Politika
- csababarca
- Hozzászólások: 4467
- Csatlakozott: 2013. április 25., csütörtök 9:48
- Kedvenc játékosaid: Messi, Iniesta, MBappé
- Kedvenc csapatod: FC Barcelona,Pats,Saints,Celtics, GSW.
Re: Politika
Szerintem a tanári társadalmat ezzel nem vette meg kilóra, mert az a béremelés még az utóbbi évek inflációit se követte le.
De én azt veszem/vettem észre, hogy alapvetően három csoport volt az én tanári környezetemben.
Vannak akik csőfideszesek, bőszen sorosoztak amikor a MAgyar Péter megjelent, meg szegény Novák, szegény VargaJudit sápítozások a kegyelmi ügynél.
Vannak azok, akik még mindig elégedetlenek, és/vagy átlátnak a szitán, és nem fogják be a szájukat a béremelés miatt, eleve kormányellenesek, nem értenek egyet a legtöbb dologgal amit csinálnak.
És akkor vannak azok (nálam a legveszélyesebbnek gondolt), akik nem szólnak semmit,csendben meghúzzák magukat, néha panaszkodnak, de valószínűleg amikor be kell menni a fülkébe akkor a fideszre húznak. Vagy nem mennek el.
Arányok kb 20-20-60% sorrendben.
Jah meg vagyok én, akinek nem tudnának akkor fizetésemelést adni, hogy én bármikor is rájuk szavazzak.
Btw, a tanári kar úgy egészében kb így épül fel szerintem, legalábbis amiket hallok, vagy ahogy a ped tüntetések kinéztek. Félelmetes, hogy a kegyelmi ügy kirobbanásánál diplomás emberek azon morfondíroztak, hogy ez a Soros műve, mert így akarja eltávolítani a Viktort.

"Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 14703
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: Politika
En durrantanek egy mp vona koaliciot.
Kozos eszmek, egy irany
Aztan lehet pont a roncstarsadalom miatt (vona megitelese a mai napig, ahol csak m1 meg tv2 van antennarol) az egesz egy rakas szar lenne es onmegsemmisitodne
Kozos eszmek, egy irany
Aztan lehet pont a roncstarsadalom miatt (vona megitelese a mai napig, ahol csak m1 meg tv2 van antennarol) az egesz egy rakas szar lenne es onmegsemmisitodne
thereisonly1ronaldo
- BLevi96
- Hozzászólások: 697
- Csatlakozott: 2024. február 28., szerda 15:47
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Fede Valverde
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Teljesen egyetértek. A Mi hazánk az a szélsőséges párt aminek nincs alternatívája, nem fognak máshova szavazni. A MKKP szavazói pedig a kiábrándultak és nem elégedettek egyik pártal sem.'shutterisland írta:ebben annyira nem vagyok biztos.- Az MKKP es meg a Mi Hazank az egyetlen olyan maradek part, aminek van egy 5% koruli bazisa, amit MP nem fog tudni felszipkazni
bar a mi hazankosok nagyobb resze velhetoen mozdithatatlan, de szerintem a kutyakra sokan szavaznak azert, csak mert nincs mas, ami tetszik es elni akarnak a jogukkal.
vona es mzp szerintem ezzel nem jar jol, az o partjuk tenyleg mikropart, pedig szerintem nekik valamilyen formaban helyuk lenne majd a parlamentben.
És igen, Vona-MZP fogja megsinyleni, én is közölük választanék, de ha Magyar Péternek van a legtöbb esélye eredményt elérni, akkor őt kell támogatni.
-
- Hozzászólások: 4627
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 22:43
- Kedvenc játékosaid: Alba, Busi, Alves... ja nem
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Feleségem óvodapedagogus, az első mondatot nem teljesen igaz. Oke hogy kaptak béremelést, de nem mindenki ugyanolyan mertekut. Ő pl kapott egy 30% körül it, csak ugye az alapberet emeltek meg ennyivel, a kiegészítő bérhez nem nyúltak. Ha beüt a baj és elveszik, akkor kb 250-300k között kapna, ha baba jonni fog, akkor ugye az alapberet veszik figyelembe. Nem mindegy.rikko írta:A tanárok úgy most kaptak alamizsnát. Őket máris megvette kilóra. Agrár szektor évek óta zsebben. Az orvos kb leszarja, mert ha úgy van , márpedig sokaknál úgy van, akkor irány nyugat és kevesebb munkáért több pénzt kap.hehetheoriginal írta:
Annyi de annyi magas labdaja van/lehetne mpnek a fidesz ellen, hogy nemigaz.
Ügyek tömkelege, hosszu lista.
Csak le kell vinni basic kommunikaciora, levelibeka szintre, hogy a fidesz szavazobazis elvetemult resze is lassan felfogja, hatha feleszmel 1-2 közülük, hogy oke, hogy négyévente jon a krumpli egyszer, de bazmeg, se iskola, se korhaz, se infrastruktúra, se semmi nincs itt a faluban es patkanyt eszunk szaraz kenyerrel egesz evben...
A faluban nagyon sok helyen ez van. Nézz körbe olasz, spanyol, portugál, francia falvakba. De van olyan kelet német falu ahol nem szívesen kapnék még ingyen lakást sem.
Lengyelország, Szlovákia , Csehország falvai sem kecsegtetnek nagy jövővel, van ahol még csatornahálózat sincs.
Balkánról meg már írni sem érdemes.
Egy biztos, ahogy te is írod, MP-nek annyi magas labdája van, hogy le fog szakadni a karja, a nagy csapkodás közepette.
Másik dolog hogy függetlenül ettől ruhelli oket, mert látja o is h lehetne sokkal jobb.
-
- Hozzászólások: 1235
- Csatlakozott: 2019. március 14., csütörtök 13:23
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo, Iniesta, Pirlo, Maldini, Beckham, Puyol, Viera, Henry
- Kedvenc csapatod: Barca, Wisla Krakow
Re: Politika
A tanárok úgy most kaptak alamizsnát. Őket máris megvette kilóra. Agrár szektor évek óta zsebben. Az orvos kb leszarja, mert ha úgy van , márpedig sokaknál úgy van, akkor irány nyugat és kevesebb munkáért több pénzt kap.hehetheoriginal írta:Annyi de annyi magas labdaja van/lehetne mpnek a fidesz ellen, hogy nemigaz.rikko írta: MP helyében , meglovagolnám orbán és a sleppje mondókáját. Avagy : " a mi oldalunkon a hibáknak vannak következményei"
Egyetlen kérdést tennék csak fel és indulhatna is a sör+popcorn.
Hogy lehet , hogy a szem kilövetéssel, hazaárulással vádolt Gyurcsány még mindig szabad lábon van ?
Hol az elszámolás, hol a keménykezű fityesz ?
Ezzel két legyet ütne egy csapásra.
1. Valóban még az ős fityeszesek is feltennek a kérdést önmaguknak is , ezzel megkerdōjelezve vitya alkotását.
2. Kirúgná a széket flétó alól.
Ez csak win-win lehet , ebbe csak akkor bukhat bele, illetve csak akkor nem teszi fel ezt a kérdést, ha valamelyik a kettő közül pénzeli.
Ügyek tömkelege, hosszu lista.
Csak le kell vinni basic kommunikaciora, levelibeka szintre, hogy a fidesz szavazobazis elvetemult resze is lassan felfogja, hatha feleszmel 1-2 közülük, hogy oke, hogy négyévente jon a krumpli egyszer, de bazmeg, se iskola, se korhaz, se infrastruktúra, se semmi nincs itt a faluban es patkanyt eszunk szaraz kenyerrel egesz evben...
A faluban nagyon sok helyen ez van. Nézz körbe olasz, spanyol, portugál, francia falvakba. De van olyan kelet német falu ahol nem szívesen kapnék még ingyen lakást sem.
Lengyelország, Szlovákia , Csehország falvai sem kecsegtetnek nagy jövővel, van ahol még csatornahálózat sincs.
Balkánról meg már írni sem érdemes.
Egy biztos, ahogy te is írod, MP-nek annyi magas labdája van, hogy le fog szakadni a karja, a nagy csapkodás közepette.
- 'shutterisland
- Hozzászólások: 9639
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 1:45
- Kedvenc játékosaid: LM / GD
- Kedvenc csapatod: fcb / esp / arg
- Tartózkodási hely: UK
Re: Politika
egyebkent kivancsi vagyok, mennyi fuggetlen vagy baloldali polgi jelolt keresi fel oket most.
meg ha majd az onkormanyzati valasztasokon nem is vehetnenek reszt, de gondolom tamogathatnak jelolteket valamilyen formaban a talra magyarok nev alatt, akik aztan kesobb meg csatlakoznanak a mozgalomhoz.
meg ha majd az onkormanyzati valasztasokon nem is vehetnenek reszt, de gondolom tamogathatnak jelolteket valamilyen formaban a talra magyarok nev alatt, akik aztan kesobb meg csatlakoznanak a mozgalomhoz.
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 14703
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: Politika
Annyi de annyi magas labdaja van/lehetne mpnek a fidesz ellen, hogy nemigaz.rikko írta: MP helyében , meglovagolnám orbán és a sleppje mondókáját. Avagy : " a mi oldalunkon a hibáknak vannak következményei"
Egyetlen kérdést tennék csak fel és indulhatna is a sör+popcorn.
Hogy lehet , hogy a szem kilövetéssel, hazaárulással vádolt Gyurcsány még mindig szabad lábon van ?
Hol az elszámolás, hol a keménykezű fityesz ?
Ezzel két legyet ütne egy csapásra.
1. Valóban még az ős fityeszesek is feltennek a kérdést önmaguknak is , ezzel megkerdōjelezve vitya alkotását.
2. Kirúgná a széket flétó alól.
Ez csak win-win lehet , ebbe csak akkor bukhat bele, illetve csak akkor nem teszi fel ezt a kérdést, ha valamelyik a kettő közül pénzeli.
Ügyek tömkelege, hosszu lista.
Csak le kell vinni basic kommunikaciora, levelibeka szintre, hogy a fidesz szavazobazis elvetemult resze is lassan felfogja, hatha feleszmel 1-2 közülük, hogy oke, hogy négyévente jon a krumpli egyszer, de bazmeg, se iskola, se korhaz, se infrastruktúra, se semmi nincs itt a faluban es patkanyt eszunk szaraz kenyerrel egesz evben...
thereisonly1ronaldo
-
- Hozzászólások: 1235
- Csatlakozott: 2019. március 14., csütörtök 13:23
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo, Iniesta, Pirlo, Maldini, Beckham, Puyol, Viera, Henry
- Kedvenc csapatod: Barca, Wisla Krakow
Re: Politika
MP helyében , meglovagolnám orbán és a sleppje mondókáját. Avagy : " a mi oldalunkon a hibáknak vannak következményei"
Egyetlen kérdést tennék csak fel és indulhatna is a sör+popcorn.
Hogy lehet , hogy a szem kilövetéssel, hazaárulással vádolt Gyurcsány még mindig szabad lábon van ?
Hol az elszámolás, hol a keménykezű fityesz ?
Ezzel két legyet ütne egy csapásra.
1. Valóban még az ős fityeszesek is feltennek a kérdést önmaguknak is , ezzel megkerdōjelezve vitya alkotását.
2. Kirúgná a széket flétó alól.
Ez csak win-win lehet , ebbe csak akkor bukhat bele, illetve csak akkor nem teszi fel ezt a kérdést, ha valamelyik a kettő közül pénzeli.
Egyetlen kérdést tennék csak fel és indulhatna is a sör+popcorn.
Hogy lehet , hogy a szem kilövetéssel, hazaárulással vádolt Gyurcsány még mindig szabad lábon van ?
Hol az elszámolás, hol a keménykezű fityesz ?
Ezzel két legyet ütne egy csapásra.
1. Valóban még az ős fityeszesek is feltennek a kérdést önmaguknak is , ezzel megkerdōjelezve vitya alkotását.
2. Kirúgná a széket flétó alól.
Ez csak win-win lehet , ebbe csak akkor bukhat bele, illetve csak akkor nem teszi fel ezt a kérdést, ha valamelyik a kettő közül pénzeli.
- 'shutterisland
- Hozzászólások: 9639
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 1:45
- Kedvenc játékosaid: LM / GD
- Kedvenc csapatod: fcb / esp / arg
- Tartózkodási hely: UK
Re: Politika
ebben annyira nem vagyok biztos.- Az MKKP es meg a Mi Hazank az egyetlen olyan maradek part, aminek van egy 5% koruli bazisa, amit MP nem fog tudni felszipkazni
bar a mi hazankosok nagyobb resze velhetoen mozdithatatlan, de szerintem a kutyakra sokan szavaznak azert, csak mert nincs mas, ami tetszik es elni akarnak a jogukkal.
vona es mzp szerintem ezzel nem jar jol, az o partjuk tenyleg mikropart, pedig szerintem nekik valamilyen formaban helyuk lenne majd a parlamentben.
Re: Politika
Itt a ""legfrissebb"" medián felmérés (azért a medián, mert Magyar Péter rájuk hivatkozik, mint egyetlen független felmérést végző cég): https://index.hu/belfold/2024/03/13/med ... yelmi-ugy/ (bakker, index cikket hozok, hát a pofám leszakad)géza írta:Nemregiben volt egy Republikon altal keszitett felmeres, ahol MP lehetseges partjat is szamba vettek. Jelenleg inkabb az ellenzektol szivja el a szavazokat, viszont a Fidesztol is sikerult par szazalekpontot lecsippantani, illetve a bizonytalanok fele tendalnak, es nem a Fideszhez. Illetve a 47% Fidesz (nem neztem ennek utana, szoval elhiszem neked ezt), az mostmar 35%, gondolom a kegyelmi botrany miatt sokan mentek bizonytalanra. A tendencia mindenkepp jo, es ha MP kepes minden honapban egy nagyobb rendezvenyt tartani, akkor nem latom, hogy ez most egy ideig megallna, mert jelenleg nagyon eros politikai momentuma van, ami az EP valasztasokon kicsucsosodhat.kiserik írta: Érdekes szcenárió, de ezzel a hurráoptimizmussal megvárnám az első olyan közvélemény kutatást, ahol Magyar pártja már ott van a többi között, illetve az EP választást. Magyar előtt, januárban a Fidesz a biztos szavazók (a szavazók kb 70%-a) 53%-ra volt mérve. Legutóbb (március 6-9) 47%-ra. Miből gondolod azt, hogy további 20% fog átmenni Magyarhoz? Sőt, mivel ideveszed a Mi hazánkat, akkor a Fidesznek a teóriád szerint 25-30%-ra kell visszaesni. Valahogy nem látom, hogy Gazsi meg Margitka néni az M1-TV2-Origo bermuda-háromszögből hirtelen feleszmél, és az ""erőszakoló""-ra szavazzon. Emellett figyelembe sem veszed az egyéni körzetek erejét, pedig abban rejlik a Fidesz igazi ereje. Ott a többség döntése kemény mandátumokat ér. Főleg, ha egymással hadakozik a DK és MP. Ilyen támogatottság mellett (35-30-20) borítékolható, hogy a Fidesz vidéken ismét mindent visz majd sőt, ha nem lépnek vissza egymás javára (már pedig MP nem üzletel a DK-val), akkor akár viheti BP-t is.
Egyeni korzetekben igazad van, de szerintem tobb mandatumot tud szerezni a nemFidesz harom erosebb parttal, mintsem ket nagy blokkal, ezt lathattuk mar is megbukni.
A legnagyobb hiba nálad, hogy összemosod a biztos szavazókat az össz lakossággal. A Fidesz a biztos szavazóknál 46%-ra esett vissza a kegyelmi ügy és Magyar Péter felbukkanása miatt. A biztos szavazók kb 70%-ot jelent. Ez kb az aktív szavazókat is takarja, '22-ben és '18-ban is ennyien szavaztak, előtte jóval kevesebben. Ebben max +5% lehet, akiket be lehet vonni a szavazásba, több nem, sőt. A 70%-os részvételi arány bizony magasnak számít. Emellett a lakosság 45-55%-a (ez ide oda ugrál, de mutatja a Fidesz erejét) nem akar kormányváltást.
Azt is látni, hogy a Fideszt elhagyók nagy része megjelent az MKKP-t támogatóknál. Gyakorlatilag Magyar és az MKKP ugyan azt a réteget célozza meg. Az első udvarláson már túl vannak, én itt érzek egy későbbi koalíciót.
A Magyar Péter 13%-a pedig arra jó, hogy most ezt tudja lobogtatni (és ezt is kell tennie). Nem tudni, hogy mennyi DK-s, MKKP-s, Momentumos, stb válaszolta ezt, mert nem a többi párttal versenyeztették meg Magyart, hanem külön kérdés volt. Ami beszédesebb, hogy 45% nem szavazna rá (46% Fidesz támogatotsság mellett).
Ezért vagyok kíváncsi, hogy akkor mi lesz a mérés, ha meglesz Magyar Pártja. Akkor picit tisztulni fog a kép, bár ugye ezek csak felmérések...
ui: a 3-as verseny pedig a jelen helyzetben nagyon a Fidesznek jelent jót. Az ő nagy bázisuk állandó és megrendíthetetlen eddig. 1v1-ben '22-ben majdnem sikerült.
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???
------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???
Re: Politika
Igen, irtam is, hogy nekik kedvez, viszont szerintem tenyleg tobb esely lehet, ha harmas verseny van. A kozvelemenykutatasi adatokbol, az online-teren zajlodo dolgokbol, illetve a tuntetesekbol en most ezeket a kovetkezteteseket vontam le:
- MP kb. egybol elszipkazta azt a reteget az ellenzekbol, akik mindig a legelyesesebb jelolt moge sorakoznak
- Mivel elkezdte (szerintem zsenialisan) Gyurcsany es Orban osszemosasat a kommunikaciojaban, illetve az elso pont alapjan a DK "mozgo" reteget mar elhozta, ezert az, akit mostanaban mernek Ferieknek, az a netto taboruk, akiket ugyanugy nem lehet meggyozni semmivel, mint a Fideszes tosgyokeres szavazokat
- Valoszinunek tartom, hogy a parlamenten kivuli centrista partokkal lesz valamifele egyuttmukodese, igy Vonaek, MZP-ek par szazalekpontos tamogatottsagat is hozzajuk lehet adni hosszutavon
- Ezeken a partokon kivul fixen lesz meg egy "baloldali" tomb, MSZP-vel, DK-val es PM-mel, de az o tamogatottsaguk az lenyegeben megegyezik a DK-val.
- Az MKKP es meg a Mi Hazank az egyetlen olyan maradek part, aminek van egy 5% koruli bazisa, amit MP nem fog tudni felszipkazni
- A tendencia most azt mutatja, hogy most tenyleg vannak Fideszbol kiabrandulo emberek, oket egyedul MP partja fogja tudni felszivni
- Kerdes, hogy ez a kezdeti lendulet ki tud-e tartani? Van-e meg hangfelvetel? Fidesz talpra tud allni, es ujra kontrolljuk ala tudjak-e vonni a kommunikaciot? Amennyiben nem igazan, akkor kiegyensulyozotabb lehet a latkep.
Ezeket osszeadva szerintem MP partjaban egy 30-35% plafon van, a Fideszben a kovetkezo valasztasra egy 35% teto, mig a DK csoportosulas olyan 15-20%.
- MP kb. egybol elszipkazta azt a reteget az ellenzekbol, akik mindig a legelyesesebb jelolt moge sorakoznak
- Mivel elkezdte (szerintem zsenialisan) Gyurcsany es Orban osszemosasat a kommunikaciojaban, illetve az elso pont alapjan a DK "mozgo" reteget mar elhozta, ezert az, akit mostanaban mernek Ferieknek, az a netto taboruk, akiket ugyanugy nem lehet meggyozni semmivel, mint a Fideszes tosgyokeres szavazokat
- Valoszinunek tartom, hogy a parlamenten kivuli centrista partokkal lesz valamifele egyuttmukodese, igy Vonaek, MZP-ek par szazalekpontos tamogatottsagat is hozzajuk lehet adni hosszutavon
- Ezeken a partokon kivul fixen lesz meg egy "baloldali" tomb, MSZP-vel, DK-val es PM-mel, de az o tamogatottsaguk az lenyegeben megegyezik a DK-val.
- Az MKKP es meg a Mi Hazank az egyetlen olyan maradek part, aminek van egy 5% koruli bazisa, amit MP nem fog tudni felszipkazni
- A tendencia most azt mutatja, hogy most tenyleg vannak Fideszbol kiabrandulo emberek, oket egyedul MP partja fogja tudni felszivni
- Kerdes, hogy ez a kezdeti lendulet ki tud-e tartani? Van-e meg hangfelvetel? Fidesz talpra tud allni, es ujra kontrolljuk ala tudjak-e vonni a kommunikaciot? Amennyiben nem igazan, akkor kiegyensulyozotabb lehet a latkep.
Ezeket osszeadva szerintem MP partjaban egy 30-35% plafon van, a Fideszben a kovetkezo valasztasra egy 35% teto, mig a DK csoportosulas olyan 15-20%.
- csababarca
- Hozzászólások: 4467
- Csatlakozott: 2013. április 25., csütörtök 9:48
- Kedvenc játékosaid: Messi, Iniesta, MBappé
- Kedvenc csapatod: FC Barcelona,Pats,Saints,Celtics, GSW.
Re: Politika
Géza, azt ne feledd, hogy a győztes mindent visz elv érvényesül nálunk is.
Az egy utópisztikus scenario amit elképzeltél, bárcsak így lenne.
De nem lesz ilyen.
2026ról érdemes beszélni, az első lépés az ellenzéknek hívott csoport szétverése kellene hogy legyen.
Ha ott az megvalósul tudunk majd a 2030as választásról beszélni.
A mostani választásról szerintem felesleges beszélni, narancsba fog borulni az ország, ez szinte biztos.
Annyira függenek (legalábbis így gondolják) a kisemberek is (!) a rendszeről, hogy esélytelen, hogy itt bármi meghökkentő lesz.
A mihazánk (ha már kiserikkel vitázol) egy tipik sötét ló, 90%ban alulmérik a fullszélsőséges pártokat, de min 10%ot visznek.
És ők vagy összeállnak a fidesszel, vagy senkivel. Ilyen MP- mihazánk koalíció soha nem lesz, max ha az alusapkát magára veszi Magyar mint Laci, akkor.
A fidesz-mihazánk koalícióra kicsit több esély van. De Laci akkor beverné a szöget a koporsójába ha összeállna a fidesszel.
Szerintem.
Az egy utópisztikus scenario amit elképzeltél, bárcsak így lenne.
De nem lesz ilyen.
2026ról érdemes beszélni, az első lépés az ellenzéknek hívott csoport szétverése kellene hogy legyen.
Ha ott az megvalósul tudunk majd a 2030as választásról beszélni.
A mostani választásról szerintem felesleges beszélni, narancsba fog borulni az ország, ez szinte biztos.
Annyira függenek (legalábbis így gondolják) a kisemberek is (!) a rendszeről, hogy esélytelen, hogy itt bármi meghökkentő lesz.
A mihazánk (ha már kiserikkel vitázol) egy tipik sötét ló, 90%ban alulmérik a fullszélsőséges pártokat, de min 10%ot visznek.
És ők vagy összeállnak a fidesszel, vagy senkivel. Ilyen MP- mihazánk koalíció soha nem lesz, max ha az alusapkát magára veszi Magyar mint Laci, akkor.
A fidesz-mihazánk koalícióra kicsit több esély van. De Laci akkor beverné a szöget a koporsójába ha összeállna a fidesszel.
Szerintem.
"Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
Re: Politika
Nemregiben volt egy Republikon altal keszitett felmeres, ahol MP lehetseges partjat is szamba vettek. Jelenleg inkabb az ellenzektol szivja el a szavazokat, viszont a Fidesztol is sikerult par szazalekpontot lecsippantani, illetve a bizonytalanok fele tendalnak, es nem a Fideszhez. Illetve a 47% Fidesz (nem neztem ennek utana, szoval elhiszem neked ezt), az mostmar 35%, gondolom a kegyelmi botrany miatt sokan mentek bizonytalanra. A tendencia mindenkepp jo, es ha MP kepes minden honapban egy nagyobb rendezvenyt tartani, akkor nem latom, hogy ez most egy ideig megallna, mert jelenleg nagyon eros politikai momentuma van, ami az EP valasztasokon kicsucsosodhat.kiserik írta: Érdekes szcenárió, de ezzel a hurráoptimizmussal megvárnám az első olyan közvélemény kutatást, ahol Magyar pártja már ott van a többi között, illetve az EP választást. Magyar előtt, januárban a Fidesz a biztos szavazók (a szavazók kb 70%-a) 53%-ra volt mérve. Legutóbb (március 6-9) 47%-ra. Miből gondolod azt, hogy további 20% fog átmenni Magyarhoz? Sőt, mivel ideveszed a Mi hazánkat, akkor a Fidesznek a teóriád szerint 25-30%-ra kell visszaesni. Valahogy nem látom, hogy Gazsi meg Margitka néni az M1-TV2-Origo bermuda-háromszögből hirtelen feleszmél, és az ""erőszakoló""-ra szavazzon. Emellett figyelembe sem veszed az egyéni körzetek erejét, pedig abban rejlik a Fidesz igazi ereje. Ott a többség döntése kemény mandátumokat ér. Főleg, ha egymással hadakozik a DK és MP. Ilyen támogatottság mellett (35-30-20) borítékolható, hogy a Fidesz vidéken ismét mindent visz majd sőt, ha nem lépnek vissza egymás javára (már pedig MP nem üzletel a DK-val), akkor akár viheti BP-t is.
Egyeni korzetekben igazad van, de szerintem tobb mandatumot tud szerezni a nemFidesz harom erosebb parttal, mintsem ket nagy blokkal, ezt lathattuk mar is megbukni.
Re: Politika
Érdekes szcenárió, de ezzel a hurráoptimizmussal megvárnám az első olyan közvélemény kutatást, ahol Magyar pártja már ott van a többi között, illetve az EP választást. Magyar előtt, januárban a Fidesz a biztos szavazók (a szavazók kb 70%-a) 53%-ra volt mérve. Legutóbb (március 6-9) 47%-ra. Miből gondolod azt, hogy további 20% fog átmenni Magyarhoz? Sőt, mivel ideveszed a Mi hazánkat, akkor a Fidesznek a teóriád szerint 25-30%-ra kell visszaesni. Valahogy nem látom, hogy Gazsi meg Margitka néni az M1-TV2-Origo bermuda-háromszögből hirtelen feleszmél, és az ""erőszakoló""-ra szavazzon. Emellett figyelembe sem veszed az egyéni körzetek erejét, pedig abban rejlik a Fidesz igazi ereje. Ott a többség döntése kemény mandátumokat ér. Főleg, ha egymással hadakozik a DK és MP. Ilyen támogatottság mellett (35-30-20) borítékolható, hogy a Fidesz vidéken ismét mindent visz majd sőt, ha nem lépnek vissza egymás javára (már pedig MP nem üzletel a DK-val), akkor akár viheti BP-t is.géza írta:
MP ket honap utan 15% korul all, ha igy folytatja es a Fidesz hanyatlik, akkor siman lehet egy olyan szcenario, hogy nagy atlagban:
Fidesz - 35%
MP - 30%
DK - 20%
Neveto harmadikkent a balosabb korzetekben a DK nyerhet par mandatumot, amivel kiralycsinalok lehetnek. Es el is jutottunk az eredeti allitasomig, amire te nem magas lorol beirtad, hogy tanulmanyozni kene a valasztasi rendszert.
Nekem az a meglátásom, hogy ha valaki nem tudja erőből megverni a Fideszt, akkor simán meglesz a 100 mandátum. Viszont a Fideszt megverni ebben a győzteseket díjjazó rendszerben csak úgy lehet, ha megvan a 100 mandátum.
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???
------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???
Re: Politika
Elkezdtem hallgatni, 3.5 percnel lattam hogy 17 perces a video te jo atyauristen. Igyekszem magam tavolitani mar mindentol, ami kozelet, el nem tudom kepzelni hogy ezt a pofazast nyomjak majdnem 20 percig, es foleg hogy vannak emberek, akik vegig is hallgatjak. Szurrealis.'shutterisland írta:tipikus peldaja annak, hogy ezekkel a megafonosokkal idopocseklas leallni vitazni.
jo dolgokat mondott mzp, ez a barom meg csak hajtotta a megirt propaganda dumakat.
Re: Politika
kiserik írta:Ajánlom tanulmányozni Magyarország választási rendszerét.
https://imgur.com/a/MBS5VICkiserik írta:kezdessz magas lóról
kiserik írta: holott azt sem tudod hogy én éppen kire szándékozom leadni a voksomat.
kiserik írta:Csurkapistával kezdtem, majd végig Jobbik, míg volt értelme. Legutóbb kaptak egyet az összefogás hősei . Következő jelenleg úgy néz ki, hogy a Mi hazánk lesz (bár lehet, hogy a Fideszre kellene, mert eddig minden földbe állt, akire szavaztam )
kiserik írta:hogy '26-ban a Fidesz 5% alatti párt lesz
Ha osszeallnak --> 2026-ban van erre lehetoseg legkozelebb.géza írta:Nyilvan borzalmas lenne negy evig, de az fix, hogy ha ok osszeallnak, akkor az azt kovetkezo valasztason mindket part eltunne a gecibe. Meg azt is el tudom kepzelni, hogy elorehozott valasztasok lennenek egybol, mert azt tenyleg nem lehetne kimagyarazni sehogy.
Az azt kovetkezo valasztas --> 2030.
kiserik írta: Ha egy kicsit tanulmányozzuk a választási rendszerünket, akkor láthatjuk, hogy szinte elképzelhetetlen, hogy '26-ban ne tudjon többséget szerezni a Fidesz. Egy esély van, ha addig az ellenzék teljesen leépül és 1v1-ben a kihívó legyőzi a rezsimet.
Az egyéni választókerületben az a jelölt lesz országgyűlési képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta. Szavazategyenlőség esetén időközi választást kell kiírni, és minden, az adott választókerületben leadott szavazatból töredékszavazat lesz.
MP ket honap utan 15% korul all, ha igy folytatja es a Fidesz hanyatlik, akkor siman lehet egy olyan szcenario, hogy nagy atlagban:
Fidesz - 35%
MP - 30%
DK - 20%
Neveto harmadikkent a balosabb korzetekben a DK nyerhet par mandatumot, amivel kiralycsinalok lehetnek. Es el is jutottunk az eredeti allitasomig, amire te nem magas lorol beirtad, hogy tanulmanyozni kene a valasztasi rendszert.
- BLevi96
- Hozzászólások: 697
- Csatlakozott: 2024. február 28., szerda 15:47
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Fede Valverde
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Hogy mennyire egyszerü emberek ezek a megafonosok, vagy inkább 2lábon járó hangszórok és még ő nevezi magát véleményvezérnek! Látszik nincs saját gondolata, csak meg volt adva pár kérdés amiből propaganda alapanyagot kell csinálnia.
MZP jól válaszolt, én még mindig kedvelem. Eddig nem volt kire szavazni, most pedig túl nagy a választék. Vona is visszatért és MP is képbe került. A tüntetés egy valamire biztos jó volt, hogy az emberek lássák mennyien vannak és hogy van remény.
A DK-MSZP meg eltünhetne az ezeréves bukott embereivel, akik már esélytelenek bármire is, mégis van aki hisz bennük...
- 'shutterisland
- Hozzászólások: 9639
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 1:45
- Kedvenc játékosaid: LM / GD
- Kedvenc csapatod: fcb / esp / arg
- Tartózkodási hely: UK
Re: Politika
tipikus peldaja annak, hogy ezekkel a megafonosokkal idopocseklas leallni vitazni.
jo dolgokat mondott mzp, ez a barom meg csak hajtotta a megirt propaganda dumakat.
Re: Politika
Nem. Azért vagy 1bites, mert úgy gondolkodsz és skatulyázol, bélyegzel. Beszélgetésre, vitára alkalmatlan vagy. Egy választási rendszerről folyó beszélgetést azonnal Toroczkaizással kezdessz magas lóról, holott azt sem tudod hogy én éppen kire szándékozom leadni a voksomat.géza írta:Ja, hogy erre probaltal utalni ezzel:kiserik írta: Jaj, de szép példája az 1bites, megbélyegző hozzáálláshoz amiről tegnap beszéltünk
Arra próbáltam utalni, hogy a választási rendszerünknek hála gyakorlatilag elképzelhetetlen, amiről Magyar Péter beszél sokszor. Itt aki nyer, az nyer.
Aki nem kepes kiolvasni (irnam, hogy ezen sorok kozul, de hat csak egyrol beszelunk), az meg egybites gondolkodasu. Jol van.kiserik írta:Ajánlom tanulmányozni Magyarország választási rendszerét.
Amugy meg irod, hogy tanulmanyozzuk a valasztasi rendszert, aztan kovetkezonek irod, hogy gyakorlatilag elkepzelhetetlen. Nem, itt nincsenek gyakorlatilag elkepzelhetetlen dolgok, vannak szabalyok, ha valaki megszerzi az 50%+1 mandatumot, akkor ok kepesek lesznek megvalasztani az uj miniszterelnokot. Ennyi.
A gyakorlatilag elképzelhetetlen pontosan azt jelenti, hogy a realitások talaján maradva nincs értelme vele foglalkozni. Ahogyan arról sincs értelme beszélgetni, hogy '26-ban a Fidesz 5% alatti párt lesz. Elméletileg lehetséges? Igen, hát vannak szabályok, ha 5% alatt kapnak, akkor 5 % alatt kapnak, de realitása majdnem egyenlő a nullával. '26-ra Magyarnak össze kell szedni 106, eddig a politikából kimaradt (ez az igéret) szakembert, akiknek nagy arányban le kell győzni a Fidesz jól bejáratott embereit vidéken.
Ha egy kicsit tanulmányozzuk a választási rendszerünket, akkor láthatjuk, hogy szinte elképzelhetetlen, hogy '26-ban ne tudjon többséget szerezni a Fidesz. Egy esély van, ha addig az ellenzék teljesen leépül és 1v1-ben a kihívó legyőzi a rezsimet.
Ha sikerülne meggyőzni a lakosság felét '26-ra, akkor egy alkotmányozó nemzetgyűléssel simán lehet 2/3-ad nélkül is alkotmányt módosítani. A többi már csak az elszámoltatáson és arra való hajlandóságon múlik. Ez az eddigi 34 év alatti hiányzott minden résztvevőből.Anthony írta:Ezt írtam korábban is hogy a 2/3-okkal úgy bebiztosították magukat, hogy hiába lesz valakinek egy egyszerű többsége, semmit nem fog tudni csinálni, ráadásul még hosszú évekig minden fontos funkcióban a fidesz által kinevezett emberek fognak maradni.BlancoMark írta: En attol rettegek, hogy ahogy jon fel Magyar Peter, azzal parhuzamosan mar csak azon fognak dolgozni, hogy hogyan szervezzek ki az orszag maradek javait is offshore szamlakra alapitvanyokon keresztul es diplomata utlevelekkel.
Ha esetleg hatalomra is kerul borzaszto nehez sors ele nez ez az orszag.
De a remény hal meg utoljára.
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???
------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 7 regisztrált és 0 vendég