A tegnapi 2-1-es vereséget követően Cristiano Ronaldo, Navas és Casemiro is készségesen válaszolt az újságírók kérdéseire, amelyekből kiderül, hogy mindannyian nagyon elégedettek azzal, hogy újra bejutottak a Bajnokok Ligája döntőjébe, amit természetesen meg is akarnak nyerni. Azonban mindannyian tisztában vannak vele, hogy a Juventus ellen nem lesz könnyű dolga a csapatnak, ha történelmet akarnak írni.
Cristiano Ronaldo
A meccs: „Tudtuk, hogy az Atleti erősen fog kezdeni, és szerencséjük volt, hogy két gólt is tudtak szerezni. Azonban tudtuk, hogy ha gólt szerzünk, azzal megtörjük őket. Mi vagyunk a Real Madrid, és megmutattuk, hogy nagyon tapasztaltak vagyunk.”
Érzések: „A csapat megérdemelten jutott a döntőbe. Mi voltunk a jobbak. Tudtuk, hogy ha egy gólt is szerzünk, azzal eldöntjük a párharcot. Köszönettel tartozunk minden szurkolónknak. Nagyszerű csapatunk és stábunk van. Mindenki nagyon hasznos. Meg kell nyernünk a Bajnokok Ligáját újra. Bízom benne, hogy a magasba tudjuk emelni a trófeát.”
A döntő: „Semmi nem könnyű, és a végsőkig harcolni fogunk azért, hogy megnyerjük a Bajnokok Ligáját. Jó pillanatban vagyunk, de úgy gondolom, hogy a döntőben 50-50% esélye van a két csapatnak.”
Saját maga: „Jól vagyok. Jól sikerült a fizikális felkészülésem a szezon végső szakaszára, aminek az eredménye szemmel is látható. Most itt az ideje a bajnokságra koncentrálni, amire már nagyon régóta várunk.”
A csapat: „Ez a csapat nagyon jó. Vannak játékosok, akik többet játszanak, de nagyon komplett csapatunk van, ezt pedig minden mérkőzésen bizonyítjuk.”
Keylor Navas
A helyzete: „Nem volt könnyű ez az év számomra. A rövidített előszezon nagy terhet jelentett számomra, de most már remekül érzem magam. Szeretnék a Real Madridban maradni még évekig. Nem érdekel, hogy mit mondanak az emberek, én csak végzem a dolgom. Észrevettem a szurkolók támogatását, ez pedig jó érzéssel tölt el.”
Benzema: „Nem lepett meg, amit Karim csinált, mivel edzéseken rendszeresen csinál hasonló dolgokat, mindannyian tisztában vagyunk a képességeivel.”
A meccs: „Tudtuk, hogy a meccs bonyolult lesz, de sikerült nyugodtnak maradnunk. Kicsit a büntetőhöz is hozzáértem, majdnem sikerült kivédenem.”
A döntő: „Nagyon boldogok vagyunk, hogy újra a döntőben lehetünk, ahol egy kemény ellenféllel kell szembenéznünk.”
Casemiro
Játékstílus: „Nem érdekel, hogy kemény játékos hírében állok. Mindig a labdát akarom megjátszani, de természetesen nem mindig sikerül. Soha nem akarok bántani senkit, de ilyen a játék, én mindig csak a labdát akarom megszerezni.”
A meccs: „Egyáltalán nem féltünk, egy Madrid játékos nem félhet. Tisztelem az Atlético Madridot, mivel ez a Bajnokok Ligája elődöntője volt. Sikerült megőriznünk a hidegvérünket, Benzema cselsorozata pedig megváltoztatott mindent. Az Atletico tudja, hogy hogyan kell játszania, és gratulálok nekik, mert nem könnyű idáig eljutni.”
A szezon vége: „Nem beszélünk a duplázásról, de történelmet írhatunk.”
A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!
Irány a fórum!