A csatár lett az első francia, aki Zinedine Zidane óta megnyerte az Aranylabdát, miután a Real Madridot európai dicsőségre emelte – Sid Lowe cikke a Guardian-ről.

Luka Modric tudta, de aztán mindenki más is tudta. Egy napsütéses vasárnap délután volt, a Real Madrid éppen legyőzte a Barcelonát egy újabb clásicón – Rodrygo betalált, Fede Valverde gólt szerzett, és természetesen Karim Benzema is betalált -, a horvát pedig a pálya szélén állt, ahol a csapattársai éppen a tabella élére való visszatérésüket ünnepelték. „Mindannyian tudjuk, hogy mi fog történni, és mindannyian azt akarjuk, hogy megtörténjen, és nagyon örülünk Karimnak” – mondta. „Reméljük, hogy holnap megnyeri az Aranylabdát.”

Modric, a 2018-as győztes nem volt ott, amikor Benzema másnap délután fél négy után felszállt a Barajas repülőtéren a repülőgépre, de Benzemához csatlakozott Thibaut Courtois. Velük utazott a klub elnöke, Florentino Pérez is. Luis Figo és Ronaldo Nazário is a fedélzeten volt. Három Aranylabda képviseltette magát az úton. Mire visszaindultak, már volt egy negyedik is. Benzema az első francia, aki Zinedine Zidane óta megnyerte a díjat, és a nyolcadik Real Madrid-játékos ezzel az elismeréssel.

Amikor Pérez elutazott Benzema házáig, hogy meggyőzze őt arról, hogy jöjjön Spanyolországba, azt mondta neki, hogy a világ legjobb játékosa lehet, és hogy a Real Madrid a legjobb hely arra, hogy ez megtörténjen. Ez 14 évbe telt, és még az is lehet érv, hogy az ő esetében a madridi léte időnként akadály volt, a Cristiano Ronaldo által vetett árnyék pedig kolosszális, de most már valóban ő a legjobb.

Ha voltak is kétségek az évek során – és volt, nagyon sok volt; Benzema egyértelműen úgy gondolja, hogy félreértették a futballját -, ezúttal nagyon kevés volt. Modric tudta; a Bernabéu tudta, és ‘Karim, Balón de Oro‘ skandálással énekelte őt útjára a közönség; mindenki tudta. Kevés egyértelműbb győztes lehetett volna.

Az elmúlt szezonban Benzema 46 meccsen 44 gólt szerzett és 15 gólpasszt adott. Ő volt a La Liga gólkirálya, és a Bajnokok Ligája gólkirálya is, 15-tel, kettővel elmaradva attól a rekordtól, amit Ronaldo állított fel, amikor Benzema még az ő szárnysegédje volt. Mindkét sorozatot megnyerte, plusz a spanyol Szuperkupát is. Megnyerte a Nemzetek Ligáját Franciaországgal, gólt lőtt a döntőben, és a gólt, amely a Belgium elleni visszatérést indította az elődöntőben. Visszatérés: ezt a szót már hallhattad egy kicsit, Benzema a középpontjában az Európa-kupa talán legabszurdabb szezonjának, amit valaha láttunk.

Ha ő volt Superman, és néha az is volt, a kriptonitja az Osasuna kapusa, Sergio Herrera volt – aki ellen az előző szezonban két büntetőt hibázott egyetlen meccsen, és egyet ebben a szezonban. Hat nappal a Herrera elleni, mindössze hét perc alatt kihagyott két büntető után azonban az Etihad Stadionban, az idő lejártának közeledtével és nyomás alatt helytállt, és bepöckölt egy Panenkát. 4-3 volt az állás, és valahogy a Real Madridban volt élet. Egy héttel később, a Bernabéuban volt még egy, az eredményjelző órája 96-ot mutatott, és ott is betalált, döntőbe juttatva a Madridot. „Valami varázslatos dolgot fogunk csinálni” – mondta Manchesterben, és most meg is tették.

Pontosabban megtették megint. A Paris Saint-Germain ellen a Madrid 2-0-s hátrányban volt az összesítésben, amikor egy Benzema mesterhármassal végül továbbjutott. A Stamford Bridge-en még hármat lőtt, és a Bernabéuban is betalált. Aztán jött a City. Minden kiütéses meccsen betalált, a párizsi vereséget kihagyta. „Igen, függünk tőle, nem okoz gondot ezt kimondani” – mondta Carlo Ancelotti. „Boldog vagyok, hogy egy olyan játékostól függök, mint Karim.” Nem is csak a gólokról volt szó, az edző szerint a csatárként való jellemzés nem állja meg teljesen a helyét”.

Zidane, akit Benzema egyfajta nagy testvérként tekintett, egyetértene vele. „Az emberek úgy beszélnek Karimról, mint egy tiszta 9-esről, egy ‘9 és félről’, egy 10-esről; számomra ő egy kicsi mindenből” – mondta. „Én úgy definiálnám őt, mint egy totális futballistát.”

Benzema mindig is így érezte. Valójában egyáltalán nem mindig tekintette magát csatárnak; ő játszott, másokért játszott. Azoknak játszott, akik értik a játékot. Mindenekelőtt persze Ronaldónak játszott, és bár szereti azt állítani, hogy a játéka nem változott, elismeri, hogy más, ha van melletted valaki, aki 50 gólt lő egy szezonban. Ronaldo távollétében ő vállalta ezt a felelősséget. Nem ment azonnal – a Ronaldo távozása utáni első év nehéz volt -, de ő is elfogadta, élvezte.

A reflektorfénybe lépve őt is elismerték, a beszélgetések változnak, az öröksége egyre nagyobb, egyre tartósabb. Az Aranylabda már a poggyászában, és mindenki tudta, hogy ott fog kikötni. Ez egy másik szintre emeli őt, még akkor is, ha a számok nem jelentenek mindent. Benzema megelőzte Alfredo Di Stéfanót és Raúlt, ami azt jelenti, hogy az egyetlen ember, aki több gólt szerzett nála a Madridban, az az ember, akit ő maga szolgált ki.

Minden szezonban egyre jobb lett: 13 madridi szezonja alatt hatszor szerzett 20 bajnoki gólnál többet, ebből négyszer az elmúlt négy idényben, átlépve a 30. életévét. A tavalyi szezonja minden eddiginél jobb volt, és egyszerűen fogalmazva jobb, mint bármelyik másik játékosé is. Párizsban csúcsosodott ki, ahol megnyerte az ötödik európai kupáját, és talán az elsőt, amelyet az övének tekintettek, biztosítva, hogy amikor hétfő este visszament Párizsba, ez a díj is az övé lesz.