Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2017-10-01 22:33 Realista24 madridom.hu
Isco szállította a győzelmet: Real Madrid – Espanyol 2-0

A meccs előtt hidegzuhanyként érte a madridistákat a hír, hogy Dani Carvajal szívproblémák miatt nem lehet a mérkőzésen, és akár 6-8 hetes kihagyás is várhat rá. Remélhetőleg hamarosan újra a pályán láthatjuk, teljes erőbedobással.

Mindenesetre így Zidane-nak nem kellett sokat gondolkodnia a kezdőcsapat összeállításán, hiszen sajnálatos módon a védelemből Carvajal volt a harmadik kieső, így Navas előtt Ramos, Varane és Nacho mellett első hivatalos mérkőzésén léphetett pályára a marokkói Achraf. A középpályát és a támadósort sem variálta túl a Mester, hiszen a Kroos, Modric, Casemiro hármas előtt a „CIA”-nak, azaz a Cristiano, Isco, Asensio hármasnak szavazott bizalmat ezen az estén, ahogyan azt várni lehetett.

A találkozó előtt nagy kérdés volt a Katalóniában zajló, függetlenedésről szóló népszavazás, és az ott tapasztalt rendőri túlkapások, és botrányok miként fognak hatni a kisebbik katalán együttes teljesítményére.

Nem telt el 30 másodperc, amikor ajtó-ablak ziccerbe kerültek a hazaiak. Ramos adott parádés labdát a középkezdés után nem sokkal, ami egy kis szerencse segítségével Isco elé került, azonban a spanyol játékos nem tudta elrúgni a labdát a remekül kimozduló Pau López mellett, így nem született gól.

A kezdeti sokk után sikerült rendezni sorait a vendég együttesnek, olyannyira, hogy a hazaiaknak a következő negyed órában esélyük sem volt a gólszerzésre. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Espanyol talán minden erejét a védekezésre fordította, így a támadásépítésben ők sem jeleskedtek.

A következő említésre méltó helyzetre a 24. percben került sor, amikor is egy beadást követően Sergio Ramos emelkedett a legmagasabbra, és próbálta a léc alá fejelni a labdát, azonban a vendégek kapusa, nagy bravúrt bemutatva, szögletre tudta ütni a labdát.

Egészen a 30. percig állta a sarat az Espanyol, azonban ekkor már ők sem tudtak mit kezdeni Cristiano Ronaldo pazar labdájával (ez volt egyébként a portugál 200. karrier gólpassza), amit Isco elé tálalt. A spanyol középpályás pedig most nem hibázott, és okosan, állítás nélkül a hálóba gurította a labdát, megszerezve ezzel csapatának a várva várt vezetést, 1-0. A gólt követően Cristiano Ronaldo három perc alatt, kétszer is megduplázhatta volna az előnyt, azonban egyik bombája a kapu fölött szállt el, másikat pedig López hárította.

Néhány perccel a félidő vége előtt egyenlíthetett volna az Espanyol. A vendégek a Real Madrid védelmének hanyagságát használták ki majdnem, azonban a kapufa Navasszal volt, így egy gólos előnnyel vonulhattak félidőre Zidane fiai.

A félidőben Zidane nem, azonban az Espanyol edzője változtatott, méghozzá két helyen is, Jurado helyét Sergio García, Marc Roca  helyét pedig Marc Navarro vette át. Így próbált támadóbban fellépni az Espanyol, hogy megnehezítse a blancók életét.

Az ötvenedik percben Kroos adott egy botrányosan rossz passzt Varane-nak, aki így nem tudta azt pontosan megjátszani, ebből pedig villámgyorsan támadást épített az Espanyol, ami csak Navas remek védésének köszönhetően nem lett gól.

A félidő további szakaszában sem a Real Madrid akarata érvényesült, hiába volt pályán a lehető legerősebb kezdő. Cristiano Ronaldóék se támadni nem akartak, se pedig uralni a pályát, így gyakorlatilag kontrákra rendezkedtek be, aminek a kilátogató 71.205 néző, biztosan nem örült, ahogy az otthon, a tv-k előtt ülők sem, bár ők akár le is feküdhettek aludni.

A 70. percben kis híján gólt kapott Navas. Sergio Ramos bizonytalankodása után került az ötösön belül a labda a katalán együtteshez, azonban Nacho az utolsó pillanatban még közbe tudott lépni, így ismét érintetlen maradt a Real kapuja. Nem úgy az Espanyolé.

A frissen beállt Granero labdaeladása után indult el nagy ütemben a Real támadószekciója. A labda a Ronaldo, Asensio, Isco útvonalat járta be, aminek végén utóbbi egy remekül helyezett lövés után megszerezte saját maga, és csapatának is második gólját, 2-0.

A gól a lehető legjobbkor jött Zidane-ék szempontjából, hiszen a vendégek már nagyon közel jártak az egyenlítéshez, és gyakorlatilag a semmiből szerezte meg Isco a második gólt, összetörve ezzel az Espanyol maradék lelkesedését.

Ez pedig kiült a meccs hátralévő idejére is, egyik csapat sem vitte túlzásba a támadásokat, így talán nyugodtan kijelenthetjük, hogy egy nem túl izgalmas mérkőzésen, nagyon fontos három pontot szerzett a Real Madrid, mégpedig a Bernabéuban, amelyben az idei bajnokságban még nem sikerült győzniük.

Most két hét válogatott szünet következik a játékosok számára, a következő mérkőzésre a Getafe otthonában, október 14-én fog sor kerülni.

Hala Madrid!

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend