Vinícius Junior - 7
Re: Vinícius Junior - 20
Az ilyen helyzetekből azé bappé 3ból 2t bever ennyi. De ő van, melózik perez papó kedvence ezt kell szeressük és bízni, hogy feljődik folyamatosan.
-
- Hozzászólások: 1231
- Csatlakozott: 2019. február 17., vasárnap 14:21
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Vinícius Junior - 20
A probléma vele még mindig az, hogy hiába veri meg folyamatosan a védőjét, kerül jól helyzetbe ha utána az esetek többségében rosszul passzol vagy úgy lövi meg a labdát mint egy 10 éves kisgyerek.
Re: Vinícius Junior - 20
A személyeskedést hagyjuk meg az ovodásoknak. Én leírtam melyik 3 helyzetre emlékszem. Ebből 1ben Karimnak köze nem volt az egészhez, egyben pedig adott egy olyan passzt, amiből nem egyenesen következett a ""ziccer"". Ezért várom, hogy Te mit láttal, amit én nem?Realista24 írta:Varod Mi vagy te, ovodas? Nezz meg egy osszefoglalot, aztan rajossz. Persze majd most elkezded belemagyarazni, hogy Karimnak semmi koze nem volt hozza, mert magat hozta ziccerbe, blablabla.kiserik írta:
Várom perc megjelöléssel, hogy melyik 3 kihagyhatatlan ziccerre gondolsz, amikor Karim hozta Vinit ziccerbe.
Akik idén ekézik, azok bizony tavaly is szidták, mint a bokrot.
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???
------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66525
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Vinícius Junior - 20
Jol irod, felvetes volt, nem pedig kiejelntes. Temaindito gondolat, ami egeszen addig mukodott, amig nem ment teljesem mas iranyba a diskurzus a hszed es kiserik hsze utan.RealAsensio írta: Realista: Leirhatod, nyilvan nem erre celoztam, es tiszteletben tartom a velemenyed, ha szerinted Vini ugyanazon az uton jar mint Neymar. No problem. De nem nagyon akarod megerteni te sem, hogy mirol irok, vagy csak szimplan nem veszed tudomasul. Nekem mindegy, maskepp latod Vinit a csapatban es kesz. Csak felvetetted, hogy mi van, ha problemas jatekos? Nem problemas jatekos, csak fiatal, rovid ido alatt fejlodott nagyot, es ido kell ahhoz, hogy megemessze a dolgokat. A sztarsagot, a rivaldafenyt is szokni kell, beletanulni. A hozzaallasa profi, csak 2023-ban kicsit nehezebb fiatalon sztarnak lenni es kezelni a helyzetet.
Ez oke. Csak tessek a tobbi jatekost is ugyanilyen vehemenciaval kritizalni. Vagy azt is szamolgasd, hogy mennyit tesz hozza a sikerekhez, hany meccset hozott nekunk, vagy milyen szerepe volt egy egy gyozelemben.Talán azért mert a fenn emilett hibákon meccsek, pontok mentek/mehetnek el, és ilyen kiélezett helyzetben ez kupákba kerülhet.
Engem nem érdekel, ha egy meccsen kioszt 20 kötényt, csinál 50 flikk-flakkot, aztán semmire sem megyünk vele, mert vagy utána elrontja a passzt, vagy kihagyja ziccert.
Ugyanez volt anno Benzemánál, sok esetben feldughattuk a nagy mezőnymunkáját, ha a végén elesett a labdában vagy elbenzemázta.
De hogy osszemossam a ket dolgot, az, hogy fejben nem eros, mert lathatoan megviselik ezek a dolgok, az kihat a jatekara, befejezeseire.
Tavaly volt ilyen jellegu gondja? Nem emlekszem, jott is egy extran kiemelkedo teljesitmeny tole.
Tavaly hany hirt lehetett olvasni, hogy a Nike es Puma kozott ugral, egyezkedik, licitaltat?
Egyet sem...iden kethetetne jon egy ilyen. Es igen, Neymar a Pumanal van.
Neymar is ilyen volt fiatalon, palyan olyan jatekos volt, akinek jo volt nezni a teljesitmenyet, amig a labdaval foglalkozott.
A tavalyi szezon, teljesitmeny es elismeresek utan elszallt. Tisztan latszik, es ahogy irtam, a hirek szerint egyelore nem nagyon akar hallgatni senki tanacsara, hogy valtoztasson.
Ez aggaszt.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- RealVazquez
- Hozzászólások: 6998
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 17:51
- Kedvenc játékosaid: CR
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Vinícius Junior - 20
Realista: Leirhatod, nyilvan nem erre celoztam, es tiszteletben tartom a velemenyed, ha szerinted Vini ugyanazon az uton jar mint Neymar. No problem. De nem nagyon akarod megerteni te sem, hogy mirol irok, vagy csak szimplan nem veszed tudomasul. Nekem mindegy, maskepp latod Vinit a csapatban es kesz. Csak felvetetted, hogy mi van, ha problemas jatekos? Nem problemas jatekos, csak fiatal, rovid ido alatt fejlodott nagyot, es ido kell ahhoz, hogy megemessze a dolgokat. A sztarsagot, a rivaldafenyt is szokni kell, beletanulni. A hozzaallasa profi, csak 2023-ban kicsit nehezebb fiatalon sztarnak lenni es kezelni a helyzetet.
Ez oke. Csak tessek a tobbi jatekost is ugyanilyen vehemenciaval kritizalni. Vagy azt is szamolgasd, hogy mennyit tesz hozza a sikerekhez, hany meccset hozott nekunk, vagy milyen szerepe volt egy egy gyozelemben.Talán azért mert a fenn emilett hibákon meccsek, pontok mentek/mehetnek el, és ilyen kiélezett helyzetben ez kupákba kerülhet.
Engem nem érdekel, ha egy meccsen kioszt 20 kötényt, csinál 50 flikk-flakkot, aztán semmire sem megyünk vele, mert vagy utána elrontja a passzt, vagy kihagyja ziccert.
Ugyanez volt anno Benzemánál, sok esetben feldughattuk a nagy mezőnymunkáját, ha a végén elesett a labdában vagy elbenzemázta.
-
- Hozzászólások: 1934
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 10:12
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Casillas, Falcaó
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Vinícius Junior - 20
Talán azért mert a fenn emilett hibákon meccsek, pontok mentek/mehetnek el, és ilyen kiélezett helyzetben ez kupákba kerülhet.RealAsensio írta:
En sem csak a teljesitmenyerol irtam. Hanem osszessegeben, allandoan megy a fikazas. Most epp azert, mert nem lotte be a helyzeteit. A multkor azert, mert tizszer probalt meg atjutni az ellenfelen egy az egybe. Elotte azert, mert nem passzolt idoben vagy kifutott a palyarol. Aztan ment a fikazas azert, mert reklamal a bironak, csapkod, integet. Az senkit nem zavart, hogy a biro nyilvanvaloan ellenunk fujt es szetapritottak meccseken keresztul.
Engem nem érdekel, ha egy meccsen kioszt 20 kötényt, csinál 50 flikk-flakkot, aztán semmire sem megyünk vele, mert vagy utána elrontja a passzt, vagy kihagyja ziccert.
Ugyanez volt anno Benzemánál, sok esetben feldughattuk a nagy mezőnymunkáját, ha a végén elesett a labdában vagy elbenzemázta.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66525
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Vinícius Junior - 20
Varod Mi vagy te, ovodas? Nezz meg egy osszefoglalot, aztan rajossz. Persze majd most elkezded belemagyarazni, hogy Karimnak semmi koze nem volt hozza, mert magat hozta ziccerbe, blablabla.kiserik írta:Várom perc megjelöléssel, hogy melyik 3 kihagyhatatlan ziccerre gondolsz, amikor Karim hozta Vinit ziccerbe.Realista24 írta:
Engedd mar meg, hogy osszemossam, ha ez a velemenyem. Koszi.
Kiserik, nem kell 3 ziccerbol 5 golt loni, meg felolem kihagyhat harombol harmat is.
Kihagyta, nem nyertunk, kesz, nem a vilag vege. Csak aztan ne gyere ide es irogass olyan baromsagokat, hogy Karim kimozgott a szelre, nincs csatarunk stb., amikor haromszor hozta ziccerbe Vinit, de nyilvan a masik kollega szerint meg megye 1 szinten van.
Es nyilvan ilyenkor azt generalja ez a fajta hozzallas, hogy ravilagitanak a valos problemara tegnaprol, hogy igen, kihagyott harom ziccert. Igen, tul sokat pofazik. Igen, tuljatsza az agyat, stb.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Re: Vinícius Junior - 20
Várom perc megjelöléssel, hogy melyik 3 kihagyhatatlan ziccerre gondolsz, amikor Karim hozta Vinit ziccerbe.Realista24 írta:Engedd mar meg, hogy osszemossam, ha ez a velemenyem. Koszi.RealAsensio írta:
A kozeleben sincs Neymarnak. Ne hasonlitsuk ossze a ket jatekost, eleve Neymar szerintem egy fokkal jobb jatekos, viszont eg es fold a ket jatekos hozzaallasa. Pont ez zavar. Ne mosd ide Neymart, mert o tenyleg egy ripacs, aki inkabb elmegy bulizni serulesre hivatkozva, mig a masik a szabadidejeben is kondizik es gyakorol, sajat stabja van es szigoru dietat tart, hogy meg jobb legyen es kiemelkedjen.
Vinicusnak pont az a szerencseje, hogy ott van mellette Karim, aki kokemenyen megmondja neki a frankot es nyakon bassza, ha ugy van. Jo kezekben van, szerintem amiert most mindenki kritizalja, valtoztatni fog rajta es folytatja azt az utat, amin elindult. Csak ehhez ido kell.
Kiserik, nem kell 3 ziccerbol 5 golt loni, meg felolem kihagyhat harombol harmat is.
Kihagyta, nem nyertunk, kesz, nem a vilag vege. Csak aztan ne gyere ide es irogass olyan baromsagokat, hogy Karim kimozgott a szelre, nincs csatarunk stb., amikor haromszor hozta ziccerbe Vinit, de nyilvan a masik kollega szerint meg megye 1 szinten van.
Es nyilvan ilyenkor azt generalja ez a fajta hozzallas, hogy ravilagitanak a valos problemara tegnaprol, hogy igen, kihagyott harom ziccert. Igen, tul sokat pofazik. Igen, tuljatsza az agyat, stb.
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???
------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66525
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Vinícius Junior - 20
Engedd mar meg, hogy osszemossam, ha ez a velemenyem. Koszi.RealAsensio írta:A kozeleben sincs Neymarnak. Ne hasonlitsuk ossze a ket jatekost, eleve Neymar szerintem egy fokkal jobb jatekos, viszont eg es fold a ket jatekos hozzaallasa. Pont ez zavar. Ne mosd ide Neymart, mert o tenyleg egy ripacs, aki inkabb elmegy bulizni serulesre hivatkozva, mig a masik a szabadidejeben is kondizik es gyakorol, sajat stabja van es szigoru dietat tart, hogy meg jobb legyen es kiemelkedjen.Realista24 írta:
Nem is olyan regen meg Neymar volt hasonloan ripacs palyan es azon kivul, megsem akarta hehen kivul olyan sok ember itt latni. Szoval csak ovatosan az ilyen kiejelentesekkel.
Ha meg most visszaolvasol, a teljesitmenyerol mindenki inkabb pozitivan nyilatkozott.
Vinicusnak pont az a szerencseje, hogy ott van mellette Karim, aki kokemenyen megmondja neki a frankot es nyakon bassza, ha ugy van. Jo kezekben van, szerintem amiert most mindenki kritizalja, valtoztatni fog rajta es folytatja azt az utat, amin elindult. Csak ehhez ido kell.
Kiserik, nem kell 3 ziccerbol 5 golt loni, meg felolem kihagyhat harombol harmat is.
Kihagyta, nem nyertunk, kesz, nem a vilag vege. Csak aztan ne gyere ide es irogass olyan baromsagokat, hogy Karim kimozgott a szelre, nincs csatarunk stb., amikor haromszor hozta ziccerbe Vinit, de nyilvan a masik kollega szerint meg megye 1 szinten van.
Es nyilvan ilyenkor azt generalja ez a fajta hozzallas, hogy ravilagitanak a valos problemara tegnaprol, hogy igen, kihagyott harom ziccert. Igen, tul sokat pofazik. Igen, tuljatsza az agyat, stb.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- RealVazquez
- Hozzászólások: 6998
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 17:51
- Kedvenc játékosaid: CR
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Vinícius Junior - 20
A kozeleben sincs Neymarnak. Ne hasonlitsuk ossze a ket jatekost, eleve Neymar szerintem egy fokkal jobb jatekos, viszont eg es fold a ket jatekos hozzaallasa. Pont ez zavar. Ne mosd ide Neymart, mert o tenyleg egy ripacs, aki inkabb elmegy bulizni serulesre hivatkozva, mig a masik a szabadidejeben is kondizik es gyakorol, sajat stabja van es szigoru dietat tart, hogy meg jobb legyen es kiemelkedjen.Realista24 írta:Nem is olyan regen meg Neymar volt hasonloan ripacs palyan es azon kivul, megsem akarta hehen kivul olyan sok ember itt latni. Szoval csak ovatosan az ilyen kiejelentesekkel.Kurva nagy kincs a gyerek, ha nem nalunk jatszana, tenyleg menne itt a siras, hogy kellene egy olyan gyors jatekos, mint o, aki meg tudja bontani a vedelmet.
Ha meg most visszaolvasol, a teljesitmenyerol mindenki inkabb pozitivan nyilatkozott.
Vinicusnak pont az a szerencseje, hogy ott van mellette Karim, aki kokemenyen megmondja neki a frankot es nyakon bassza, ha ugy van. Jo kezekben van, szerintem amiert most mindenki kritizalja, valtoztatni fog rajta es folytatja azt az utat, amin elindult. Csak ehhez ido kell.
Re: Vinícius Junior - 20
Utolsó vitám ez ügyben, mert a fallal nem szeretek vitázni. Nagyon sok mindent máshogy látunk/élünk meg vele kapcsolatban. Előre leszögezem, ha a klubnak problémássá fog válni, akkor a vezetőség el fogja adni/nem fog vele szerződést hosszabbítani. Ez ilyen egyszerű.Realista24 írta: Kicsit atjovok ide filozofalni.
Mi van ha Vinicius egy problemas jatekos? A teljesitmenye ingadozo. Tavaly volt egy kiemelkedo szezonja, elotte gyalazat, most mezonyben top3, a tobbit nem ertekelnem. Hagyjuk is ezt a reszet.
Viszont a palyan es a palyan kivul mutatott magatartasa nem tul jo kepet sugaroz rola. Oke, hogy a brazilok felulnek melle a tancolj vonatra, a feketek a mondj nemet a rasszizmus hajora, de ha hinni lehet a hireknek, szamos veteran, plusz az edzoi stab is kerte, hogy valtoztasson, viselkedjen, foglalkozzon kevesebbet ezekkel a dolgokkal.
Egyelore ugye fest, hogy nem tud vagy nem akar ezen valtoztatni. Es ha ezek az arcok (Real legendak es Carlo), akik most vele vannak nem tudnak rajta valtoztatni, akkor a kesobbiekben meg inkabb problemassa valhat.
Vini, ahogy ide került, egy páran azonnal, ismeretlenül elkezdték ekézni a kinézete és az instája miatt. Eleinte a Castillában nyomta, majd Solari felhozta a nagyokhoz. Mikor Lope-t elküldtük, akkor kb már minden fronton elúszni látszott az év, emellett a csapat fizikálisan romokban volt. Solari viszont úgy nyúlt hozzá a kerethez, hogy hirtelen minden frontos felcsillant a remény. Persze aztán sikerült mindenhonnan kiperegni, de abban a rövid periódusban jók voltunk és Vini is remekül játszott, Karimmal nagyon jó kis párost alkottak.
Aztán jött a ZZ korszak. Erre mindenki úgy emlékszik, hogy Vini teljesítménye gyalázat volt. Én úgy, hogy bármit csinált, bármit tett, ő mindig és minden körülmények között csak Hazard után jöhetett a sorban. Ez nála egy rohadt nagy gátat jelentett. Ezt szakította fel Carlo azzal, hogy megbízott benne és az első perctől kezdve nála Vini lett az alapember.
Másik dolog, hogy sokan szerintem kicsit sokat várnak el Vinitől. Verjen meg mindenkit 1v1-be, de inkább 3v1-be. Utána minden helyzetet értékesítsen 100%-osan, vagy úgy adjon tökéletes passzt, hogy a társ értékesítse 100%-osan. Persze folyamatosan védekezzen és robotoljon végig minden percet. El ne mosolyodjon, vagy ""ne szívja a fogát"" egy rosszul sikerült mozzanat után. Ha szarrá rúgják és a bírók ehhez aszisztálnak akkor pedig fapofával tűrje és azt is, hogy ki a tököm tudja miket kiabálnak neki folyamatosan (pl az ellenfél edzője nyiltan arra utasítja a játékosait, hogy sérülés árán rúgják le, és ehhez a bíró tapsol). Mindezt 22 évesen, heti kétszer.
Én úgy látom, hogy baromira nagy értéke a csapatunknak. Persze vannak hiányosságai, mint például a lövő technikája, ami úgy néz ki elég gyatra, de emellett olyan képességekkel bír, amikkel nagyon kevesen a mai futbalban. Én még emlékszem, amikor egy későbbi aranylabdás csatárunk szinte mindent, de tényleg szinte minden kihagyott (nem védett a kapus, vagy belelőtte, hanem a stadionból ki...), a csapat viszont kitartott mellette, ahogy a szurkolók is.
Én azt látom, hogy a vezetőség bízik Viniben. Az utóbbi pár meccsen vissza is vett. Persze, ha a kamera rááll valakire, akkor olyan is megmutatkozik, amit másnál nem mutatnak, mert ennek van hírértéke, de az látszik, hogy Carlo foglalkozik a témával és van hatása. Kevesebb pofázás, javuló játék.
Tegnap: baszott jól játszott. Nekem ez a véleményem. Sajnos a gól nem jött össze, de végig nyomás alatt tartotta a Soci védelmét. Semmivel sem passzolt rosszabbul, mint bárki más a csapatból. A 3 ziccer (amiből más 4-5 gólt is rúgott volna ): 1.: 14. perc: Cama passza után 2 védő között elment és kisordódva az ötésfeles magasságából megpróbálta kapuratekerni, kicsi hiányzott. Középen senki sem volt megjátszahó. Ziccernek nem nevezném. 2.: 46 perc: Karimtól kapja a labdát ami picit rövid, egy pillanatra le kell lassítania, Zubeldiával a nyakán 16-ról lőnie kell, megpróbálja a kapus lába mellett ellőnni, de nem sikerül. Nem sok támadót ismerek, aki ebből 100%-osan gólt lőtt volna. 3.: 71. perc: úgy veszi át Karim passzát, hogy egyből megver 2 védőt és mögéjük is kerül, megpróbálja átemelni a kirepülő kapuson, de az fél kézzel el tudja ütni a labdát. Nagy ziccer volt, kimaradt, a kapus védett. 3-ból 2-t magának csinált és nem volt más lehetőség csak hogy megoldja egyedül.
ui: ja és az a legmókásabb, mikor olyanok is folyamatosan szidják, akik a mai focit is szidják, hogy nincs értelme leülni a TV elé emiatt a statikus szar miatt.
Valahogy ezeket a pozitív nyilatkozatokat én nem találom egyes embereketőlRealista24 írta: Ha meg most visszaolvasol, a teljesitmenyerol mindenki inkabb pozitivan nyilatkozott.
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???
------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66525
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Vinícius Junior - 20
Nem is olyan regen meg Neymar volt hasonloan ripacs palyan es azon kivul, megsem akarta hehen kivul olyan sok ember itt latni. Szoval csak ovatosan az ilyen kiejelentesekkel.Kurva nagy kincs a gyerek, ha nem nalunk jatszana, tenyleg menne itt a siras, hogy kellene egy olyan gyors jatekos, mint o, aki meg tudja bontani a vedelmet.
Ha meg most visszaolvasol, a teljesitmenyerol mindenki inkabb pozitivan nyilatkozott.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- RealVazquez
- Hozzászólások: 6998
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 17:51
- Kedvenc játékosaid: CR
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Vinícius Junior - 20
En sem csak a teljesitmenyerol irtam. Hanem osszessegeben, allandoan megy a fikazas. Most epp azert, mert nem lotte be a helyzeteit. A multkor azert, mert tizszer probalt meg atjutni az ellenfelen egy az egybe. Elotte azert, mert nem passzolt idoben vagy kifutott a palyarol. Aztan ment a fikazas azert, mert reklamal a bironak, csapkod, integet. Az senkit nem zavart, hogy a biro nyilvanvaloan ellenunk fujt es szetapritottak meccseken keresztul. Aztan fikaztak azert, mert ugy unnepli a goljait, ahogy. Most meg mar ott tartunk, hogy o egy problemas jatekos. Es meg sorolhatnam, ha tobb idom lenne, Isten bizony leirnam es megkeresnem, mikkel talaljatok be. Aztan a felakasztott Vini babu is durva azert, megint reflektorfenybe kerult es raszallt a media.Realista24 írta:Ki beszelt a teljesitmenyerol?RealAsensio írta: Szerintem meg minden hibajat felnagyitjatok, csak hogy csamcsogni lehessen rajta es kritizalni. Ugyanezt el lehetne jatszani barmelyik jatekossal, keresni a hibakat es raszallni. Ha eppen hibazik, szetszedni. Nem vitas, hogy van hova fejlodnie, latja mindenki, hogy nagy szazalekkal hagyja ki a ziccereket, de hogy ilyen szinten ra kell szallni egy olyan jatekosra, aki a belet kidolgozza minden meccsen, es meghalna a cimerert, nagyon zavaro. Vannak olyan kollegak itt, akikrol messzirol felismerni, hogy “benne a szalkat is, masban a gerendat se”. Alig varja egy ket forumozo, hogy bele lehessen rugni a brazilba. Megy a meccs topik jo pelda erre.
Es nem, nem vagyok lelkileg gyenge, es nem vagyok az ugyvedje sem, de azert azt nyilvanvaloan latni es erezni lehet, hogy elvezettel szalltok bele Vini minden hibajaba.
Kibaszott fiatal meg, fog meg fejlodni a jelleme is, a hozzaallasa es az alazattal sincs baj, nyilvan befolyasoljak a sikerek, de nagyon fel van ez fujva. Nezzetek az osszkepet, ne csak mindig egy egy dolgot kiemelve. Kurva nagy kincs a gyerek, ha nem nalunk jatszana, tenyleg menne itt a siras, hogy kellene egy olyan gyors jatekos, mint o, aki meg tudja bontani a vedelmet.
Es tovabbra sem allitom, hogy kiforrott, tokeletes jatekos, es azt sem allitom hogy Aranylabda alapanyag. De azt allitom, hogy jobban meg kellene becsulni, orulni, hogy a jelenlegi felhozatalban itt van nalunk, nem 100 milliokert igazoltuk, hanem nalunk bontogatja a szarnyait. Kicsit tobb turelmet kellene adni neki, 22 eves a srac.
- raul 4 ever
- Hozzászólások: 3774
- Csatlakozott: 2020. augusztus 17., hétfő 9:32
- Kedvenc játékosaid: Carvajal, Eder, Alaba, Mendy, Case, Modric, Kroos, Fede, Vini, BigBenz
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Vinícius Junior - 20
Nekem inkább Cassano, csak egy kicsit máshogy..wZoLee7 írta:Egy lehetséges, hogy nagyon hülye párhuzamot hozok, sőt, kettőt. Az első Colin Kaepernick, remélem jól írtam a nevét fejből. A pályán akart a rasszizmus ellen harcolni, a liga villámgyorsan eltakarította, azóta sem játszott, igéretes játékos volt egyébként az NFL-ben.Realista24 írta: Kicsit atjovok ide filozofalni.
Mi van ha Vinicius egy problemas jatekos? A teljesitmenye ingadozo. Tavaly volt egy kiemelkedo szezonja, elotte gyalazat, most mezonyben top3, a tobbit nem ertekelnem. Hagyjuk is ezt a reszet.
Viszont a palyan es a palyan kivul mutatott magatartasa nem tul jo kepet sugaroz rola. Oke, hogy a brazilok felulnek melle a tancolj vonatra, a feketek a mondj nemet a rasszizmus hajora, de ha hinni lehet a hireknek, szamos veteran, plusz az edzoi stab is kerte, hogy valtoztasson, viselkedjen, foglalkozzon kevesebbet ezekkel a dolgokkal.
Egyelore ugye fest, hogy nem tud vagy nem akar ezen valtoztatni. Es ha ezek az arcok (Real legendak es Carlo), akik most vele vannak nem tudnak rajta valtoztatni, akkor a kesobbiekben meg inkabb problemassa valhat.
A másik példám Hamilton az F1-ből. Egy ripacs, a sportot használja, hogy a rasszizmus ellen küzdjön, de már neki is megszólták, hogy nem kellene ennyire túltolni.
Az utóbbi egy rekorder, az előbbi nem sokat bizonyított. Vini valahol a kettő között van, de annyira egyszerre akar mindent, hogy menet közben elfelejt a focival foglalkozni.
Amikor szöglet jön egy helyzete után, mert nem tudja elrúgni a kapus mellett, ahelyett hogy átérezné mit hagyott ki, inkább a közönséget hergeli meg kéri a buzdítást. Konkrétan ha valaki hozzá vágna valamit sem lepődnék meg
Piszok gyors, nagyon nehéz megállítani, de kicsit sem hatékony. Sok esetben rosszak a passzai és későn szabadul a labdától. Lehetne még sokáig elemezni őt, de amiben biztos vagyok, hogy pl egy MBappe-Haaland szintet soha nem fog megütni, legalább 2 polccal lesz alattuk.
Az említett kettőért bármikor beáldoznám, de egy nagyon jó ajánlat esetén is elgondolkodnék, hogy elengedjem. Ami biztos, hogy észhez kell téríteni, én padra tenném kicsit és pár meccsen keresztül megnézném Rodrygot azon az oldalon.
Ő alapvetően focistának nem volt rossz, csak amikor a molylepkényi agya győzött a szíve felett, hülye volt és többet ártott, mint használt. Vini nekem hasonló.
Alapvetően van egy csomó hibája (ostoba döntések, neki a falnak), de szerencsére egy csomó jó tulajdonsága is (meló, szív, alázat) és az tavaly egy duplát ért. Az egyik "jó" focista volt, és amikor nem volt hülye, sokat ért, a másik meg nem a legjobb focista, de amikor ad a gép, akkor veszélyes nagyon.
Tegnap Vini hülyesége (hogy nem tud kapura lőni, hogy nem tud passzolni (vö. Ceba, ő ilyen klasszikus zsugás)) 3 pontba került.
Viszont én valamennyire elfogadom, h pofázik, mert úgy aprítja boldog-boldogtalan, hogy szánalmas.. De amikor a szája kinyílik, az többet árt, mint használ, mert annyira meg nem jó focista, hogy veszekedni is meg focizni is ugyanúgy tudjon.
2021 04 20 - Ceferintakaroggy
2009 07 09 - 2023 06 06 - uno, dos, tres, Hala Madrid
2009 07 09 - 2023 06 06 - uno, dos, tres, Hala Madrid
-
- Hozzászólások: 5456
- Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 15:30
- Kedvenc játékosaid: Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Vinícius Junior - 20
Vinicius egy olyan játekos aki társak nélkül nemnsokat ér, jó társakkal meg nagyon sokra képes.
Azért ahigy lett egy 1-1ezni tudó Cama mellette a baloldalon sokkal több lett a jó csel meg a bugi. Több helye lett.
Helyzetkihasználása mindig is gyengéje volt. Ezen lehet javítani de sosem lesz egy nagy gólvágó, ezzel sincs baj, ha mellette van valaki aki az.
És itt a gond. Ha egy fasza szélső hátvéd lenne mellette mindig, aki támadásban is jó, és gólvágó arc középen vagy a másik szélén akkor bőven nagy erősség lenne Vini is.
Cana balhatvéd nálam már. Bellingham jöjjön, kell az új kraft a kpra is, és Benzema helyett kell taláni egy szupersztár gólbaszót. Egyből meg is lennénk. Vagy ha nem Benz helyett akkor a másik szélre.
Ez a gond. Nincs most igazi gólzsák. Benz sajna kipukkadt ami nem is csoda, és nem is baj, várható volt, a baj, hogy nem tudtunk vele mit kezdeni. (Pótlás).

- Mickey
- Hozzászólások: 3829
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 21:20
- Kedvenc játékosaid: bappe
- Kedvenc csapatod: párizs saint germain
Re: Vinícius Junior - 20
Ez egy ilyen hely, mindenki annyit meg úgy ír, ahogy a Moderátor engediRealAsensio írta: Szerintem meg minden hibajat felnagyitjatok, csak hogy csamcsogni lehessen rajta es kritizalni. Ugyanezt el lehetne jatszani barmelyik jatekossal, keresni a hibakat es raszallni. Ha eppen hibazik, szetszedni. Nem vitas, hogy van hova fejlodnie, latja mindenki, hogy nagy szazalekkal hagyja ki a ziccereket, de hogy ilyen szinten ra kell szallni egy olyan jatekosra, aki a belet kidolgozza minden meccsen, es meghalna a cimerert, nagyon zavaro. Vannak olyan kollegak itt, akikrol messzirol felismerni, hogy “benne a szalkat is, masban a gerendat se”. Alig varja egy ket forumozo, hogy bele lehessen rugni a brazilba. Megy a meccs topik jo pelda erre.
Es nem, nem vagyok lelkileg gyenge, es nem vagyok az ugyvedje sem, de azert azt nyilvanvaloan latni es erezni lehet, hogy elvezettel szalltok bele Vini minden hibajaba.
ha megy a fikázás, akkor megy. Nem kell beállni, nem kötelező.
De R24 leginkább másik oldalról közelítette meg Vinit. ahogy láttam.
Jah, elvakult emberek....."Elhetes", netto Vini fóbiás
"jo de te ilyen gyuros kis sportbuzi lehetsz, aztan az ejszakaban is csak hajtod meg futsz a nok utan, azt hallottam."
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66525
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Vinícius Junior - 20
Ki beszelt a teljesitmenyerol?RealAsensio írta: Szerintem meg minden hibajat felnagyitjatok, csak hogy csamcsogni lehessen rajta es kritizalni. Ugyanezt el lehetne jatszani barmelyik jatekossal, keresni a hibakat es raszallni. Ha eppen hibazik, szetszedni. Nem vitas, hogy van hova fejlodnie, latja mindenki, hogy nagy szazalekkal hagyja ki a ziccereket, de hogy ilyen szinten ra kell szallni egy olyan jatekosra, aki a belet kidolgozza minden meccsen, es meghalna a cimerert, nagyon zavaro. Vannak olyan kollegak itt, akikrol messzirol felismerni, hogy “benne a szalkat is, masban a gerendat se”. Alig varja egy ket forumozo, hogy bele lehessen rugni a brazilba. Megy a meccs topik jo pelda erre.
Es nem, nem vagyok lelkileg gyenge, es nem vagyok az ugyvedje sem, de azert azt nyilvanvaloan latni es erezni lehet, hogy elvezettel szalltok bele Vini minden hibajaba.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- RealVazquez
- Hozzászólások: 6998
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 17:51
- Kedvenc játékosaid: CR
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Vinícius Junior - 20
Szerintem meg minden hibajat felnagyitjatok, csak hogy csamcsogni lehessen rajta es kritizalni. Ugyanezt el lehetne jatszani barmelyik jatekossal, keresni a hibakat es raszallni. Ha eppen hibazik, szetszedni. Nem vitas, hogy van hova fejlodnie, latja mindenki, hogy nagy szazalekkal hagyja ki a ziccereket, de hogy ilyen szinten ra kell szallni egy olyan jatekosra, aki a belet kidolgozza minden meccsen, es meghalna a cimerert, nagyon zavaro. Vannak olyan kollegak itt, akikrol messzirol felismerni, hogy “benne a szalkat is, masban a gerendat se”. Alig varja egy ket forumozo, hogy bele lehessen rugni a brazilba. Megy a meccs topik jo pelda erre.
Es nem, nem vagyok lelkileg gyenge, es nem vagyok az ugyvedje sem, de azert azt nyilvanvaloan latni es erezni lehet, hogy elvezettel szalltok bele Vini minden hibajaba.
Es nem, nem vagyok lelkileg gyenge, es nem vagyok az ugyvedje sem, de azert azt nyilvanvaloan latni es erezni lehet, hogy elvezettel szalltok bele Vini minden hibajaba.
- Mickey
- Hozzászólások: 3829
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 21:20
- Kedvenc játékosaid: bappe
- Kedvenc csapatod: párizs saint germain
Re: Vinícius Junior - 20
Tegnap kár volt a kiszabott ziccerekért barátom.....ezt
No de, előtte azért csak elraktad őket a seggarcoknak, a teljesítményed pedig továbbra is jó, a mezőnymunka meg minden egyéb..flikflak kutyafasza, helyzet/lehetőségteremtés.
Másunk nem is nagyon van sajnos ezen a téren a csapatnál. Ez persze a keret, nem túl fényes értékelése, ami a támadásépítést illeti.
Csak így tovább, de a gólhelyzetekkel, meg utso passzokkal kezdjél már valamit !
A táncikádat meg pont leszarom, míg adott a munka, konstans !
szrk
De ne menj át kotsogbe, ez nem az a Team
No de, előtte azért csak elraktad őket a seggarcoknak, a teljesítményed pedig továbbra is jó, a mezőnymunka meg minden egyéb..flikflak kutyafasza, helyzet/lehetőségteremtés.
Másunk nem is nagyon van sajnos ezen a téren a csapatnál. Ez persze a keret, nem túl fényes értékelése, ami a támadásépítést illeti.
Csak így tovább, de a gólhelyzetekkel, meg utso passzokkal kezdjél már valamit !
A táncikádat meg pont leszarom, míg adott a munka, konstans !
szrk
De ne menj át kotsogbe, ez nem az a Team
"jo de te ilyen gyuros kis sportbuzi lehetsz, aztan az ejszakaban is csak hajtod meg futsz a nok utan, azt hallottam."
- wZoLee7
- Hozzászólások: 14093
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
- Kedvenc csapatod: REAL MADRID
- Tartózkodási hely: SK
Re: Vinícius Junior - 20
Egy lehetséges, hogy nagyon hülye párhuzamot hozok, sőt, kettőt. Az első Colin Kaepernick, remélem jól írtam a nevét fejből. A pályán akart a rasszizmus ellen harcolni, a liga villámgyorsan eltakarította, azóta sem játszott, igéretes játékos volt egyébként az NFL-ben.Realista24 írta: Kicsit atjovok ide filozofalni.
Mi van ha Vinicius egy problemas jatekos? A teljesitmenye ingadozo. Tavaly volt egy kiemelkedo szezonja, elotte gyalazat, most mezonyben top3, a tobbit nem ertekelnem. Hagyjuk is ezt a reszet.
Viszont a palyan es a palyan kivul mutatott magatartasa nem tul jo kepet sugaroz rola. Oke, hogy a brazilok felulnek melle a tancolj vonatra, a feketek a mondj nemet a rasszizmus hajora, de ha hinni lehet a hireknek, szamos veteran, plusz az edzoi stab is kerte, hogy valtoztasson, viselkedjen, foglalkozzon kevesebbet ezekkel a dolgokkal.
Egyelore ugye fest, hogy nem tud vagy nem akar ezen valtoztatni. Es ha ezek az arcok (Real legendak es Carlo), akik most vele vannak nem tudnak rajta valtoztatni, akkor a kesobbiekben meg inkabb problemassa valhat.
A másik példám Hamilton az F1-ből. Egy ripacs, a sportot használja, hogy a rasszizmus ellen küzdjön, de már neki is megszólták, hogy nem kellene ennyire túltolni.
Az utóbbi egy rekorder, az előbbi nem sokat bizonyított. Vini valahol a kettő között van, de annyira egyszerre akar mindent, hogy menet közben elfelejt a focival foglalkozni.
Amikor szöglet jön egy helyzete után, mert nem tudja elrúgni a kapus mellett, ahelyett hogy átérezné mit hagyott ki, inkább a közönséget hergeli meg kéri a buzdítást. Konkrétan ha valaki hozzá vágna valamit sem lepődnék meg
Piszok gyors, nagyon nehéz megállítani, de kicsit sem hatékony. Sok esetben rosszak a passzai és későn szabadul a labdától. Lehetne még sokáig elemezni őt, de amiben biztos vagyok, hogy pl egy MBappe-Haaland szintet soha nem fog megütni, legalább 2 polccal lesz alattuk.
Az említett kettőért bármikor beáldoznám, de egy nagyon jó ajánlat esetén is elgondolkodnék, hogy elengedjem. Ami biztos, hogy észhez kell téríteni, én padra tenném kicsit és pár meccsen keresztül megnézném Rodrygot azon az oldalon.
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 7 regisztrált és 0 vendég