ikelemen5 írta:
De most akkor oltást sem adnak, és az antigénnel a szerveztemben sem utazhatok?
Dec 23.
„Megnéztük a vakcinaigazolás digitális verzióját, mert arra készülünk, hogy
akik már védettek, átestek korábban a fertőzésen vagy a vakcinával beolttatták magukat és így védetté váltak, nekik legyen egy igazolványuk, amely arról szól, hogy védettek, illetve ők már nem fertőznek meg senkit. Ez összhangban van az Európai Unió azon törekvésével, hogy egy ilyen digitális útlevelet is létrehozzunk. Ennek az első verzióját most a Belügyminisztérium kifejlesztette, és azt meg is tekinthettük.”
Ezt mondta a fb bejelentkezésben.
El Sie7e írta:
kb egy hete valóban nyilatkozott olyat, hogy akik átestek vagy oltottak azoknak legyen vmilyen igazolványuk erről
Megnézték az operatív törzs ülésén a „vakcinaigazolás” digitális verzióját, mert arra készülnek, hogy akik már védettek – átestek korábban a fertőzésen vagy beoltatták magukat – legyen egy igazolványuk. Ez arról szól, hogy ők már védettek és nem fertőznek meg senkit. A miniszterelnök elmondása szerint ez összhangban van az Európai Unió törekvéseivel, hogy egy ilyen digitális útlevelet létrehozzanak. Az első verzióját a Belügyminisztérium már kifejlesztette.
de ezt mint terv, felvetés mondta, ilyeneket készpénznek venni, mindenkinek a saját döntése
korántsem kell az ilyet elhinni, pláne, hogy ez nem az ő döntése, itt eu-s kooperáció kéne pl a szabad határ átkeléshez
Jah persze, ezt értem.
De attól még benne van az oltási tervben, hogy 6hónapon belüli covid fertőzöttséggel nem oltanak.
Lásd amit lejjebb idéztem.
Hát ha nem oltanak be, annak valami oka van.
És ez egybevág azzal amit OV mondott, szerintem.
Vagy akkor engem miért nem oltanak be?
Mert egy logikus magyarázat lehet még, hogy nem érdemes covid fertőzöttet beoltani, mert lehet nem hat. Na de erről meg senki nem beszélt.
Túlbeszéltük, számomra nem logikus ez az egész megint.
Fejetlenség van.
Ezt arra is tudom alapozni, hogy a rendőröknek fogalma se volt, hogy hogyan járjanak el, 15 percet szobroztam az átkelőnél, majd elvezettek az egyik pihenőhöz, aztán még fél óra.
Közben meg telefonálgattak össze vissza, hogy covidos volt, 14 nap vagy 10 nap, stb.