Cikksorozatunk igazán különleges részéhez érkezett, hiszen legújabb interjúalanyunk egy másik sportág képviselője: Báder Márton, a Szolnoki Olaj kosárcsapatának vezéregyénisége. Marci régóta madridista, és igazán exkluzív élményekkel van tele, ilyen a Modriccsal való találkozás, vagy éppen az, hogy Real Madrid legendák figyelték játék közben minden mozdulatát… A kiváló 99-szeres válogatott kosarassal a Szuperkupa győzelem másnapján beszélgettem, így a hangulattal nem volt probléma, pedig rendkívül nehezen hoztuk össze az interjút, amely végül telefonon csak sikerült. Íme tehát a néhol rendkívül tanulságos beszélgetés Magyarország egyik legjobb kosarasával, és, ami talán még fontosabb: egy madridistával!

Először is szeretnélek megkérni, hogy kicsit mesélj magadról és karrieredről azoknak az olvasóknak a kedvéért, akik esetleg kevésbé ismernek…

„31 éves vagyok, 99-szeres válogatott kosaras. Tizenhárom évesen kezdtem el kosárlabdázni. Itthon játszottam a MAFC-ban Honvédban, Albacomp-ban, ezek után 21 évesen kerültem külföldre. Végülis nyolc évet játszottam külföldön, volt három Euroligás szezonom, két Európa Kupás szezonom – ez olyan, mint a fociban a Bajnokok Ligája, vagy az Európa Liga – amit Európában el lehetett érni, azt én elértem. Játszottam nagyon jó bajnokságokban: görög, horvát, szerb, ukrán, spanyol bajnokságban is játszhattam. Úgyhogy, azt kell mondjam, hogy a karrieremmel elégedett vagyok.”

Pályafutásod elején kerestek Amerikából is, amiből végül nem lett semmi. Ezt nem bánod? Hiszen az ember azt gondolná, hogy minden kosárlabdázó álma egy amerikai ajánlat…

„Igen, ez így volt. Azt tudni kell, hogy az amerikai csapatoknak Európában mindenfelé vannak megfigyelőik, ugyanúgy, mint a fociban. Egy korosztályos Európa-bajnokságon megkerestek egyszer, hogy van egy európai kosárlabdatábor, ahol a legjobb tizenhat éven aluli játékosokat gyűjtik össze, oda végül sikerült is bekerülnöm. Onnantól kezdve figyelték a pályafutásomat, és amikor tizennyolc éves koromban befejeztem a gimnáziumot, akkor kaptam egy ajánlatot Amerikából, hogy folytassam ott a tanulmányaimat. Ki kellett töltenem egy felvételit, ami nagyon jól sikerült, tehát minden akadály elhárult, ami esetenként egy ilyen szerződés vagy ösztöndíj előtt lehet. Ki is mentem egy látogatásra, de aztán ott az egyetemen el akartak küldeni egy másik iskolába, erre én pedig azt mondtam, hogy ez így nem megy, hogy nem a megbeszéltek szerint csináljuk, és inkább megpróbálok európai bajnokságokban érvényesülni. Ami később azt mondhatom, hogy sikerült is. Meghívtak kétszer nyári NBA-táborokba, de különböző okok miatt aztán nem sikerült feljebb jutnom ott.”

Sok csapatban kosarazhattál, de gondolom a legszebb emlékeid egyben a legfrissebbek is, amelyek Szolnokhoz köthetőek…

„Ez nagyon érdekes, ugye, mert rengeteg jó emlékem van a pályafutásomból, óriási élmény, hogy játszhattam az Euroligában, utána a legjobb tizenhatba bekerülés Európában, a válogatott összecsapások, ezek mind örök élmények. Persze, mivel a szolnoki emlékek frissek, nyilván azok is közel állnak a szívemhez. Az, hogy bejutottunk a csapattal az Eurochallenge négyes döntőjébe, amit, ugye, Debrecenben játszhattunk, az biztos, hogy ott van a legnagyobb sikereim között a pályafutásomban.”

Mit jelent egy kosaras karrierjében az Eurochallenge négyes döntőjében szerepelni?

„Nagyon sokat jelent, én odahelyezem az élre valahova a karrieremben. Ugye, én az előző csapataimmal játszhattam az Euroligában, az Eurocup play-offjában, azok mind az Eurochallenge előtt vannak a rangsorban, erősségben. Viszont itt, Szolnokon a saját hazámért, magyar csapatért, a városért küzdhetek, ez azért így teljesen más, és sokkal jobb érzés is.”

A Szolnokkal bajnokságot, kupát, szuperkupát ünnepelhettél, és az előbb említett Final Four-ban is szerepelhettél. Melyik mérkőzésre, esetleg melyik kosaradra emlékszel vissza a legszívesebben az idényből?

„Érdekes, mert én viszonylag sok pontot dobok, az élen járok a csapatomban a pontszerzés tekintetében, de nekem nem a kosarak maradnak meg, hanem a nagyobb győzelmek. Az egyik ilyen, amikor két évvel ezelőtt bajnoki döntőben 0-2-ről nyertünk 3-2-re az Albacomp ellen. Eljött a negyedik mérkőzés, ami előtt tudtuk, ha ott nyer a Fehérvár, akkor bajnok. Ott az utolsó másodpercekben ők vezethették az utolsó támadást, Hanga Ádi dobhatott egy ziccert fölöttem, ami azóta is vita tárgya, hogy fault volt-e vagy sem, én biztos vagyok benne, hogy nem volt az. A lényeg, hogy szereltem, a támadás után pedig megnyertük a meccset az utolsó pillanatokban. Ez azért is emlékezetes, mert az Albacomp és a Szolnok máig nagy riválisok. Az Albacomp amúgy sem tartozik a kedvenc csapataim közé, habár játszottam ott – ez hosszú történet – de a közönség sem szeret arrafelé, én sem szívlelem őket emiatt, tehát az előbb említett meccs még sokáig emlékezetes lesz számomra. Amúgy két szép évet töltöttem Fehérváron, sajnálom, hogy mára egy kicsit megromlott a viszonyunk, én ettől függetlenül hálás vagyok az ottaniaknak a közös munkáért.”

Júliusban, amikor Rátgéber László keretet hirdetett az Eb selejtezőkre, a neved nem volt a listán sérülés miatt. Mi volt a probléma, és túl vagy-e már a sérülésen?

„Így van, most ugye javában zajlanak az Eb-selejtezők, nekem a nyár elején meg kellett műteni a könyökömet, mert volt benne egy gyulladás, ami magától nem nagyon jött rendbe, de még orvosi kezelések hatására sem. Voltak mandula problémáim is, egy góc volt a szervezetemben, de végül antibiotikumokkal ezt is sikerült kezelni. Nagyon hosszú szezonunk volt így, hogy több fronton is érdekeltek vagyunk, a testünk a szezon végére elfáradt, hatalmas terhelésnek vagyunk kitéve. De a lényeg az, hogy most már mindenen túl vagyok, sikerült megoldani a problémákat, és már jól érzem magam.”

Csapatodban a 14-es mezben játszol, legutóbb Guti volt meghatározó játékos abban a mezben a „Királyi Gárdában”, most Xabi Alonso viseli azt. Van valami köze ennek a számválasztásodhoz?

„Régen a kosárban nem nagyon lehetett mezt választani, most már elvileg 1-től 99-ig lehet. Amikor én kezdtem, akkor csak 4-15-ig lehetett, így jött ki a tizenkét szám, ami egy csapatot alkot. Nekem valahogy a 14-es szám jutott, ami azóta nagyon hozzám is nőtt, és le sem veheti rólam senki. Megmondom őszintén, én Gutit mint játékost annyira nem szerettem. Viszont a mostani Real Madridban Xabi Alonso a csapat nagyon fontos láncszeme. Az ő játékát nagyon kedvelem. Nem a leglátványosabb, nem a leggyorsabb, de ha ő nincs a pályán, azt biztos, hogy észreveszi a csapat.”

Melyik az a pillanat, amióta madridistának mondod magad, hogy jött ez a „szerelem”?

„Nagyon jó a kérdés, én mindig is valami miatt Real szurkoló voltam. 1995-ben, amikor a Fradi a Real Madridot fogadta, akkor engem is kivittek a meccsre apukám barátai. Nagyon jó volt a hangulat, jól éreztem magam. Az a fajta mítosz, körítés, ami a Real Madridot körülvette, és mindmáig egyébként körülveszi, az már ott megfogott. Utána a 2004/05-ös szezonban az Euroligában egy csoportban voltunk a Real Madriddal – ez már kosárlabda természetesen – és oda-vissza megvertük őket. A Real Madrid kosárlabdacsapatának is iszonyatos a kisugárzása, a stadionnak pedig remek hangulata van. Volt ott akkor egy srác, aki a Madridban kosarazott, talán még a barátomnak is nevezhetem, Axel Hervelle-nek hívják. A meccs után elmentünk vacsorázni, ő mesélt a klubról, hogyan mennek ott a dolgok… Előző nap elmentem, megnéztem a Bernabéut is, onnantól pedig egyértelmű, hogy Real, de mondom, addig is nekik szurkoltam, csak ez így együtt még erősítette bennem ezt az érzést. A Cibona Zagreb csapatában játszottam ekkor, és Madridban ott volt a meccsünkön Owen, Raúl és Beckham is… Ami azért elég kellemes érzéssel töltött el.”

Volt már szerencséd élőben látni a kedvenceket a Santiago Bernabéuban?

„Sajnos, 1995 óta nem láthattam őket, akkor, ugye, élőben voltam kint az Üllői úton. Barcelona meccsen voltam, amikor Spanyolországban játszottam, a Manresa csapatában, ami 40 km csak a katalánoktól. A foci nagyon tetszett, de mint Real Madrid szurkoló inkább a jó focinak szurkoltam, mint a Barcelonának.”

Maradjunk egy kicsit a kedvenc szónál, melyik játékosra emlékszel a legszívesebben a múltból, van-e örök kedvenc, és kit kedvelsz a jelenlegi keretből?

„Zidane az örök kedvenc. Az a Madrid nagyon kiemelkedő volt, amit az ő neve fémjelzett. Érdekes, mert a francia

válogatottat meg egyáltalán nem szeretem. De Zidane játékstílusa, eleganciája az azóta is bennem van, így mindenféleképpen ő az örök kedvenc. Persze, utána mondhatom Beckham vagy Cristiano Ronaldo nevét, őket is nagyon kedvelem. Nem csak a pályafutásuk miatt, hanem minden miatt, ami körülveszi őket, sokat tettek nem csak a pályán, de a pályán kívül is, hogy elismert emberek legyenek. Nyilván sok az irigyük is, megosztják az embereket. Senki nem tud velük kapcsolatban semleges maradni, vagy szeretik őket, vagy utálják. Én azt hiszem, hogy ilyen emberekről szól főleg a világ, ha vannak játékosok, akiket sztárnak lehet hívni, akkor őket mindenféleképpen. Abszolút elismerem Messit is, de soha nem fog reklám vagy marketing szempontból  C. Ronaldo mögé érni.”

Te is profi sportoló vagy, mennyi időd van a Real Madridra, minden meccsüket megpróbálod élőben követni?

„Általában későn vannak a meccseik, ezért azokat mindig meg tudom nézni, a vasárnap rendezetteket meg főleg. A kosármeccsek általában azért korábban vannak. Szerencsére, bárhol vagyok a világon, találok olyan csatornát, ami adja az éppen aktuális meccset, hiszen mégiscsak a Real Madridról beszélünk. Úgyhogy igen, nyomon követek mindent, interneten is, telefonomon is van Real Madrid alkalmazás letöltve, tehát megpróbálok naprakész lenni. Figyelem, hogy ki sérült, hogy állunk fel, hogy nem, Mourinho aranyköpései megvannak…(nevet). Szóval tényleg próbálok mindenre odafigyelni.”

Vannak különleges szurkolói szokásaid, hogy képzeljünk el egy Real Madrid meccs közben?

„Nem öltözöm be, bár Real Madrid ereklyékből azért nincs hiány. Van törölköző, mezek, pohárkészlet, feles pohárkészlet, hűtőmágnes, kulcstartó stb. Két lakásban élek, Budapesten és Szolnokon, tehát azért ezeknek megvan a helye, nem annyira látványos a dolog. De például tegnap, ugye, megnyertük a Szuperkupát a Barca ellen, és edzésre Real Madrid-mezben mentem. Ilyenkor azért mennek a poénok, meg a zrika az öltözőn belül. Így van ez fordítva is, ha kikap a Real, vagy elveszítünk egy trófeát, akkor nem azt mondom, hogy félek a másnaptól, de már tudom előre, hogy mi vár rám az edzésen…”

Nagyon jó a testfelépítésed, amivel akár a futballban is sikereket érhettél volna el, sosem vonzott jobban a focilabda, mint a kosárlabda?

„Szeretem a focit, de azt gondolom, hogy ez a 210-cm-es magasság nem focista alkat. Fiatalon, amikor játszottunk, akkor sokat voltam kapuban, azt még szerettem is. Mostanában a focizás leszűkül lábteniszre, és edzések előtt szoktunk vérre menő partikat játszani a csapattársaimmal. Ezek legalább olyan fontosak, mint a meccs előtti bemelegítés…(nevet). Igazából a focit szívesebben nézem, én azt gondolom, hogy mi kosarasok túl magasak, vagy túl nehezek vagyunk ahhoz, hogy igazán jók legyünk ott. Azért oda kellenek a hosszabb távú sprintek is. Én inkább azt mondom, hogy kézilabda, röplabda, ez az a vonal, amiben még sikeres lehetnék ilyen testalkattal.”

Szerinted melyek azok a képességek, amelyek mind a fociban, mind pedig a kosárban nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a legjobbak között legyél?

„Nyilván labdaérzék, rúgó vagy dobótechnika. Állóképesség, fizikai erő. Kitartás és a szív. Ezek a dolgok, amik nélkülözhetetlenek. A mai sportban már olyan szinten magasak az elvárások, az edzésmódszerek, a felkészültség, hogy sokszor már inkább fejben dőlnek el a dolgok. Már minden játékos nagyon magasan képzett, így a kulcsszituációkban nagyon fontos a higgadtság. Akik ezeket mind elmondhatják magukról, azok tudnak sikeresek lenni az élsportban.”

Nem mehetünk el szó nélkül José Mourinho mellett, kedveled őt?

„Azt gondolom, hogy Mourinhónál néha színjáték ez az egész, amit látunk. Olyan indulatokat vált ki, nem csak Barca szimpatizánsokból, hanem más klubok szurkolóiból is, ami nem túlzottan szimpatikus. Van benne egy magas fokú arrogancia is. De azt gondolom, hogy azok a nyilatkozatok, amiket a játékosok róla mondanak, hogy szeretik mint edzőt, a végletekig kitartanak mellette, bizonyítják, hogy kiváló tréner. Tavaly voltak olyan hangok és újságcikkek is, hogy megromlott a viszonya az öltözővel, hogy klikkek alakultak ki. Én viszont azt hiszem, hogy ők profik, és egy ilyen klubnál ilyenek nem kerülhetnek ki a médiába, szóval ezt sem vettem komolyan. Az eredményei magukért beszélnek, a munka pedig, amit elkezdett, az már tavaly beérett a bajnoki címben. A Szuperkupa győzelem pedig olyan lendületet fog adni, hogy megint iszonyatosan izgalmas lesz a bajnokság.”

Az elmúlt években talán még nagyobb lett a feszültség a Barcelona – Real Madrid mérkőzéseken. Neked melyik pillanat maradt meg ezekből?

„A Real Madrid egy jóval keményebb csapat. Én szeretem ezt a kicsit agresszívabb játékot, nem csak a fociban, de más sportágakban is. A Real focistái nyilván fizikálisan jobbak, mint a Barca játékosai, ott sokkal kisebbek a játékosok, ezt a rövidpasszos játékot erőltetik, ami nagyon hatékony is. Nyilván iszonyatosan nagy a tét ezeken a találkozókon, lehet akár nemzetiségi ellentét is, nem kell messzire menni, ilyen minden sportban van, vannak országon belül rivális csapatok. Vannak sérelmek, mindenki bizonyítani akar, jönnek a durvább szabálytalanságok… De ez az egész érthető. Az egész világ nézi őket, tudjuk, hogy ki mennyit ér, ezek azért iszonyatos tétet raknak a játékosok vállára. Mindezek miatt persze könnyebben kialakulhat egy-két keményebb párharc, ütközés, de azt gondolom, hogy ez is a játék része, ez is benne van két ilyen nagy csapat küzdelmében.”

Hogyan ünnepled meg a nagy győzelmeket, például mit csináltál, amikor biztossá vált a Real Madrid 32. bajnoki címe?

„Mi inkább a mérkőzések után ünnepeltünk, és a bajnoki cím, ugye, nem az utolsó meccsen dőlt el, szóval olyan nagyobb ünneplés nem volt. Nagy dolognak tartom, hogy megdőlt a pontrekord, a gólrekord, hihetetlen hatékonyan játszott ez a csapat. Ráadásul ez a mai fociban történt, nem valamikor évtizedekkel korábban, amikor azért még szellősebb volt a védekezés. A kalapomat megemeltem a csapat teljesítménye előtt, de ebben az is benne van, hogy iszonyatosan nehéz lesz reprodukálni ezt az évet.”

Vége a nyárnak, az átigazolási időszaknak is. Modric és Essien a két legújabb igazolás. Te kit láttál volna még szívesen a csapatban?

„Modricot én személyesen is ismerem. Amikor én a Cibona játékosa voltam, akkor ő a Dinamo Zagrebé, és egy

rendezvényen találkoztunk, beszélgettünk. Nagyon szimpatikus, visszafogott srác. Szóval nekem személyes élményem is van vele kapcsolatban, már akkor kiemelkedő játékos volt, igaz, még csak horvát szinten. Én azt hiszem, hogy jól illeszkedik majd a csapatba. Más igazolást nem is várok. Szeretem ezeket a játékosokat, Khedirát nem kedvelem annyira. Modric majd Özil posztján lesz bevethető szerintem, aki eddig nem teljesít túl jól. Azt se felejtsük el viszont, hogy ezek a játékosok túlvannak egy hosszú szezonon, majd egy Eb-n, Olimpián, tehát alig tudtak pihenni. Ez látszik is rajtuk.”

Mit vársz a következő szezontól, meglehet végre valahára a 10. Bajnokok Ligája trófea?

„Nagyon várom a BL-serleget. Tavaly is nagyon bíztam már benne, nyilván a tizenegyes párbaj már szerencse kérdése is volt, de az nagyon fájt. Ott másnap kaptam is edzésen, még jó, hogy a Barcelona sem jutott be a döntőbe, mert akkor szerintem kivettem volna egy év szabit (nevet). De viccet félretéve, nagyon remélem, hogy idén meglesz a BL-döntő. Utána meg a bajnoki cím megvédése a legnehezebb feladat. Jó játékot és jó mérkőzéseket várok, ez a lényeg.”

Végezetül szeretném megkérdezni, hogy üzennél-e valamit a madridom.hu olvasóinak?

„Nagyon remélem, hogy mind a Real Madrid mind a Szolnoki Olaj a lehető legnagyobb sikereket éri el ebben a szezonban. Mind a kettőnek nagyon nehéz lesz, mind a ketten címvédők vagyunk, és egy címet megvédeni jóval nehezebb, mint megszerezni azt. Ahogy a saját csapatomban, úgy a Realban is nagyon bízok, és hajrá Madrid, hajrá Olaj!”