Buda Márton a Petőfi Rádió napindító műsorának hangja, a tévéből is ismerős műsorvezető, boldog családapa, pingpong-király, de ami ezeknél is fontosabb: Real Madrid szurkoló. Marci a Borussia Dortmund elleni visszavágó másnapján, négy óra rádiózás után válaszolt a kérdéseimre, egy életmentő szendvics társaságában, az MTVA székházában. Minden kérdésemre őszintén és nyíltan válaszolt, így beszélt a családjáról, a rádiózásról, diákévekről, és persze szeretett csapatunkról is. Kiderül, hogy Zidane a kedvenc játékosa, imádja megalázni a Barcát az Xboxon, kedveli Mourinhót, és nagyon szeretne egy igazán szépen játszó Real Madridot.

(Az interjú április kilencedikén készült – a szerk.).

Színész szerettél volna lenni, aztán egyszer csak besétáltál egy fehérvári rádióhoz az utcáról; most akkor, hogy is van ez?

Kép: bulistar.hu

„Középiskola után a Színművészetire jelentkeztem, nem is jelöltem be más iskolát: színész szerettem volna lenni. Általánosban és középiskolában is sokat jártam szavalóversenyekre; nyertem például országos József Attila szavalóversenyt. Aztán rájöttem arra, hogy az eredményeimért járó kupák sokat érnek, így szépen eladogattam őket, és abból mentem bulizni. Volt egy ilyen időszakom is. Szóval, egyértelmű volt számomra, hogy csakis a Színművészeti jöhet szóba, ezért bejártam Fehérváron a Vörösmarty Színházba, ahol Kozáry Feri készített fel engem, aki egy kiváló színész. Aztán mikor először voltam felvételizni, akkor a második körben estem ki – majd a második évben, abszolút nem nagy arccal, csak kicsit magabiztosabban mentem be. Ekkor Benedek Miklósnál felvételiztem, és egy negyedórás hajcihő után tulajdonképpen feladtam, mert végig sírnom kellett, mint egy csecsemő… Semmi mást nem kellett csinálnom, mindezt úgy, hogy előtte egy éven keresztül folyamatosan készültem, verseket tanultam, népdalokat, áriákat, mindent. Így egy idő után én kérdeztem, hogy ez ennyi lenne? – Ő pedig mondta, hogy igen; úgyhogy részemről is ennyi volt, becsuktam az ajtót magam mögött és csá…”

Majd jött valami belső késztetés, hogy most akkor rádiózni fogsz?

 „Miután nem sikerült a felvételim az első próbálkozáskor, elkezdtem egy marketing-ügyintéző sulit, tipikusan időhúzás jelleggel. Egy év alatt elvégeztem két ilyen sulit, közben megtanultam pingpongozni, mert nem jártunk be órákra, nem csináltunk semmit, így ez az év erről a játékról szólt. Annyira rákattantam a pingpongra, hogy a megyei 3. helyezettet vertem el. Aztán, amikor másodszor sem vettek fel a Színművészetire, jelentkeztem a Kodolányira, francia nyelvtanár szakra, mert én franciatagozatos voltam a középiskolában. De amikor beadtam a jelentkezésemet, akkor jöttem rá, hogy azért én nem igazán szeretnék franciatanár lenni, elkezdtem gondolkozni, hogy de akkor mi jöhetne szóba… Valljuk be őszintén, hogy 19-20 évesen az ember nem igazán tudja eldönteni, hogy mi akar lenni – én is így voltam ezzel. Közben láttam, hogy van angol-kommunikáció szak is, ám persze angoltanár sem akartam lenni, de a kommunikációmmal sosem volt probléma, így kezdett el érdekelni a tévé és a rádió. Több minden foglalkoztatott, így a szerkesztés is meg minden, ami ezzel jár, de legfőképp a műsorvezetés.”

Azért gondolom, hosszú út vezetett odáig, hogy ma már a Petőfi Rádió napindító műsorát vezetheted…

„Volt nekem egy cimborám, aki akkoriban a Rádió1-ben mondott fel reklámokat. Szólt, hogy jó pénzt adnak érte. Nekem is jó volt a hangom, tudtam beszélni, meg valószínűleg olvasni is. Fél éven keresztül jártunk be a rádióhoz, tök jó lóvékat kerestünk vele, abban az időben még a vidéki rádiókban is sok pénzt adtak ezért. Végül felvettek a Kodolányira – a sulinak volt kapcsolata a Vörösmarty Rádióval Fehérváron, én pedig besétáltam. Mondtam a főszerkesztőnek, hogy itt vagyok, francia nyelvtanár szakra fogok járni, amit nagyon nem szeretnék. Ha elintézné nekem, hogy járhassak az angol-kommunikáció szakra, azt nagyon megköszönném, mert akkor hivatalosan is a rádió rabszolgája lehetek.”

És ez összejött?

„Ő ezt teljesen komolyan vette, mert ezek szerint komoly fejet vágtam, amikor ezt mondtam, így elintézték a szakváltást… Utána a rádióban fénymásolgattam, kaját hoztam az embereknek, közben pedig nézelődtem, kérdezgettem, tanultam, alkalmazkodtam. Megtanultam a hírszerkesztést, híreket olvastam, szépen fokozatosan előrébb kerültem. Mellette jártam szépen a főiskolára. 2000 novemberében ültünk a suli dohányzójában, majd jött a szakunkról egy titkárnő, és megkérdezte, hogy ki szeretne a TV2-nél dolgozni. Én egyedül feltettem a kezem. Boros Lajos Szóljon bele c. műsorába kerestek embereket, ennek lettem én a fehérvári animátor vezetője. Mai napig nem tudom, hogy miért, de abban az időben még mindenhol hatalmas fejetlenség volt. Decemberben aztán megkérdeztek, hogy nem akarok-e a tévében is dolgozni, így vezethettem egy zenei kívánságműsort a fehérvári tévében. A Petőfihez pedig úgy kerültem, hogy egy álláskereső oldalon megláttam a hirdetést, hogy műsorvezetőt keresnek, ez 2008-ban volt. Teljesen hivatalos dolog volt, ekkor a rádiónál éppen profilt váltottak, bejött ez a „Nagyon zene” dolog, meg minden, küldtem egy demót, aztán behívtak, megcsináltam egy-két dolgot, végül pedig már a fizetésről beszélgettünk…”

Mesélj kicsit a fiatalkorodról, egyszer egy tanárod azt mondta: „Márton fiam, te nem illesz bele a magyar oktatási rendszerbe” – miért mondta ezt?

Kép: atom.blog.hu

„Eléggé balhés gyerek voltam. Nem tanultam szarul, sőt, jól tanultam, ráadásul egy idő után felfedezték, hogy ezt a csávót el lehet küldeni szavalóversenyre, ami aztán jó nekünk, mert jó eredményeket ér el. De aztán volt egy kattanásom az első gimimben; olyan suliba kerültem, ahol nem zselézhettem a hajam, nem hordhattam gyűrűt, én meg persze mindennek az ellenkezőjét csináltam. Egy éven keresztül nagyon durván kaptam az arcomba azt, hogy nem illek bele az oktatási rendszerbe, nem vagyok idevaló, stb. A gusztustalan pedig az volt az egészben, hogy amikor a szüleim bementek a suliba, a tanárok mondták, hogy a Marci milyen aranyos gyerek, meg minden rendben vele… Szóval még én voltam hülyének nézve.”

Mi volt a legdurvább, amit diákként tapasztaltál?

„A legdurvább eset az volt – ezt míg élek nem felejtem el –, félévkor buktam matekból meg nyelvtanból, és a második félév elején kimentem kémiából felelni, kaptam egy ötöst, örültem magamnak. Mondtam a tanárnak, hogy mennyire örülök az ötösnek, ő rám nézett, és az volt a válasza, hogy ez volt az utolsó alkalom… Onnantól kezdve csak egyeseim voltak. A matektanárnál ott buktam el, hogy egyszer bejött részegen órát tartani, megbotlott és csak én röhögtem rajta. Az volt a probléma, hogy ő volt az igazgató is… Aztán, amikor három tárgyból bukásra álltam, be kellett menni az igazgatóhoz, vagyis hozzá. Úgy voltam vele, hogy már csak azért is végig akarom csinálni abban a gimiben, de ő azt mondta, hogy talált nekem egy másik sulit, és eltanácsoltak. Aztán ott még egy félévig idióta voltam, csináltam a hülyeségeimet, volt fegyelmi tárgyalásom, édesanyám ott sírt mellettem. És akkor abban a pillanatban elgondolkodtam a dolgaimon. Ez egyfajta tinédzserkori megőrülés volt, egyszerűen tele volt a hócipőm a világgal. De ettől a ponttól kezdve megváltoztam, és újra jó jegyeket szereztem, jó átlaggal csináltam végig a gimit.”

Ennek ellenére már fiatalon is több szavalóversenyt nyertél, így egy kettőséget vélek felfedezni az életedben – személyiségedben, ez mára elmúlt, vagy még mindig jelen van?

„Én a hétköznapokban sem vagyok más, mint, amit a rádióműsorban mutatok. Nem szerepet játszom. Apaként sem tartom magam rendkívül komoly figurának, persze vannak dolgok, amiben komolynak és következetesnek kell lenni, de próbálom mindig a humor oldaláról megfogni ezt az egészet. Három gyereket nevelni, háztartást vezetni, feleségnek segíteni, reggel felkelni dolgozni, tévében melózni, vidékre elmenni műsort vezetni… Mindezt úgy nem lehet csinálni, hogy véresen komolyan veszed az életet. A mai napig is nagyon szívesen olvasok verseket, Petőfi az egyik kedvencem, de szerettem Bertolt Brechtet is, mondjuk neki voltak tényleg elég meredek versei is. Nem tudom, hogy ez mennyire kettőség, valamilyen szinten mindenkiben benne van ez szerintem. Vannak olyan időszakok, amikor lázadsz, meg van olyan is, amikor kicsit nyugisabb vagy.”

Mi lesz a rádiózás után, mik a terveid?

„Amikor valaki elkezd rádiózni, nem biztos, hogy egy ilyen pályamodellt képzel el magának, de azért tudja, hogy mit akar. Én mikor először megszólaltam a mikrofon előtt, és megvolt az első műsorom, azt mondtam ez marhajó, ez tetszik, de azért egy országos rádióban lenne jó csinálni. Aztán, úgy voltam vele, hogy az országos rádióban mennyire jó lenne egy reggeli műsort vezetni… Amikor pedig elkezdtem televíziózni az volt a célom, hogy majd egy országos tévében tudjak műsort vezetni. Valahogy mindezt elértem. Saját reggeli műsorom van, dolgoztam országos tévében. Amikor elkezdtem ezt csinálni, volt egy olyan kattanásom, hogy ezt negyven éves koromig akarom. Ehhez pedig nagyjából tartanám is magam, most vagyok harminckettő, szóval még nyolc évem van. Tudatosan készülök arra már most, hogy mit csinálok majd negyven éves korom után. Ez pedig remélhetőleg az lesz, hogy Roland Garrosra, Wimbledonra járok, kimegyek Real meccsre, ezt szeretném csinálni, nem pedig gályázni hatvan éves koromig, hogy aztán ne tudjam élvezni az életet. Szóval a terveim között az szerepel, hogy ha nem is teszem le teljesen a lantot negyven éves korom után, de azért sokkal több szabadidőt szeretnék, addig pedig megalapozom a terveket…”

Ki a kedvenc teniszeződ?

„Federer, előtte meg Agassi volt.”

Ha jól tudom, három gyermeked van, mesélnél róluk? Milyen szellemben neveled őket?

„Én nem nevelek senkit semminek. A nagylányom életébe öt és féléves korában csatlakoztam be, ő a feleségem előző házasságából van, neki sem mondtam meg soha, hogy merre menjen… Nyilván lehet terelgetni őket, de a kétéves lányomon látom azt, hogy nagyon tudja már ennyi idősen is, mit akar. Fiammal nagyon sokat Xboxozunk, én általában Fifázni szeretnék, ő meg valami legós játékkal játszik, ami amúgy nagyon frankó. Ha Fifázunk, ő a Real Madriddal szokott lenni. Én a FIFA98-tól kezdve végigtoltam az összeset, mindig megcsinálom a saját játékosom, úgyhogy most Buda Márton éppen a Bayernben rúgja a labdát, hogy aztán, amikor a legjobb formájában lesz, akkor a Realba igazolhasson…”

Itt akkor térjünk is át főtémánkra, a Real Madridra. Hogy élted meg az elmúlt két fájó vereséget, a Barca és a Sevilla ellen?

„Nem tudom te hogy vagy vele, de én hosszú idő után az első normális Real – Barcát láttam. Tényleg az elejétől a végéig lekötött. Az a fajta alázat, amit a Cristiano Ronaldótól is láttam, hogy ment, küzdött, hajtott folyamatosan. Ezt még legutoljára talán a manchesteri első években láttam tőle. Fura meccs volt azért összességében, mert persze aláírom, hogy a mi büntetőnk is jogtalan volt, de a Neymar is gyönyörűen esett el, úgy dobta fel magát, ahogy kell, ám ebből a szempontból azért igazságtalannak tartom, hogy a bírói segédlet is kellett a Barca győzelméhez. Aztán emberelőnyben már halálra szívatták a Real játékosait, mert ugye eléggé embert próbáló, ha fél órán át nincs is nálad a laszti, főleg azért, mert ezzel játsszák ezt a játékot… A Sevilla elleni meccset nem láttam, de az összefoglalót igen. Tegnap a Dortmund meccs első félidejének összefoglalóját néztem, de hát az valami hihetetlen volt, nagyon durva számomra, hogy egy Real-szintű csapat, olyan edzővel, mint az Ancelotti, meg olyan segéddel, mint Zidane, aki azért látott pár dolgot… Szóval, ennyire rosszul játszani én még nem láttam őket, végig szívatták a csapatot. Mindezt úgy, hogy az első meccsen ez még fordítva volt. Az a baj szerintem a Real játékosokkal a mai napig, hogy ők aztán simán el tudják hinni, hogy elég, ha kiviszik a mezt a pályára, ez pedig nagy baj. Amúgy pedig pont ebben a szezonban nem volt ez jellemző eddig, ráadásul nem hiszem el, hogy ebből a csapatból senki sem tudta felrázni a többieket és megmutatni, hogy most akkor mit is kéne csinálni, szánalmas.”

Azóta azonban szárnyal a csapat, látsz még esélyt a bajnoki címre?

„Az Atletico játéka nagyon unszimpatikus, ők egyszerűen robotok. Nem riadnak vissza a favágástól sem, és ez jelenleg nagyon eredményes. Van egy olyan gyanúm, hogy a végén a Barca győztesen jön ki ebből az egészből. Persze benne van a pakliban, hogy ők is botlanak. Az a baj, hogy már nem a mi kezünkbe van a liga. Le kell hozni győztesen az összes mérkőzést, akkor nem lehet probléma.”

Hamarosan jön a Spanyol Kupa döntője is, újra a Mestallában lesz, ahol egyszer már CR fejesével legyőztük a Barcát, megismétlődhet az akkori eredmény?

„Ez tök érdekes egyébként, mert nem feltétlenül tudok mindig örülni egy győzelemnek. Ha visszaemlékezünk arra a mérkőzésre, akkor azon kívül, hogy küzdöttek meg hajtottak a játékosok, azon kívül a szánalmas.hu kategóriába tartozott a „játékunk”. Én nem vagyok az a fajta elvakult Real Madrid szurkoló, akinek csak a győzelem számít. Sokkal jobban szerettem azt a Realt, ahol még Zidane, Ronaldo, meg Figo kergették a labdát, és akkor ott olyan játék volt, hogy mindenki azt próbálta utánozni, én is a Fifában. A lényeg, hogy mi irányítsuk a játékot. Annak örülnék a legjobban, ha úgy játszanánk, ahogy a legutóbbi Barca elleni meccsen az első félidőben, és persze megnyernénk a Király Kupát, az nagyon jó lenne.”

Mi a helyzet a Bajnokok Ligájával, a Dortmundon túllépett a csapat, kit szeretnél ellenfélnek most?

„Egyiket sem. Ezek közül már mind nagyon lutri. Ha megnézzük a Chelsea-t, az első meccsen közük nem volt ahhoz a játékhoz, amit focinak hívnak, aztán mégis itt vannak. Én félnék Mourinhótól, hiszen ő vért inna, vért itatna mindenkivel a Real ellen. Luiz mindenkit letarolna… Innentől kezdve már senkit nem szeretnék kapni. Az kifejezetten idegesítene, ha egy Barcelona típusú játékot játszó Bayern Münchent kapnánk, és csak nyomatnák a német tiki-takát. Semmi nem történne, csak egy tizenöt méteres sugarú körben futkároznánk állandóan. Nehéz nagyon, de remélem, hogy ott leszünk a döntőben, ahhoz azonban össze kell szedniük magukat.”

Mióta és miért vallod magad madridistának?

„A dátumokkal mindig hadilábon állok, de az biztos, hogy nagyon szerettem Zinedine Zidane-t. Amikor ő a Juventusban játszott, akkor Juve meccseket néztem, amikor Madridba igazolt, akkor Real meccseket néztem. Persze Puskás révén tudtam, hogy mekkora csapat, milyen csapat, meg minden, de én Zidane Realba igazolásától követem őket igazán. Amikor Ronaldo, Figo, Zidane egyszerre voltak pályán, és még Ronaldónak is volt kedve játszani, na, az akkor igazán jó volt. Voltak hatalmas nagy játékosok, de én a mai napig előszeretettel nézem meg azt a 20-25 perces videót, amelyen Zidane nagy mozdulatai vannak. Úgy nyúlt a zsugához, hogy ember úgy nem tud labdához érni. Azt sose felejtem el, amikor a levegőben úgy tett tovább egy lasztit, egy hosszú felívelés után, ahogy azt más sosem tenné. Zseni a pali. Nem biztos, hogy valaha lesz még egy akkora játékos, amekkora ő volt.”

Így egy kicsit már érvényét veszti a kérdés, de ki a mindenkori és jelenkori kedvenced a csapatból?

„Nyilván a mindenkori az Zidane. Aztán én sokat vártam Iscótól. Amikor leigazoltuk tudtam róla, hogy jó játékos. Most az utóbbi időben nagyon tetszik Modric játéka is, ebből is látszik, hogy mennyire fontos, ha van egy edződ, aki bízik benned. Nagyon örülnék, ha Isco több játéklehetőséget kapna. Nagyon nagy csalódás az, amit idén Xabi Alonso nyújt, minden meccsen van valami csúnya belépője is. Örülök, hogy Benzema kicsit összeszedte magát. Kiemelni senkit nem tudok, annak örülnék, ha így együtt menne az egész gárdának.”

Hogy tudod összeegyeztetni a meccsnézést a rádiózással? Hét közben ha BL-meccs van az 20:45-kor kezdődik, a bajnokik talán még később, te pedig már hajnalban kelsz…

„Vagy úgy szokott történni, hogy egy félidőt megnézek, aztán a következőt, vagy az összefoglalót másnap reggel háromnegyed hat és hat között itt a rádióban. Ha nagyon jó a meccs, végignézem, és délután alszom a rádiózás után. Az este tíz órakor kezdődő meccsek azok felejtősek, ha nem nagyon kiemelt meccs. Nem vagyok saját magam ellensége, mert ha vasárnap este végignézek egy ilyen találkozót, utána tudom nagyon jól, hogy mínusz két órával indulok az alvásban, és szétcsúszik az egész hetem. Onnantól kezdve nem tudok felállni a padlóról, mint egy nyolcvanéves öregember létezem és próbálom összeszedni az agyamat.”

Van valami furcsa szurkolói szokásod? Hogy képzeljünk el téged egy meccs közben?

„Az utóbbi időben általában a kisfiammal nézem a meccseket. Ő bombáz a kérdéseivel, igaz én nem nagyon szeretem, ha meccs közben zavarnak és beszélnek hozzám, bár most az utóbbi időben ezt át kellett értékelnem. Tudom, hogy ő beszélgetni szeretne, de én nem vagyok ilyenkor túl kommunikatív állapotban. Korábban elmaradhatatlan kelléke volt a meccseknek a sör, de most már erőm sincsen hozzá. Majd nyáron, a vébé miatt azért más lesz persze.”

Azért ha kikapunk, mondjuk a Barcától, akkor gyorsan leülsz az Xbox elé, és visszavágsz?

„Igen persze, ez így szokott történni. Általában ilyenkor gusztustalan módon visszaállítom fél profira a nehézségi szintet, és vágok nekik hat-hét gólt, közben pedig ordibálok a tévének, hogy ezt kellett volna csinálni. Ilyen szempontból elmebeteg vagyok.”

Mit gondolsz a kapuskérdésről, te kit favorizálsz?

„Nekem azért Casillas a nyerő, tegnap is a Dortmund ellen megmutatkozott, hogy ha ott nem Iker van, akkor nem vagyunk ott az elődöntőben. A sportemberi nagyságát mutatja az is, hogy ennyi idő után megelégszik azzal, hogy a kupákban védhet csak. Nem mondhatjuk Lópezről, hogy rossz kapus. Valahogy nekem kapusposzton mindig azok az emberek voltak szimpatikusak, akik karizmatikusak. Casillas neve már egybeforrt a Real Madriddal, ugyanúgy, ahogy Raúlé is. Nekem furcsa mást látni a kapuban, főleg úgy, hogy tisztában vagyok vele, hogy ül a padon és játszhatna. A López jó kapus, de amúgy egy semmitmondó figura számomra.”

Szeretted Mourinhót, vagy sokkal inkább szimpatikusabb számodra Ancelotti?

„Bírtam Mourinhót, bírom az ilyen figurákat. Az a fajta játékrendszer, amit itt a Realnál próbált meghonosítani, nem működhetett, mert elfelejtette, hogy itt azért világsztárok vannak, és nem mindenki tud úgy alkalmazkodni, ahogy azt kellene. Mourinhót egyébként abszolút elismerem az eredményeiért, de akkor nem szerettem nézni a meccseinket, amikor ő volt az edző. Az persze elvitathatatlan, hogy felépített valamit, lehet, ha tovább itt marad, akkor még eredményesebb lett volna a csapat, de nem játszott szép focit a Real.”

 Jártál már Madridban Real meccsen?

„Még nem, de szeretnék. Valahogy eddig még nem úgy jött össze, volt már róla szó mindig, de valahogy még nem jött össze.”

Mi a legjobb és legrosszabb emléked, ami a csapathoz köthető?

„Ez jó kérdés, most megfogtál. Kutatni kell az emlékeim között. A legrosszabb mindenféleképpen az, amikor Zidane visszavonult. Valamint azért az is kifejezetten rossz emlék, amikor Raúl elment a csapattól, és őt Schalke mezben látni, meg a németek szurkolóival együtt ünnepelni, az elég fájdalmas volt. Sőt, amikor a két korábbi csapata egymás ellen játszott, ő pedig azt mondja, hogy nem tudja eldönteni, melyik csapatnak szurkoljon, legszívesebben az egyik félidőben Real mezben, a másikban Schalke mezben lépne pályára… Két év után mondta ezt, két évig volt a Schalke játékosa. Nyilván vannak alapvető udvariassági szabályok, meg biztos egy német újságíró kérdezte őt, de könyörgöm, azért ez felháborító volt, és csalódtam benne. Nekem jó emlék volt az, amikor Ronaldót megláttam Madrid mezben. Azt sajnálom csak, hogy az Inter után jött hozzánk. Jó lett volna egy olyan Ronaldót látni, aki még a Barcában játszott, és végigalázott mindenkit.”

Ha nyáron kineveznének téged a Real edzőjének – persze Zidane ott lenne melletted, mint szárnysegéd – akkor kit és milyen posztokra igazolnál? Hol szorul erősítésre a csapat?

„Ibrahimovicot szívesen leigazolnám. Igazi bunkónak tartom, de zseniális, amit ő csinál, nagyon szívesen látnám a csapatban. Átállnék a kétcsatáros játékra. Hülyét kapok ettől az egycsatáros, meg hamiskilences játéktól.”

Üzennél valamit a madridom.hu olvasóinak?

„Legyünk türelemmel, remélhetőleg Ancelotti munkája minél hamarabb be fog érni, és reménykedjünk abban, hogy 2016-ban leül Zinedine Zidane a padra, és csodát fogunk látni. Ja, és velem együtt ül le a padra persze…”

Amennyiben tetszett az interjú, és szeretnétek még hasonlóakat olvasni, kérlek Titeket, hogy írjátok le, kivel olvasnátok szívesen exkluzív interjút – és persze nem hátrány, ha az illető Real Madrid szurkoló.

A rovathoz tartozó eddigi beszélgetéseket itt megtaláljátok: Tudtad, hogy ő is Madridista?