Ki ne hallott volna manapság a népszerű Aranyélet című sorozatról, vagy éppen a Till Attila által rendezett Tiszta szívvel című filmről? Mindkettőben az a közös, hogy Thuróczy Szabolcs is főszerepben köszön vissza a képernyőről. Mellette persze majdnem húsz éve játszik egy színházi társulatban, de ami még talán ennél is fontosabb: futballőrült. Gyerekkorától imádja a focit, a Fradit, egy-egy jó cseltől és góltól még ma is rázza a hideg, és persze a Real Madridról is megvan a véleménye. Napjaink egyik legjobb magyar színészének képzeletbeli válogatottjában De Niro, Mucsi Zoltán és Cafu is megférnek egymás mellett, de a magyar futballról, Zidane-ról, a galaktikus korszakról és persze az örök vetélytársakról, Messiről és CR-ről is elmondja a véleményét, na meg Martin Scorsese is tehetne neki egy szívességet…

(Az interjú az Atl. Madrid elleni BL-párharc első meccse előtt készült – a szerk.).

Nyíregyházán születtél, sportiskolába jártál, gondolom a focin volt a fő hangsúly…

A Szparinak akkor is volt már sportsulija, ahonnan egyébként rengeteg tehetséges játékos került ki; Krizán Sándor, később Bús Iván, aztán Eszenyi Dénes, aki az Újpestben és a Mechelenben is játszott. A maiak közül Rudolf Gergely is Nyíregyházáról indult, és mi is mindig ott voltunk a legjobb négyben a Csepel, Vasas, Fradi hármas után. Én is voltam megyei válogatott, olyan játékosok ellen játszottam, mint a Lipcsei Péter, Halmai Gábor, Bekő Balázs… Ezzel a generációval fociztam együtt.

Ezek szerint tehetséges voltál…

Volt egy általános kiválasztó rendszer. Bús Iván apukája – aki akkor nagyon komoly szaktekintély volt – járta az iskolákat, és akiről úgy gondolta, hogy van benne fantázia azt kiemelte, aztán ezek a gyerekek bekerültek egy sportosztályba. Voltunk mi is tizennyolcan, reggel és délután is edzésünk volt, hétvégén bajnoki, ez így ment éveken keresztül.

Nekem ebben az egészben volt egy törés. Volt akkor még egy átmeneti rész, amikor a serdülőből a gyerek felkerült az ifibe. Mellénk akkor egy nyugdíjas edzőt raktak, aki nagyon-nagyon maradi volt, főleg abból a szempontból, ahogy a gyerekekkel kell bánni… Pedig jobb oldali középpályás voltam, rengeteget kellett futnom, sokat adtam be, olyan időszak is volt, hogy én lőttem a büntetőket, akkor még gólokat is szereztem. Aztán valami megtört bennem, tizenhat-tizenhét éves koromban történt, nem voltam olyan motivált, elkezdtem inkább érdeklődni a művészetek iránt. Filmeket néztem, sokat olvastam, amit előtte nem is csináltam szinte soha. Érdekelt a színház, így a figyelmem és a koncentrációm abba az irányba terelődött. Akkor Gaál Erzsébet és Zsótér Sándor fiatalokat kerestek a darabjaikba, így kerültem a nyíregyházi színházba, de a futball iránti őrületem is megmaradt.

Már a gimnáziumi éveid alatt játszottál színházban, aztán az érettségi után mégis a jogi egyetemre felvételiztél. Mi vitt rá erre, talán szülői nyomás, tervben volt esetleg a „Thuróczy és fia ügyvédi iroda”?

Amikor a sportsuliba jártam menő volt rossz jegyeket hazavinni. Rosszul tanultam. Édesanyám tanítónő, így ő nem annyira örült ennek, apám meg ügyvéd. Bátyám is jogot végzett. Innen ez az egész, így aztán én is felvételiztem Szegedre, de persze senki nem gondolta, hogy sikerül. Aztán felvettek esti tagozatra. Mindez pedig azért is volt szerencsés, mert ha jól emlékszem egy héten csak egyszer kellett bemenni, így párhuzamosan tudtam csinálni a színházat és a jogot is. Sokat ingáztam, így legalább tízszer elolvastam Ottlik Géza – Hajnali háztetők című könyvét. Beszippantott a színházi világ, ment az egyetem, amit ráadásul apámék legnagyobb megdöbbenésére be is tudtam fejezni.

Három különböző út: sport, jog, színház, mégis a legutóbbi lett az igazán hangsúlyos az életedben…

A foci végig ott volt az életemben, gyerekként is órákon keresztül rúgtuk a labdát, aztán ha éhesek voltunk felmentünk egy kifliért vagy almáért, és aztán folytattuk. Végigcsengettük a haverokat, hogy együtt menjünk a pályára, csak akkor voltunk idegesek, ha esett az eső és nem tudtunk kimenni. Aztán beleszerettem a színházba. A szüleim azt gondolták, hogy biztos elmúlik majd. Aztán nem így lett. Ha gyengébb vagyok, akkor valószínű hamarabb megtörök, de hittem magamban végig. Nehéz köröket kellett futni, nehézkesen indult a dolog, de ha az ember hisz abban, amit csinál, akkor végül sikerül elérnie a céljait.

Beszélgettem korábban Nemcsák Károllyal, Lukács Sándorral, akik egyetértettek abban, hogy bizony lehet párhuzamot vonni a színház és a futball között. Szerintük mindkettő egy szakma, amit nem lehet csak úgy beugróként csinálni. Hihetetlen nyomást kell elbírnia mindkét félnek, az egyiknek a pályán, a másiknak a színpadon – mit gondolsz erről?

A Bernabéu vagy a Nou Camp is egy színpad. Pszichés szempontból tényleg sok hasonlóság van abban, hogy néznek nyolcvanezren vagy nyolcszázan. A legjobbnak lenni kérdés viszont a színházban nem biztos, hogy elegáns. A lényeg mindkét esetben a katarzis, amit a nézőnek okozunk. A futball egy csodálatos játék, kis változtatásokon ment csak át, mert szinte tökéletesen lett kitalálva, persze erősebb, dinamikusabb lett, lehet már cserélni, de remekül találták ki. Soha semmi nem vonzott még ennyi nézőt.

Talán még az is közös a két szakmában, hogy mindkettőben egymásra vannak utalva a „szereplők”, a fociban egy-egy jó passz, kiugratás aranyat érhet, míg a színházban is együtt kell dolgozni a sikerért, ugyanúgy ki kell ugratni a másikat, hogy aztán a végén jöjjön a gól, ami talán nektek a taps…

Igen, nálunk az a csúcs, ha meg tudod nevettetni az embert úgy, hogy az lecsúszik a székről. Ha valamit poénnak szánsz, és nem úgy nevetnek rajta, akkor az baj. A drámai pillanatoknak is megvan az ereje, de a poén az rögtön gyilkol, az rögtön hat. A fociban is ilyen egy váratlan mozdulat, ha például Özil hirtelen átemeli a kapust, az rögtön hat, rögtön élményt okoz. Ezek mind olyan érzések, amelyeket a színész vagy egy játékos át tud adni. A jó poén olyan a színházban, mint egy jó beadás vagy egy jó mozdulat a pályán. A színészeknél, ha valaki „túltolja” az azt jelenti, hogy nem érzi a ritmust, nem igazán tehetséges, a futballban, ha valaki túlcselezi magát egyszer-kétszer, az még nem annyira vészes. A színházban ez rossz ízlésre vall, persze ha a fociban sokszor előfordul, akkor a következő meccsen már nem leszel ott a kezdőben…

Te milyen típus vagy inkább, a gólpasszt adó vagy a góllövő?

Nagypályán már keveset játszom, de kispályán is a góllövés a csúcs, az a legjobb érzés, de ugyanolyan jó élmény egy jó körömpassz, egy jó összjáték.

Volt már olyan, hogy egy játékos fizimiskája ihlette egy szereplő kinézetét, nevezetesen Yepes a karakteredét a Tiszta Szívvel c. filmben – volt még más példa is a futballból, vagy van esetleg olyan focista, aki inspirál?

Én nem csak a focit, hanem minden sportot szeretek, de ez az egész dél-amerikai futball nagy hatással van rám. Ha lenne most egy olyan válogatottunk, mint az a 2014-es kolumbiai válogatott, akkor azért a fél karunkat odaadnánk. Yepes is abban a csapatban játszott, és megtetszett a karaktere. De van sok olyan játékos, akiről azt mondják, hogy jobb nem a szemébe nézni, ezeket is szeretem, mint az Atléticóban Godin és Savic. Elképesztően jó velük az a védelem. Én ezeket az őrülteket szeretem. Ilyen Chiellini is a Juvéból, meg ilyen volt Torricelli is, szeretem az ilyen csávókat.

Mi a legjobb emléked, ami a sporthoz köthető?

Az egyik, amikor ifj. Albert Flórián góljával vezetést szereztünk a Real ellen, az óriási pillanat volt. De számomra is, mint sokaknak, nagyon megmaradt Maradona gólja ’86-ból, amit az angoloknak lőtt a világbajnokságon. Volt a brazil Ronaldónak is egy olyan gólja a spanyol bajnokságban, amit még élek nem felejtek, de az is felejthetetlen, amikor Zidane lefejelte Materazzit, szóval sokat tudnék mesélni.

Korábban említetted, hogy voltál pár külföldi stadionban. Melyik volt a legemlékezetesebb helyszín?

A Dortmundé az elképesztő, az a szurkolás, az a hangulat leírhatatlan. Voltam a Benfica stadionjában is, egy egyszerű bajnokin, az is nagyszerű volt.

Szenvedélyed a Tippmix. Hogy megy, dől a pénz?

Néha elkap a gépszíj. De ezek a kötések nagyon bosszantóak, három meccs együtt tuti nem jön be, öt meg már a lehetetlen kategória. Mostanában valahogy a BL-meccseket megérzem, akkor azokra rá szoktam menni. Egyszer nyertem nyolcvanötezret, de ma már annyi mindenre lehet fogadni, hogy követhetetlen, én is maradtam az ikszelgetős, papíralapú formánál, de apám például nagy totóőrült.

Volt egy időszakod Angliában is, kimentél valamelyik meccsre, vagy csak a munkával tudtál foglalkozni?

Egy Crystal Palace – Ipswich meccsen voltam, ez akkor egy másodosztályú derbi volt, arra tudtam kimenni, 1:1 lett. A Palace a munkásosztály csapata volt, sok melós járt ki a meccseire. Lefordítva ugye „Kristály Palota” lenne a klub neve, ehhez képest inkább a sáros bakancs stadionja volt az övék. Ennyire volt akkor pénzem, mondhatnám, hogy mehettem volna Arsenal meccsre, de akkor egy hétig nem ettem volna, annyira drágák voltak a jegyek már akkor is Angliában.

Egyáltalán mennyi időd van a sportra, focira, meccsnézésre, hiszen esténként színház, rengeteg forgatás, vagy éppen mostanában a díjak átvétele…

Nekem a sportújság olvasása például gyerekkoromtól kezdve beégett a tudatomba, ahogy apám hozza fel a postaládából, az az emlék beégett. Ha újságot veszek, az arról szól, hogy veszek egy sportot. Megnézem a játékvezetőket, a nézőszámot, már csak erre is jó. Minden megvan persze az interneten is, de nekem ez megmaradt, ez egy szokás. Követek mindent, főleg a Hertháról, a Fradiról, az Interről.

Jársz ki meccsekre itthon, vagy messze elkerülöd a magyar stadionokat?

Nagyon ritkán. Néha Mucsi Zoli színész barátommal együtt kimegyünk egy Fradi meccsre. Idén talán már csak a kupadöntőre lesz érdemes, persze voltunk egy-két hangulatos mérkőzésen az évek során, de engem is annyira meggyötört, amikor a Tirana ellen kiestünk azon a gyalázatos estén, hogy most ezért minek menjek ki? Azért mert játszunk a Mezőkövesddel meg a Gyirmóttal párszor egy szezonban, kit érdekel? Amikor jött Lovrencsics meg Kleinheisler örültünk, de egy év alatt ketten nem tudtak összehozni egy gólt. Akkor mi az erősítés? Szeretem, ha futnak, meg lelkesek a játékosok, de na… érthetetlen ez az egész.

Ezek szerint akkor még fel tud bosszantani a foci?

Van olyan meccs, amikor teszek-veszek közben, és a háttérben szól a tévé. De van olyan is, amikor még egy magyar meccsen is tudok izgulni és kiabálni, ilyen volt a magyar-osztrák tavaly nyáron, Stieber góljának nagyon örültem, vagy Gera Zoli csodálatos gólja a portugálok ellen, ezek azért megmaradnak az emberben.

Volt már úgy, hogy egy fontos meccs volt este, amit nagyon meg akartál nézni, és kicsit elgondolkodtál, hogy beteget jelentesz az előadás előtt?

Nem, ilyenkor nincs a fejemben ilyesmi. Előadás alatt csak a színház van, aztán ahogy vége rögtön megnézem az eredményeket, de közben nem járhat máson az eszem.

Jó emlék a 2016-os Európa-bajnokság? Te azért gyerekként átélhetted, hogy milyen, amikor világeseményen szerepel a válogatottunk ’82-ben és ’86-ban…

Én egy nagyon izgalmas futballközegben nőttem fel, akkor gyerekként természetes volt, hogy ott voltunk a nagy tornákon. Elképesztő futballkultúra volt itthon. Nagyon jó érzésekkel gondolok vissza ezekre az időkre. Azért ez a 2016-os Eb is nagy flash volt, főleg azoknak, akik kint voltak Franciaországban. Van, aki harminc évet várt erre. Azért is volt fontos ez a torna, mert ma már nosztalgikus élményként gondolunk arra, ha a klubcsapataink stadionjai tele vannak, és kint vagyunk az európai porondon.

Nosztalgikus típus vagy? Szoktad emlegetni, hogy milyen jó volt régen a focink, hogy bezzeg a Varga Zoli, vagy mindig a mának élsz, és próbálod megélni a sikert?

Persze azért bennem is vannak ilyen nosztalgikus gondolatok. Apám óriási Fradi szurkoló, ha manapság rosszul van, az azért van, mert a Fradi rosszul játszik. Az FTC Baráti Körének volt az elnöke is, Albert Flóriánnak én adtam a virágot a búcsúmeccsén, szóval óriási emlékeim vannak. Ez a halálig, a koporsóig velem lesz. De ha már nosztalgia, amit ma Xavi vagy Iniesta tud, azt tudta Ebedli Zoli is. Vagy beszélhetnék Varga Zoliról is, akivel, amikor a Fradi edzője volt, lenyomtuk a Newcastle-t 3-2-re, Lisztes kettőt vágott. Amikor aztán kijött a kispadhoz, az emberek úgy őrjöngtek, mintha Mick Jaggert látnák. Míg élek nem felejtem el a mellettem ülő idősebb emberek arcát, látszott rajtuk, hogy mit jelentett nekik ez a flash, mit jelentett nekik Varga Zoli… Elképesztő emlékek, tényleg.

Pintér Bélával 18-19 éve együtt dolgozol a társulatban, nagyon hosszú idő, ezalatt szép sikereket értél el ott. Manapság, a mai világban ez mégis kicsit idegenül hathat, mint a fociban is, amikor a játékosok évről évre váltanak klubot, nálad ez a váltás sosem merült fel, vagy a te másik „klubod” a film?

Abszolút hűséges vagyok. Gondolj bele, van egy sikeres társulat, és aztán én átmennék máshova. Ez olyan mintha Totti elmenne a Lazióba. Senki nem bocsájtaná meg neki. Nekem teljesen természetes ez a hűség a társulatom iránt, persze mindig vannak megkeresések, meg vendégszerepek, de szerintem ez teljesen belefér. De érdekes példa Zlatan, akire nem tudok haragudni azért, hogy ennyi klubnál játszott, neki szerintem nagyjából tíz-tizenkét perc a beilleszkedés egy új klubnál, míg másnak egy év. Ő valószínűleg nem is gondolkozik ezen a beilleszkedés témán, ott a labda, vannak jó társak és ennyi. Nála csak az a kérdés, hogy kitől kapja a labdát, Xavitól vagy Di Maríától, mindegy. Remélem, hogy visszatér a sérüléséből, mert fejben valószínűleg úgy képzelte, hogy ő dönti majd el az Európa Liga döntőjét, ami már sajnos nem jöhet össze neki.

Akkor szerinted a Manchester United megnyeri az EL-t?

Biztos vagyok benne igen, így Mourinho húzhat magának még egy strigulát.

Ezek alapján már-már azt hihetném, hogy Manchester United szurkoló vagy, de tudom, hogy az Interrel szimpatizálsz inkább…

Én még azt az Intert szerettem nagyon, amiben Bergomi játszott, később Klinsmannt és Matthäust is kedveltem, de számomra a hűség példaképe az Javier Zanetti. Nekem a futball azt jelenti, amit ő ott húsz év alatt lenyomott. Soha nem vitte el a pénz az eszét, ma már ez szinte elképzelhetetlen. Olaszországban együtt lélegeznek a szurkolók a csapattal, az egész életük erről szól. Minden a csapat, a meccsek körül forog, az egész életük, az esküvőjüket is a meccshez igazítják. Ez már egy kicsit elmebeteg szint, de nekem ez tetszik. Nagy hatással volt még rám Recoba is, de ha meg kell magyarázni, hogy a futball mit jelent, akkor mindig mindenhol előkerülnek ezek a nagyon fontos nevek. Az Internél Zanetti, a Realnál Raúl, Terry a Chelseanél, Puyol a Barcánál, Totti a Románál, – a bátyám hatalmas Roma és Totti szurkoló – én ezeket a játékosokat szeretem.

Akkor neked az, hogy minden nyáron új neveket kell magolni, nem annyira tetszik…

Hát milyen csapat az, amikor télen meg nyáron is annyi igazolás van, hogy meg sem lehet jegyezni a játékosokat, nem tudod elsorolni a csapat keretét. Most a nagycsapatoknál talán van egy kialakult gerinc, ott biztosra kell menni, olyan játékost kell venni, aki hosszútávon megbízható. A Realnál ott van ez az őrült középhátvéd Ramos, aki sevillai, egy andalúz csávó, de mindig ott akar lenni és gólokat akar szerezni, mint régebben Hierro. A Real Madrid szurkolói így most benne is bízhatnak.

Manapság túl sok örömöd nem lehet az Interben, a klub egyik legjobbja Icardi, a BL nagyon távol van, kínai tulaj, mi a véleményed erről a csapatról?

Igen az Inter most más szint, azért küzd, hogy egyáltalán az Európa Ligába eljusson. Most nem igazán lehet kötődni ehhez a csapathoz. Én elsősorban Fradista vagyok, az Inter csak ilyen hobbicsapat. Azonban csak a nemzetközi sikereknek, a nemzetközi futballnak van értelme, arra lehet emlékezni. A magyar focinak ma semmi értelme. A körülöttünk lévő országokból Hamsik, Rakitic, Modric ott vannak az élvonalban. Mi hol vagyunk? Egyszer Filipovics Vladan mondta, hogy ha Kovács István – akit nagy tehetségnek tartottak – Szerbiába születik és a Partizánban játszik, akkor már sokkal előrébb lenne. Ma meg arról beszélünk, hogy egy-egy magyar tehetséget Felcsútra adnak kölcsön… Hát ezért kell külföldi csapatot is választani.

A José Mourinho által dirigált időszakot és játékot szeretted, vagy inkább ellenszenves volt neked a portugál edző?

Az nem volt egy jó Inter, Mourinho zsenialitása kellett hozzá, hogy jöjjenek a sikerek. A BL-elődöntőben a Barcelona ellen olyan meccset játszott, amit míg élek nem felejtek el. Az egy tananyag, elképesztő volt. Szerintem Ferguson és ő a két legnagyobb edző. Nálam ez nem kérdés. Mucsi Zoli mondta a Mourinho Interére, hogy az a futball köpedelem volt. Erre mondom mindig, hogy viszont eredményes. Az olaszoknál ez a lényeg. Amit most is lenyomott a Juve a Barcelona elleni második meccsen védekezésben… Miről beszélünk? Micsoda koncentráció, taktika kellett ehhez az eredményhez, hibátlanul játszottak.

A Real Madridnál azonban nem tudott olyan sikeres lenni José, szerinted miért?

Mourinho egy kicsit puritánabb, talán nem illett annyira a Realhoz, neki ez a királyi többes nem állt annyira jól. Ő aztán mindig a nehezebb kihívásokat keresi. Például a 2004-es BL-sikere a Portóval, ki tud abból a csapatból most felsorolni öt játékost? Szóval ő ennek a mestere, ott hozza a sikert, ahol annyira nem várnád, főleg persze a karrierje elején…

Mi a véleményed a Real Madridról, kedveled a klubot?

Aki beleszeret a Real Madridba, az teljes joggal teszi, mert elképesztő, amit képvisel. Szerintem mindig az volt bennük a csodálatos, hogy eggyel többet akartak rúgni, mint az ellenfél. Ez a hozzáállás, ez a futball már Puskásék idejében is kifizetődő volt. Ez a nyílt foci, mennek előre, nyomnak. Tudod, ha leülsz egy Real-meccs elé, akkor nagyon nem mehetsz el a tévé elől, mert 5:2, 6:2 lesz és még a végén lemaradsz egy gólról. Én nagyon kedveltem az a csapatot, amikor Vicente del Bosque volt az edző. Az csodálatos együttes volt, nyugalom áradt belőlük, miután ez az edző összerakta őket, majd jöttek a sikerek is, a BL-győzelmek. Raúl, Iker Casillas, ezeket a játékosokat csak szeretni lehetett. Az egy csodálatos Real volt. Aztán mégis kirúgták Bosquét, mintha kötelező lett volna félévente edzőt váltani…

Napjaink Real Madridjáról mit gondolsz?

Ott van Marcelo például, ő egy hátvéd? (nevet). Elképesztő dolgokat tud a labdával, élmény nézni a játékát. Hihetetlen. Nagyjából négy-ötszázszor ad be egy meccsen, abból azért CR-nek „könnyű” befejelni egy-kettőt. Szóval a maiak közül Marcelo is kiváló futballista, meg persze Ronaldo is, de ott van Casemiro, aki már kihagyhatatlan a csapatból és szerintem emblematikus figurája lehet a Real Madridnak. Ahogy a Real játszik az elementáris, elképesztő lendület van bennük.

A Beckham, Ronaldo, Owen, Zidane, Figo fémjelezte galaktikus időszakról mi a véleményed?

Ez olyan, mint amikor az operában összegyűjtöd a legnagyobbakat: Pavarotti, Carreras és Plácido Domingo… Nyilván ennek elsősorban gazdasági háttere volt, valószínűleg abban az időben adták el a legtöbb Beckham-mezt szerte a világon. Látványos volt, hogy mondjuk félidőben Figo cseréje Beckham volt. Én szerettem nagyon Ronaldót abból a csapatból, szerintem ő volt a csúcs. Nem nagyon nyertek semmit, jobban emlékszik mindenki inkább a Leverkusen elleni csapatra, Salgadóékra és a Zidane csodagólra a BL-döntőből.

Mit gondolsz egyébként erről a gazdasági alapon működtetett, elképesztő adósságokat felhalmozó, mégis euró milliókat kiadó futballvilágról?

Degenerált. Amikor Cristiano Ronaldo bemutatásán ott volt majdnem nyolcvanezer ember, az azért elgondolkodtató. Visszamenőleg nyilván már elmondhatjuk, hogy ez járt neki. De már nem tudod, hogy hova lehet mindezt fokozni. Mucsi Zoli egyik kedvenc története, amikor megállították Balotellit a rendőrök még Angliában, a hátsó ülés meg tele volt pénzzel, amikor pedig megkérdezték, hogy miért van az ott, akkor csak megvonta a vállát. Mert megteheti, mert már ő sem tud vele mit kezdeni. Egyszerűen sok pénze van. Ez már egyfajta elmebajt okozhat egy játékosnál is. Elképesztő összegek mozognak a futball világában, még NB I-es szinten is. Itthon, ha kiderülne, hogy mennyit kap egy edző, egy-egy játékos, sok embernek elkerekedne a szeme…

Szerinted idén meglehet a címvédés a BL-ben ennek a csapatnak?

Nem tudom, hogy az Atlético védelmét hogyan töri majd fel a Real. A korábban említett Savic-Godin páros tényleg elképesztően jó. Szerintem büntetőpárbaj lesz, mert ha ennek a védelemnek a Real lő egy gólt két meccsen, akkor már sokat mondtam. Persze előzetesen Real-Juve döntőt tippelek, de nagyon nehéz dolga lesz Zidane csapatának. Ha viszont be tudják húzni a BL-t, akkor Cristiano Ronaldo is és a csapat is olyan szintre ér fel, ami azért egészen elképesztő.

Nézted a legutóbbi El Clásicót?

Háromkor még előadásom volt, de már úgy készültem, hogy utána mindenképp megnézem, szerencsére olyan is volt, amit elvárt a világ. Csodálatos meccs volt, elképesztő. Több száz millióan nézték a világon. Miről beszélünk? Mi veheti fel ezzel a meccsel a versenyt? Mi az, ami ennyi embert meg tud még mozgatni? A futball minden gyönyörűsége benne volt. Apámat most a testvérem kivitte egy Barca-meccsre, a Real Sociedad elleni 3-2-es győzelemre, szinte sírt az élménytől. Elképesztő lehet minden héten ilyeneket átélni, természetesen hatalmas különbség van az itteni játékhoz képest, és a kultúrában is. Kint ez egy családi program, meccs után elmennek még valahova, esznek valamit, megbeszélik a látottakat, itthon már leszoktunk erről. Régen még jártunk a kettősrangadókra, és mi is ezt csináltuk, egy-egy meccs után még este 11-kor is beültünk valahova megdumálni a történteket.

Mi a véleményed a Messi – CR összehasonlításokról?

Nagyon sok futballistát láttam már élőben, több országban voltam kint meccsen, de ilyet, mint Messi… Ilyen soha nem volt. Ráadásul Cristianóval ők nyomják egymást felfelé, egy ilyen évtizedet lenyomni, elképesztő. Ma a statisztikákban már el lehet veszni, azt is tudjuk, hogy Messi a mellbimbójával hány gólt lőtt, hogy CR melyik hajstílusával mennyi gólt szerzett. Soha senki nem volt ennyire megszállott, ennyire hisztérikus a gólokért, mint a portugál. Ilyen bajnokságban, mint a spanyol egészen elképesztő számokat produkálnak. Ha Ronaldo nem rúg gólt egy meccsen, akkor teljesen kész van, idegrohamot kap. Minden idegszála még a köröm mérete is a gólért van, aminek meg is van az eredménye. Ez a legjobb hozzáállás. Mindig mondják, hogy jön majd az új Messi meg az új C. Ronaldo, de eddig még nem nagyon bukkant fel, talán majd most Mbappé lesz az.

Zidane most a Real edzője, jól végzi a munkáját?

Szerintem még nagyon kevés időt töltött el edzőként ahhoz, hogy megítéljük a munkáját. Mindig azt mondják, hogy a jó játékosokból aztán jó edző is lehet, ő erre jó példa, de ha már itt tartunk, Mourinho soha nem focizott komoly szinten. Tehát szerintem nincs erre semmiféle összefüggés. Én nagyon szeretem Zidane meglátásait, ahogy felépíti a csapatot. Az ő eleganciája, a játéktudása, a karrierje egybeforrt a Real Madriddal és nagyon illik hozzá. Ő egy ösztönös zseni, ami alkalmassá teszi arra, hogy kiváló karriert fusson be edzőként is. Ha jól tökén tudja fogni ezt a Realt, akkor korszakos csapata lehet. Más kérdés, hogy idegileg ezt meddig lehet bírni. Nem is értem, hogy pszichésen hogy bírja ezt a Realnál. Folyamatos nyomás alatt vagy. Mindig nyerni kell, jó játékkal, szerethető csapattal, mindezt az ultraigényes Real-szurkolók előtt. Ezért azt gondolom, hogy három-négy év után lehet, pihennie kell majd egy évet, mert az idegei bánhatják az edzőséget ennél a klubnál.

Sok minden függ azért ennek a szezonnak a végétől…

A Celta elleni elmaradt meccsen még nagyon sok múlhat a ligában, és persze fontos, hogy mi lesz a Bajnokok Ligája vége. Az egyiket meg kell nyernie. Rég nyert bajnokságot a Real, szinte döbbenetes, hogy ekkora csapat miért nem tud gyakrabban első helyen végezni, ilyen játékosokkal. Ha nem nyeri meg a ligát, akkor a BL-t kell hoznia. Ha valamelyik összejön, akkor Zidane kicsit megnyugodhat, és újra dolgozhat a kereten és a következő szezonokon.

Hol szorulhat erősítésre a csapat?

Én mindig azt mondom, hogy ha Ramos kiesik, akkor baj van. Pepe már nem egy életbiztosítás, a Varane – Nacho kettős sem az, mindig jönnek azért a gólok az ellenféltől. Mindenféleképpen erősíteni kellene a védelemben, bár szerintem Zidane is inkább előrefelé gondolkodik, minél több csatár és középpályás kell neki. De például egy Godin – Ramos párost megnéznék ott a védelemben, ráadásul azzal az Atléticót is gyengítenék.

Színészként máshogy nézel egy meccset, figyeled a reakciókat, a mimikát, le tudsz olvasni valamit a játékosokról, látsz valami pluszt a viselkedésükben?

Cristiano Ronaldo ilyen, amikor odaáll egy tizenegyeshez vagy szabadrúgáshoz. Lelépi a távolságot, terpeszbe áll, csípőre teszi a kezét, az olyan, hogy akkor azt mondom, hogy abban a pillanatban egy ember sem koncentrál semmire nála jobban az egész földön. Akkor már tudod, hogy valami történni fog, és ő is annyira biztos magában, hogy belövi. Amikor befújják a büntetőt, akkor már C. Ronaldo tudja, hogy ez gól lesz, magabiztos, elrakja és várja a következő lehetőséget, amiből aztán újabb gólt szerez.

Mit gondolsz a Barca színésztanodájáról és erről az egész jelenségről a futballban?

Suárez például teljesen őrült. Mucsi Zoli is két embert nem szeret, az egyik Suárez a másik Diego Costa. Mindkettőt megértem. Régen azért lehetett színészkedni, megcsinálták még jobban ezeket a dolgokat. Nekem is volt csapattársam, aki leköpte magát, aztán odament a bíróhoz, hogy valaki leköpte. Ma már rengeteg kamerával veszik a meccseket, még azt is felveszik, ha a szögletzászlót megsimogatja a szél… Nyilván Suárezék is tudják, nem véletlenül beszélnek úgy, hogy eltakarják a szájukat. Teljes elmebaj. Mintha az FBI figyelne mindenkit. Semmi nem kerülhet szőnyeg alá. Aki ezt tudja és ennek ellenére is megcsinálja ezeket, az nem lehet túl szimpatikus az embereknek, Suárez is úgy rúgja össze a saját lábát, mint senki más. Mindent elkövet ő is, de attól még zseni, nem véletlen volt az Ajaxnál és a Poolnál is király.

Képzeld el, hogy futballedző vagy. Milyen csapatot állítanál össze, milyen stílusú lenne, inkább a Simeone vonal, vagy a finesz, a sok passz, a szép játék dominálna?

A fineszes, szép játékot kedvelem inkább, az én csapatom is olyan lenne. Volt egy ilyen csapat, a Cruyff vezette Barcelona, ahol a Romário – Stoichkov – Laudrup hármas játszott együtt, a védelem azt sem tudta hol van, de ez a hármas együtt ellenállhatatlan volt, kigúvadt szemekkel néztük őket apámmal. Két teljesen elviselhetetlen ember, mint Romário és Stoichkov, mellettük pedig Laudrup, aki tudta kezelni őket, zseniális hármas volt. Azt még azért hozzátenném, hogy Simeonét nagyon nagyra tartom.

Ha művészekből és focistákból állíthatnál össze egy számodra ideális kezdőt, kik alkotnák a csapatodat?

A kapus az Marlon Brando, hihetetlen erő, mindenki félne tőle. A jobbhátvéd az nálam Cafu, középen Mátrai Sándor és Joe Pesci, balhátvéd meg Roberto Carlos. Középpályán Mucsi Zoli lenne a jobboldali futó, hiszen gyors és jól is rúg, mellette Varga Zoli, a baloson pedig az orosz Viszockij. Elől pedig a „zsenipiknik”: a jobbszellőn Robert De Niro, az ék az Latinovits lenne, a baloldali támadó pedig legyen Romário.

Végezetül, mit választanál, egy BL-döntőben szerzett mindent eldöntő gólt, vagy egy Oscar-díjas főszerepet egy nagyszabású mozifilmben?

A kettő közül az kéne, hogy Martin Scorsese egyik filmjében egy futballistát alakítsak, aki az utolsó percben berúgja a döntő gólt, én pedig ezért a szerepért kapom meg az Oscart!