Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2018-02-20 17:11 Tromposch Ádám madridom.hu
Sikerül visszavágni a kupakudarcért? Előzetes: Leganés – Real Madrid Spanyol Bajnokság

A spanyol bajnokság 16. fordulójában a Real Madrid a Leganés otthonába látogat.

Nem tévedés a bevezető mondatban írt forduló, ám annyi kiegészítést mindenképpen megérdemel, hogy a 16. fordulóból elhalasztott Leganés – Real Madrid mérkőzés kerül most pótlásra. Mint utóbb kiderült a halasztás megérte, hiszen Zidane csapata újabb címet védett: a Klubvilágbajnokságot is sikerült behúzni azon a hétvégén, amikor ezt a bajnokit kellett volna lejátszani.

A Leganés elleni mérkőzésről természetesen mindenkinek a legutóbbi párharc juthat eszébe, amit a két csapat a Spanyol Kupában vívott. Az első meccset 1-0-ra nagy nehezen megnyerte idegenben a Real Madrid, ami alapvetően jó esélyeket mutatott a továbbjutásra, ám a visszavágón hatalmas meglepetésre, pocsék hazai „játéknak” köszönhetően a Leganés 2-1-re nyert, és ezzel továbbjutott. Az elődöntő aztán már nagy falat volt nekik is, a Sevilla ellen kiestek, így lemaradtak a fináléról.

A bajnokságban az aktuális ellenfél eddig 29 pontot gyűjtött össze, ami jelenleg a 13. helyre elegendő. Az elmúlt hat bajnokijából mindössze egyszer nyert a Leganés, akkor otthon az Espanyolt verte 3-2-re. Hazai pályán egyébként nem muzsikál rosszul a csapat: 10 meccséből ötöt megnyert, legutóbb az Eibar vitte el a három pontot (1-0), előtte viszont három meccsen győzött sorozatban a klub saját közönsége előtt.

A Real Madrid a PSG elleni fordítás és BL-győzelem óta a bajnokságban is izgalmas meccsen van túl: a Betis otthonából hozta el a 3 pontot, méghozzá egy 5-3-as sikernek köszönhetően. Igaz, hogy Zidane-nak sokasodnak a gondjai, hiszen Kroos mellett már Marcelóra és Modric játékára sem számíthat most a mester. 

Természetesen a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón is szóba került a játékosok állapota, erről így beszélt a francia edző: „Modricnak a csípőjével van gond, nem edzett ma velünk és reméljük, hogy hamarosan újra velünk lehet. Úgy gondolom, hogy csak egy kis probléma, mindenkiben bízom, aki itt dolgozik, az orvosokban és fizikoterapeutákban is. Remélhetőleg semmi komoly és gyorsan visszatérhet. Én mindig hiszek, pozitív személyiség vagyok. Felbosszant, hogy három vagy négy játékosom is sérült. Nem szeretem sérülten látni őket… négy vagy öt nap múlva meglátjuk. Remélem semmi komoly.”

Mindenesetre ez azt jelenti, hogy jelentősen fel kell forgatni a csapatot. A védelemben Marcelo helyettesét kell megtalálni, aki lehet Theo, de akár Nacho is. Utóbbi főleg azért, ha őt szánja a kezdőbe a brazil védő helyett a PSG elleni találkozóra is a mester. Középen Varane és Ramos is elérhető, Vallejo még nem épült fel teljesen. A jobb oldal pedig szokás szerint Carvajal játszótere lehet.

A középpályán Kroos és Modric hiányában Isco és Kovacic előtt nyílhat meg az út, de hosszú idő után szerepet kaphat Ceballos is, aki már felépült, és bevethető állapotban van. Zidane persze könnyen választhatja a 4-4-2-t is, ahol Asensio és L. Vázquez indulhatna a középpálya két oldaláról, és elől Cristiano és Bale játszhatna. Ha a teljes BBC kezd, akkor valószínűleg Vázquez kerül a padra.

Zidane tehát újra rotál majd, igaz most kissé kényszeresen is, de 15 nappal a PSG elleni létfontosságú mérkőzés előtt szinte kötelező is. Jó lenne persze visszavágni a kupakiesésért, ám most a legfontosabb dolog a BL, és a játékosok állapota. Jó találkozó lehet ez mindettől függetlenül, hiszen Asensióék biztosan továbbra is bizonyítani akarnak, illetve Zidane is szeretné ezeket a bajnoki meccseket kihasználni, és ezzel készülni a franciák elleni csatára. Most bizonyíthat neki Theo, Kova és Ceballos is, reméljük sikerül, és újabb három ponttal gazdagodik a Real Madrid. 

Mérkőzés: Leganés – Real Madrid Versenysorozat: Spanyol bajnokság, 16. forduló (pótlás) Kezdőrúgás: 2018.02.21. (szerda), 18:45 Helyszín: Estadio Municipal de Butarque, Madrid TV: Sport1 (élő)

A várható kezdőcsapatok:

Leganes: Cuéllar; Zaldua, Siovas, Munoz, Raúl Garcia; Eraso, Gabriel, Rubén Pérez; Amrabat, Beauvue, Naranjo.

Real Madrid: Keylor; Carvajal, Ramos, Varane, Theo; Casemiro, Kovacic, Isco; Bale, Benzema, Cristiano.

Játékvezető: José Luis González González

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend