Carlo Ancelotti a Real Madrid edzőközpontjában tartotta meg a szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatót.
„Keményen dolgoztunk ezen a héten, ahogy mindig. Mindenen dolgoztunk. Taktikai elemeken, támadásokon, amik nem voltak a legjobbak az elmúlt mérkőzéseken. A csapat jól teljesít és ez egy fontos hét lesz az Espanyol, a Liverpool és a Barcelona elleni mérkőzésekkel. Jól teljesítünk és remélem ezt sikerül bemutatnunk.”
„Ez a szezon egy fontos szakasza, mert szeretnénk a vasárnapi, Barcelona elleni mérkőzésre a lehető legjobb lelki állapotban megérkezni. Ez azt jelenti, hogy legyőzzük az Espanyolt és szerdán bejutunk a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.”
Benzema sérülése hogyan hat a csapatra
„Benzema kapott egy rúgást a bokájára és az feldagadt. Reménykedett benne, hogy visszatér, de nem sikerült neki, mert nem edzett a csapattal. Ma kezdte a külön edzéseket és ott lesz a szerdai mérkőzésen. A távolléte elkerülhetetlenül hatással van ránk, mert nagyon fontos játékos, különösen a tavalyi szezon miatt.”
„Ő egy olyan játékos, aki sok gólt szerzett és az a tény, hogy még nem érte el azt a szintet, kissé hatással volt ránk. Jól megbirkóztunk a hiányával a szezon első felében, a második részében pedig már Karim is megérkezett. Szerintünk fontos lesz, egészen az idény végéig. Nem egy olyan játékosról beszélünk, akinek el kell jutni a legmagasabb szintjére – néhány mérkőzésen nagyon jól teljesített és gólokat szerzett. Magabiztosak vagyunk azt illetően, hogy segíteni fog nekünk. A holnapi mérkőzésről való távolléte olyan dolog, ami megtörténik a futballban. Egy kisebb rúgás és még nem épült fel belőle teljesen.”
Motiváció
„Ő ebben nem érintett, jó hangulatban van, nagyon motivált. Nagyon magabiztos a szezon hátralévő részével kapcsolatban. Roppant motivált és nagy magabiztos hangulatban vagyunk. Úgy véljük, hogy még van esélyünk a ligában, a Bajnokok Ligájában és a Copa Del Reyben is. Arra törekszünk, hogy szerdára a legjobb állapotba hozzuk.”
Rodrygo kezdetése
„Rodrygo lesz a középcsatár az Espanyol ellen. Ott kell játszania, ahol a csapatnak szüksége van rá. Néha jobb, ha a szélen kamatoztatja a tudását, míg más meccseken pedig alkalmasabb a vonalak közötti játékra, attól függően, hogyan készülünk a találkozóra. Sok poszton képes játszani, és ki kell használnunk a minőségét.”
Benzema szerződéshosszabbítása
„Számomra ő egy életre szóló Real Madrid játékos. Nyilvánvaló, hogy mi fog történni, de nem vagyok varázsló.”
Camavinga posztja
„Már sokszor elmondtam. Camavingát középső középpályásnak tartom és vészhelyzetekben képes balhátvédként játszani.”
Álvaró Rodríguez a kezdőben
„Készen áll. Még tapasztalatlan, mint bárki más, amikor elkezd dolgozni. Megvan a minősége ahhoz, hogy az első perctől kezdve játsszon.”
Védekezés és támadás közti egyensúly
„Úgy gondolom, hogy a védekezés a legfontosabb elem, különösen ennél a csapatnál, amely rendkívüli minőséggel rendelkezik labdabirtoklásban. A védekezési szempont egy kollektív áldozatvállalás és mostanában ezt nagyon jól csináltuk. A csapat sokkal stabilabb, sokkal fentebb gyakorolnak nyomást, mint korábban, és ez magabiztosságot ad nekünk. Vannak pillanatok, mikor a minőség nem kézzelfogható és a támadók nem találnak célt, de ott van az a minőség és ez előbb-utóbb kifizetődik.”
Espanyol
„Ők egy olyan csapat, amelynek van miért harcolnia és nagyon motiváltak, mint minden más csapat. Masszívak lesznek és védekezésben jól szervezettek, nem hagynak majd sok helyet. Joselut próbálják majd megtalálni, aki hihetetlenül veszélyes a levegőben. Fel kell készülnünk rá, mert egy nehéz mérkőzés lesz.”
Kérdőjelek a csapat felett
„Nem kell visszamennem 2015-ig. Minden évben megtörténik, és amikor egy kicsit is nagyobb kihívás van jelen a szokásosnál, akkor jön a kritika. Tavaly is volt kritizálás a Barcelona elleni meccs után, az Evertonnál szintén. Ez a munkám és amikor zuhog az eső, előveszem az esernyőt.”
A forma visszanyerése
„Nagyon egyszerű. Nyernünk kell szombaton, szerdán és vasárnap. Így kerülhetsz vissza a legegyszerűbb módon.”
Mendy
„Felépült és szerintem vasárnap már a csapattal együtt fog edzeni. Remélhetőleg bevethető lesz a Liverpool ellen.
Negreira ügy
„Nehéz beszélni erről a problémáról. Jobb szeretek a jelenre koncentrálni és más dolgokról beszélni, amelyek sokkal fontosabbak a számunkra.”
A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!
Irány a fórum!