Hadhazy kozben megnevezte, hogy szerinte kik terjeszthettek orosz propagandat fizetesre, az egyikuk szerinte Toroczkai volt. Toroczkai perel.
Hadhazy irasa:
KI ÁRULJA A HAZÁT AZ OROSZOKNAK? Magyarországon kevés figyelmet kapott, de nagyon komoly dolgok történtek a napokban: a cseh elhárítás leleplezett egy olyan, prágai központú propagandahálózatot, amelyet Oroszországból finanszíroztak, célja pedig az európia politikai egység bomlasztása, hogy megszűnjön Ukrajna támogatása. A hálózat a Voice of Europe nevű híroldal körül szerveződött, de tagjai közt olyan politikusok is voltak, akik Moszkvából kaptak támogatást, például az EP-választási kampányhoz.
Egybehangzó értesülések szerint a hálózatnak VOLT MAGYAR TAGJA IS, akit egyelőre nem neveztek meg. Nem tart azonban sokáig megnézni a web.archive segítségével, hogy kivel készített interjút a ma már nem elérhető híroldal: TOROCZKAI LÁSZLÓVAL, a zsebnáci párt elnökével, illetve Szánthó Miklóssal, az állami pénzzel kitömött Alapjogokért Központ igazgatójával.
Ha ez nem lenne elég, a Deník N című cseh lap szerint a prágai szolgálatok egy cseh származású német AfD-politikus, Petr Bystron nevét küldték Berlinbe, a gyanú szerint ő is az orosz hálózat tagja. Na és ki volt az egyik vendége a Mi Hazánk január végi rendezvényének? Persze, hogy Petr Bystron (ez volt az az esemény, ahol Toroczkai arról szónokolt, hogy pártja „igényt tart Kárpátaljára”).
Az Orbán-kormány régóta szégyent hoz a fejünkre a Világ előtt az oroszbarátsággal, de a jelek szerint Moszkvának ez is kevés, szükségük van a zsebnácikra is, hogy terjesszék a propagandát és gyengítsék az európai egységet. Senki ne dőljön be nekik, mondjuk ki újra és újra: Oroszország agresszor, Putyin háborús bűnös és mindenki, aki támogatja, bűnrészes ártatlan emberek legyilkolásában!
#Magyarország #Európa