Csabi írta:
miért?
A nevekkel eddig sem volt baj, sokkal inkább a szakmai hozzáadott értékkel edzői vagy sportigazgatói oldalról. Már nincsen koncepció, nincsen vízió, csak a Barto mandátumának végéig tartó terv a túlélésre.
Griezmann tavaly fél éven keresztül játszotta az agyát nem csak a Barca, de a saját szurkolóinak is, gyakorlatilag semmibe vett mindenkit, hogy tolhassa a showt. A helyét nem látom a csapatban, Suárez helyettese pedig pont Jovic lehetett volna, aki mögül kihátrált a klub. Erre jön a karakteridegen francia.
Arról nem is beszélve, hogy az érkezésével Dembouz szerintem a padon találja magát, Coutinhónak továbbra sincsen posztja, mert Valverde képtelen megpróbálni a középpályán, Malcom pedig hiába volt mindig hasznos és fantáziadús, parkolópályára kerül.
Fejétől bűzlik a hal, de érkezik egy név marketingnek és látszatmegoldásnak, hogy aztán a következő elnökválasztáson a reset gomb megnyomásával elindulhasson az építkezés egy romhalmazból ahelyett, hogy stabil alapokkal folytatódjon a munka.
Nem beszélve az utánpótlás teljes leépítéséről, ami már csak hab a tortán, de a sok begyöpösödött socinak elég, ha tapsolhatnak Griezmannak, mert azt olvassák a Barto-közeli katalán lapokban, hogy ez milyen jó.
Remélem Víctor Font nyeri a következő választásokat és a klub visszatérhet oda, ahova való. Amit ti alaptalan felsőbbrendű beképzeltségnek neveztek, én viszont annál kevésbé.
Röviden két aspektus szól Griezmann ellen: az egyik a személye és a tavalyi fesztiválja, másrészt pedig a szakmai irány. Szurkolni fogok neki, ha megérkezik, mint minden játékosnak, de inkább tartsa távol magát (nem fogja, az Atletico CEO-ja már kijelentette, hogy a Barcába tart).