindent megcsinálnak, szurkolói zónák, alkoholfogyasztási lehetőségek. Raúl is népszerűsíteni fogja az eseményt, hiszen egy ízig-vérig sportember, akit tényleg csak csodálni lehet, irodája lesz az akadémián. Remélem, hogy egyszer ő is sportvezető lesz, és én azt gondolom, hogy minden pozíciót megérdemel, ami a futballal kapcsolatos a világon, tehát ha valaki ennyire intelligens, szerény, még a gólörömében is – bár nem is tudom lőtt-e gólt életében (nevet) – akkor bármilyen pozíció kijár neki, mert erkölcsileg is nagyon ott van. 2022-re pedig tökéletesen be fog következni az, amit a világ vár.”

 Mit gondol a Barcelona-Real Madrid párharcról a spanyol bajnokságban?

„A világ legjobb csapata a Barcelona, de ezt úgy mondom, mint Real Madrid szurkoló. Katarban, amikor összegyűlünk egy-egy meccsnézésre, akkor többségében Barca szimpatizánsok vannak, de azért egy páran kitartunk a Madrid mellett. A Real egy olyan klub, amely a játékával, veretességével, múltjával nem kell, hogy szégyenkezzen. Nem beszélve Puskás Ferencről, akit személyesen ismertem. Az, ahogy a Madrid feldolgozta azt, hogy most nekik kellett kapaszkodnia, az nagyon szép volt, és most a bajnoki cím lett az eredménye. Azért azt le kell szögezni, hogy hosszú távon nem biztos, hogy tudja csinálni a Barcelona, amit most csinál, mert ahhoz annyi és olyan szintű zseni kell, mint akik most játszanak ott.”

Ön szerint a következő szezonban meglehet a 10. BL-serleg a Real Madrid számára?

„Itt jön az, amit nem szívesen mondok a fociban, hogy szerencsefaktor, hiszen a Manchester United, Barcelona, Bayern, Real lesznek az esélyesek szerintem, a Milánt már nem mondanám, és a City-t sem. Itt tényleg sok minden függ a szerencsétől, kerülhetnek egy ágra, lehet megint egy tizenegyes párbaj, szóval megjósolhatatlan. Topcsapatokról beszélünk, az biztos.”

José Mourinho… Egy név, de mégis több száz gondolat jut eszébe az embernek a hallatán…

„Nekem ugye kötelezettségem figyelni a világ edzői karát, és nem tudom, hogy valaki elvárja-e, hogy ne legyek nyílt, őszinte vagy egyenes, énnekem más az edzői ideálom. Nekem más módszer a menő. Még Real Madrid-edző sem volt, amikor néztem a kirohanásait, sztárallűrjeit, megnyilatkozásait… Nem tetszik, ha valaki zsebre dugott kézzel fog kezet, nem szeretem, ha valaki átnéz a másikon. Szeretem a színészetet, ahol annak a helye van: a színházban, nem a focipályán. Persze Mourinhónak is vannak értékei, és elismerem a pozitívumokat is, hogy közösséget teremt az öltözőben, hogy a játékosaiért tűzbe megy, stb., de ha nem tetszik a kivitelezés, az engedtessék meg nekem. Szerepe van abban, hogy a Real Madrid bajnokságot nyert, csak kevés…(nevet).”

 Mit gondol, hol szorulna erősítésre a jelenlegi Real Madrid?

„Passz. Én el vagyok foglalva az Al Sadd-el, eleget elemezgettem már ott a 26 edzőt és a 11 csapatot. Nem hiszem, hogy okosat tudnék most mondani erről. Azt hiszem, hogy lehetne úgy csinálni, hogy a középpálya legyen „folyékonyabb”, legyen kevesebb a labdaérintések száma a passzok előtt. Nem tudnám személyre megmondani, hogy ki kellene, a középpályát erősíteni kellene.”

Van esetleg olyan játékos a múltból vagy a jelenlegi Real Madridból, akit különösen kedvel?

„Az az igazság, hogy a nosztalgia miatt a Di Stéfano, Puskás-korszak, azok az eredmények. Mostani eszemmel tudásommal, tapasztalatommal, azt így elképzelni… Inkább azt mondom, hogy tudom, milyen nehéz a kispadon ülve kiszenvedni egy meccset, szériát csinálni. Tudom, milyen rohadt nehéz bajnokságban eredményesnek lenni, és ezt éveken keresztül hozni, a legfontosabb meccseken rugdosni a gólokat, az fenomenális. Ugyanígy vagyok az Aranycsapattal is. Én minden sportembert tisztelek, becsülök, aki profi. Visszatérve a Realra, én mindig csapatban gondolkodtam, nem egyénekben, ezért nem tudok a mostani csapatból kiemelni senkit. Voltak játékosaim, akik sztárok voltak, aztán persze voltak olyanok is, akik csak azt hitték, hogy azok, és tisztázni kellett velük, hogy labdába sem rúghatnának a csapattársaik nélkül… Tehát én mindig csapatban gondolkodtam. Nekem az edzői művészet ott kezdődik, hogy különböző karakterű játékosokat hogy tudok beállítani a sorba, és ebben nagy Mourinho.”

Puskás Ferenc mellett nem mehetünk el szó nélkül, róla mindenkinek eszébe jut egy történet, egy emlék. Önnek mi ugrik be elsőre?

„A világ legjobbja. Mint világutazó csak az ugrik be, hogy nincs olyan emlékképem, amikor bemutatkoztam a világ bármely területén, és elmondtam, hogy magyar vagyok, rögtön ne mondták volna, hogy Puskás, mindig ez volt a válasz. Itt nincs miről beszélni. Akármiben, akármelyik korszakban, világelsőnek lenni… Ő az volt. A Puskás név, az mindenhol Puskás. A csapatért, csapattársaiért, egységért bármit megtett, mindenkivel mindig jóban volt, bármit elintézett. Idősebb korából, amikor pedig személyesen is megismerhettem, a humora jut eszembe először. New York-ban sok estét töltöttünk együtt, és amiket, ahogy mesélt, hihetetlen figura volt. Amikor az olimpiai válogatottal dolgoztam, Ő volt a magyar futball nagykövete, és több túrán ott volt velünk, bejött az öltözőbe…. Vibrált körülötte a levegő. Zseni volt!”

Mennyire követte figyelemmel az Eb eseményeit, élvezte?

„Hallottam, hogy volt egy közvélemény kutatás az Eb-n, hogy unalmas-e a spanyolok játéka. Ilyen nincs, a modern futballban egy dolog számít, a győzelem, és ők győztek. A klubigazgatóval együtt néztem a meccseket, mert ő szerette kikérni a véleményem, hogy milyen az európai foci. Nem vártam egyébként, hogy az olaszok eddig eljutnak, nem is biztos, hogy ők voltak a második legjobb csapat. A németeket erősebbnek tartottam, jól játszottak, technikásak voltak, alázatosak. De az olaszok ellen megbuktak, megérdemelten kaptak ki, mert egy bizonyos szegmens, vagy több, az hiányzott. Persze ezt majd döntse el Löw, hogy melyik volt az.”

 Üzenne valamit a madridom.hu olvasóinak?

„Hajrá Madrid! Ezt most nem csak azért mondom, mert erre az oldalra készül az interjú, ez nálam így alakult. Nekem erről is az jut eszembe, hogy valahova tartozni, valaki után érdeklődni, valakinek a teljesítményét nézni, azért szurkolni, szorítani, szomorkodni vagy örömködni, az az életnek egy része. Amíg nekem nem szól valaki, hogy a másik életemben jobb lesz, addig úgy tudom, hogy nekem ez az egy életem van, és ha ebben nekem az élvezeti faktort a fociban meg tudja hozni a Real Madrid, akkor hajrá, és az elmúlt időszakban megtudta, még akkor is, ha bánat is volt elég. Úgyhogy fel a fejjel mindenkinek, és meglátjátok, hogy lesz még nagyobb a klub, bár még nem kerestek… „(nevet).

Az exkluzív interjúink korábbi részeinek közlése hamarosan folytatódik, miközben természetesen már az új interjúkon is dolgozunk! (A szerkesztő).