Carlo Ancelotti sajtótájékoztatója a hétvégi győztes rangadó után:
Meg kellett dolgozni a sikerért
„Okos és erős teljesítmény volt a részünkről. Nagyon jók voltunk, ami a védekezést illeti. Sikerült jól kijátszanunk a labdát hátulról az első félidőben. Volt pár rosszul célzott passzunk, de jónak tűnt a csapat a kontráknál. Van minőség a csapatban, és ki kell élveznünk ezt a győzelmet. Örülök a három pontnak, mert nehéz meccs volt. A Barcelona nem könnyítette meg a helyzetünket, nem volt egyértelmű a győzelem”.
Három ponttal több
„Örülök annak, hogy nyertünk, mert az El Clásico a legfontosabb meccs. Le tudtuk győzni őket a saját otthonukban, aminek örülünk, viszont ez még csak három pont. Nem szeretek a másik csapatról beszélni. Jól játszottunk, és a Barcelona is jó teljesítményt nyújtott, nem lehet őket okolni semmiért”.
Cserék
„Courtois-nak fájdalmai voltak, és úgy tűnt hogy valami komoly. Utána már jól érezte magát, de kivártunk az utolsó cserével, hátha őt kéne lehozni inkább. A végén jól érezte magát, ezért vele folytattuk a meccset”.
Alaba
„Alaba általában nincs ott elől, amikor középhátvédet játszik. Nagyon jó lövő, talált magának területet és nagyon jól fejezte be a támadást”.
Rodrygo és Vinicius
„Jelenleg mindketten a kezdőcsapat tagjai. Nagyszerű munkát végeznek a támadások és a védekezés során is, csakúgy, mint Asensio, aki szintén fantasztikusan játszott és szerepe volt a gólban is. A keret nagyon jó formában van, és a játékosok mind szerepelni akarnak, ez pedig nagyon jó. Hozzá vannak szokva a játékhoz, különösen a három középpályásunk”.
Európai porond
„Képesek vagyunk a versenyre ott is. Nagyon erős a csapat, és az a célunk, hogy egyre erősebbek legyünk, ahogy megyünk előre. Egy nagyszerű csapat ellen játszottunk most, akik szuper teljesítményt nyújtottak. Oda kellett tennünk magunkat, de együtt képesek voltunk rá. Nem veszítettük el az irányítást a meccs felett, amikor nem volt nálunk a labda, és ez szintén pozitívum”.
Második félidő és Valverde sérülése
„A Barcelona keményen nyomult előre a második félidőben, de fegyelmezettek voltunk hátul, jól teljesítettünk és a meccs utolsó mozzanatából szereztek csak gólt, amikor már mindenki azt hitte, hogy vége a mérkőzésnek – de nem így volt. A meccsnek akkor van vége, ha a játékvezető a sípjába fúj. Azt hiszem Valverde egy Piqué-vel történt ütközésnél szedett össze egy ütést a térdében, holnap megvizsgáljuk majd”.
A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!
Irány a fórum!