Tíz nap. Tíz nap és minden kiderül: azt már rég tudjuk, hogy Európa legjobb csapata Madridban található, már csak az a kérdés, hogy melyik felében. Tíz nap és minden kiderül. Tíz nap választja el a 20. század legjobb csapatát attól, hogy 12 év után újra visszaüljön Európa trónjára. Mindössze tíz nap és ismét zsebben lehet a Bajnokok Ligája. Immáron Tizedik alkalommal. Csak le kell győzni Lisszabonban a városi riválist. Mindössze ennyit kell tenni érte.

Annyiszor megtette már ezt szeretett csapatunk, annyi éven át veretlenek voltunk ellenük. Ez a történelmi hosszúságú sorozat épp a tavalyi kupadöntőben szakadt meg velük szemben, azóta pedig az Atléticónál átszakadt az a bizonyos Királyiak elleni görcs, ami addig jellemezte őket. Igaz, azóta az idei kupában egy kettős győzelemmel és egy öt – nullás lemosással vágtunk nekik vissza, viszont a bajnokságban egyszer sem tudtuk őket megverni, az első meccsen 1-0-ra kaptunk ki, a másodikon pedig 2-2 lett a vége. A Kupadöntő előtt viszont évekig tehetetlenek voltak, ha a Királyi Gárda jött szembe, akkor, ott, mégis ők nyertek. Hiába voltak sokkal jobbak a Habfehérek, Fortuna a Matracosok mellett állt, és ez végül elégnek is bizonyult, hiszen hiába szerzett vezetést Cristiano Ronaldo révén a Real Madrid, még az első félidőben egyenlített Diego Costa, aztán a hosszabbításban lőtt Miranda gólra már nem tudtunk válaszolni…

Ugyanebben az évben járunk, mégpedig a Bajnokok Ligája elődöntőben vagyunk, ellenfelünk a Jürgen Klopp által felkészített Borussia Dortmund, amely történelme egyik legnagyszerűbb szezonját futja. Odavágó, Németország. A játékosaink mintha pályán sem lennének, nem koncentrálnak, lézeng mindenki, azt sem tudják, milyen rendezvényen vannak. Mourinho Real Madridja az utolsókat rúgja, melynek a kegyelemdöfést Lewandowski adja meg. Négyszer. Hiába nyert a Királyi Gárda Madridban simán 2-0-ra, a 4-1 után ez nem volt elég. Talán ha nem az utolsó 10 percben jönnek a góljaink…Talán. De már mindegy. Kiestünk. Már megint. Zsinórban harmadszor véreztünk el a döntő előtti utolsó pillanatban.

Előző év, Real Madrid – Bayern München. Ismét a BL elődöntőjében vagyunk, miután olyan óriási csapatokat sikerült kiejteni, mint a CSZKA Moszva a legjobb 16, és az APOEL Nicosia a legjobb nyolc között. A müncheni 2-1-es vereség után jöhet a visszavágó a Bernabéu stadionban. Hihetetlenül bekezd a Real Madrid, a Bayern játékosainak fogalmuk sincs, hogy lehetne megállítani az ellenfelet. A 6. percben büntetőből máris vezetést szerez Cristiano Ronaldo, majd 8 perccel később ismét betalál. 2-0, továbbjutásra áll a Real Madrid, padlón a Bayern München. Mit csinál egy átlagos felfogású edző ilyenkor? A játékosokat tovább ösztönzi támadásra amíg teljesen ki nem végzik az ellenfelet (ahogy azt tette Carlo Ancelotti Real Madridja Pep Bayernjével…), hogy a leghalványabb esélyük se legyen a feltámadásra. Mit csinál a Special One? Látványosan visszarendeli a csapatát, gyakorlatilag megtiltja nekik a támadásépítést, védekezésre állítja be őket. Mit eredményez ez? Hát, egy szépítést Robben büntetőjét követően, 2-1 a visszavágó végeredménye 90 perc játék után. Ami pedig hosszabbítást jelent, ahol gól már nem született, így jöhettek a büntetők. Azt a történetet meg már ismeri mindenki. A csapat két Aranylabdás csillaga is tizenegyest rontott, Neuer simán védte Kaká és Cristiano büntetőjét is, Ramos labdáját pedig azóta is keresik a NASA emberei. Így kell elbukni egy már megnyert meccset. Innen is gratulálnék az Unikumnak, ugyanis tényleg ő az egyetlen, aki már annyiszor megjárta ugyanezzel a taktikájával, mégsem tanul belőle, és tökéletesnek tartja ezt a tervét, mert kétszer bejött élete során.

Még mindig a portugál zseni az edző. Mourinho első évében járunk, ekkor még mindenki bízik benne, és reménykedünk a Barca hegemónia megtörésében. Négy klasszikust játszunk egymás után rövid időn belül: egyet a bajnokságban, mely 1-1-gyel ér véget, aztán egyet a kupában, melyet a hosszabbításban szerzett Cristiano fejessel behúz a Mou-gárda, illetve további két összecsapás a Bajnokok Ligája elődöntőjében. Ezek valódi összecsapások voltak, ugyanis ekkor Mourinho azóta egyébként tökéletes anti-tiki-taka taktikája még csak készülőben volt, így főként a védekezésre és a kőkemény játékra apelláltunk, amire Guardiola zseniális válasza főként a színészkedésben merült ki. Az elődöntő odavágóján végig pariban volt a Királyi Gárda a Barcával, gyakorlatilag helyzet nélkül játszottak a katalánok Madridban a 61. percig. Akkor jött Pepe iszonyatosan durva belépője, amikor is majdnem kettétörte Daniel Alves lábát, szegény embert le kellett kísérni a pályáról, huszonhatot pörgött a „rúgást” követően, iszonyatos gyötrelmek közepette hagyta el a pályát szegény brazil, persze magától nem bírt járni, le kellett kísérni. Majd meccs után lenyilatkozta, hogy szerencse, hogy Pepe nem törte el a lábát… Természetesen jött is a piros lap a portugál klasszisnak. A brazil jobbhátvéd fájdalma egyébként azért érdekes, mert hogyha ennyire fájt neki a lába, akkor ki kéne vizsgáltatnia magát, súlyos problémái lehetnek, ha ilyen gyötrelmei vannak, rúgást ugyanis nem kapott: jól látható a felvételekről, hogy Pepe nem ért hozzá a brazilhoz, ennek tudtában pedig igencsak szigorú ítéletnek hat az az azonnali piros lap. A tíz emberre fogyatkozó Galaktikusok pedig már nem bírták tovább tartani a lépést, be is rámolt két gólt Messi, ezzel gyakorlatilag eldöntve a párharcot. Azonban ezzel nem ért véget a történet, jöhetett a visszavágó Barcelonában. Félidőben gól nélküli állással vonulhattak pihenőre a csapatok, majd indulhatott a második játékrész, melynek legelején Piqué szabálytalankodott Cristiano Ronaldóval szemben, miután a portugál már továbbtette a labdát Gonzalo Higuaín elé. Cristiano azonban ráesett Mascheranóra, így Higuaín hiába lőtte be a ziccerét, a játékvezető érthetetlen módon nem elég, hogy érvénytelenítette a találatot, még a katalánok jöhettek szabadrúgással. Mert hogyha Piqué felrúgja Cristianót, akkor Cristiano volt a szabálytalan, így ment ez akkoriban… Aztán ugye jött is a várva várt Barca-gól, a mieink azonban nem adták fel, Marcelo egyenlített, ám csak ennyire futotta a Real erejéből, ami a körülményeket figyelembe véve igen csak dicséretre méltó egyébként.

És ezennel visszajutottunk időben az első igazán nagy Mourinho megmérettetésig. 2010-11-es szezon, 13. forduló a bajnokságban. Az eddig 12 bajnokiból 10-et megnyert a Real Madrid, és ezen kívül volt még két gól nélküli döntetlenje, tehát veretlenül várhatták a Barcelonát. Óriási önbizalom, fogadkozások, mi vagyunk a királyok, Mourinho az isten, meglesz, miénk a világ. Aztán jöhet a meccs. November 29. Valószínűleg minden madridista emlékszik erre a napra, és valószínűleg egyikünk sem szívesen emlékszik rá vissza. Történelme egyik legmegalázóbb és legfájdalmasabb vereségét szenvedte el a Habfehér Balett. Mourinho első klasszikusa nagyon nem úgy alakult, ahogy azt ő elképzelte, játékosai semmit nem valósítottak meg abból, amit eltervezett (vagy nagyon rossz volt a koncepció, ha ez volt a terv), Pep csapata minden téren agyonverte a portugálét. A legrosszabb az egészben, hogy teljesen jogos volt az öt gólos különbség, ekkoriban még tényleg ekkora volt a szakadék a két klub között…

Ismét ugorjunk vissza egy évet, 2009/10-es szezon, a kispadon az azóta már a Manchester Citynél bajnoki címet nyerő chilei mester, Manuel Pellegrini, a második Pérez éra első trénere. A bajnokságban jó teljesítményt nyújtott a csapat, azonban a Király-Kupában a tavalyi év után ismét megalázó vereséget szenved a csapat a Real Union az Alcorcón ellen: 4-0-ás vereség a harmadosztályú csapat ellen, a visszavágón pedig csak 1-0-ra telt Pellegrini fiaitól. A szezon legszégyenteljesebb pontja volt ez, minden kétséget kizáróan, a legfájdalmasabb mégis egy másik eseményhez köthető, méghozzá az ekkorra már hagyománnyá vált Bajnokok Ligája nyolcaddöntőhöz. Az ellenfél a nagy mumus, az Olympique Lyon együttese. Ezelőtt a két csapat legutóbb a 2006/07-es évad csoportkörében találkozott, ahol Lyonban 2-0-ra nyertek a franciák, Madridban pedig 2-2 lett a vége, illetve az azt megelőző szezonban is egy csoportba került a két gárda, és Madridban akkor is csak egy döntetlenre futotta, igaz, akkor 1-1 lett a vége, Lyonban viszont akkor is beleszaladt a késbe a Galaktikus csapat: Carew, Juninho és Wiltord góljaival 3-0-ra győzött az OL a legrangosabb európai torna csoportkörének első mérkőzésén… Volt tehát miért visszavágni, bosszúvágytól éghetett a csapat, még ha nem is maradtak túl sokan az akkori játékosok közül azóta. Azonban Lyonban ismét csak egy vereségre futotta, igaz, ezúttal már csak 1-0-ra kaptunk ki, a győztes gólt Makoun szerezte. A visszavágó előtt szokás szerint ismét jöttek a fogadkozások és a nagy szavak, együtt sikerülhet, idén megtörjük az átkot, majd most, most meglesz, most vége szakad a BL-szerencsétlenség sorozatunknak, most majd végre ismét bejutunk a legjobb 8 közé annyi év után. Egy pillanatig el is hihették ezt a madridisták, ugyanis már az 5. percben vezetést szerzett Cristiano Ronaldo. Aztán a 25. perc környékén Higuaín húzta el a labdát a kifutó Lloris mellett, majd az üresen tátongó kapu ellenére sem sikerült gólt szereznie: csak a kapufát találta el az argentin. A madridi helyzetek sorra maradtak ki, és ahogy az lenni szokott, ezek megbosszulták magukat: Pjanics egyenlített, ezzel már két gól kellett volna a Madridnak, ám a továbbiakban egy sem sikerült. Ismét kiestünk a legjobb 16 között, Pellegrinivel sem jött össze. Továbbra sem. Zsinórban már hatodszor nem.

Megint menjünk vissza egy kicsit az időben. 2009. május másodika, El Clásico nap. A szezont bajnoki címvédőként a tavalyi edző, Bernd Schuster irányításával kezdte meg a csapat, akit azonban közvetlenül az első bajnoki klasszikus előtt kirúgott a csapat vezetése, miután a Sevilla elleni 4-3-as vereséget követően azt nyilatkozta, hogy lehetetlen lesz legyőzni a Barcát a Nou Campban. Az új edző Juande Ramos, aki tehát a katalánok ellen debütálhatott. A kettő-nullás vereséget senki nem varrta a nyakába. Ezt követően szépen menetelt a csapat a ligában, sorra nyerték a meccseket, és jöhetett is az újabb klasszikus, a visszavágóra értelemszerűen a Bernabéuban került sor. A meccs jól indult, Gonzalo Higuaín góljával vezetést szerzett a Királyi Gárda, ám a válasz sajnos nem maradt el. Mindössze három percig örülhetett előnyének a Real, a 17. percben már jött is az egyenlítés, további 3 perc múlva pedig már vezettek a gránátvörös-kékek. Ami pedig innentől történt, arra jobb nem visszaemlékezni. További négy alkalommal talált be a blaugrana Iker Casillas hálójába, melyre csak egyszer érkezett válasz Sergio Ramos révén, aki gólja ellenére borzasztóan játszott, Henry csak akkor nem ment el mellette, amikor nem akart. Ezzel pedig a gárda egy újabb történelmi jelentőségű megaláztatást kellett elszenvedjen, ráadásul ebben az évben már másodszor, ám ezúttal a saját pályáján. 2-6. Kettő-HAT.

Apróbb ugrás, következzen a korábban már említett újabb megaláztatás. A 2008-09-es szezon két igazán emlékezetes veresége közül a korábbi. Természetesen a Bajnokok Ligájában járunk, ismét csak a 16 között, ellenfél az angol Liverpool együttese. Hazai pályán 1-0-ás vereséget szenvedünk, innen várhatjuk a pokolinak ígérkező liverpooli visszavágót. Juande Ramos fiai pedig testben ugyan ott voltak az Anfield Road gyepén, lélekben viszont közel sem. Az eredmény pedig ismert, gólt lőni nem tudott a Királyi Gárda, hiába fogadkoztak annyira, ezzel szemben a Liverpool szerzett. Négyet is. Torres nyitotta, Dossena zárta a vörös gólözönt, a két köztes találat pedig Gerrard nevéhez fűződik. 5-0-ás összesítéssel búcsúzik a Real Madrid a Bajnokok Ligájától. Idén is a legjobb 16 között, már megint a legjobb 16 között. Még mindig a legjobb 16 között.

Ugorjunk vissza még két évet. 2006/07-es szezon, Fabio Capello irányításával. A bajnokság óriási drámákat hozott, 3 csapat volt versenyben a bajnoki címért, a két gigász küzdelmébe a Sevilla is csatlakozott. Az utolsó fordulóig fej-fej mellett haladtak a csapatok, amikor is végül a Real a Mallorca ellen nyert hazai pályán 3-1-re, és végül pontegyenlőséggel, egymás elleni jobb eredményének köszönhetően húzta be a bajnokságot a Barcelonával szemben, ugyanis a katalán fővárosban 3-3-as döntetlennel, míg Madridban 2-0-ás fővárosi sikerrel zárultak Capello második érájának El Clásicói. A Bajnokok Ligájában azonban más volt a helyzet. A nyolcaddöntőben szuperrangadót rendeztek: Real Madrid – Bayern München. Az odavágóra Madridban került sor. Raúl korán vezetést is szerzett, ám Lúcio még egyenlített. Azonban Raúl ismét betalált, majd kicsivel később van Nistelrooy is, így 3-1-gyel vonulhattak pihenőre a játékosok. Ez az előny kitartott egészen a 88. percig. A Királyiak már nyeregben érezhették magukat, amikor jött Mark van Bommel, meglőtte élete gólját, majd undorító módon úgy ünnepelte meg a gólját, hogy bemutatott a Bernabéu népének Katalónia büszke végterméke. 3-2-es előnyből várták tehát Capello fiai a müncheni visszavágót, ami nem kezdődött túl fényesen: egy gólos hátránya ledolgozásához mindössze 10 másodpercre volt szüksége a bőrgatyás alakulatnak. Mindezt úgy, hogy a Real kezdte középkezdéssel a találkozót… Gago passzolta le a labdát Roberto Carlosnak, aki nem tudta azt átvenni, a müncheni jobbszélső elszaladt, középre passzolta, Roy Makaay pedig nem kegyelmezett. 1-0 a németeknek, összesítésben 3-3, és jelen pillanatban máris kiesésre állnak a Galaktikusok. Sokáig nem történt semmi említésre méltó, aztán a 66. percben Lúcio duplázta meg az előnyt egy szögletet követő fejesének köszönhetően. 2-0 a németeknek, innentől legalább két gól kell a Madridnak, reménytelennek tűnik a helyzet. A Madrid összerogyott, sorra jöttek a bajor ziccerek, ám mégis a Real kapott büntetőt a 82. percben, melyet Ruud van Nistelrooy értékesített, ezzel hozva vissza a reményeket a spanyol fővárosba. Az utolsó perceket nagyon megnyomta a Madrid, melynek meg is lett az eredménye: Sergio Ramos lőtt óriási gólt az utolsó percben, Oli Kahn tehetetlen volt, védhetetlen löketet eresztett meg a fiatal hátvéd. 2-2, ezzel továbbjut a Real Madrid, 2-0-ról, a padlóról felállva, óriási visszajövetel… azonban mindössze néhány pillanatig gondolhattuk csak így, ugyanis a játékvezető – egyébként teljes joggal – érvénytelenítette Ramos találatát, arra hivatkozva, hogy a spanyol kézzel vette át a labdát a lövés megelőző pillanatban. Néhány másodperc alatt a pokolból a mennybe jutott a Real Madrid, majd azonnal vissza is zuhantak a pokolba. Talán az egyik legfájdalmasabb vereség volt ez, bár amit a sors elvesz, azt később úgyis visszaadja: Ezt a pokoljárást még ennek a szezonnak a legvégén visszakaptuk, a bajnoki siker drámája izgalmasabb, érzelmesebb és hihetetlenebb volt a legfordulatosabb hollywoodi drámáknál is.

Amikor pedig talán minden elkezdődött, az a Tíz évvel ezelőtti BL negyeddöntő a 2003/04-es szezonból. Real Madrid – Monaco, melynek pikantériáját Fernando Morientes személye adta: A korábbi királyi csatár ekkor már a hercegség csapatát erősíti. Az odavágót Madridban tartják, a Bernabéu stadionban nagyszerű meccsen 4-2-re győz a spanyol együttes Helguera, Zidane, Figo és Ronaldo góljaival, a másik oldalról pedig Squilaci mellett Morientes is betalált. A 4-2-es siker elég magabiztosnak tűnt első ránézésre, valószínűleg a Galaktikusok is kissé elszálltak maguktól, míg Morientesék nem adták fel. A monacói visszavágón azonban a 35. percben már tényleg minden eldőlni látszott: Raúl szerezte meg a vezetést, ezzel 3 gól kellett volna a Monacónak a továbbjutáshoz. Reménytelen. Az első játékrész utolsó percben aztán egy felívelt labdát Morientes fejelt le a később a Barcát is megjáró Giuly elé, aki jó húsz méterről bevágta a hosszú alsóba. 1-1. Aztán a második félidő 3. percében ismét egy beadás találta meg Morientes fejét, aki mindenkinél magasabbra ugrott, és védhetetlenül fejelte be. Fordít korábbi csapata ellen a spanyol csatár, 2-1 a Monacónak, már csak egy gólra van szükségük. Arra pedig a 66. percig kellett várni: egy jobb szélről belőtt labdát Giuly sarokkal juttatott tovább Helguera lábai között Casillas kapujába. 3-1 lett tehát a mérkőzés vége, 5-5-ös összesítéssel, idegenben lőtt több góllal pedig az AS Monaco jutott tovább, Morientes két meccsen két góllal járult hozzá korábbi csapata kieséséhez, amely ezt az összecsapást követően olyan mély gödörbe került a Bajnokok Ligájában, hogy Mourinho érkeztéig ki sem tudott mászni belőle.

Van tehát miért visszavágni. Jó néhányszor meggyalázta már a Habfehér mezt a Barcelona, a Bayern München, a Dortmund, sőt, még az Atlético mellett sokan mások is az elmúlt tíz év során. Az idei év a bosszú éve lehet. Nem kicsinyes eszközökkel, nem gyerekes csínytevésekkel, beszólásokkal, hanem férfiként és labdarúgóként a pályán válaszolhat a Real Madrid május 24-én, egyszerre mindenkinek. Az elmúlt évtized minden mocskát lemoshatjuk, újra patyolat tisztává varázsolhatjuk a Királyi mezt. Ehhez mindössze már csak egyetlen egy lépést kell megtenni: Meg kell verni a tavaly óta legnagyobb mumusunkká vált városi riválist. Egy pofont adni Madrid második számú csapatának nem az idei bajnoki cím miatt lenne a legnemesebb bosszú, de még csak nem is a tavalyi kupadöntő miatt. Azért már megkapták a magukét a Király – Kupa elődöntőjében. A jövő szombati meccsen egy esetleges győzelemmel egész Európának és az egész világnak vághatnánk vissza, minden egyes minket ért sérelemért, megaláztatásért. Minden eddigi csalódásunkat és minden szégyenérzetünket feledtethetik Ancelottiék 24-én este. És ha ez sikerülne, az ősi ellenség testén keresztül üzenhetnénk a futballvilágnak: Helló, visszatértünk!