A két gigász eddig 6 alkalommal vívta egymás ellen a Király Kupa utolsó mérkőzését. Ezek során az arány döntetlen – 3 Királyi és 3 katalán siker. A goal.com elevenítette fel a Copa del Rey korábbi „Klasszikus” döntőit.

Real Madrid – Barcelona 3-3. A Spanyol Király Kupa 112 éves történelme során eddig hat alkalommal vívta egymás ellen a döntőt a két ősi rivális, azonban a tegnapi Barca siker, és a keddi Real győzelem után biztossá vált, hogy 2014. április 19-én jöhet a hetedik alkalom is.

Kedd este Carlo Ancelotti gárdája történelmet írt: A Real Madrid az első klub a sorozat történelmében, amely kapott gól nélkül jutott be a döntőbe, ráadásul, mint tudjuk, pont a címvédő Atlético Madridot ejtették ki 5-0-ás összesítéssel az elődöntőben.

Ezzel együtt a Barcelona is majdnem ilyen lenyűgöző teljesítményt követően jutott a döntőbe: Gerardo Martino fiai majdnem minden meccsüket megnyerték, mindössze egyetlen döntetlen csúszott be, épp a legutóbbi vendégszereplésük során, azaz a Real Sociedad ellenében értek el mindössze 1-1-es döntetlent a szerdai játéknapon.

Az első Real – Barca Kupa döntőre 1936-ig kellett várni. Az összecsapást egyetlen hónappal rendezték meg a spanyol polgárháború kitörése előtt.

Ez a mérkőzés Ricardo Zamora legendás védéséről vált híressé. Zamora, aki egyébként később a Liga legjobb kapusának járó díj névadójává vált, és akit a mai napig a Vörös Fúria történelmének egyik legjobb kapusaként tartanak számon, kétszer nyerte el a Király Kupát a Barcelonával, azonban ezen a meccsen szülővárosának csapata ellen volt kénytelen játszani, azaz ekkor a Habfehéreket erősítette. Az utolsó percben Josep Escola labdáját hárította óriási bravúrral, ezzel megtartva a Madrid 2-1-es előnyét, azaz végül ők vihették haza a kupát, melyet Zamora a Reallal ezt megelőzően két évvel szintén elhódított. A sorozatot egyébként a spanyol polgárháború végéig, azaz 1939-ig nem is rendezték meg újra.

A katalánoknak több mint 3 évtizedet kellett várni a visszavágásra, de 1968-ban újra összejött ez a párosítás a döntőben, aminek ráadásként a Santiago Bernabéu stadion adott otthont. A mérkőzés rengeteg vitatémát szolgáltatott, a végső győzelem a Barca nevéhez fűződik. Fernando Zunzunegui 6. percben szerzett öngólja volt a mérkőzés egyetlen találata, a katalán gárda pedig Spanyolország akkori diktátorától, a hírhedt Francótól vehette át a trófeát, mely ekkor épp a „Legfelső Parancsnok Kupája” nevet viselte.

A harmadik találkozóra 1974-ben került sor. A Madrid korábban 5-0-ás vereséget szenvedett a La Ligában a Johan Cruyff vezette Barcelonától, így érthető módon égtek a bosszúvágytól a Galaktikusok. Bosszú-szomjukat a Vicente Calderón stadionban olthatták, és oltották is. Ekkoriban külföldieknek tilos volt szerepelni a kupában, szóval a Madrid a német Gunter Netzer és az argentin Oscar Mas nélkül lépett pályára, míg a katalánok a perui Hugo Sotilt és a holland Johan Cruyffot voltak kénytelenek nélkülözni. Nagyon egyoldalú találkozó volt, a Real már a 7. percben vezetést szerzett és a végeredmény 4-0 lett Santillana és Pirri góljaival, azaz sikerült visszavágni a korábbi 5-0-ért cserébe.

Kilenc év elteltével a két együttes újra csak az utolsó körben került össze egymással. Ez alkalommal a helyszín Zaragoza, a La Romareda stadion. Diego Maradona állta a sarat Paco Bonet és José Antonio Camacho ellen, és előkészítette az első gólt, melyet Victor Munoz fejezett be góllal. Santillana még egyenlíteni tudott, de végül Marcos Alonso megszerezte a győztes gólt, így a trófea Katalónia fővárosába került. Ebben az évadban a Madrid „örök-másodikként” híresült el, hiszen ugyanazon szezonon belül második helyen zártak a Ligában, a Kupában, a Ligakupában, a Kupagyőztesek Kupájában és a Szuperkupában is.

1990-ben, Valenciában ismét a Barca örülhetett jobban egy szoros meccs után, amely a második félidőben született Guillermo Amor és Julio Salinas gólokkal dőlt el. Fernando Hierrót még az első félidőben kiállították. Ez volt Johan Cruyff első kupája a Barca főnökeként. A holland közel állt a kirúgáshoz ekkor, hiszen ez már a második szezonja volt. „Szükségünk volt arra a trófeára, mert ez volt az utolsó lehetőségünk abban az évadban” – mondta Amor. „A klubnál hallani bizonyos dolgokat, de a kupagyőzelem nagy magabiztosságot ad nekünk.” Később pedig megszületett az Álomcsapat.

2011-ben pedig ismét visszatértek a Mestallába. Gól nélküli 90 percet követően Cristiano Ronaldo bólintotta be Di María pazar labdáját a kapuba, ezzel megragadva a győzelmet csapata számára, akik ráadásul 10 emberrel fejezték be az összecsapást, hiszen a gólpasszt adó argentin szélsőt a legvégén még ki is állította a játékvezető.

A katalánok már nyeregben érezhették magukat, hiszen a rendes játékidőben Pedro szerzett egy gólt, amit azonban a bíró – teljesen jogosan – les címén érvénytelenített. A mérkőzés után Pep Guardiola megjegyezte, hogy a Barca megnyerhette volna a kupát, ám ez a játékvezető látóképességei miatt nem jöhetett össze. A válasz természetesen Mourinhótól sem maradhatott el: „Guardiola egy különleges csoportba sorolható edző, melynek ő az egyetlen tagja, aki kritizálja a bírók helyes ítéleteit.”

Az összecsapást követően, mialatt Messi vigasztalhatatlanul zokogott az öltözőben, Sergio Ramos ünneplés közben a fejére akarta tenni a serleget, ám balszerencséjére nem tudta azt ott tartani, így az a csapat nyílt tetejű busza alá esett. Szerencséjére azonban a Spanyol Labdarúgó Szövetség mindenre felkészült, és volt egy másolata a kupának, tehát nem keletkezett maradandó kár.

Ez volt tehát a Király Kupa 112 éves történelme során felhalmozódott hat darab „klasszikus döntő,” április 19-én pedig jöhet a hetedik, valószínűleg ismét a Mestalla stadionban.