Real Madrid vs. Barcelona

A Real Madrid mérkőzéseivel, átigazolásaival, aktuális edzőjével foglalkozó fórumrész.
Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 66162
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2023. február 13., hétfő 15:18

Sierra írta:
DinhoL írta: Egy percig nem szégyellek semmit abból amit írtam, kicsit lehet félreértetted. Árnyaltam a helyzetet pár feltett (költői)kérdéssel. Azt gondolom lenézitek most a védősort illetve azt az utat ahová eljutottak ősz óta, ennyi.
Bajnokságban ősszel se volt probléma, de mint láthattuk a BL más kávéház, oda ez a névsor is kevés volt. Pedig nem igazán voltak túl veretes ellenfelek a Bayernen kívül.
A Plzen volt az egyetlen nem veretes, oket odavissza meg is vertek. Az Inter ellen ki-ki eredmeny szuletett, alakulhatott volna pont forditva is.
A BM-hez kepest meg evek ota lemaradasban vannak, az papirforma volt.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
DinhoL
Hozzászólások: 989
Csatlakozott: 2015. május 19., kedd 19:27
Kedvenc játékosaid: Michael Laudrup, R10, Carles Puyol, Xavier Hernández
Kedvenc csapatod: FC Barcelona, LA Lakers

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: DinhoL » 2023. február 13., hétfő 14:05

Sierra írta:
DinhoL írta: Egy percig nem szégyellek semmit abból amit írtam, kicsit lehet félreértetted. Árnyaltam a helyzetet pár feltett (költői)kérdéssel. Azt gondolom lenézitek most a védősort illetve azt az utat ahová eljutottak ősz óta, ennyi.
Bajnokságban ősszel se volt probléma, de mint láthattuk a BL más kávéház, oda ez a névsor is kevés volt. Pedig nem igazán voltak túl veretes ellenfelek a Bayernen kívül.
Már írtam párszor de akkor Alonsoval, Garciaval kellett felállni a BL-ben. A bajnokságban még csak-csak elmentek de nyilván bajorok, meg olaszok ellen kevesek voltak. :|
Som i Serem!
6oat

Avatar
ferni
Hozzászólások: 11158
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 17:55

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: ferni » 2023. február 13., hétfő 13:50

Már fel volt hozva párszor, de:
https://footystats.org/spain/la-liga/xg

Utálom az XG-t meg ezeket a fosokat, de a Barca 2.16 várható gólra rúg 2.05t.
Meccsenkénti 1.1 kapott gólra meg kap 0.33-at :lol: :lol: :lol:


Volt hogy egymás után hagyták ki az ellenfelek 90. perc körül -1nél 5 méterről a helyzeteket, itt röhögtünk rajta minden héten.
És nem túlzok, 5 méterekről rúgták mellé tisztán kb minden meccsen :lol:

Avatar
Sierra
Hozzászólások: 8821
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 23:49

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Sierra » 2023. február 13., hétfő 13:49

DinhoL írta: Egy percig nem szégyellek semmit abból amit írtam, kicsit lehet félreértetted. Árnyaltam a helyzetet pár feltett (költői)kérdéssel. Azt gondolom lenézitek most a védősort illetve azt az utat ahová eljutottak ősz óta, ennyi.
Bajnokságban ősszel se volt probléma, de mint láthattuk a BL más kávéház, oda ez a névsor is kevés volt. Pedig nem igazán voltak túl veretes ellenfelek a Bayernen kívül.

Avatar
dzsi91
Hozzászólások: 11986
Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: dzsi91 » 2023. február 13., hétfő 13:46

Fotballban továbbra sincs szerencse, minden győzelmükért megszenvednek. Az elmúlt években képtelenek voltak azokat a meccseket megnyerni amik egy kicsit is szorosak voltak. Most erőből behúzzák. Persze a ló túloldalára sem kell átesni, hogy ott valami nagy dolog van most készülőben és majd a gavi pedri duoval beköszönt az újabb aranygeneráció. A keret gyengesége/hiányossága akkor fog kijönni amikor már nem viszi őket előre a nem nyertünk semmit évek óta miliő.

Erre egyébként kíváncsi leszek, hogyha behúzzák a ligát jön e a szokásos világlegjobb csapata vagyunk blt is mi nyertük volna csak esett a hó faszság vagy megértik, hogy egy bajnoki cím nem mérvadó világszinten, soha nem is volt és nem is lesz. Ugyanúgy kipofozhatják őket jövőre is a csoportkörben.

De egyébként még alig vagyunk túl a liga felén.1-2 rossz meccs és újra nyílt lehet a dolog. Addig koncentráljunk a bl-re.
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams

Avatar
hehetheoriginal
Hozzászólások: 14536
Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
Kedvenc játékosaid: elfenomeno

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: hehetheoriginal » 2023. február 13., hétfő 13:41

en egy szot nem szoltam a csapatrol.
annyit mondtam, hogy mákotok van, hogy a kancsalbalfasz ellenfelek ajtóablak ziccereket nem rugdosnak be folyamatosan szinte minden meccsen.

ettol fuggetlenul nem faj tulzottan, hogy nem leszunk bajnokok, ezzel a szanalmas jatekkal nem is varom el, eleg nagy problema lenne, ha ezzel vki bajnok tudna lenni.
thereisonly1ronaldo

Avatar
DinhoL
Hozzászólások: 989
Csatlakozott: 2015. május 19., kedd 19:27
Kedvenc játékosaid: Michael Laudrup, R10, Carles Puyol, Xavier Hernández
Kedvenc csapatod: FC Barcelona, LA Lakers

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: DinhoL » 2023. február 13., hétfő 13:36

Egy percig nem szégyellek semmit abból amit írtam, kicsit lehet félreértetted. Árnyaltam a helyzetet pár feltett (költői)kérdéssel. Azt gondolom lenézitek most a védősort illetve azt az utat ahová eljutottak ősz óta, ennyi.
Som i Serem!
6oat

Avatar
Galacticos
Hozzászólások: 7061
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:58

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Galacticos » 2023. február 13., hétfő 13:29

DinhoL írta:
hehetheoriginal írta: tehat az hogy a tamado fullüresen 1 meterrol kirugja a lelatora, az nem szerencse kerdese, hanem mert olyan beton a vedelem :D
De ilyen van a ti meccseiteken is vagy mondjuk egy Bilbao meccsen is.. mindegy igazából ezt objektíven nem lehet megítélni. Neked egy ilyen szitu marad meg, nekem Araújo 3 bődületes mentése.
Iszonyatosan elvakultnak kell lennetek hogy ezt ne lassatok be. Foleg hogy ez nem feltetlen kritika. Nem tudom ezen mit kell szegyellni. Tavaly nekunk is szerencsenk volt a bl menetelesnel peldaul mendy mentesenel a city ellen. Meg igazabol szinte mindig kell egy kis szerencse de iden ez mar tenyleg kemeny hogy a bajnoksagban mindenbol jol jottok ki. Nem ertem ezen mit nem lehet vitatni. Ha meg annyira beton lenne az a vedelem akkor nem kaptatok volna 12golt a blben egy csoportkort alatt. Sok mindenre nem jo az xg de azert itt 21meccses mintán 16 kapott gol lett volna realis, benne nyilvan tobb pontvesztessel. De gondolom az sem szerencse hanem araujo.

Avatar
Faust
El director de fotografía
Hozzászólások: 8986
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 18:47

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Faust » 2023. február 13., hétfő 13:20

Nincs ezzel baj, mi is nyertunk mar igy bajnoksagot, nem is olyan regen. Ehesebbek, kaparnak, nem lazaznak mint egyesek, szerencsejuk is van. Ez mind nelkulozhetetlen egy bajnoki cimhez.

Avatar
DinhoL
Hozzászólások: 989
Csatlakozott: 2015. május 19., kedd 19:27
Kedvenc játékosaid: Michael Laudrup, R10, Carles Puyol, Xavier Hernández
Kedvenc csapatod: FC Barcelona, LA Lakers

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: DinhoL » 2023. február 13., hétfő 13:08

hehetheoriginal írta: tehat az hogy a tamado fullüresen 1 meterrol kirugja a lelatora, az nem szerencse kerdese, hanem mert olyan beton a vedelem :D
De ilyen van a ti meccseiteken is vagy mondjuk egy Bilbao meccsen is.. mindegy igazából ezt objektíven nem lehet megítélni. Neked egy ilyen szitu marad meg, nekem Araújo 3 bődületes mentése.
Som i Serem!
6oat

Avatar
hehetheoriginal
Hozzászólások: 14536
Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
Kedvenc játékosaid: elfenomeno

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: hehetheoriginal » 2023. február 13., hétfő 13:03

tehat az hogy a tamado fullüresen 1 meterrol kirugja a lelatora, az nem szerencse kerdese, hanem mert olyan beton a vedelem :D
thereisonly1ronaldo

Avatar
DinhoL
Hozzászólások: 989
Csatlakozott: 2015. május 19., kedd 19:27
Kedvenc játékosaid: Michael Laudrup, R10, Carles Puyol, Xavier Hernández
Kedvenc csapatod: FC Barcelona, LA Lakers

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: DinhoL » 2023. február 13., hétfő 12:59

És hol az a fene nagy szerencsénk mikor Koundé a saját kapujába talál be? Vagy amikor Lewa az új évben ziccert ziccerre ront? Vagy Fati totál homály visszatérése, esetleg Dembelé sérülése?

Ez a védelem most beton, ebből kell táplálkozni.
Som i Serem!
6oat

Avatar
Sierra
Hozzászólások: 8821
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 23:49

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Sierra » 2023. február 13., hétfő 12:49

'shutterisland írta:meg az atleti osszeszogletezett egynullaival.
21 meccsből 7 meccs lett 1-0, tehát a meccsek 1/3-a pont. Azért az nem kevés. Ha meg csak a győzelmeket nézzük, 18/7 ez az arány, az már eléggé Atléticos azért. :D

Mindenhogy földöntúli ez az idei bajnoki szereplés, az elmúlt évekbeli káosz meg az őszi BL blama után meg főleg.

Avatar
hehetheoriginal
Hozzászólások: 14536
Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
Kedvenc játékosaid: elfenomeno

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: hehetheoriginal » 2023. február 13., hétfő 12:49

az szerencsés, aki megdolgozik érte.
namost amit a barca védekezésben előad, es amennyi helyzetet ellenük ertekesitenek, na azert kurvara nem dolgoznak meg :lol:
de biztos, hogy ott van az ellenfelek fejeben, hogy ez a barcelona, es lesz max 2-3 helyzetunk a meccsen, nagy a nyomas, ha talan odakerul valaki, akkor lesz egyetlen eselye berugni, erre a jatekosok 99%-a nincs felkeszulve fejben, es ezt nem is lehet annyira gyakorolni.
thereisonly1ronaldo

Avatar
Galacticos
Hozzászólások: 7061
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:58

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Galacticos » 2023. február 13., hétfő 12:46

'shutterisland írta: osszessegeben jol jovunk ki a meccsekbol, tehat a szerencset alairom, de azert ez meg eleg messze all a voodoo-zastol meg az atleti osszeszogletezett egynullaival.
A clasicon kivul 20bol meccsen 4kapott gol. Ez egy prime juvenal is irrealis lenne. Foleg hogy valami 16os xg-re kaptatok osszesen 7 golt ami akkor is ha ts jo formaban van irrealis hogy minden pont ugy pattan.
Persze jol vedekeztek, jobban mint mi, stabilabbak is vagytok, megerdemelt a vezetes is, de ez a barca nincs ennyire jo. A blben meg atlagosan 2 golt kaptatok meccsenkent.
Ott van a mallorca elleni bukonk, egy nacho altal megcsusztatott ongol, nektek iden az fix hogy nem igy pattant volna. Vagy se egy megpattano loves, egy vétlen kezezés, semmi ilyesmi.
Szoval szerintem jo a barca, jobb a barca a bajnoksagban, de a lemaradasunk es de foleg a 7kapott gol szerintem nem tukrozi a mutatott jatekot.

Avatar
'shutterisland
Hozzászólások: 9560
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 1:45
Kedvenc játékosaid: LM / GD
Kedvenc csapatod: fcb / esp / arg
Tartózkodási hely: UK

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: 'shutterisland » 2023. február 13., hétfő 12:34

Ami rettenetesen idegesítő, hogy állítólag a tegnap is 4 ziccert hagyott ki a Villareal ellenük, valami elképesztő hogy mi megy itt végbe, ez már valami fekete mágia, voodo varázslat..
mondjuk ezek erosen el vannak tulozva.
pl a getafe ellen is az ellenfel egyszem zicceren kivul kb semmit nem csinalt.

most a villarreal ellen ha jol emlekszek, a golon kivul mindket csapatnak volt 1-1 igazi csoziccere (szinte ugyanolyan szitu letukrozve) es kb ennyi.
volt nehany veszelyes loves a 16-os kornyekerol, lewa egyszer lott kb 11-rol a kapu kozepen allo kapusba, ok meg rugtak egy lesgolt es egy nagyot mentett araujo is.
osszessegeben azert 1-gyel jobbak voltunk.

osszessegeben jol jovunk ki a meccsekbol, tehat a szerencset alairom, de azert ez meg eleg messze all a voodoo-zastol meg az atleti osszeszogletezett egynullaival.


petiamadridista
Hozzászólások: 5446
Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 15:30
Kedvenc játékosaid: Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: petiamadridista » 2023. február 13., hétfő 11:43

Realista24 írta:
Sierra írta:

Ami most már 11. Bár az Elche-t csak lenyomjuk otthon.. akkor maradna a 8.
Jogos.

Mindent osszevetve, es realisan nezve maximum harom kupaval zarjuk a szezont, ebbol ketto megvan. Nagyon szerencses esetben neggyel.

A spanyol kupaban mivel a Barca az ellenfel, akik nyilvan kompenzalni akarjak az EL szereplesuket, ujra rajtunk akarjak elverni az osszes merguket. Ha ott tovabbjutunk, megnyerjuk.

Furcsa, de egy fokkal jobbnak erzem a helyzetet a BL-ben, meg ha kisebb eselyt is latok a megnyeresere, de valahogy azt megis kozelebbinek erzem. Ezzel nem azt akarom irni, hogy eselyesek vagyunk, de amennyire Barca es kupa fobiaja van a csapatnak, ugyanannyira rutinosak vagyunk a BL-ben.

A bajnoksagra 20-30% eselyt latok. A kupara 50%, a BL-re 40-50%.
Ha a BLt nézzük a jelenlegi forma/játékerő/rutin/összeszokottság kombóval kb csak a Bayern/Psg/ManCity 3ast lehetbe erősebbnek mondani papíron.
És ebből 1 fixen kiesik.

Szal. Érdekes lesz. Persze túl kell lépni a Poolon.

Avatar
Anthony
Hozzászólások: 8457
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Anthony » 2023. február 13., hétfő 11:06

A gond az, hogy tegyük fel vesztenek egy meccset, az -5 és nyerünk ellenük az -2, viszont továbbra is nyenri kéne az összes meccset, az egy kicsit irreális elvárás.

Ami rettenetesen idegesítő, hogy állítólag a tegnap is 4 ziccert hagyott ki a Villareal ellenük, valami elképesztő hogy mi megy itt végbe, ez már valami fekete mágia, voodo varázslat..
ziro4vr írta: Én azt néztem, hogy sikerült a keretüket szépen lepucolni, 12-13 kb kezdő szintű ember, meg 6-7 spanyol vagy fiatal vagy veterán arc és ennyi.
Lehet így kell csinálni. Van egy mag, amellé leigazolsz 8 játékost, és fél éven, éven belül aki nem teljesít mehet is a f***ba. Ja és kb. ingyen hoztad őket és még pénzért adod el.

Avatar
ziro4vr
Hozzászólások: 25018
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: ziro4vr » 2023. február 13., hétfő 9:57

Én azt néztem, hogy sikerült a keretüket szépen lepucolni, 12-13 kb kezdő szintű ember, meg 6-7 spanyol vagy fiatal vagy veterán arc és ennyi.
Nem illik.

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 66162
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2023. február 13., hétfő 9:29

Sierra írta:
Realista24 írta:de a 8 pont miatt mar szkeptikusabb vagyok.
Ami most már 11. Bár az Elche-t csak lenyomjuk otthon.. akkor maradna a 8.
Jogos.

Mindent osszevetve, es realisan nezve maximum harom kupaval zarjuk a szezont, ebbol ketto megvan. Nagyon szerencses esetben neggyel.

A spanyol kupaban mivel a Barca az ellenfel, akik nyilvan kompenzalni akarjak az EL szereplesuket, ujra rajtunk akarjak elverni az osszes merguket. Ha ott tovabbjutunk, megnyerjuk.

Furcsa, de egy fokkal jobbnak erzem a helyzetet a BL-ben, meg ha kisebb eselyt is latok a megnyeresere, de valahogy azt megis kozelebbinek erzem. Ezzel nem azt akarom irni, hogy eselyesek vagyunk, de amennyire Barca es kupa fobiaja van a csapatnak, ugyanannyira rutinosak vagyunk a BL-ben.

A bajnoksagra 20-30% eselyt latok. A kupara 50%, a BL-re 40-50%.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 10 regisztrált és 0 vendég