Benkő Gábor… Sportújságíróból lett szerkesztő a bulvársajtóban. A Futballgyilkosok című könyv szerzője, aki máig kendőzetlenül beszél a magyar futballról, a hihetetlen sztorikról, amelyeket karrierje során tapasztalt. Mindemellett pedig Real Madrid szurkoló, laza, és szókimondó figura. Jimmy Jumpot Magyarországra hozta, kitiltották már több stadionból, voltak balhéi sajtótájékoztatókon, de mindezt azért, mert nem állt be a sorba, ahogy ő mondta: nem bratyizott… Egy végtelenül őszinte és szókimondó interjú Gáborral, aki bátran mesélt tapasztalatairól, emlékeiről, és persze közös szenvedélyünkről, a Real Madridról.

Gábor kérlek, mesélj egy kicsit a mögötted álló útról; már a Blikknél dolgozol, hogy jutottál idáig?

„Nehéz ezt kimondani, de már 34 éves vagyok, így persze tényleg hosszú út áll már mögöttem. Mindig is sportújságíró akartam lenni, s bár a focihoz is volt talán némi tehetségem, de kihagytam egy hosszú, meghatározó időszakot, s emiatt csak amatőr szinten játszottam, s játszom a mai napig. Ugyanakkor soha nem az a sportújságíró voltam, akinek az a fontos, hogy ha például lemegyek egy Fradi edzésre, akkor puszi-puszi minden játékossal, vagy éppen az, hogy a válogatott játékosok visszajelöljenek a Facebookon…  Sokaknak ez a fontos, ez a bratyizás. Nekem az volt a fontos, hogy az olvasók tudjanak azonosítani egy stílussal, valamint az, hogy releváns kérdéseket tegyek fel ebben a morálisan és szakmailag is súlyosan szennyezett közegben. Sok kollégám van, akiknek a cikkét olvasva ideges leszek, mert a fontos kérdéseket nem teszi fel, ugyanis haverok az éppen adott személlyel. Így nem lehet újságot készíteni. Szurkoló nem lehet újságíró, akkor elveszíted az objektivitásodat, ami az egyik legfontosabb ebben a szakmában… Én Újpest szurkoló voltam gyerekkoromban, de amikor a Nemzeti Sporthoz kerültem, tudatosan eltávolodtam az egykori szenvedélyemtől. Ez olyannyira sikerült, hogy egyszer egy transzparenst is kaptam, amire az volt írva, hogy: „Benkő, a kurva anyád!” Ez egy Újpest – Fradi meccsen történt. Azoktól az Újpest szurkolóktól kaptam ezt, akik között még gyerekként én is szurkoltam a csapatért… Sokáig úgy voltam vele, hogy a világ második legjobb dolga a foci után az, ha valaki a fociról írhat, ezzel a sporttal foglalkozhat. Ezért gyerekként eldöntöttem: ha futballista nem lehetek, akkor sportújságíró leszek. Egyébként egy kis futballhetilapnál kezdtem a pályafutásomat, akkor 17 éves voltam. Abban az időben a „legendás” Vízművekben fociztam, és a saját meccseimről tudósítottam, elég abszurd helyzet, de még ez is megtörtént velem. Aztán a Népszabadságnál voltam gyakornok, majd Vajda György segítségével bejutottam a Nemzeti Sport labdarúgással foglalkozó rovatába. Ez volt 2000 nyarán, s természetesen eleinte gyakornok voltam, majd két év múlva lettem hivatalosan is újságíró.”

Egy hosszú Nemzeti Sportos időszak után pedig nagy változás következett…

„Igen, 2008-ban kaptam egy ajánlatot a Borstól, hogy legyek rovatvezető helyettes a sport részlegen, ezért új kihívásokat keresve, elfogadtam ezt az ajánlatot. Igaz, hogy bulvár, de a sportnál maradhattam. Fél év után kineveztek rovatvezetőnek, ez egy izgalmas időszak volt. 2012 januárjában eljöttem a Borstól, akkor kezdtem el dolgozni a Futballgyilkosok című könyvemen, ami május végén jelent meg. Júniusban pedig a FourFourTwo online-hoz kerültem, ott lettem főszerkesztő. Itt voltak pozitív élmények, de voltak nagy csalódások is. Túl voltam egy olyan a könyvön, aminek megírása közben meg tudtam bizonyos dolgokat arról, hogy valójában mik zajlanak a magyar futballban… Olyan volt ez, mint amikor rájössz, hogy az asszony félrelép… Emiatt a felismerés miatt úgy éreztem, eljött az idő, hogy egy kicsit eltávolodjak a magyar labdarúgástól, ami annyi, de annyi csalódást okozott a számomra. Vártam is egy új a lehetőséget, de az újságírásból persze nem akartam kiszállni. 2013 januárjában megkeresett a Blikk, amelynek az ajánlatát el is fogadtam. Azóta a bulvár rovatban dolgozom szerkesztőként. Itt új impulzusok érnek, ami tizenhvalahány év magyar futball után igencsak rám fér. Persze nem kizárt, hogy leszek én még sportújságíró.”

Vannak érdekes történeteid a média, az újságírás világából?

„Amit már említettem is, a transzparensek ugye… Voltam kitiltva én az Újpest stadionjából is. Jimmy Jumpot például én hoztam ide. Volt egy Újpest – Fradi 2010 szeptemberében, akkor a vébén nagyon híres lett a srác, és gondoltam, ha meglehet oldani, akkor miért ne? Ekkor kicsit már a bulvárújságíró dolgozott bennem, csináltunk egy kis show-t. Volt utána sok minden… etikai eljárás alá vont az újságíró szövetség. Még Japánban is híre ment, hogy Jimmy Jump most éppen Magyarországon bukkant fel. Ez az ötletem elterjedt a világon, erre büszke vagyok. Jó poén volt, jól sült el, persze Újpesten és az MLSZ-ben ezt másképpen gondolták, és nem vitatom: az ő szempontjukból igazuk volt, hiszen meghekkeltem egy bajnoki mérkőzést. Én viszont azt mondom, csupán a rendezési hibájukat használtuk ki. Tudniillik egy másfél méteres luk volt a kerítésen, ahol csak az nem sétált be a pályára, aki nem akart. Jimmy márpedig akart, ő ezért jött, és legalább csinált egy kis show-t, a magyar futballal pedig ismét foglalkozott egy kicsit a világsajtó. Lássuk csak, mi jut még eszembe…? Volt például egy olyan sajtótájékoztató, ami nem kezdődött el addig, amíg ott voltam. Ez egy pécsi történet; ott akkor Keszei Ferenc volt az edző, és rám mutatott, hogy addig nem nyilatkozik senkinek, amíg ez az ember, vagyis én, itt van a teremben, majd kiment… Egyszerűen nem tetszett neki, hogy akkoriban azt írtam a csapatáról, hogy szar. Pedig tényleg baromi szar voltak… Illetve egyszer, egy ebéddel egybekötött háttérbeszélgetésen Egervári Sándor, akkori szövetségi kapitány az előtte gőzölgő húsleves fölé hajolva ordibált velem magából kikelve, vérvörös fejjel, csak mert pedzegetni kezdtem, hogy a magyar futball talán az edzők silány felkészültsége miatt is olyan, amilyen. Ez jóval a bukaresti hármas meg az amszterdami nyolcas előtt történt. Azóta valahogy csendesebb a Sanyi, pedig most már jóformán mindenki, az eddigi szemfényvesztők is belátják, hogy súlyos felelősség terheli a Mezey György-féle edzői garnitúrát abban, hogy itt tartunk. Ha egyszer valami csoda folytán megtörténhetne a számonkérés, Mezeyt, Egervárit az elsők között kellene elővenni.

Akkor most térjünk vissza kicsit a bundázáshoz, hogy született a Futballgyilkosok című könyv?

„2009 őszén jött ki a bochumi főügyészség jelentése, miszerint magyarországi mérkőzések is érintettek lehetnek bunda ügyben. Akkor már elkezdtünk foglalkozni ezzel, nagyon rajta voltunk a témán a Borsnál is. Ez akkor abszolút friss dolog volt, akkor hullott le a lepel, de még nem láttuk át ezt az egészet. Majd jöttek a letartoztatások, egyre több meccsről derültek ki a dolgok, és végül mindenki számára világos lett, hogy itt egy óriási nagy – már elnézést a durva kifejezésért – átbaszás megy. Akkor jött nekem a felismerés, hogy amit én szenvedéllyel csináltam, a futball, minden, az egy nagy kamu, egy színház… Amikor januárban eljöttem a Borstól, akkor végre volt energiám, hogy megírhassam ezt a könyvet. Mozgósítottam a kapcsolati tőkémet, megkerestem embereket, érintetteket, akik név nélkül elmesélték a történeteiket. Így állt össze a fejemben ez az egész könyv, így sikerült megírnom végül is.”

Milyen nehézségekkel kellett szembenézned az írása közben?

„Már a megjelenés előtt voltak olyan megszólalások, hogy: „Csak arra vigyázzál Benkő, hogy nehogy én benne legyek…” – tehát ilyenek voltak, de a megjelenés után már nem nagyon. Konkrét neveket én nem írhattam le a könyvben, hiszen egyrészt, vagy elvágják a torkomat a megjelenés után, vagy egyszerűen beperelnek. Ezért a jog keretein belül maradva nem a frankó nevekkel írtam meg a történetet. Így már nem voltak negatív megkeresések.”

Nagy fordulattal, de át kell térnünk a Real Madridra, hogy kerültél először kapcsolatba a csapattal?

„Mindenki emlékszik arra, hogyan lesz valakiből Bayern München, Barcelona, vagy éppen Real Madrid szurkoló. Nekem Hugo Sanchez szaltói tetszettek nagyon. Abban az időben nagyon újszerűen hatott ez a szaltó. A ’80-as években Hugo Sanchez jelentette nekem a Real Madridot és az ő szaltói. Gyerekként ez nagyon izgalmas volt. Én miatta szerettem meg a csapatot, miatta kezdtem el nézni a meccseiket.”

Mi a legjobb és a legrosszabb emléked a csapattal kapcsolatban?

„Huhh… Hát az évek során mindegyikből kijutott azért. Inkább egy általánosabb dolgot mondanék ezzel kapcsolatban. Nagyon sok olyan játékos fordult meg a csapatban, aki többet érdemelt volna ennél a klubnál. Sok játékos „halt” itt meg. Egy időben mondták a klubra, hogy játékos temető… A Real Madridnak voltak olyan klasszisai, meg igazolások, például Owen, Saviola, akik nem kaptak kellő lehetőséget. Saviolánál az fájt nekem, hogy bazd meg, ez a gyerek eljött Barcelonából hozzánk, hatalmas váltás, tudjuk mit jelent ez. Ő megfeszülhetett, hatalmas ambíciói voltak, de nem kapott lehetőséget. Bevállalta ezt a váltást, de alig játszott, őt sajnáltam nagyon. Minek hoztuk akkor el? Nem volt persze egy nagy klasszis, de akkor is kicsesztünk vele.”

Milyen szurkoló vagy? Hogy nézed a meccseket, vannak relikviáid?

„Mezem van, és egy nagy Real Madrid zászlóm is. Nem gyűjtöm ezeket, nem ez fejezi ki a klubszimpátiámat. Igaz a fiamnak vettem egy komplett Real szerelést, de zárójelben megjegyzem ő Messi mezt is kért… De senki ne aggódjon, majd kinövi. A legutóbbi Klasszikus után például már teljesen kiborult, hogy a Barca nyert. Általában egyedül nézem a Real meccseket. Én szeretek otthon leülni és egyedül megnézni a kedvenc csapatom mérkőzését.”

Voltál már élőben Real meccsen, akár a Bernabéuban, akár idegenben?

„Ez sajnos még nem történt meg, bár minden évben tervezem, de mindig közbe jön valami. Amikor Magyarországra jöttek, akkor kint voltam, bár hatalmas csalódás volt, mert az bohóckodás volt, semmi több.”

Magyarország – Puskás – Real Madrid. Mindenkinek van egy ilyen sztorija, számodra mit jelent Puskás Ferenc?

„Ez a legnehezebb és legkönnyebb kérdés is, amit föl lehet tenni egy magyar futballt szerető embernek. Öcsi bácsi gyakorlatilag egyet jelent a magyar futballal, és hát ő a legnagyobb kapcsolódási pont a Real Madridhoz is. Nekem egy személyes emlékem van róla. Akkor már betegeskedett, amikor a Nemzeti Sportnál voltam kezdő újságíró. Egy Fradi meccsre kihozták őt, azt hiszem egy köszöntés volt. Én addig nem találkoztam Puskás Ferenccel; ott álltam a Ferencváros játékos kijárójában, és jött Öcsi bácsi. Ahogy ő megjelent, rögtön vigyázzba álltam, tehát olyan kisugárzása volt a személyiségének, egyszerűen megbénultam. Reflexszerűen jött az egész, utólag visszagondolva nagyon furcsa, de olyan erővel hatott rám… Majd habogtam, hogy: „Tiszteletem Öcsi bácsi” – utána megfogta a kezemet és azt mondta „Szervusz fiam.”  Sose találkoztam vele azelőtt…

2009-ben távozott Raúl, a távozása óta pedig nem sikerült betöltenie senkinek azt az űrt. Higuaín kevésnek bizonyult a Bajnokok Ligájában, Benzema meg nem tud konstans jó teljesítményt nyújtani. Szerinted ki lehet a megoldás?

„Figyelj, van egy Ronaldónk. Amíg ő van, addig ez a kérdés nem annyira aktuális. Amíg megrúgja az évi 30-40 gólját, addig ez nem annyira égető probléma szerintem. Kialakult az a megfogalmazás is, hogy „elbenzemázta”, pedig Mourinho elég jól kikupálta a gyereket, volt már kurva jó szezonja is. Én Benzemát nagyon intelligens focistának tartom, nincs egy felesleges mozgása a pályán, mindent tudatosan tesz a tizenhatos környékén, nagyon érzi ezt a játékot, klasszis. Ide hozhatsz bárkit: Falcaót, Torrest, vagy nem tudom, de a Ronaldo karizmájával, egójával kell megküzdenie. Ha CR elmenne, akkor Benzema is jobban ki tudna teljesedni…”

Özil ment, Bale jött. Mi a véleményed erről a váltásról, az átigazolásokról?

„Ez a Real Madrid, itt Pérez első színrelépése óta mindig kell igazolni egy gigantikus sztárt. Üzletpolitika, marketing, kevés sportszakmai indoka volt mondjuk Bale leigazolásának. Bár baloldalon mondjuk Ronaldo, másik oldalon Bale, azért ebben van potenciál. Bale-ben mondjuk, nem látom azt a fajta reklámerőt, mint Ronaldóban. Ez egy kis ellentmondás. Bízom benne azért, hogy okos döntést hoztak ott fent…”

Mit szólsz Casillas padoztatásához?

„Én nagyon szeretem Casillast, fantasztikus játékosnak tartom, egy igazi karakter, szüksége van rá a klubnak. De azt gondolom, hogy Iker elrontott valamit, és López is kapott egy lehetőséget, ráadásul élt vele. Tisztességtelen és inkorrekt lenne vele szemben, ha csak úgy kitennék a kapuból. Nagyon nehéz helyzet lehet ez egy edző számára is. Ancelotti is elég tökös volt ahhoz, hogy Lópezt ne mozdítsa ki a kapuból, ráadásul nagyon jó pedagógiai döntés volt az is, hogy Casillas védhet a BL-ben meg a kupában. Én nem hiszem, hogy Lópezhez hozzá kell nyúlni. Nincs ebben most hiba.”

Ki a kedvenc játékosod a Realból?

„Guti. Nem is lehet elmondani azt, hogy miért… ő egy zseni. De ez a szó is kevés. Ahogy látott a pályán, a passzok, amikor a Depor ellen visszasarkalta a lasztit. Azt rajta kívül senki más nem csinálta volna meg. Millió ilyen megoldása, passza volt. Olyan volt, mintha az egész pályán sötétség lett volna, és csak ő viselt éjjellátó szemüveget… Úgy tudott passzolni, mint senki más. Én mai napig nézegetem a videókat róla; ámulok rajta.”

Mourinho… és most Ancelotti. Mi a véleményed a Mourinho korszakról?

„Mourinho megtanította a Real Madridnak, hogy újra Real Madrid legyen. Éveken át ez a klub meg volt alázva a nemzetközi porondon. Kivert minket egy Lyon, Roma, Pool… Mourinhónak megköszönheti a madridizmus, hogy megtanította a Real Madridnak, hogy újra Real Madrid legyen. Újra európai topcsapatot csinált a csapatból, újra BL esélyes a gárda. Ami nagyon fontos volt még, hogy megtanította a Realt a Barcelona ellen futballozni. Az első meccsén még kapott egy ötöst, aztán később belátta a hibát, és felkészítette, ráhangolta a csapatot a Barca ellen. Én végig támogatottam őt a Barca elleni stratégiákban, ezeket a szuperjátékosokat meg kell valahogy állítani. Sokan a szemére vetették, hogy miért nem vállalja fel Mourinho a szép, támadó futballt a Barcelona ellen? És miért kell fanatizálva felküldeni a pályára Ramost meg Pepét… Hát pontosan azért, mert akkor nem csak egyszer kapunk ötöst a katalánoktól a Mourinho-éra alatt, hanem kábé minden meccsen. És akkor nincs bajnoki cím, nincs kupagyőzelem. Tudomásul kell venni, hogy akkor, az ellen a csúcsrajáratott Barcelona ellen ez a harcmodor volt az egyetlen eszközünk. És ahogy teltek az évek, ahogy egyre több Klasszikuson voltunk túl, szépen eljutottunk oda is, hogy a vége felé már játékban is felül tudtuk múlni a Barcát. Hangsúlyozom: egy 0-5-ös szégyentől jutott el Mourinho idáig, amiért hálásnak kell lennünk neki. Ő Mourinho, a futball meg a show business része, ő pedig tökéletes szereplője ennek. Azt nagyon sajnálom, hogy ő többet nem lesz a Real edzője, és nem szerette meg igazán a klubot, nem lett Real szurkoló, ez tulajdonképpen fáj.”

Mit tippelsz a szezon végére, mit nyer a csapat?

„Nem szeretnék igazán tippelni. Nyilván valamit nyerni kell, jó lenne megnyerni a bajnokságot, de csak közhelyeket tudok mondani. Valamit nyerni kell, ez a lényeg, ez a Real Madrid!”

(Az interjút Istimester készítette).