ANDS írta:
Lehet, hogy nehez elhinni, a Ronaldinho- féle barcát szerettem nézni.
Aztán a Pep- féle fetrengős, szimuláló, bírót lerohanó barcat eléggé ellenszenvesnek találtam.
De elismerem, hogy nemzetközi szinten a barca eredményesebb, mint a City vagy a PSG.
Az Arsenal mitől lenne Európa legjobb csapata? Kb. 20 éve játszottak egyszer egy Bl döntőt.
Ez már kicsit off, de nem tudom, mi köze van az elmúlt 20 évnek ahhoz, hogy most melyik csapat milyen jó. A Barcás nézeteltérésünk is ezen alapul, hogy szerintem semmi köze a múlthoz a jelenlegi játéknak. Ez az Arsenal most (eddig) rommá veri a PL-t, de legalábbis nem gyengébb, mint a City, az tuti. Azért egy legjobb csapat a legerősebb bajnokságból igencsak az élen van az Európai mezőnyben. Azt meg nem írtam, hogy "legjobb", hanem hogy "talán legjobb", aztán írtam is, hogy persze ez simán vitatható, de a top5-6-7 kb megkérdőjelezhetetlen, sima BL egyenes kieséses szint, sőt, mégis EL-ben vannak, mert pont 1-2 hónappal később eszméltek, mint kellett volna, így jött ki a lépés. De a megítélésükben az elmúlt 20 év kb semmit nem nyom a latban. Mint ahogy nálunk sem, mert akkor ennyi erővel egyértelműen mi lennénk mögöttetek a legjobb csapat.
Furam módon nálatok kicsit számít, a tavalyi győzelmetek szerintem a korábbi triplázásból fakadó legyőzhetetlenségérzetből fakadt.
De még vissza ahhoz a témához, hogy mindent kihagynak ellenünk: láttam idén az összes meccseteket, ha jól rémlik. Ősszel folyamatosan nyílt játszottatok Mallorca-szintű csapatokkal, hasonló mennyiségű, vagy akár az ellenfél által még több kialakított helyzettel és nagyobb xG-vel, és a végén valahogy begyötörtetek egy gólt. Nekünk ilyen meccsünk nem is tudom, volt-e, hogy legalább egálban volt az ellen. Most egy Celta rémlik, meg tán az Atletico. Meg persze ti, de akkor ki is kaptunk. Közben meg volt olyan 0-0-ánk a Rayo ellen, hogy valami 24-0 körüli lövésaránnyal zártunk.
Szóval kettős mércének érzem kicsit ezt a dolgot, ti is sokkal több pontot veszthettetek volna, ha már ilyen mi lett volna témánál tartunk, sok meccsen néztem, hogy mit hagy ki ellenetek az ellen, 5-6-7 helyzeteket is néha. Igazából ti is elég jót mentek, csak idén ugye ez lehet, hogy nem elég. Szerintem ti is felülteljesítetek kicsit, meg mi is.