kell pizzafutar, benzinkutas, takaritono, rendor, tanar es postas is, mert osszeomlik az orszag.
jol hangzik, hogy lehetseges ezt mindenkinek elerni, de egyszeruen nem realis.
Ez igaz külföldön is.
Zsuninnyo esetében a jó képességek, kitartás, befektetett meló és szerencse egyszerre állt fenn és hozott eredményt, ami a világon mindenhol működik, így itthon is.
Nem ekézve vagy lenézve a fent említett munkaköröket, jó eséllyel egy vagy akár több dolog is hiányzik az ebben mozgó emberekből, életükből, körülményeikből ahhoz, hogy "feltörjenek", sok esetben ebben benne van a motiváció hiánya is. Az szerintem nem motiváció, amikor valaki egyszerűen sok pénzt akar keresni (többnyire mindenki így van ezzel), de amikor szembesül vele, hogy ehhez mennyi áldozatot kell hozni, mennyi lemondással jár, akkor kihátrál.
Amit ki akartam ebből hozni, hogy az esély ott lenne többnyire és nem reális veszély az, hogy eltűnnek a társadalmi szempontból kritikus szakmákból az emberek, mert hirtelen átképzik magukat. Erre mondhatjuk, hogy nem mindenkinek lehetséges ezeket elérni, csak szerintem ez nem fekete-fehér.
(itthon az egészségügy és a pedagógus szakma számomra kivételek, az ott maradó emberek előtt emelem kalapom, én nem bírnám egyik közeget sem elviselni - és akik ott helytállnak, azok minden bizonnyal a versenyszektorban is gond nélkül boldogulnának jobb körülmények és értelmezhető bérek mellett)
Saját tapasztalatom az, hogy a legtöbb ember inkább morog, dúl-fúl magában, mert minden szar, kevés a pénz, nincs lehetőség mozdulni, de amikor megkapja az esélyt az előrelépésre (amivel nyilván extra teher és többletenergia befektetés is szükséges) akkor nem él vele. Hatványozottan igaz ez az extra felelősségvállalásra. Ott végképp jön egy gyors átértékelés és inkább marad a langyos víz.
Fentiek egy hazai egyszerű, döcögős kkv-ból jönnek, tehát nem milliárdok és többszáz "sors" feletti felellőséggvállalásról beszélünk, mégis ez a tapasztalat.
Szóval sok esetben maga az egyén az, aki vagy nem látja az esélyt a megkeseredett helyzetében, vagy igazán nem is akar élni vele.
És persze nem vagyok vak, tudom, hogy vannak olyan élethelyzetek, vagy az országnak olyan régiói, ahol már kérdéses, hogy a kitöréshez szükséges energiabefektetés megéri-e, mert konkrétan tönkre kellene tennie magát adott személynek, annyira nehéz. Csak úgy érzem, hogy a személyes felelősség hárítása sokszor a szőnyeg alá van söpörve, de alapvetően ilyen az emberi természet gondolom.
