Carlo Ancelotti hamarosan már második szezonját kezdi a Real Madrid kispadján, nem is akárhogy: Európa királyaként, a Bajnokok Ligája címvédőjeként. A Real Madrid idén hat trófeáért harcolhat majd, ami hatalmas motiváció mind a játékosok, mind pedig az edzői stáb számára. A Sevilla ellen kedden, este 20:45-kor lép pályára a Királyi Gárda az UEFA Szuperkupa döntőjén, az olasz mester pedig ennek apropóján az UEFA-nak adott interjút.
A Szuperkupa az első idei tétmérkőzés. Milyen szerepe lesz ennek a találkozónak a szezon hátralévő részét tekintve? „Nagyon fontos lesz, hiszen egy nemzetközi torna döntőjéről beszélünk. Különleges lesz, mert ez lesz az első tétmérkőzés a Világbajnokság óta, amin számos játékosom részt vett. Nem könnyű felkészülni, de meg akarjuk nyerni a mérkőzést. Ha egy döntőt játszik a csapat, arra rendesen fel kell készülni és mindent bele kell adni. Ahogyan minden döntő, ez is nehéz lesz, bár lehet mi vagyunk a favoritok, hiszen ez a Real Madrid”.
A Sevilláról: „A Sevilla jó szezont tudhat maga mögött. Megnyerték az Európa Ligát egy olyan kerettel, akik csapatként dolgoztak és meg is érdemelték a serleget. Idén kicsit változott a csapatuk, jelen pillanatban kissé kiismerhetetlen csapatnak számítanak, hiszen elment tőlük néhány fontos játékos, és újak is érkeztek a nyáron. Meglátjuk, mi lesz majd”.
Megváltoztatja a Szuperkupa a felkészülés menetét? „Nem, ami megváltoztatta a terveket, az a Világbajnokság volt, hiszen a Világbajnokságon szereplő játékosoknak augusztus ötödikéig szünetet adtunk, szóval nem áll rendelkezésünkre túl sok idő a felkészülésre. Mindent bele kell adnunk augusztusban, és a lehető legjobban fel kell készítenünk a játékosainkat a következő szezonra”.
Most, hogy egy kicsit ülepedni tudott a tavalyi siker, hogyan értékeli az elmúlt szezont? „Jó szezonunk volt, megnyertük a Copa del Rey-t és a legfontosabb célunkat is elértük, megnyertük a Real Madrid Tizedik Bajnokok Ligája trófeáját. Amint megnyertük azt a döntőt, elkezdtünk a következő szezonra várni, és törekedni fogunk a trófeák megszerzésére. Ez a Real Madrid filozófiája, mindig jelen van a vágy arra, hogy a klub történelmét tovább írjuk”.
A Bajnokok Ligája döntője előtt azt nyilatkozta, az edző legfontosabb feladata a mérkőzést megelőzően, hogy a csapaton ne legyen nyomás. Lisszabonban ezt hogyan sikerült kivitelezni? „A csapat jól felkészült arra a mérkőzésre, ami mindennél fontosabb, hogy lélektanilag is felkészültek voltak a játékosok. Volt egy szükséges szintű nyomás, ami kellett a játékosoknak ehhez a meccshez. Nem aggódtam különösebben semmi miatt, a pályán vagy azon kívül sem. A csapat tagjai soha nem veszítették el a fejüket, még akkor sem, amikor hátrányban voltunk”.
Mi nyűgözött le leginkább a csapatban azon az estén? „A legfontosabb dolog az volt, hogy az utolsó másodpercig megvolt a hitünk a győzelemben, nagy intenzitással és összpontosítással játszottunk. Azt hiszem ez volt a győzelem kulcsa, a csapat morálja végig a helyén volt. Nem volt olyan pillanat, amikor kevésbé hajtottunk volna, vagy nem fókuszáltunk volna, még akkor sem, mikor vesztésre álltunk”.
A tavalyi évben megszerzett Bajnokok Ligája cím volt a harmadik Önnek, mint edző, és összességében az ötödik. Mennyire volt különleges ez a győzelem? „Fontos volt számomra, mindenek felett azért, mert abban a szezonban a nagy elhatározásunk az volt, hogy megnyerjük a klubnak a Tizediket. Én is akartam, és a klub is akarta. Történelmet írhattunk a Tizedik megszerzésével, ennél nagyobb motiváció nem is kell. Nem az én egyéni sikerem volt”.
Lehetséges a címvédés? „A Bajnokok Ligája történelmében még egyetlen csapat sem tudta megvédeni a címét, tudjuk, hogy ez nehéz feladat. A csapat a sikereknek köszönhetően magabiztosabb lett, mint tavaly, ez pedig adhat nekünk egy kis pluszt az idei Bajnokok Ligája kiírásban”.
Mi a titka, amiért ennyi trófeát nyert edzőként? „A győzelem titka, hogy nincsen titok. Ambíció, akarat és elkötelezettség, ennyi kell hozzá, ez nem titok”.
A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!
Irány a fórum!