csababarca írta:
Egyáltalán nem festette le őket úgy, mint jóságosak, csak leírta hogy működik egy ilyen cég.
Ezt vagy megérted, vagy nem.
Nyilván könnyebb annak hinni, hogy ők irányítanak mindent, de ha valóban így lenne, már nem Orbán kormányunk lenne valószínűleg, legalábbis ha annak hiszünk amit Toroczkaiék mondanak róluk.
Szerintem.
De megadom azt, hogy lehet én látom rosszul, abszolút nem egy objektív véleményt mondtam most.
Nem kell mindig Toroczkaizni, mert unalmas. Kb Fidesz szint, ők oldanak meg mindent Gyurcsányozással.
Gyakorlatilag Halfie azt a benyomást keltette bennem, hogy ezek a giga cégek, semmi mást nem csinálnak, csak a befektetőknek vesznek mindenféle alapokat meg ETF-eket, meg ilyesmiket és a profitot odaadják az embereknek. Na ezért írtam a szeretetszolgálatot.
Egyébként érdemes kicsit utána olvasgatni. Nem Toroczkai videóit nézni, hanem olyat, amit hitelesnek tartasz. Brutális, hogy miket vesznek meg kp-ért és miket csinálnak. Úgyhogy papíron jól hangzik, hogy így működik egy ilyen cég, csak a valóság mást mutat (például a szerepük Ukrajna újáépítésében...).
Magyar Péter szerint is Orbán a legnagyobb Atlanti-szövetség párti volt, csak 2010-ben megszívatták, így "megtört benne valami" (valahogy így fejezte ki magát, most nincs erőm pontosan kikeresni). 2022-ben már érkeztek a ""mikroadományok"", szakemberek és nem sokon múlt (még ha a 2/3-ad mást is mutat a választási rendszer korcssága miatt).
Ugye már beszéltünk a nagyhatalmakról, egyik se jobb, mint a másik. Az egyik oldalon diktatúrák állnak a másik oldalon gigacégek.