Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2017-10-26 08:24 Realista24 marca.com
Vallejo 819 nap böjt után ma debütálhat Egyéb hírek

2015 július 31-én a Real Madrid bejelentette, hogy leigazolja Jesus Vallejót, aki már most bekerült a klub történelemkönyveibe, igaz sajnálatos módon, egy nem túl fényes statisztikában áll az első helyen. Ő az a játékos, aki a leigazolását követően a legkésőbb debütálhat új csapatában, szám szerint 819 nappal a bejelentése után.

Leigazolását követően, Vallejo egy-egy évet még kölcsönben szerepelt. Előbb a Zaragoza csapatában, majd Németországban, az Eintracht Frankfurtnál töltött el egy szezont, idén azonban Zidane úgy döntött, hogy a Real Madridnál lesz rá szükség, így végérvényesen visszahívták. A sérülései azonban egészen máig megakadályozták abban, hogy pályára léphessen, de az előzetes hírek arról szólnak, hogy a ma esti kupameccsen a kezdőben fog helyet kapni. Így 819 nappal a leigazolása után, pályára léphet a Királyi Gárdában.

Bár ő a rekorder, de nem ő az egyetlen, akinek sokat kellett várnia madridi debütálására. A nem túl rövid névsorban megtalálható többek között a brazilok legendája, Ronaldo is. A Fenomént az átigazolási piac utolsó napján igazolták le Pérezék, és mivel a felkészülése nem sikerült túl jól az elhúzódó átigazolási procedúra miatt, így csak október 6-án láthatta először pályán a közönség, mégpedig az Alaves ellen. Debütálása méltó volt hírnevéhez, szinte azonnal betalált.

Jonathan Woodgate előkelő helyen szerepel ezen a listán, hiszen neki 13 hónapot kellett várnia az első habfehér mezben lejátszott meccsére. Szeptember 20-án, az Atlhetlic Bilbao ellen lépett pályára, és szintén legendásra sikerült a szereplése, (na de nem úgy, mint Ronaldónak, sőt…), hiszen kiállítását megelőzően még egy öngólt is szerzett.

A Dortmundban remekül teljesítő Nuri Sahin nyári átigazolásától, egészen november hatodikáig kellett várnia első meccsére, amelyre az Osasuna ellen került sor. A debütálását sérülések tolták egyre és egyre későbbre, és sajnálatos módon a sérülések egész madridi karrierjét végigkísérték, így sosem tudta kihozni magából a maximumot.

A klub korábbi legendás középpályása, Fernando Redondo a leigazolását követően, az előszezonban térdsérülést szenvedett, így az első hivatalos meccsére egészen október 23-ig kellett várni. A sort pedig a brazil Savióval szeretnénk zárni, akit szintén egy sérülés hátráltatta a pályára lépésben, amire először január harmadikán került sor.

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend