füst írta: Év végéig marad a posztján, addig szerintem nem várható fejlemény. A közvélemény pedig ízekre szedi, jogosan, meg is érdemli. Irtóhülye volt.
Az nem para hogy saját kapura játszik.
Az orgia is csak erkölcsileg.
A drog már mindenhogy.
A menekülni próbálás pedig a csúcs.
Egy jó pont hogy azonnal bejelentette lemondását, és eltűnik a közéletből. Még büntetőjogilag tartania kell a hátát, és akkor mentett valamennyit a helyzeten.
Ha egy évvel később történik ez, akkor a választásba kerül a fidesznek. De így is sokat fog ártani.
sosem szoktam politizálni, nem is követem, nem is értek hozzá, de ez a mondat nagyon szemet szúrt. általában ha fideszről van szó itt a fórumon, a fő szavazó bázisukat úgy jellemzitek általában hogy tanulatlan, kisebbség, birkák, 8.általános, közhasznúak,tudatlanok. ha politikai vita van itt én csak bele bele olvastam, nekem mindig ez jött le eddig. szóval ezeket a szavazókat szerintetek hol érdekli egy ilyen "malőr" azt se tudják ki ez a szakálberci.