Karim Benzema ebben a szezonban nyolc mérkőzésen lépett pályára a szuperkupák után, ezeken pedig csak egy gólt lőtt.
Benzema teljesítménye az idényben finoman szólva sem meggyőző, sőt, inkább aggasztó. A 2010-2011-es szezonig kell visszamenni, amikor is a második szezonját kezdte meg a csapattal, akkor volt utoljára, hogy még ennél is rosszabb mutatókkal rendelkezett. Eddig az új szezon kezdete óta hat La Liga találkozón volt a pályán és két BL-meccsen, ezeken pedig egy gólt hozott össze a Real Madrid csatára.
Ebben persze közrejátszik az is, hogy a csapat egésze a legrosszabb periódusát éli mióta Zidane az edző, de pont a francia támadónak kellene az egyik vezérnek lenni, és gólokat szerezni, miközben Bale folyamatosan sérülésekkel bajlódik, míg Cristiano Ronaldo sem tudja azokat a mutatókat produkálni, amiket az elmúlt években megszokhattunk tőle. Benzema pedig a megoldás helyett, akaratlanul ugyan, de még tovább mélyíti a problémát.
A Levante elleni sérülése még a 3. körben persze nem segített Benzema helyzetén, hiszen hét mérkőzést ki kellett hagynia. A visszatérése óta azonban mindössze egy gólt lőtt, a Getafe elleni győzelem alkalmával. Ezzel pedig eddig két gólja van, ha a Spanyol Szuperkupát is számításba vesszük, amit még augusztusban játszottak a csapatok.
A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!
Irány a fórum!