Az első számú socio nyilatkozott az AS-nek. Sergio Nieto Díaz együtt nőtt fel a Real Madriddal, tíz alkalommal is megízlelhette milyen az, mikor a szeretett csapata Európa trónjára ül. Személyesen ismerte Puskás Ferencet, Kubalát és Di Stéfanót is, és a helyszínen nézte végig a Barcelona elleni 11-1-es győzelmet. Az AS készített egy nem mindennapi interjút egy nem mindennapi emberrel.

Önt Sergio Nieto Díaz Albónak hívják. Tudja miért kértem öntől interjút?

Igen, és nagy büszkeséggel tölt ez el engem. Másfél éve én vagyok a Real Madrid első számú pártolótagja. Hihetetlen.

Mióta pártolótag?

Édesapám 1932 karácsonyán váltotta ki a carnet kártyát, azaz 82 éve. 90 éves vagyok. 8 éves kölyök voltam, mikor édesapám meglepett ezzel az örömmel, ami az egész életemet meghatározta. Édesanyám, Flora délután egyre készítette el az ebédet, mert 4-kor játszott a Madridunk az öreg Chamartínban. Apám gondnok volt a San Jerónimo úti Credit Lyonnais banknál, a Puerta del Sol mellett. A bank elnöke, Velázquez úr később a Real Madrid elnök-helyettese is volt.

Mire emlékszik az első Madridból?

Láttam Luis Regueirót, nagyon elegáns volt, El Corzónak („az őz”) nevezték, Quinconcest azzal a klasszikus kötözéssel a homlokán, láttam Ciriacót és az isteni Zamorát. Micsoda megjelenése volt! Micsoda kapus! Édesapám Valenciába utazott, hogy megnézze a ’36-os kupadöntőt, ahol Zamora verte meg a Barcát a híres védésével a kapufával együtt. Apám a pályáról nézte végig, majd ahogy hazaért, csillogó szemekkel mesélt el mindent.

Aztán jött a polgárháború.

Igen. Megszakította a futballt, én pedig megtanultam babot keresni, mert mi, akik ott maradtunk, közelről is megismertük, mit jelent az éhezés fogalma. Apám néha hozott káposztát és hasonló növényeket. Azt mondta, hogy a Chamartín gyepéről szedte, mert bevetették a pályát a háború alatt.

Aztán eljött a béke, de a Madridnak időbe telt amíg bajnokcsapatként lett aposztrofálva.

A negyvenes években elég sokan csináltuk azt, hogy a socio kártyáinkkal fizettünk a házigazdának, akik bejöttek a házadba és többnyire fémben kérték a fizetséget. Ezekben az években éltem át a Barca elleni 11-1-et a Copa del Generalíssimóban (A Király-kupa elődje, mely Franco tábornok nevét viselte – a szerk.) és ez nagyban kompenzált minket. De a rezsim csapata nem mi voltunk, hanem az Atlético Aviavión.

Santiago Bernabéu elnök úr érkeztével minden javulni kezdett.

Ő tette a Madridot azzá, ami. Mindig magammal hordok egy kis képet róla, a pártoló kártyámmal együtt. Keménynek és fegyelmezettnek kellett lenni. A veteránok azt mondták nagyon kipréselte őket és egy centet sem pazarolt el. Don Santiago élete során a Madridot minden szempontból első számúnak tekintette.

Ön ismerte?

Igen. Nagy karakter volt. Elzárta a vizet a játékosok elől az öltözőben hogy óvja a klub gazdaságát. Egy castilla-manchai ember volt. Minden bajnokság végén elment vacsorázni a Peña Marianóval a Masonero Romanosba. És úgy beszélt, és úgy viselkedett, mint egy egyszerű szurkoló. Ámulatba ejtettek a szavai. Színtiszta bölcsesség áradt szavaiból.

Ön mindig is csak egy szurkoló volt?

Játszottam is. A madridi serdülőben játszottam Heliodoro Ruizzal, és a Madrid amatőr csapatában fejeztem be. Ez az úr Európa-bajnok volt birkózásban, de a focihoz nem sok köze volt, viszont felállított egy edzőtermet a Chamartínban és sokat segített nekünk. Aztán 19-20 éves koromban felhagytam a labdarúgással, habár a Manzanares és a Toledo is le akart igazolni. Apám tanulásra kötelezett. Más idők voltak.

Viszont ismerte Di Stéfanót, Puskást és a társaikat.

Igen, mert keddenként és csütörtökönként játszogattak azon a földterületen, ahol most a Bernabéu van, és nekem is megengedték, hogy beszálljak. Olyan emberek voltak köztük, mint például Miguel Ríos, hatalmas madridista, Enrique Rodríguez, a Chiquifrú játékosa, az újságíró Alfonso López Peña, az ékszerész Luis Alegre vagy épp maga Kubala. Mi alakítottuk meg 1970-ben az „Hasta los 100” („Százig” – a szerk.) nevű szurkolói csoportot. A papíron mindenkinek fel volt írva a foglalkozása és a lakcíme. Egy család voltunk.

Térjünk vissza a Nyílra. Di Stéfano megváltoztatta a történelmet…

Valóban. Alfredót igen rosszindulatúnak tartották, ugyanis mindenkin viccelődött, kezdve a saját csapattársaival. De milyen jogon szólt volna neki bárki bármit is? Di Stéfano nyerte meg a meccseket, ő szerezte meg a labdát a védelemben, ő volt a csapat agya és a győztes gól szerzője. Cselezni is tudott, lőni is tudott…

Ezt követően jött öt egymást követő évben is a BEK serleg. A legendák szerint Gento rengeteg kritikát kapott az első évében.

Tényleg így történt. Rial tanította meg arra, hogy hogyan kell futás közben üresbe passzolni. Gento erőteljes játékos volt, de sokáig tartott neki megérteni egy ekkora csapat fociját, mint a Real Madrid. De később hihetetlenné vált. Bale engem nagyban emlékeztet Gentóra. A valenciai kupadöntőben lőtt Barca elleni gólja egy az egyben Gento játékát idézte. Nem volt aki megállíthatta volna. Gento sebessége ördögi volt.

Ön látta és átélte mind a 10 BEK/BL sikert. Micsoda kivételes kiváltság, uram!

Évekkel ezelőtt már jönnie kellett volna a Tizediknek, de elkövettek néhány hibát bizonyos években, rosszul csinálták a dolgokat. Valóban átéltem mind a tízet. Ramos gólját sosem felejtem el.

Hol látta?

A Bernabéuban, a hatalmas kivetítőn amit odatettek. Őszinte leszek, szinte mindenki elkönyvelte már a vereséget. Az Atleti szurkolói szerint csak a szerencsének köszönhetjük a győzelmet, de elfelejtik, hogy az előző évben a Király-kupát ők is egy szöglet utáni fejes góllal nyerték meg.

Önt kire emlékezteti Ramos?

Pirrire. Helyén van a szíve. Klasszis és merész. Sergio megtestesíti a Madrid rettenthetetlen szellemét.

Az elmúlt éveket kivéve mindig is az Atleti volt a legnagyobb rivális.

Igaz. A Barca a 60-as, 70-es években lényegtelen tényező volt. Mindig az Atleti húzogatta a bajszunkat, akárcsak az idei évben. Kijárt már nekik egy ilyen szezon, megérdemelték. Ha tavaly nyáron ezt mondják, még ők sem hitték volna el, hogy ilyen évük lesz.

Ön átélte a mitikus Barca elleni 11-1-es kupameccset is a Chamartínban, 1943-ban.

Felejthetetlen élmény. Akkoriban bajnok lett a Madrid amatőr csapata, ahol én is játszottam, és ezért a mérkőzés előestéjén meghívtak minket egy vacsorára a Chamartín egyik tornatermébe. Ott volt Pedro Terol is, aki Spanyolország egyik leghíresebb tenorja volt. Énekelt is nekünk mindenki nagy örömére: „A Madrid fog nyerni 11 góllal mert van két …”

Di Stéfano a mai futballban is tudna nagyot alkotni?

Két teljesen külön futballról van szó. Most, mikor Cristiano megkapja a labdát, négy védő vár vele szemben. Régebben a játék sokkal elbűvölőbb volt. Cristiano egy különleges típusú futballista. Lehetetlen összehasonlítani Di Stéfanóval. Di Stéfano az Di Stéfano.

Meséljen Casillasról.

Láttam Zamorát és Bañónt, akik felbecsülhetetlen értékűek voltak. Tetszik hogy Iker élete klubjában marad, de van két nagy defektje: Rosszul jön ki a magas labdákra, és én a járóbotommal jobban tudnék tisztázni, mint ő lábbal. Viszont kiemelkedő reflexei vannak. Ebben egyedülálló.

Mit gondol Ancelottiról?

Hatalmas. Érkezésekor az öltöző egy kirobbanó vulkán volt, ám ő mindezt hang nélkül csitította el. Bal kezében tartotta a vörös leplet és tudta, hogyan kell harcolni a bikákkal. Mindenki elégedett. Ez az ember egy igazi nagy jellem. Csak egy kicsi hiányzik belőle például Simeone karakteréből.

Engem Del Bosquéra emlékeztet.

Hiba volt elküldeni Vicentét. A bajnoki teljesítmény miatt történt, de nem kellett volna elmennie.

Mit vár még az élettől?

A Tizenegyediket. Sergio Ramosnak hála még megélhetem. Jövőre megnyerjük, majd meglátod, barátom.