A Real Madrid brazil támadója jó híreket kapott a vizsgálatokat követően. Megúszta a komoly sérülést, és csak a csapat következő két mérkőzését kell kihagynia, legalábbis az AS szerint.
Rodyrgo számára a válogatott szünet így kapóra jön, hogy formába jöjjön és felépüljön abból a sérülésből, amit még az Elche elleni mérkőzésen szenvedett el és ami miatt le is kellett cserélni.
Ez tehát jó hír a klub és a játékos számára egyaránt, hiszen az elmúlt hetekben Rodrygo megszilárdította a helyét a támadósor jobb oldalán. A támadót eléggé megviselte a hétvégi sérülése lelkileg, de szerencsére nemsokára újra a pályán láthatjuk.
A hiányában Marco Asensio, Lucas Vázquez és Eden Hazard versenyeznek majd a helyéért. Valószínűleg ebben a versenyben Asensio indul előnnyel, hiszen Zidane alatt számtalanszor játszott már ezen a poszton, míg Hazardnak egyáltalán nem fekszik a jobb oldal, Lucas pedig inkább a védelemben szerepel mostanában.
A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!
Irány a fórum!