Én pedig arra bíztatlak, hogy gyere többet és bátran írj minden témában.pongraczp_ írta: Rájöttem, hogy jó érzés kifejteni a véleményem egy adott témában és elég értelmes és sokat látott közösség ez a fórum szóval gondolom ebbe a témában is leírom a velemenyem.
A véleményem szerint minden témában előrébb visz, ha az ember egy vitában az állítással vitatkozik és nem a alllito személyével van elfoglalva.
Sztem nem egy jó irány, ahogy az alapján mondunk valakit kretennek, hozzá nem értőnek, hogy igen több mint valószínű pl. Peet tesi órán nem igazán az elsők között választották a foci csapatba és valószínűleg nem nem sokat járt foci öltözőben, ami ugyanannyira ha nem fontosabb askeptusa a labdarúgásnak mint bármi mas. Személy szerint, ha a személyénel maradunk én sem gyakran követem a tartalmait a mondanivalója, előadás stílusa miatt, vagy mert én se értem miért hívja magát Peetnek. Ha magyarul beszélő podcast, akkor Ziccer és Piros-Feher-Zold a nyerő nálam.
Akinek nem tetszik ne kövesse.
Azonban azt véleményem szerint a szakmai attidutjuket nem érdemes kétségbe vonni. A foci nem csak taktikábol áll, mint említettem, de összehasonlítva a Zombori-Hegyi-Meszoly felé tengellyel, ha ezeket új generációs szakértőket (bár sztem inkább érdemes csak bloggereknek, vloggefeknek nevezni őket) tagadhatatlanul részletesebb a mérkőzéseket megértőbb gondolatokat osztanak meg, mind a fent említett nevek. És ez sztem már egy előre lépés.
Az, hogy valaki az elmúlt inkább 20-30 évet a labdarúgásban töltötte nem biztos azt jelenti relevansabbam ért a focihoz, ugyanis a 80as évektől a 2010-es évekig kijelenthető, hogy a magyar labdarúgó közeg megállt a fejlődésben.
15 év késéssel egy külföldi edző hozta a terület védekezést itthonra, tükor szelsok, vagy támadó felfogású szelsohatvedek is sokkal később jelentek meg mint csak szándék, mint a külföldi fociban.
Magyar akademian nevelkedtem a 2010es évek elején, de nem tudnék visszamondani egy összetett mondatot mit miért és hogyan csináljak a pályán.
És a játék folyamatainak értése, minden sportban vagy adott szakterületen meghatározo tényező.
Ezzel szemben külföldi és szerencsére már magyar oldalon nagyon magas szintű taktikai elemzések, futball szakmai cikkek, szakértő interjúk elég könnyen és nagy mennyiségben hozzáférhetőek. Ha valaki fogékony a témában szívesen linkelek egy párat.
A magyar válogatott jelenlegi videóelemzoje (akit egy magas szaktekintélynek gondolok) ilyen autodidakta módon, minden focis karrier vagy végzettség nélkül kezdte a pályáját. És valaki nem véletlenül kerül be Rossi teamjebe és nyilatkozik róla pozitív hangon.
Ezzel azt akartam érzékeltetni, hogy ha CSAK a játék TAKTIKAI részét vesszük, akkor ahozz nem szükséges feltétlenül nagy sportkarrier vagy hosszabb edzői tapasztalat, ugyanis ezek a szakanyagok a rá fogékony és szorgalmas emberek számara hozzáférhetőek.
És amit még szerintem fontos megjegyeznem az adatokhoz való hozzáállás nem biztos ennyire ördögtől való dolog a mai világban. Ha nem ez alapján akarunk csak ítéltetett alkotni, hanem kontextusba helyezzük is egy aspetuskent vizsgáljuk a többi mellett. Egy banális példát említve, ha megnézzük Rodrygo hány gólt és gólpasszt adott amikor balszelsokent játszott és mennyit, amennyit jobb szelsokent az adhat egy objektív teljesítmény mutatatot. Nyilván függ ez az ellenfelek, társak és stb.. tényezőktol, de ha azok kb azonosak, akkor adhat egy kiindulási pontot mely poszton hasznosabb.
Nem véletlenül alkalmaznak nagyobb csapatok adatelemzo teameket a klub minden szegmensében. Az adat nem a tuti mondja meg, hanem egy szubjektív észrevételt tud megerősíteni vagy cáfolni objektíven, ha nem hagyjuk el a KONTEXTUST.
Összessegeben ezt akartam megosztani a újabb generacios "szakértők" és adatokkal kapcsolatban.
Spanyol bajnokság
- Mester77
- Hozzászólások: 2107
- Csatlakozott: 2015. december 4., péntek 15:13
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Spanyol bajnokság
"Sokkal jobban akarom a győzelmet annál, mint amennyire utálok veszíteni. És nagyon utálok veszíteni."
"Egy nap mind meghalunk. De az összes többin viszont nem. "

-
- Hozzászólások: 12
- Csatlakozott: 2019. június 8., szombat 22:24
Re: Spanyol bajnokság
Rájöttem, hogy jó érzés kifejteni a véleményem egy adott témában és elég értelmes és sokat látott közösség ez a fórum szóval gondolom ebbe a témában is leírom a velemenyem.

- Hozzászólások: 10
- Csatlakozott: 2024. március 5., kedd 12:54
Re: Spanyol bajnokság
Varhidivel csak óvatosan.
Hehe szerelmének, Puzsér Robinak a nagy kedvence. Top 10 leghitelesebb tévés személy, akinek el kellene mennie egy olasz alsóbb ligába, hogy onnan felépíthesse magát Serie A edzővé.

- Hozzászólások: 1665
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 17:38
- Kedvenc játékosaid: Morata, Zidane, Cristiano Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Spanyol bajnokság
https://www.youtube.com/watch?v=m86StfM0mys&t=375s
Ennek is minden szava anno egy gyöngyszem volt, még sem nyert a Liverpool De Peet nem ismerős valahonnan? https://m.blog.hu/la/labdabiztos/image/ ... arhidi.jpg Várhidi Peet

- Bencze
- Hozzászólások: 1600
- Csatlakozott: 2014. június 5., csütörtök 12:32
- Kedvenc játékosaid: Benzema, Valverde
- Kedvenc csapatod: Tippelj :)
Re: Spanyol bajnokság
Igen, mert az a harom olyan szinten jatszott, mint az autista peet. Eleve ki adja maganak a Peet becenevet? Mert az biztos, hogy a 0 baratikore nem igy hivta fiatal korabanhugovics111 írta: Jó öreg mekkora focista voltál duma.
Erről mindig a sport1-es exfocista legendák jutnak eszembe, mint Nyilasi, Mészöly, Zombori. Egy értelmes gondolatot nem tudtak összehordani a majmozás és a mellébeszélések között.
- babaking
- Hozzászólások: 3291
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 14:11
- Kedvenc játékosaid: Guti, Kaká, Varane, Marcelo, SR4, Modric, Kroos, Nacho
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Spanyol bajnokság
A kattintást ez generálja. Az F1-ben is minden csak a Horner ügyről hangos mert mert maga a vereny eladhatatlanul unalmas.Kera írta: Szerintem a Peet-félékkel az a baj, hogy ugyanolyan mezei szurkolók, mint mi,
csak elolvastak 3 Da Vinci-kód könyvet, amiből Tom Hanks mindent megmagyaráz az xG-vel, meg egyéb statokkal és már egyből szagértőnek képzelik magukat... Holott, ugyanolyan elfogult véresszájú szurkolók, mint a legtöbb ember aki rajong a saját csapatáért. És nálam ezzel van a baj, hogy semmiféle objektivitásra nem képesek, rendesen fizikailag fáj nekik, ha egy nekik nem szimpatikus csapatról pozitív hangvételben kell beszélniük. Nem akarják egyszerűen belátni, ami a legnagyobb baj szerintem. De ugyanez van a legmagasabb "szakértői" szinten is.
Nézzünk külföldön egy okos Carregher-t. Mondhatni a "legmagasabb" szinten játszott, de az a fröcsögés ami elhagyja a száját az egyszerűen kritikán aluli. És nem azért, mert esetlegesen ért vagy nem ért hozzá, hanem, mert gőgősen, nagyképűen osztja az észt, celebkednek, influeszerkednek. Erre kapják ők a mikrofont. És a két bites nyeli a szavaikat, egyre több néző, egyre nagyobb "hatalom". Elképzelem, ahogy doktorminiszter úr Xavi - ha lassan viszavonul az edzősködéstől - meghívást kap egy spanyol show-műsörba és mondja a magáét. Na az annyit is ér, mert nagyjából egy B-közép berögződött ficamával fogja tolni a saját nézeteit, nyílván magas szakértelemnek tűnő szöveggel, mivel edző volt, ilyen olyan licenccel stb.
Objektívan, ha kérhetem, vagy engedjék el és szurkoljanak a csapatuknak, ahogy illik. Köszönöm!
Itt is ez kell -> feszkó, mert arra ugrik a paraszt.
A Futball mindenké. A pénz viszont, csak a kiválasztott keveseké, és mindent meg is tesznek, hogy ez így is maradjon.
- dzsi91
- Hozzászólások: 12075
- Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Spanyol bajnokság
Nem mondom, hogy carregher esete amikor az okos hülyéskedik de ők ahogy írtad is inkább egy celebkedős műsort csinálnak hangos és irritáló aláröhögésekkel semennyire nem komolyan vehetőek és nem is nagyon néz ki úgy, hogy annak szánják. Amíg ezek az unibetesek próbálják magukat komolyan venni meg objektívnek beállítani na ők tipikus hülye okoskodik eset.
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams
-
- Hozzászólások: 10
- Csatlakozott: 2024. március 5., kedd 12:54
Re: Spanyol bajnokság
Jászberényj tanár úr lehet a nektek való netes elemző és tartalomgyártó
https://youtu.be/OFZsqaIDSyY?feature=shared
Kár hogy elsősorban magyar fociban ossza az észt, külföldiben ritkán

- Kera
- Hozzászólások: 193
- Csatlakozott: 2019. április 27., szombat 12:33
- Kedvenc játékosaid: CR7, SR4, M12, Xabi Alonso, Kroos, Modric, R9, ZZ, Roberto Carlos, Raúl, Hierro, Lampard, Terry, Maldini, Cubasza kapitány
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Spanyol bajnokság
Szerintem a Peet-félékkel az a baj, hogy ugyanolyan mezei szurkolók, mint mi,
csak elolvastak 3 Da Vinci-kód könyvet, amiből Tom Hanks mindent megmagyaráz az xG-vel, meg egyéb statokkal és már egyből szagértőnek képzelik magukat... Holott, ugyanolyan elfogult véresszájú szurkolók, mint a legtöbb ember aki rajong a saját csapatáért. És nálam ezzel van a baj, hogy semmiféle objektivitásra nem képesek, rendesen fizikailag fáj nekik, ha egy nekik nem szimpatikus csapatról pozitív hangvételben kell beszélniük. Nem akarják egyszerűen belátni, ami a legnagyobb baj szerintem. De ugyanez van a legmagasabb "szakértői" szinten is.
Nézzünk külföldön egy okos Carregher-t. Mondhatni a "legmagasabb" szinten játszott, de az a fröcsögés ami elhagyja a száját az egyszerűen kritikán aluli. És nem azért, mert esetlegesen ért vagy nem ért hozzá, hanem, mert gőgősen, nagyképűen osztja az észt, celebkednek, influeszerkednek. Erre kapják ők a mikrofont. És a két bites nyeli a szavaikat, egyre több néző, egyre nagyobb "hatalom". Elképzelem, ahogy doktorminiszter úr Xavi - ha lassan viszavonul az edzősködéstől - meghívást kap egy spanyol show-műsörba és mondja a magáét. Na az annyit is ér, mert nagyjából egy B-közép berögződött ficamával fogja tolni a saját nézeteit, nyílván magas szakértelemnek tűnő szöveggel, mivel edző volt, ilyen olyan licenccel stb.
Objektívan, ha kérhetem, vagy engedjék el és szurkoljanak a csapatuknak, ahogy illik. Köszönöm!
csak elolvastak 3 Da Vinci-kód könyvet, amiből Tom Hanks mindent megmagyaráz az xG-vel, meg egyéb statokkal és már egyből szagértőnek képzelik magukat... Holott, ugyanolyan elfogult véresszájú szurkolók, mint a legtöbb ember aki rajong a saját csapatáért. És nálam ezzel van a baj, hogy semmiféle objektivitásra nem képesek, rendesen fizikailag fáj nekik, ha egy nekik nem szimpatikus csapatról pozitív hangvételben kell beszélniük. Nem akarják egyszerűen belátni, ami a legnagyobb baj szerintem. De ugyanez van a legmagasabb "szakértői" szinten is.
Nézzünk külföldön egy okos Carregher-t. Mondhatni a "legmagasabb" szinten játszott, de az a fröcsögés ami elhagyja a száját az egyszerűen kritikán aluli. És nem azért, mert esetlegesen ért vagy nem ért hozzá, hanem, mert gőgősen, nagyképűen osztja az észt, celebkednek, influeszerkednek. Erre kapják ők a mikrofont. És a két bites nyeli a szavaikat, egyre több néző, egyre nagyobb "hatalom". Elképzelem, ahogy doktorminiszter úr Xavi - ha lassan viszavonul az edzősködéstől - meghívást kap egy spanyol show-műsörba és mondja a magáét. Na az annyit is ér, mert nagyjából egy B-közép berögződött ficamával fogja tolni a saját nézeteit, nyílván magas szakértelemnek tűnő szöveggel, mivel edző volt, ilyen olyan licenccel stb.
Objektívan, ha kérhetem, vagy engedjék el és szurkoljanak a csapatuknak, ahogy illik. Köszönöm!
- dzsi91
- Hozzászólások: 12075
- Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Spanyol bajnokság
kiserik írta:Ez a jelenség az utóbbi időben itt is felütötte a fejét rendesen.dzsi91 írta:
pl ezek között a nagy szakértések között soha nem hallottam olyan meccs elemzést, hogy megemlítették volna, hogy mondjuk az egyik csapat hétközben ezzel meg azzal játszott hanem tényleg mint akik fifáznak az adott meccset elemzik minden féle külső körülményt figyelmen kívül hagyva.
Küzdök is ellene évek óta Amikor a bajnoki címek útán ment a sírás amikor épp dinasztiát építettünk európában. Pl egy bl+bajnoki cím kombó nem csak 70 meccs a lábakban de pszihésen is rengeteget elvesz, jóllakottság fáradtság kurva nehéz. Nem fogod tudni meggyőzni egyik játékost sem, hogy ősszel úgy pörögjön mint tavasszal tette, vagy hogy egy getafe elleni idegenbeli púpahátukon meccsen azt hozzák mint hétközben egy bl elődöntőn.
Ezért áldom az eget, hogy az utóbbi években Ancelotti és Zidane ült a padunkon nem pedig valami laptop edző.
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams
Re: Spanyol bajnokság
Ez a jelenség az utóbbi időben itt is felütötte a fejét rendesen.dzsi91 írta:
pl ezek között a nagy szakértések között soha nem hallottam olyan meccs elemzést, hogy megemlítették volna, hogy mondjuk az egyik csapat hétközben ezzel meg azzal játszott hanem tényleg mint akik fifáznak az adott meccset elemzik minden féle külső körülményt figyelmen kívül hagyva.
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???
------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???
- dzsi91
- Hozzászólások: 12075
- Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Spanyol bajnokság
És pont azért kapkodott levegőért mert semmi érzéke nincs a sporthoz, könyvből tanulja követi a statisztikákat aztán les ki mint hal a szatyorból, hogy a Real miért ejtett ki mindenkit az ugyanis nincs benne a statisztikákban, hogy a bernabeuban bl elődöntőn mondjuk a hazai csapat ikszgéjét felkéne szorozni 3-al, hogy a végén kijöjjön a matek. Ilyenkor jön a nagy statisztikus és bedobja a szerencsét mint végső érv aztán a következő meccsen is meg azután is és senki nem bassza pofán a studióban.MorataMartin írta: Az ilyen Peet félékkel, vagy magával Péterrel az a legnagyobb baj, hogy rohatul nem tudja el fogadni például, ha nincsen igaza. Lásd a 2022-es Bajnokok Ligája-győzelmünket, amikor minden körben kiejtett minket Ez ilyen annak örülnek, ha Real Madriddal valami rossz dolog történik, mert saját magukat látják igazolva az életben. Péterünk szerintem ezért fantasztikus szombat estéje lehetett. Ezek azok akik kitalálták, hogy Xavi zseniális edző, csak a béna játékosai nem képesek megvalósítani amit ők akarnak.
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams
-
- Hozzászólások: 1665
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 17:38
- Kedvenc játékosaid: Morata, Zidane, Cristiano Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Spanyol bajnokság
Az ilyen Peet félékkel, vagy magával Péterrel az a legnagyobb baj, hogy rohatul nem tudja el fogadni például, ha nincsen igaza. Lásd a 2022-es Bajnokok Ligája-győzelmünket, amikor minden körben kiejtett minket Ez ilyen annak örülnek, ha Real Madriddal valami rossz dolog történik, mert saját magukat látják igazolva az életben. Péterünk szerintem ezért fantasztikus szombat estéje lehetett. Ezek azok akik kitalálták, hogy Xavi zseniális edző, csak a béna játékosai nem képesek megvalósítani amit ők akarnak.
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 14704
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: Spanyol bajnokság
tehát visszatértünk az alapkérdéshez, nekem egy közgazdász vagy pöcsömöccse ne magyarázzon már futballról magasról, mintha ő jobban értene hozzá, mert 3 könyvvel többet olvasott a témában....
amit ezek az emberek tudnak, azt bárki, elsajátíthatja, meccset nézel, irodalmat olvasol, aztán jónapot.
azt gondolom x év meccsnézés után nyugodt szívvel lehet ezeket az embereket elküldeni a picsába, és nyugodtan konstatálni, ha faszságot beszélnek.
a heti egyszer leülök szombat délután meccs elé mert várom, hogy kész legyen a délutáni süti tipusu casual arcoknak lehet csodálkozni meg tátott szájjal figyelni, miket mond 1-2 ilyen "zseni" a tévében, de aki látja is a meccset és nem csak nézi, annak ez halom maszlag meg time filler két félidő között, értelmetlen.
senki se beszélt régi fociról, csakis a mairól, azt elmúlt kb 10 évről.

nehéz szöveg, sajnálom, igyekszem világosabban írni.Engem nem érdekel, hogy mit haluzol bele a régi, meg mai fociba.
senki se beszélt régi fociról, csakis a mairól, azt elmúlt kb 10 évről.
thereisonly1ronaldo
- dzsi91
- Hozzászólások: 12075
- Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Spanyol bajnokság
Én úgy vagyok vele, hogy az egész sportág pszihológiai részéről beszélhetünk mert az is kurva fontos és ahhoz lehet érteni józan ésszel. A taktikai dolgokba is bele lehet menni egy bizonyos szintig de amikor ez a balfasz peet meg a haverjai bazdmeg könyvet írnak arról, hogy hogyan kell egy focimeccset nézni meg dobálózik az ikszgéről mintha az valami egy gyűrű mind felett dolog lenne amikor fogalma sincs, hogy egy ancelotti vagy gvardiola egyáltalán hányszor is veszi egyáltalán figyelembe az ikszgét akkor az vicc kategória.
pl ezek között a nagy szakértések között soha nem hallottam olyan meccs elemzést, hogy megemlítették volna, hogy mondjuk az egyik csapat hétközben ezzel meg azzal játszott hanem tényleg mint akik fifáznak az adott meccset elemzik minden féle külső körülményt figyelmen kívül hagyva.
Meg alapból amennyi meccsről meg bajnokságról beszélnek azt nem lehet követni max ha 0-24ben a tv előtt ülsz. Beleböfögnek mindenbe azt annak a 70%át nem is látták megnézik a statokat és már jön is a szakértés.
balfaszok.
pl ezek között a nagy szakértések között soha nem hallottam olyan meccs elemzést, hogy megemlítették volna, hogy mondjuk az egyik csapat hétközben ezzel meg azzal játszott hanem tényleg mint akik fifáznak az adott meccset elemzik minden féle külső körülményt figyelmen kívül hagyva.
Meg alapból amennyi meccsről meg bajnokságról beszélnek azt nem lehet követni max ha 0-24ben a tv előtt ülsz. Beleböfögnek mindenbe azt annak a 70%át nem is látták megnézik a statokat és már jön is a szakértés.
balfaszok.
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams
-
- Hozzászólások: 10
- Csatlakozott: 2024. március 5., kedd 12:54
Re: Spanyol bajnokság
Engem nem érdekel, hogy mit haluzol bele a régi, meg mai fociba.hehetheoriginal írta: tehát az uefa edzőképzésben részt vevő edzők tömkelege, és a produktum, ami az ő kezük közül kerül ki hosszú évek óta, a nézhetetlen egyenfutball, az egyéniségek teljes kiölése a sportágból, az nem nevezhető betanítottnak.
A netes szakértők és a ki mennyit dekázott életében témához szóltam hozzá.
- 'shutterisland
- Hozzászólások: 9645
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 1:45
- Kedvenc játékosaid: LM / GD
- Kedvenc csapatod: fcb / esp / arg
- Tartózkodási hely: UK
Re: Spanyol bajnokság
de pont ezt csinaltak ok is, nagy reszuk kozgaszdasz, stb.csak volt jobb dolgunk is, továbbtanultunk, vagy épp rendes, értelmes szakmát választottunk, tanultunk ki/meg, és tettük bele az energiát és a munkát.
attól még egy ilyen alantasabb szintű dologról, mint a fodball, engedtessék már meg minket is hagyni beszélni és társalogni.
mégiscsak nem épp egy atomfizika.
en ertem, hogy jo lenne egy arany kozeput, futballmulttal rendelkezo szakertok akik nem keverik ossze a sevillas es interes adrianot vagy nem a 10000x hallott kozhelyeket puffogtatjak, mint simek, korsos es tarsaik...de eleg vekony mezsgye.
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 14704
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: Spanyol bajnokság
tehát az uefa edzőképzésben részt vevő edzők tömkelege, és a produktum, ami az ő kezük közül kerül ki hosszú évek óta, a nézhetetlen egyenfutball, az egyéniségek teljes kiölése a sportágból, az nem nevezhető betanítottnak.
ez még mindig a futball nevű sportág és nem elektromágneses terek előadás a bme-n
de akkor ha szerinted a focisták gépszerelői értelmi képességekkel rendelkező lebutított betanított darab-darab jómunkásemberek, akkor mégis mi a faszt lehet órákon át statisztikákból következtetni meg elemezni?
mikor a gólok nagy része egyéni hibákból születik, akkor most ha az emberi tényezőt nézed, akkor meg pláne feleslegesek ezek a mindenféle megmondóemberek meg elemzők, csak csupa ingyenélő semmirekellő, ez nem tudás, ez nem szakma...
mert olyanokat mondanak, amiket nem értetetek
ez még mindig a futball nevű sportág és nem elektromágneses terek előadás a bme-n
jól elferdítetted a példámat, nem ez volt a téma.Nem, a példámban a pilóta az elemző, a gépszerelő a focista.
de akkor ha szerinted a focisták gépszerelői értelmi képességekkel rendelkező lebutított betanított darab-darab jómunkásemberek, akkor mégis mi a faszt lehet órákon át statisztikákból következtetni meg elemezni?
mikor a gólok nagy része egyéni hibákból születik, akkor most ha az emberi tényezőt nézed, akkor meg pláne feleslegesek ezek a mindenféle megmondóemberek meg elemzők, csak csupa ingyenélő semmirekellő, ez nem tudás, ez nem szakma...
thereisonly1ronaldo
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66525
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Spanyol bajnokság
Azt irjak, hogy 4 meccs eselyes neki.BLevi96 írta: Beismeri a hibáját azzal nem sokra megyünk. Nem kérdezték meg töle, hogy miért fújta le támadas közbe a meccset?! Kíváncsi lennék mennyit kapott azért, hogy így lejárassa magát.
Ekkora hibánál a lapokat minimum vissza kellene vonni, de még a végeredményt is fellebbezném.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

- BlancoMark
- Hozzászólások: 5788
- Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 19:57
Re: Spanyol bajnokság
De ennyire szar itt minden akkor miert jossz vissza rendszeresen gatyesz?hugovics111 írta: Szerintem ez csak egy reflexből előszedett valami, mert olyanokat mondanak, amiket nem értetetek, vagy csak nem mondott jót a kedvenc csapatról.
Emlékeim szerint éppen Realista volt itt aki nagy lelkesedéssel linkelgette Kompany, az egyik népsportos ilyen exblogger írásait, aki valoszinűleg a legbutább közülük a focihoz.
Nem, a példámban a pilóta az elemző, a gépszerelő a focista. És egyébként is csak próbalod ráhúzni ezt a betanított kattanásodat.hehetheoriginal írta: hmm értem.
tehát akkor egy ostoba betanított technikushoz hasonlítod az edzőket, és azokat a szagértőket is, akik erről mindenfelé "okítanak" nagy arccal, akik csak lyukakat fúrnak meg csavarokat tesznek a lyukakba pl.
akkor viszont pláne ne próbálja meg nekem megmagyarázni, hogy mi miért van, mert azt a munkát tényleg bárki képes megcsinálni, és hát szinte 99%, hogy okosabb és értelmesebb is vagyok náluk, fel tudom én is fogni magamtól, hogy mit látok.
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 18 regisztrált és 0 vendég