Néhány évtizeddel ezelőtt az egész világ irigykedve nézett a la Fábricára, azaz a Real Madrid utánpótlás rendszerére. Az 1980-as években egy szinte teljesen saját nevelésű játékosokból álló csapat verbuválódott össze a fővárosban, mely aztán jelentős sikereket ért el Spanyolországon belül és kívül is.

Oldalunkon egy jóval bővebb leírás is található erről a korszakról, így most csak a legfontosabbak kerülnek említésre: 2 UEFA-kupa, sorozatban 5 spanyol bajnoki cím, 1 Copa del Rey, 3 Spanyol Szuperkupa és számtalan felejthetetlen élmény a szurkolók számára. Zseniális egyéni megoldások, számtalan parádés gól, offenzív futballfelfogás (a csapatban egyetlen védekező középpályás sem volt!), drámai pillanatok – ezek jellemzik legjobban a nagybetűs csapatot, mely rendre említésre kerül a valaha volt legjobb formációk között. Akárcsak egy tündérmesében, hőseink szintén rendelkeztek egy becenévvel: ez volt „a Keselyű Ötöse”, spanyolul la Quinta del Buitre.  A becenév a csapat öttagú támadószekciójából származik, de az elért sikerekben természetesen másoknak is jelentős szerepe volt, többek között az akkori trénernek, Alfredo di Stéfanónak. Az Emilio Butragueño vezette korszakos együttes alapemberei azóta már megöregedtek…

Emilio Butragueño A Keselyű maga, aki már a Cádiz elleni bemutatkozásán is betalált, s később sem állt le a gólgyártással. Első nemzetközi mérkőzésén egy mesterhármassal köszönt be az Anderlecht ellen. Butragueño egy rendkívül sokoldalú csatár volt, aki habár sosem dolgozott sokat a mezőnyben, félelmetes sebessége, halálos trükkjei és gólérzékenysége számos mérkőzést billentett a Királyi Gárda javára. Ő volt a spanyol keveréke Romáriónak és Ronaldónak, mielőtt azok egyáltalán elég idősek lettek volna ahhoz, hogy autót vezethessenek. Még egy videojátékot is elneveztek róla 1988-ban!

A visszavonulás után öltönyre cserélte a futballcipőt. Azóta több posztot is betöltött a klub életében (alelnök, technikai igazgató), jelenleg az általános igazgató szerepkörében tevékenykedik, emellett pedig ő az első számú felelős a más csapatokkal való kommunikációért. Másik beceneve: el Caballero Blanco, azaz A Fehér Lovag.

Hugo Sánchez A valaha volt legnagyobb mexikói játékos elsőként a városi rivális, az Atlécio Madrid csapatában futballozott, ám rengeteg gólja felkeltette más csapatok érdeklődését is, többek között a Real Madridét. Ha Emilio fürge és mozgékony volt, akkor Sánchezre leginkább az „egyérintéses befejező” jelző illik. Szűnni nem akaró letámadásaival és szaltós gólörömeivel minden szurkoló szívébe belopta magát. Ötszörös Pichichi-trófea győztes, egyszer pedig még az Európai Aranycipőt is sikerült elhódítania. 164 góllal hagyta itt a csapatot, melyhez mindössze 207 mérkőzésre volt szüksége. Ezek a számok akkoriban még egyáltalán nem számítottak megszokottnak…

Karrierjének lezárása után visszatért szülővárosába, ahol a Pumas gárdáját irányította edzőként néhány évig. Kétszer is bajnoki címhez juttatta egykori csapatát, ezzel pedig egészen a mexikói válogatott szövetségi kapitányának posztjáig tornázta fel magát. Sajnos itt már nem sikerült hoznia a várt eredményeket, így rövid időn belül távozni kényszerült. Jelenleg az ESPN hírügynökségnél dolgozik elemzőként.

Rafael Martín Vázquez Egyszerűen fogalmazva, Vázquez volt az ellenfél kapusának legnagyobb rémálma. Cselezéskor és lövések megeresztésekor általában jobb lábát használta, de bármelyik lábával képes volt megverni az őt követő védőt. Mikor szemével célba vette a kapu egyik alsó sarkát, már mindenki tudta, hogy mi fog történni: gól! Több tucat ilyen találat fűződik a nevéhez. Vázquez pontossága és lövőereje félelmetes volt.

A megállíthatatlan támadó később újra a klub szolgálatába állt, hiszen edzőként több évig is fiatalokkal foglalkozott a Real Madrid utánpótlásában. Az egykori játékos jelenleg már visszavonultan éli életét, de a „Legendák” mérkőzéseken néha újra megörvendezteti a szurkolókat fantasztikus megoldásaival.

Míchel Sok esetben igaz, hogy a rövid becenév nagy tehetséggel párosul. Így volt ez Míchel esetében is. Ő volt a kor tökéletes szélsőjének megtestesítője: folyamatos sprintek, mértani pontosságú ívelések, erős fizikai dominancia. A stabil kiegészítőember szerepén sosem tudott túllépni, de a maga nemében sokkal többet tett a csapatért, mint 1-2 azóta itt járt világsztár. A csapatnak már 30 évvel ezelőtt is volt egy Lucas Vázqueze. Míchel egyébként a kilencedik helyen áll a legtöbbször pályára lépett játékosok listáján: 15 év alatt 404 alkalommal öltötte magára a habfehéret.

A cipő szögre akasztása után szakértőként dolgozott több tévécsatornánál, illetve rendszeres cikkíróként segítette a Marca sportlap működését, mely éppen ebben az időben vált Madrid egyik legmeghatározóbb újságjává. Később edzői pályára lépett: a madridi utánpótlás után dolgozott a Sevilla és az Olympiacos mestereként is, utóbbival bajnoki címet is nyert. Legutóbbi munkája a Marseille irányítása volt, de onnan 2015 áprilisában távoznia kellett, mert nem teljesítette az elvárásokat. Jellemét ismerve azonban nem kell sokat várni visszatérésére…

Miguel Pardeza A Keselyű Ötösének utolsó és legkevesebbet foglalkoztatott tagja. Alapembere volt a bajnoki címet szerző Castillának, de az első csapatban már jóval kevesebb lehetősége volt, hogy megmutathassa tudását. Három szezon alatt mindössze 28 mérkőzésen lépett pályára, melynek eredményeképp távozott a Real Zaragoza csapatához.

Visszavonulása után a Zaragoza vezetőségében kapott munkát, de Florentino Pérez átcsábította őt a blancókhoz második ciklusa elején. Öt évet dolgozott technikai igazgatóként. Feladatköreinek listája igen hosszú volt: Jorge Valdano (korábbi általános igazgató) segítője, a klub szóvivője, a játékosmegfigyelő szekció egyik vezetője. Általában az új igazolások bemutatkozásánál is segédkezett. Florentino Pérez szerint azonban túl jó kapcsolatba került Mourinhóval, és a portugál edző viharos távozásával egy időben Miguel Pardeza is elhagyta egykori klubját. A technikai igazgató posztja azóta is betöltetlen.

Manuel „Manolo” Sanchís 523 lejátszott mérkőzés és egy egész karrier a Real Madridnak szentelve. Ahogy korábban említésre került, a csapatban sosem szerepelt védekező felfogású középpályás, de ennek ellenére remekül funkcionált a védelem, ebben pedig hatalmas szerepe volt Manuel Sanchísnak. Manolo főként söprögetőt játszott és korának egyik legjobbja volt ezen a poszton. 13 évig volt csapatkapitány. Jelenleg rendszeres meghívott vendége az RTVE csatornának. Sokak szerint elfogult a Real Madriddal szemben, de ilyen pályafutás után ki nem lenne az?

Miguel „Chendo” Porlan Társához hasonlóan Chendo is egész karrierjét a Real Madridnak ajánlotta. A jobb oldali védőként szereplő játékos rendszeres segítője volt a támadásoknak. Tulajdonképpen őt tartja a szakirodalom az egyik első olyan spanyol játékosnak, aki a manapság elterjedt játékfilozófiát képviselte, miszerint a négy védős rendszerben szereplő szélső hátvédeknek is jelentősen hozzá kell járulna az offenzívák segítéséhez. A szélen tarthatatlan volt, elfutásaival rendszeresen bontotta fel az ellenfél védelmi alakzatát. Karrierjének legnagyobb pillanata talán Diego Maradona bebőrözése volt egy UEFA-kupa mérkőzésen.

Az aktív játékkal való felhagyás után egy ideig ő is tévés szakértőként dolgozott, majd munkát kapott Madridban: meglepő módon a klub ügyfélszolgálatának lett munkatársa! Nem történt tévedés, ugyanis ő maga kérte ezt a munkát, mert elmondása szerint szerette volna másokkal is megosztani a Real Madrid iránt érzett szeretetét. Chendo valójában olyan ember, amilyennek az öltözői történetek lefestik őt: végtelenül szerény, kedves és barátságos. Jelenleg a klub futball szakosztályának egyik vezetőjeként dolgozik.

Francisco „Paco” Buyo Egy csapat sem lehet sikeres egy világklasszis portás nélkül. Iker Casillas képességeinek köszönhetően gyakran feledésbe merül Buyo neve, pedig minden kétséget kizáróan a klub legjobb kapusai között van a helye. Nemzetközi szinten is kiemelkedő helyezkedési képességekkel és türelemmel rendelkezett, de természetesen a lövések hárításával sem akadt sok gondja. Volt egy sajátos technikája, mely során a távoli bombákat egy furcsa mozdulattal már eleve oldalra próbálta kiütni, hogy még véletlenül se nyíljon lehetősége a támadónak egy kipattanó labda hálóba juttatására. Paco 11 szezon alatt 6 bajnoki címet nyert a csapattal.

Karrierje végeztével Buyo főként hobbijának, az írásnak szenteli idejét. Gyakori vendég spanyol és angol irodalomi műsorokban, az El País nevű madridi újságban pedig éveken keresztül saját felületet vezetett. Emellett pedig rendszeres résztvevője a „Legendák” mérkőzéseknek, ahogy szinte mindenki a listáról.

José Antonio Camacho Egy újabb rekorder, hiszen Camacho több mint 500 mérkőzést játszott Real Madrid mezben. Nagyrészt balhátvédként szerepelt az itt eltöltött 15 éve alatt, de utódjaival (Roberto Carlos, Marcelo) ellentétben az ő játékát nem a támadások segítése, hanem a stabil védekezés jellemezte. Kiválóan olvasta a játékot és nagyon erős fizikummal rendelkezett: 176 centis alacsonynak mondható termete ellenére szinte lehetetlen volt megkerülni. Van egy spanyol kifejezés (sudar la camiseta), melynek szó szerinti jelentése „teleizzadni a mezt”. Camacho ennek szellemében viselte a címeres mezt, ugyanis egyik védjegyévé az erős izzadás vált, amely természetesen azt bizonyítja, hogy milyen keményen is dolgozott ő a pályán. Senki nem vonta kétségbe elkötelezettségét.

Visszavonulása után edzősködésbe kezdett. Megjárta a Sevilla és a Real Madrid kispadját, illetve volt a spanyol válogatott szövetségi kapitánya is. Egy ideig matematikusként tevékenykedett, legutóbb a kínai nemzeti tizenegyet irányította. Innen 2013-ban elbocsájtásra került, azóta pedig különböző TV-műsorokban vendégeskedik.

Bernd Schuster Az első nem spanyol és az első nem saját nevelésű játékos a listán. A német középpályás nem mástól, mint a Barcelónától igazolt át 1988-ban a Királyi Gárdához. Schuster már a bemutatkozó mérkőzésén is megmutatta, hogy mire számíthat tőle a Bernabéu közönsége: egy támadó szellemű játékosra, aki képes fazont adni a csapatnak, jobb lába pedig bármikor elsülhet. Általában Hugo Sánchezzel ketten osztoztak meg a szabadrúgások elvégzésén, melyek tucatnyi alkalommal zárultak góllal.

Több mint egy évtizeddel később edzőként tért vissza, és La Liga címig vezette a csapatot. Ugyanebben a szezonban történt az is, hogy a Barcelona játékosai kénytelen voltak az El Clásico előtt „dicsőség sorfalat” állni a bajnokoknak, hiszen ekkor már matematikailag sem lehetett más a végső győztes. A következő szezon rosszul kezdődött irányítása alatt: gyenge játék, rossz eredmények. Nem volt maradása, legalábbis a vezetőség szerint. Később volt a Besiktas és a Málaga edzője is, jelenleg pedig munkanélküli.

Rafael Gordillo Az utolsó játékos a listán két szempontból is hasonlítható Puskáshoz: madridi tartózkodásuk alatt mindkettőjükön enyhe súlyfelesleg volt, és mindkettőjüket imádták a szurkolók. Tulajdonképpen passzolt is hozzá ez a külső, hiszen a nevében szereplő gordo szó jelentése kövér. Leginkább pontos keresztlabdáiról, fáradhatatlanságáról és széles körű felhasználhatóságáról volt ismert a balszélsőként és balhátvédként is kiváló teljesítményre képes Rafael. Fő ismertetőjele mégis az volt, hogy sosem húzta fel a zokniját a bokájánál feljebb.

A Királyiaknál eltöltött hét szezon előtt és után is megjárta a Real Betis csapatát, ahol valódi klublegendaként van számon tartva. Az andalúz klub szurkolói később elnöknek is megválasztották őt, jelenleg pedig a klub PR-igazgatójaként dolgozik.