Én azért próbálom kicsit reálisan nézni a dolgokat, ezekkel a 100 meg 120 milliókkal.
A tag februárban 31 éves, az elmúlt egy évben 70 millióról 40 millióra esett vissza a piaci értéke. Persze volt pár klasszis meccse (bár ahogy írta róla valaki, a BL-ben leginkább csak a döntőben, az elődöntőben meg a negyeddöntőben is onnan lett más a játék képe, hogy ő lement), de összességében nem zárt egy jó szezont, valamint az előtte lévő szezon sem volt igazán jó. Hozza még rutinból amit tud, néha kicsivel többet, néha kicsivel kevesebbet, de az extra az már csak ritkán jön ki.
Lehet ő is úgy van vele, hogy itt már nem tudná hozni konstansan azt amit ő is elvárna magától, megnézné máshol. Ugyanez volt valszeg Varane fejében is. Persze, hogy miért egy MU-t választanak új kihívásnak azt nem tudom, de szerintem utólag már Varane sem tudná megmondani. Grat neki innen is
Ha menni akar és 80 millió körül adnak érte, el kell engedni.
Sajnos nem azt kell nézni, hogy mekkora top1 volt régen, mert nem a múltat fogja megfizetni valaki, hanem a jelent.