Steve írta:
kierkegaard írta:
Nem teny az, hanem hulyeseg.
Nem tudom miota divat szidni a "zoldforradalmarokat".
Ok legalabb probalkoznak, kiallnak valami igazan fontos mellett. neha par aktivista mellenyul es rossz temaba kot bele..dehat istenem..
Szemelyes kedvencem, hogy mostanaban a veganokba kotnek bele. A "muhus" megemlitese utan pedig egybol ugrott a tuliskolazott nepesseg.
Ettől függetlenül ami pl Svédországban folyik szerintem nem korrekt. Nézd én jól keresek, de ettől még pofátlannak tartom, hogy 16 millió forintnak megfelelő összegekért adják a gagyi elektromos kocsikat, a jobb márkájúakat/minőségűeket 25 millió forint körül!
A pofátlan túlárazás közben meg büntetgetnek azért a dízel kocsiért, amire pár évvel ezelőtt ösztönöztek, hogy vegyél.
Akkor még az akkumulátorok lebontásáról és a brutálisan megugró áram fogyasztás/kitermelésről még nem is beszéltünk.
A környezetvédelem fontos. De ne arra használják fel, hogy embereket kizsákmányoljanak. Én így látom.
Érdemes megvizsgálni a dolgokat másik oldalról is. A Dízeles hülyeségbe nem látok bele. Az a svédek dolga a villanyosba már inkább.
Mint minden új dolog, így a villany autó is drága, főleg a jó. Még. Kevés a normális villany autó, így a Tesla mondhatjuk, hogy monopol helyzetben van. Amerikában elég jó áron hozzá lehet jutni, és ez meglátszik az eladási statisztikákon is. Nálunk drágább az euro-dollár egyenlőség miatt. De. Folyamatosan jönnek az újabb villany autók, amik nyomni fogják az árakat lefelé. Pár év. A másik de, hogy számold össze kb mennyit költesz az autódra 5-10-15 év alatt (szervíz, olaj, alkatrészek, üzemanyag, stb), majd számold ezt ki a villanyossal. Meglesz az árkülönbség
Az akkuk lebontásán folyamatosan dolgoznak. Gyakorlatilag már bebizonyosodott, hogy sokkal jobban bírják, mint ahogy tervezve volt. A jövő afelé viszi az irányt, hogy nem lebontani kell őket, hanem betenni megújuló energia farmokba aksiként. Ugye az akkuk nem elromlanak, hanem veszítenek a tároló kapacitásukból, így az autók hatótávja romlik (mondjuk 10 év alatt leromlik 80-90%-ra). A kocsiból kilököd, de ez az aksi még nagyon sokáig tud energiát tárolni.
Energia fogyasztás: érdemes megnézni, hogy mennyi áramot vesz fel egy ilyen autó és mennyit egy jobb klíma...