Carlo Ancelotti sajtótájékoztatója a Lipcse elleni Bajnokok Ligája csoportmeccs előtt:
„Fontos meccs lesz a csoporthelyezések szempontjából, egy olyan csapat ellen, akiknek gondjai voltak a szezon elején. Legutóbb a Dortmund elleni nagyon jól teljesítettek, van minőség a támadóikban és gyors játékosaik vannak. Jó meccset akarunk játszani, és meg akarjuk nyerni.”
„A Lipcse nagyon veszélyesen támad, nem csak Werner miatt, ott van Szoboszlai és Nkunku is, aki a tavalyi év után idén is nagyon jól teljesít. Forsberg nagyon tapasztalt. Nagyon veszélyes csapat, ha lehetőséget hagysz nekik, hogy megmutassák mire képesek. Holnap nagyon fontos lesz a védekezés számunkra, de a támadás is.”
Ancelotti 25 éve debütált a Bajnokok Ligájában
„Nem is tudtam, hogy 25 év eltelt már a debütálásom óta. Ez a sorozat sok boldogságot és reményt adott nekem, néha pedig szomorúságot is. De a boldogságból több volt, mert nagyon sikeres voltam. Olyan keretem van most, akik képesek harcolni ezért a címért, és versenyezni is fogunk érte. Aztán sose tudhatjuk, hogy mi fog történni.”
Rüdiger dicsérete
„Tapasztalatot, nyerni akarást és motivációt ad a csapatnak. Stabil védő aki összpontosít és keményen dolgozik. Jobb a védelmünk vele.”
Benzema felépülése
„Jól halad, arra is van esély, hogy vasárnap talán már játszani fog. Ha nem lesznek kétségek az állapotával kapcsolatban, akkor játszani tud majd az Atlético ellen.”
Vini Jr.
„Jó momentumban van. Kipihente magát a vasárnapi meccs után, a Mallorca elleni meccsről és az ott történtekről nem beszélünk, mert nincs szükség rá. Sokat fejlődött az előző évhez képest. Mindenkinek megvan a maga karaktere, és az a fontos csak, hogy a meccsre összpontosítson, semmi másra.”
„Nagyszerű játékos, aki megmutatja a tehetségét a pályán. Nem vagyok süket vagy bolond, hallom amit mondanak az emberek, de ez nem gond se neki, se pedig nekünk. Kiemelkedő képességekkel rendelkezik, és normális, ha az ellenfelek megpróbálják megállítani őt. Tisztelettel végzi a munkáját, és vannak szabályok is, amik azért vannak, hogy védjék a játékosokat amennyire lehet.”
Rüdiger: „Kiváltság Bajnokok Ligája meccset játszani a Bernabéuban”
Rüdiger meccs előtti nyilatkozata.Vini és Rodrygo is Brazília keretében
„Jó kapcsolatot ápolok az edzővel. Még nem beszéltem vele, de elég egyértelmű hogy mit tettek le az asztalra ezek a játékosok, ő pedig számol is velük emiatt a válogatottban.”
Asensio
„Nem mondható sem fiatalnak, sem veteránnak. El kell viselnie ezt a helyzetet. Tegnap és ma is jól dolgozott az edzéseken. Jól reagált a helyzetre. Kétféle reakció van ilyenkor, amikor egy játékos mérges: feladhatja, vagy még jobban dolgozik az edzéseken. Ő az utóbbit csinálta, és holnap lehetősége van arra is, hogy játsszon.”
Hazard formája
„Azt tette az elmúlt két meccsen, amit kértünk tőle. Az első meccsen Karim kiesését pótoltuk vele, a második meccsen az első félidőben ő, a másodikban Rodrygo játszott azon a poszton. Hazard és a csapat is elvégzi a feladatát, és ez a fontos. A csapat hozta az eredményeket, Karim nélkül is szereztünk hét gólt.”
Mpabbé
„Elégedettek vagyunk a saját támadóinkkal, különösen ami a fiatalokat illeti, mert amikor egy fiatal a pályára lép, akkor sokkal izgatottabb, mint egy olyan játékos, aki ehhez már hozzá van szokva. Nem gondolunk senki másra jelenleg.”
Hivatalos a Lipcse elleni keret névsora
Szavazz te is a kezdőcsapat névsoráról!
A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!
Irány a fórum!