A Real Madrid brazil támadója, Vinícius Jr. a tavalyi idényben kiemelkedett, segítségével ugyanis az idény végén bajnoki címet és Bajnokok Ligája győzelmet ünnepelhetett a csapat.
A brazil szélsőnek, aki a győztes gólt szerezte a Liverpool elleni BL fináléban, a piaci értéke az elmúlt hónapok során az egekbe szökött. A Transfermarkt által lehozott listán a madridi játékos a harmadik helyet foglalja el, piaci értéke 120 millió euró. Őt csak Erling Haaland (150 millió euró), illetve Kylian Mbappé előzi meg (160 millió euró).
A Transfermarkt 2021. októberi listáján Vini még „csak” 50 millió eurót ért, gyakorlatilag ugyanannyit, mint amennyit 2018-ban kifizetett érte a Real Madrid vezetősége.
Három év kétségei tükröződtek az akkori értékében, de Carlo Ancelotti érkezésével minden megváltozott. Az előző szezonban szerzett 22 gólja és kiosztott 20 gólpassza alapján joggal lehet azt mondani, hogy oroszlánrészt vállalt a Real Madrid sikereiben. Jelenleg is a csapat második legeredményesebb játékosa 5 góllal és 4 gólpasszal, ami bebizonyítja miért is van helye Madridban.
A fent említett listán senki nem fejlődött akkorát, mint Vinícius. Jude Bellingham, aki a Real Madrid egyik célpontja, 90 millió eurót ér, de a tavaly ilyenkor is már 70 millióra taksálták. Pedri piaci értéke szintén 90 millió euró, de két hónappal ezelőtt 80-at ért.
A Vinícius és Mbappé között lévő különbség jelentősen csökkent, hiszen a francia tartotta az árát, sőt, a 2020-as 200 milliós értékéből még veszített is. Haaland pedig ugyanannyit ér, mint tavaly októberben.
A valóság az, hogy a brazil játékos növekedése nem csak gazdasági és sportszakmai szempontból tükröződik, hanem a márka imázsából is.
A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!
Irány a fórum!