OFF
- babaking
- Hozzászólások: 3286
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 14:11
- Kedvenc játékosaid: Guti, Kaká, Varane, Marcelo, SR4, Modric, Kroos, Nacho
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
Ha jól tudom a levélszavazáshoz regisztrálni kellett. Aztán a szavazócetlit betenni egy boritékba, azt meg egy másik borítékba. Ebbe jön a a dátummal ellátott bélyeg. A dátum nem lehet későbbi mint nov. 3 (de később is beérkezhet) illetve a dátumot ha jól tudom mm/dd/yyyy formátumbam kell megadni. A mm/dd/yy pl elvileg nem érvényes.
Illetve ez nem új dolog, eddig is létezett csak Covid miatt biztatták az embereket ezért eddig sosem volt sorsdöndtő mennyiség.
Hivatalos eredmény meg soha nem volt még aznap (Magyarországon sem egyébként), csak általában olyan az állás és olyan kevés a levélszavazat, hogy a maradék már nem számít, és ezáltal tutibiztosan ki lehetett jelenteni a győztest.

A Futball mindenké. A pénz viszont, csak a kiválasztott keveseké, és mindent meg is tesznek, hogy ez így is maradjon.
- füst
- Hozzászólások: 3954
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 10:17
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Reus, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
Ezt a lebonyolítást nem is értem egyébként, úgy tudom se pecsét se semmi, csak egy aláírásból áll a levélcédula, meg a másik, hogy van, ahol a szavazás lezárása után is még le lehet adni levélben a szavazatot. És még a számlálással is kavarnak. Nemcsoda hogy ekkora a katyvasz, azért eddig mindig másnapra lehetett tudni az eredményt. Több dologban kifogásolható ez az egész, akkor is ha amúgy rendben ment minden.babaking írta: Az a vicces vagy szomorú mindeki ítélje meg maga, higy ezt előre tudta mindenki. A Demokraták pl Sanders ezt már kifejtette egy jó ideje. Hogy Trump kezdetek óta azt mondja, hogy a levélszavazás csalás, ezáltal a felmérések szerint a levélszavazók nagy többsége demokrata. Ergo könnyen előfordulhat az, hogy bizonyos államokban (és itt Sanders pont a Wisconsin, Michigan Pennsylvaniat nevezte meg, mert itt csak később kezdik a levélszavazatok számolását, amit ő is rossz módszernek tart) az elején Trupm fog fezetni, a TV Ben kihirdeti magát győztesnek, és amikor jönnek a többségében demokrata levélszavazatok azt fogja kiáltani, "hogy én megmondtam, hogy csalnak" .
Az a baj hogy a választási rendszer nagyon bonyolult, a törvények és lebonyolítás államonkémt változhat, és sokszor még a résztvevőknek sem tiszta nem, hogy az egybites (akármelyik oldalon álló) Twitter usernek.
Állítólag a Demokratáknattop félnek, hogy több millió levélszavazat lesz érvénytelen formai hibák miatt (rossz formátumu dátum, nem boríték a borítékban, vagy nem egyezik az aláírásod azzal amit 5 éve a nyilvántartásba adtál amikről pl aláírtad a jogsit). Ezekre egy átlag választó nem is gondol, vagy nem tud róla ezért utólag kiált csalást.
Ne értsetek félre messze nem vagyok szakértője a témának én sem, amit tudok azt én is különböző internetes forrásokból tudom. Pl Próbálom a CNN / FOX kettős közös metszetéből kihámozni az objektív tényeket/ szabályokat.
Sokkal tisztább lett volna ez az egész ha mindenki személyesen szavaz, az olyan helyekre meg mobil szavazóurna megy, ahol nem tudnak elmennni voksolni.
A levélben szavazásnak így semmi értelme, sokkal jobb szabálykeretet kellett volna erre kitalálniuk.
De... így legalább van dráma meg izgalom, meg a végén egy vérig sértett oldal.
- babaking
- Hozzászólások: 3286
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 14:11
- Kedvenc játékosaid: Guti, Kaká, Varane, Marcelo, SR4, Modric, Kroos, Nacho
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
Az a vicces vagy szomorú mindeki ítélje meg maga, higy ezt előre tudta mindenki. A Demokraták pl Sanders ezt már kifejtette egy jó ideje. Hogy Trump kezdetek óta azt mondja, hogy a levélszavazás csalás, ezáltal a felmérések szerint a levélszavazók nagy többsége demokrata. Ergo könnyen előfordulhat az, hogy bizonyos államokban (és itt Sanders pont a Wisconsin, Michigan Pennsylvaniat nevezte meg, mert itt csak később kezdik a levélszavazatok számolását, amit ő is rossz módszernek tart) az elején Trupm fog fezetni, a TV Ben kihirdeti magát győztesnek, és amikor jönnek a többségében demokrata levélszavazatok azt fogja kiáltani, "hogy én megmondtam, hogy csalnak" .
Az a baj hogy a választási rendszer nagyon bonyolult, a törvények és lebonyolítás államonkémt változhat, és sokszor még a résztvevőknek sem tiszta nem, hogy az egybites (akármelyik oldalon álló) Twitter usernek.
Állítólag a Demokratáknattop félnek, hogy több millió levélszavazat lesz érvénytelen formai hibák miatt (rossz formátumu dátum, nem boríték a borítékban, vagy nem egyezik az aláírásod azzal amit 5 éve a nyilvántartásba adtál amikről pl aláírtad a jogsit). Ezekre egy átlag választó nem is gondol, vagy nem tud róla ezért utólag kiált csalást.
Ne értsetek félre messze nem vagyok szakértője a témának én sem, amit tudok azt én is különböző internetes forrásokból tudom. Pl Próbálom a CNN / FOX kettős közös metszetéből kihámozni az objektív tényeket/ szabályokat.
Az a baj hogy a választási rendszer nagyon bonyolult, a törvények és lebonyolítás államonkémt változhat, és sokszor még a résztvevőknek sem tiszta nem, hogy az egybites (akármelyik oldalon álló) Twitter usernek.
Állítólag a Demokratáknattop félnek, hogy több millió levélszavazat lesz érvénytelen formai hibák miatt (rossz formátumu dátum, nem boríték a borítékban, vagy nem egyezik az aláírásod azzal amit 5 éve a nyilvántartásba adtál amikről pl aláírtad a jogsit). Ezekre egy átlag választó nem is gondol, vagy nem tud róla ezért utólag kiált csalást.
Ne értsetek félre messze nem vagyok szakértője a témának én sem, amit tudok azt én is különböző internetes forrásokból tudom. Pl Próbálom a CNN / FOX kettős közös metszetéből kihámozni az objektív tényeket/ szabályokat.
A Futball mindenké. A pénz viszont, csak a kiválasztott keveseké, és mindent meg is tesznek, hogy ez így is maradjon.
- füst
- Hozzászólások: 3954
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 10:17
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Reus, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
Hogy lehet az ilyet bizonyítani? Majd kivizsgálják és kiderül. Ennyiből szerencsésnek tartom, hogy a legfelsőbb bíróság Trump felé húz, mert ha nem találnak semmit, akkor Trump se szólhat ez szót se.sonic írta:Trump telekiabalta a mediat hogy csalas tortent / tortenik. Bizonyitekot mondjuk nem produkalt hozza, csak allitja. Igazi gyoker.Realista24 írta: Na. Meg valami.
Mi az hogy nem vegyek figyelembe a szavazatokat? Meg állítsák le a szamlalast? Ezt milyen alapon?
Persze ettől még gyökér, ezt nem vitatom.
- sonic
- Hozzászólások: 4213
- Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 22:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Modric
Re: OFF
Trump telekiabalta a mediat hogy csalas tortent / tortenik. Bizonyitekot mondjuk nem produkalt hozza, csak allitja. Igazi gyoker.Realista24 írta: Na. Meg valami.
Mi az hogy nem vegyek figyelembe a szavazatokat? Meg állítsák le a szamlalast? Ezt milyen alapon?
"..We change the course of history. Everyday people like you and me.."
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66168
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: OFF
Na. Meg valami.
Mi az hogy nem vegyek figyelembe a szavazatokat? Meg állítsák le a szamlalast? Ezt milyen alapon?
Mi az hogy nem vegyek figyelembe a szavazatokat? Meg állítsák le a szamlalast? Ezt milyen alapon?
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- babaking
- Hozzászólások: 3286
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 14:11
- Kedvenc játékosaid: Guti, Kaká, Varane, Marcelo, SR4, Modric, Kroos, Nacho
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
Most is indult, csak lemaradt néhány határidőről, szóval nem mindenhol lehetett rá szavazni (pl ott sem ahol ő szavazott, szóval csak rajzolt magának egy extra rubrikat). Már kirakott egy képet miszerint 2024-re készül.Dupla D írta: Azt magyarázza el valaki, hogy miért vannak kétségbeesve magyarok, akiknek semmi közük az USA-hoz, hogy nem Trump lesz az elnök? Tele van a Facebook ilyen kommenttel. Nem rád gondolok Füst.
Abszolút nem vagyok Trump ellenes, de azért az vicc, hogy az ő elnökké válása legitimizálta az elnöki hülyeséget. Négy évvel ezelőttig felkapta a sajtó, ha egy elnök valami baromságot mondott, de azóta mintha ezt megszoktuk volna és már nem szalagcímként érkezik.
Majd mehet a Kanye 2024. Republikánus színekben egy fekete. Sok mindenkinek meghasadna az elméje Amerikában mindkét oldalról. Bár most nem tudom épp milyen állásponton van a politikával és az oldalakkal Kanye.
Szerintem annak, hogy itthonról sokan támogatják Trumpot 3 oldala van:
- aki kormány párti az issza a a Fidesz szavait akik tegnap reggel már gratuláltak
- egyre több nem Fideszes is bevándorlásellenes (ami egy nagyon tág fogalom már önmagában,) és egyre gyakoribb az a hozzáállás, pl a menekültekkel, "hogy nekem nincs velük bajom, és sajnálom őket, de ne ide jöjjenek" és ezért egyezik az álláspontjuk Trumppal
- sok magyar balosnak nem szimpatikus a "Keleti nyitás" politika amit folytatunk, és ebben értenek egyet Trumppal
A Futball mindenké. A pénz viszont, csak a kiválasztott keveseké, és mindent meg is tesznek, hogy ez így is maradjon.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66168
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: OFF
Kanye West?Dupla D írta: Azt magyarázza el valaki, hogy miért vannak kétségbeesve magyarok, akiknek semmi közük az USA-hoz, hogy nem Trump lesz az elnök? Tele van a Facebook ilyen kommenttel. Nem rád gondolok Füst.
Abszolút nem vagyok Trump ellenes, de azért az vicc, hogy az ő elnökké válása legitimizálta az elnöki hülyeséget. Négy évvel ezelőttig felkapta a sajtó, ha egy elnök valami baromságot mondott, de azóta mintha ezt megszoktuk volna és már nem szalagcímként érkezik.
Majd mehet a Kanye 2024. Republikánus színekben egy fekete. Sok mindenkinek meghasadna az elméje Amerikában mindkét oldalról. Bár most nem tudom épp milyen állásponton van a politikával és az oldalakkal Kanye.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Re: OFF
Ekkora boszme orszagbol (allamokbol) miert nem tud valaki elokapni egy nem kivenhedt ven fasz elmehaborodott elnokot?
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
- Dupla D
- Hozzászólások: 3051
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 20:30
- Kedvenc játékosaid: Guti, Carvajal
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
Azt magyarázza el valaki, hogy miért vannak kétségbeesve magyarok, akiknek semmi közük az USA-hoz, hogy nem Trump lesz az elnök? Tele van a Facebook ilyen kommenttel. Nem rád gondolok Füst.
Abszolút nem vagyok Trump ellenes, de azért az vicc, hogy az ő elnökké válása legitimizálta az elnöki hülyeséget. Négy évvel ezelőttig felkapta a sajtó, ha egy elnök valami baromságot mondott, de azóta mintha ezt megszoktuk volna és már nem szalagcímként érkezik.
Majd mehet a Kanye 2024. Republikánus színekben egy fekete. Sok mindenkinek meghasadna az elméje Amerikában mindkét oldalról. Bár most nem tudom épp milyen állásponton van a politikával és az oldalakkal Kanye.
Abszolút nem vagyok Trump ellenes, de azért az vicc, hogy az ő elnökké válása legitimizálta az elnöki hülyeséget. Négy évvel ezelőttig felkapta a sajtó, ha egy elnök valami baromságot mondott, de azóta mintha ezt megszoktuk volna és már nem szalagcímként érkezik.
Majd mehet a Kanye 2024. Republikánus színekben egy fekete. Sok mindenkinek meghasadna az elméje Amerikában mindkét oldalról. Bár most nem tudom épp milyen állásponton van a politikával és az oldalakkal Kanye.
"Louie, I think this is a beginning of beautiful friendship" - Garga Pitic.
- füst
- Hozzászólások: 3954
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 10:17
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Reus, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
Nem kell kategorizálni, nem rassztól függ, ennyit mondtam. Te hoztad ide valamiért. Nagyvárosok nem csak a partokon vannak, hanem minden államban. Nincs röghöz kötés bárki bárhova mehet, jobb munka, jobb élet reményében vándorolnak az emberek egyik nagyvárosból a másikba.csababarca írta:Jah hogy még így is kategorizálni kell őket, értem.füst írta:
Nem véletlen nem írtam rasszokról, mivel a latinók, feketék, stb. A pop. része már a XVIII. sz végétől. Egy heterogén társadalomról beszélünk. A tősgyökeres amcsik között értelemszerűen vannak színesbőrűek is.
Én nem róluk beszéltem, hanem az újonnan bevándorló emberekről, bőrszíntől függetlenül, akik az első nagyvárosban letelepelnek többnyire valamelyik parton és potenciális demokrata szavazókká válnak amint megkapják az állampolgárságot.
Ezek a bevándorlók az amúgy is erős demokrata államokat erősítik, ahogy alább is mondták.
Össze is kössem a pontokat, hogy végül megkapjuk a nyuszis rajzot?
- füst
- Hozzászólások: 3954
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 10:17
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Reus, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
Ennyi jött át neked? Szerintem csak bajod van velem , azért sarkosítod ennyire amiket írtam. Nem érdekel Trump, csak egy fokkal örültem volna jobba annak ha ő nyer, de nem különösebben izgat. Azt sem mondtam haz eredményekre, hogy csalás történt, hanem hogy gyanús. Megvizsgálják, újraszámolják, eldöntik. . Az utóbbi hsz-em meg mem Trumpról szól.. Jobban örülnék ha nem én lennék a hsz-ed tárgya, hanem te is a véleményedet osztanád meg, mert én is azt tettem, remélem nem haragszol.Süti írta: Isten ments hogy beleszóljak, de nem a legelegánsabb ha mikor győzelemre áll az arcod, jössz hogy, na sima Trump, amikor meg nem, akkor extenzív magyarázata a bizonyítványnak, csalás, migránsok, meg ami belefér.
- csababarca
- Hozzászólások: 4458
- Csatlakozott: 2013. április 25., csütörtök 9:48
- Kedvenc játékosaid: Messi, Iniesta, MBappé
- Kedvenc csapatod: FC Barcelona,Pats,Saints,Celtics, GSW.
Re: OFF
Jah hogy még így is kategorizálni kell őket, értem.füst írta:
Nem véletlen nem írtam rasszokról, mivel a latinók, feketék, stb. A pop. része már a XVIII. sz végétől. Egy heterogén társadalomról beszélünk. A tősgyökeres amcsik között értelemszerűen vannak színesbőrűek is.
Én nem róluk beszéltem, hanem az újonnan bevándorló emberekről, bőrszíntől függetlenül, akik az első nagyvárosban letelepelnek többnyire valamelyik parton és potenciális demokrata szavazókká válnak amint megkapják az állampolgárságot.
Ezek a bevándorlók az amúgy is erős demokrata államokat erősítik, ahogy alább is mondták.
"Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
- Süti
- Hozzászólások: 6040
- Csatlakozott: 2015. november 8., vasárnap 20:12
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest/Győr
Re: OFF
Isten ments hogy beleszóljak, de nem a legelegánsabb ha mikor győzelemre áll az arcod, jössz hogy, na sima Trump, amikor meg nem, akkor extenzív magyarázata a bizonyítványnak, csalás, migránsok, meg ami belefér. (Én még csak nem is "szurkolok" senkinek, mert nem ismerem annyira a közeget és helyzetet innen a 11. kerületi szobámból)
Egyébként ülj le Vityával, hogy ő hogy szórta az állampolgárságokat, ez egyáltalán nem oldalspecifikus...

Legends Never Die.
...popped into the penalty area towards Zidaaaaane! Oh, fantastic...
Real Madrid will be back.
You can put that on a poster.
Stick it on your wall.
Pray to it every night.
We will be back.
...popped into the penalty area towards Zidaaaaane! Oh, fantastic...
Real Madrid will be back.
You can put that on a poster.
Stick it on your wall.
Pray to it every night.
We will be back.
- füst
- Hozzászólások: 3954
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 10:17
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Reus, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
Nem véletlen nem írtam rasszokról, mivel a latinók, feketék, stb. A pop. része már a XVIII. sz végétől. Egy heterogén társadalomról beszélünk. A tősgyökeres amcsik között értelemszerűen vannak színesbőrűek is.csababarca írta: Gondolom akkor ezen elv mentén szavaztak tömegével latinok is Trumpra, meg feketék, stb.
Én nem róluk beszéltem, hanem az újonnan bevándorló emberekről, bőrszíntől függetlenül, akik az első nagyvárosban letelepelnek többnyire valamelyik parton és potenciális demokrata szavazókká válnak amint megkapják az állampolgárságot.
- csababarca
- Hozzászólások: 4458
- Csatlakozott: 2013. április 25., csütörtök 9:48
- Kedvenc játékosaid: Messi, Iniesta, MBappé
- Kedvenc csapatod: FC Barcelona,Pats,Saints,Celtics, GSW.
Re: OFF
Gondolom akkor ezen elv mentén szavaztak tömegével latinok is Trumpra, meg feketék, stb.
"Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
- babaking
- Hozzászólások: 3286
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 14:11
- Kedvenc játékosaid: Guti, Kaká, Varane, Marcelo, SR4, Modric, Kroos, Nacho
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
Biden szerintem is csak egy polccal van feljebb Trumpnál, de már az is előrelépés, még ha alacsony is a mérce.füst írta:Azt ne mondd hogy Biden értelmes jelölt, és azért nyert. Azt se tudja mit beszél, őszintén kétlem hogy kihúzza a ciklus végéig. Ugyanolyan melléfogás mint Trump volt.Halfkey írta: Új Trumpot szerintem (sajnos) könnyű lesz találni, még egy fokkal értelmesebbet is. A stratégia megmarad, ezzel a populizmussal lehet most globálisan tarolni, bizonyítottan még akkor is ha nem túl értelmes a jelölted.
Hosszú távon pedig nem tud pariban maradni a populizmus a másik oldallal, hívjátok is azt aminek akarjátok. Egyszerű a recept, állampolgárságot kell adni kívülről érkező embertömegeknek, akik garantáltan nem fognak a konzervatív oldalra szavazni, mert nem fognak azonosulni vele és az értékeivel, hanem a haladó sokszínűség jegyében a másik oldalra szavaznak. Ez nem csak az USÁban stratégia, hanem az EUban is, jól látható, épp csak ki nem mondják.
Biden legutóbb valami tizenX millió embernek akart állampolgárságot adni, az már simán lehet a mérleg nyelve a következő választáson is, mert aligha a vidéki USÁban élő emberekről van szó akiket leginkább megszólítanak a repek.
Erre nincs és nem is lehet jó válasza az ún. populista oldalnak, nem lehet farzsebből előhúzni Xmillió új konzervatív szavazót, csak a meglévő szavazóbázis inaktív tagjait ösztökélheti szavazásra, de ez egy korlátolt mennyiség, nem veheti fel a versenyt.
Csak ennyit kell tenni a másik oldalnak, hogy olyan körülményeket teremt hogy szép lassan egyre több és több bevándorló érkezik akik pár év alatt állampolgárságot kapnak, letelepednek egy nagyvárosban, és potenciális demokrata-liberális-szocdem-baloldali szavazók lesznek, hol mi. Csak annyi a dolguk hogy ezt a stratégiát ne olyan látványosan vigyék végig hogy az inaktív, potenciális konzervatív szavazókat ezzel felkorbácsolják. Egy idő után már úgyis kisebbségben lesznek, idők kérdése, csak ki kell várni.
A +10 millió bevándorlót meg szerintem nem segítene ha nagyvárosokba kerülnek, mert azok általában már így is demokraták. Pont, hogy vidéken erősek a republikánusok
A Futball mindenké. A pénz viszont, csak a kiválasztott keveseké, és mindent meg is tesznek, hogy ez így is maradjon.
- füst
- Hozzászólások: 3954
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 10:17
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Reus, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
Azt ne mondd hogy Biden értelmes jelölt, és azért nyert. Azt se tudja mit beszél, őszintén kétlem hogy kihúzza a ciklus végéig. Ugyanolyan melléfogás mint Trump volt.Halfkey írta: Új Trumpot szerintem (sajnos) könnyű lesz találni, még egy fokkal értelmesebbet is. A stratégia megmarad, ezzel a populizmussal lehet most globálisan tarolni, bizonyítottan még akkor is ha nem túl értelmes a jelölted.
Hosszú távon pedig nem tud pariban maradni a populizmus a másik oldallal, hívjátok is azt aminek akarjátok. Egyszerű a recept, állampolgárságot kell adni kívülről érkező embertömegeknek, akik garantáltan nem fognak a konzervatív oldalra szavazni, mert nem fognak azonosulni vele és az értékeivel, hanem a haladó sokszínűség jegyében a másik oldalra szavaznak. Ez nem csak az USÁban stratégia, hanem az EUban is, jól látható, épp csak ki nem mondják.
Biden legutóbb valami tizenX millió embernek akart állampolgárságot adni, az már simán lehet a mérleg nyelve a következő választáson is, mert aligha a vidéki USÁban élő emberekről van szó akiket leginkább megszólítanak a repek.
Erre nincs és nem is lehet jó válasza az ún. populista oldalnak, nem lehet farzsebből előhúzni Xmillió új konzervatív szavazót, csak a meglévő szavazóbázis inaktív tagjait ösztökélheti szavazásra, de ez egy korlátolt mennyiség, nem veheti fel a versenyt.
Csak ennyit kell tenni a másik oldalnak, hogy olyan körülményeket teremt hogy szép lassan egyre több és több bevándorló érkezik akik pár év alatt állampolgárságot kapnak, letelepednek egy nagyvárosban, és potenciális demokrata-liberális-szocdem-baloldali szavazók lesznek, hol mi. Csak annyi a dolguk hogy ezt a stratégiát ne olyan látványosan vigyék végig hogy az inaktív, potenciális konzervatív szavazókat ezzel felkorbácsolják. Egy idő után már úgyis kisebbségben lesznek, idők kérdése, csak ki kell várni.
Re: OFF
Új Trumpot szerintem (sajnos) könnyű lesz találni, még egy fokkal értelmesebbet is. A stratégia megmarad, ezzel a populizmussal lehet most globálisan tarolni, bizonyítottan még akkor is ha nem túl értelmes ember a jelölted.
Ez adja egyébként Orbán félelmetességét, hogy ő amellett hogy képes alkalmazni ezt a stratégiát, megvan az az előnye hogy ő egy nagyon intelligens ember is.

-
- Hozzászólások: 2075
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 22:31
- Kedvenc játékosaid: R9, CR7, Benzema, Marcelo
- Kedvenc csapatod: csakamadrid.
Re: OFF
Barmelyik oldal is gyoz, remelem a Kinaval szembeni magatartas nem valtozik. Szerencsere az USA meg mindig egy demokracia, ahol a Szenatus fontos szerepet tolt be
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 3 regisztrált és 0 vendég