Real Madrid vs. Barcelona

A Real Madrid mérkőzéseivel, átigazolásaival, aktuális edzőjével foglalkozó fórumrész.
ELSiete
Hozzászólások: 4216
Csatlakozott: 2018. szeptember 29., szombat 21:20
Kedvenc játékosaid: Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: ELSiete » 2024. április 22., hétfő 7:32

A vitatott gól ellenére is (amit azóta megerősítettek, hogy nem volt bent teljes terjedelemben) osztalykukonbseg volt a 2 csapat között. A Barcaban az egyetlen veszélyes tag Lamine Yamal volt, de az ő futkorászásai is addig tartottak amíg rá nem tettek egy 100%ig LB játékost (aki amúgy egy középszer focista, több hónapos mellőzés után). Ez a Lewa, Cancelo, Pedri vonal hihetetlen erőtlen, remélem még sokáig barca mezben fognak játszani.

Bírózni meg lehet, de pont ők voltak akik megszavazták Tebas úrnak a fizu emelest, hát tessék, fizu emekesre nemhogy golvonal technologiat nem kapsz, de még győzelmet sem, pedig ők ugye ehhez vannak hozzászokva.

Teljesen megérdemelt idén a bajnoki címünk, már tavaly meg kellett volna lennie, mert sem ez a barca keret, sem pedig Xavi varazslata nem ér egy fabatkát sem.
Kroos: "But at the end... We are Real Madrid."

Carvajal: “When it's time for real competitions, we will go above Barcelona, I'm sure.”

Avatar
M1Ö
Hozzászólások: 5757
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 6:36
Kedvenc játékosaid: Zidane; Modric, Isco, Ramos; Nagy Ádám; Özil, Xabi
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: M1Ö » 2024. április 22., hétfő 7:28

R. Carlos írta: Még jó, hogy Christensen fel nem mászott Kroos vállára.
A visszajátszásnál egyből eszembe jutott a Bale-Alba szitu. Ott még ennyire se ért hozzá Bale, de elvették a gólját. :roll:
De Gea - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Modric, Kroos, Verratti - Isco - Benzema, Agüero

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 66164
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2024. április 22., hétfő 7:24

Realista24 írta:
petiamadridista írta: Szerintem a Barca ma az esélyes.
Fáradtabbak a játékosaink, mentálisan lényegileg volt 1-2 napjuk erre a mai meccsre, BL lázban a csapat.
Nehéz. Tűzben lenni is nehéz mert játékban jobb a Madrid, egy vereség végett sincs világvége, ott meg ez lehet az utolsó utáni szalmaszál.

Nehéz így fejben ott lenni.
De muszáj és valahogy be kell húzni ezt a mait.

Nyomasd meg Peti, mint a BL előtt.
petiamadridista írta: Holnap nagy valószínűséggel kiesünk.
Kár hogy közvetlen spanyol riválisaink közül ez a szar sorsolás miatt valamelyik döntős lesz.
Köszi Petya :-* Remyt is visszaengedem lassan, jut eszembe.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
Anthony
Hozzászólások: 8457
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Anthony » 2024. április 22., hétfő 6:52

Végre egy Lali meccs, ahol nem nyíltan ellenünk fúj a bíró. És pont a classicon, nem semmi.

Avatar
zsírosdeszka
Hozzászólások: 534
Csatlakozott: 2021. november 27., szombat 22:40
Kedvenc játékosaid: Raúl Gonzalez, Fernando Hierro, Roberto Carlos, Zinédine Zidane, Claude Makélélé
Kedvenc csapatod: Real Madrid CF

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: zsírosdeszka » 2024. április 22., hétfő 6:43

A Barca szurkolókat kérdeném, hogy nem kínos egy ilyen embert látni összevetve mondjuk Carlo-val? Volt vesztes meccs után normális nyilatkozata? Mondjuk a teljes pályafutása alatt pénzelve voltak a bírók. Így persze rosszul esik neki a valóság… :lol:

Avatar
R. Carlos
Hozzászólások: 1607
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 16:15
Kedvenc játékosaid: Daniel Carvajal, Xabi Alonso, Roberto Carlos
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: R. Carlos » 2024. április 22., hétfő 6:37

Pad'em írta: Xavi: “We deserved the 3 points and we lost due to circumstances outside our control. Shame.”

“I don't need to say anything about the referee, everyone has seen it already - if I speak they may sanction me, the images are there, I don't need to say anything.”

"Everyone saw it, the ball went in."

:lol: :lol: :lol:

Ezt a buzit.

Megítélhetetlen technológia nélkül, hogy teljes terjedelmével átment e a vonalon, de mindenki látta. Oké hozzá van szokva, hogy nekik ítélték folyton a kétes szitukat de annyira szánalmas ez a vergődés folyton. Ideje lenne egy minimál normát megugró edzőt találni. Egy tiszteletteljes interjút nem tudott még adni. Vagy minket ganéz, vagy bírózik vagy az újságírókat basztatja mert bántják. Irány vissza az arabokhoz, odavaló ez a szinvonaltalan pojáca.
Az első nagyon "szabályos" Barca gólért valahogy nem járt a szája. Még jó, hogy Christensen fel nem mászott Kroos vállára. Vicc ez az ember.
"When everyone thinks we are dead and buried we go and win the Champions League. This is what Real Madrid is all about." - Alvaro Arbeloa

Avatar
zsírosdeszka
Hozzászólások: 534
Csatlakozott: 2021. november 27., szombat 22:40
Kedvenc játékosaid: Raúl Gonzalez, Fernando Hierro, Roberto Carlos, Zinédine Zidane, Claude Makélélé
Kedvenc csapatod: Real Madrid CF

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: zsírosdeszka » 2024. április 22., hétfő 6:35

Mekkora világ szégyene ez a Xavi. Állandóan vergődik. :coffee: Ez a Fermin vagy ki, meg úgy csinált, mintha CR lenne…aztán jött a szembe jött a valóság…

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 66164
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2024. április 22., hétfő 6:34

Pad'em írta: Xavi: “We deserved the 3 points and we lost due to circumstances outside our control. Shame.”

“I don't need to say anything about the referee, everyone has seen it already - if I speak they may sanction me, the images are there, I don't need to say anything.”

"Everyone saw it, the ball went in."

:lol: :lol: :lol:

Ezt a buzit.

Megítélhetetlen technológia nélkül, hogy teljes terjedelmével átment e a vonalon, de mindenki látta. Oké hozzá van szokva, hogy nekik ítélték folyton a kétes szitukat de annyira szánalmas ez a vergődés folyton. Ideje lenne egy minimál normát megugró edzőt találni. Egy tiszteletteljes interjút nem tudott még adni. Vagy minket ganéz, vagy bírózik vagy az újságírókat basztatja mert bántják. Irány vissza az arabokhoz, odavaló ez a szinvonaltalan pojáca.
Xavi: “It was a copy of the match of the first round. If you add six to Barça and subtract it from Madrid, the League is there.”
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
'shutterisland
Hozzászólások: 9560
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 1:45
Kedvenc játékosaid: LM / GD
Kedvenc csapatod: fcb / esp / arg
Tartózkodási hely: UK

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: 'shutterisland » 2024. április 22., hétfő 5:31

grat a gyozelemhez es a bajnoki cimhez, mi mar mehetunk is a nyari szunetre. :D

Avatar
Pad'em
Hozzászólások: 8777
Csatlakozott: 2013. szeptember 24., kedd 14:17
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Pad'em » 2024. április 22., hétfő 2:17

Amúgy meg nem volt benn @beinsport 3d modellje szerint.

https://twitter.com/AgoraFutbol/status/ ... YHcyQ&s=19
"Down for Rodrygo... Éder Militao. Carvajal. It's Carvajal's cross... RODRYGOOO, oooh it's extraordinary!!! They prayed for miracles and miracles arrived! REAL MADRID, THE TEAM OF DREAMS. Where has that come from? How did that happen?!"

Avatar
Pad'em
Hozzászólások: 8777
Csatlakozott: 2013. szeptember 24., kedd 14:17
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Pad'em » 2024. április 22., hétfő 2:10

Xavi: “We deserved the 3 points and we lost due to circumstances outside our control. Shame.”

“I don't need to say anything about the referee, everyone has seen it already - if I speak they may sanction me, the images are there, I don't need to say anything.”

"Everyone saw it, the ball went in."

:lol: :lol: :lol:

Ezt a buzit.

Megítélhetetlen technológia nélkül, hogy teljes terjedelmével átment e a vonalon, de mindenki látta. Oké hozzá van szokva, hogy nekik ítélték folyton a kétes szitukat de annyira szánalmas ez a vergődés folyton. Ideje lenne egy minimál normát megugró edzőt találni. Egy tiszteletteljes interjút nem tudott még adni. Vagy minket ganéz, vagy bírózik vagy az újságírókat basztatja mert bántják. Irány vissza az arabokhoz, odavaló ez a szinvonaltalan pojáca.
"Down for Rodrygo... Éder Militao. Carvajal. It's Carvajal's cross... RODRYGOOO, oooh it's extraordinary!!! They prayed for miracles and miracles arrived! REAL MADRID, THE TEAM OF DREAMS. Where has that come from? How did that happen?!"

zsuninnyo
Hozzászólások: 1586
Csatlakozott: 2021. március 5., péntek 13:42

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: zsuninnyo » 2024. április 22., hétfő 0:40

realbeckham írta: Ezt a xavit akárhányszor nézem valahogy mindig ő jut eszembe. Másnak nem?
https://www.google.com/search?q=danny+d ... sid=mosaic
Főleg mikor mergelodik meg kiguvad a szeme.
Nekem Lewa-rol Furio, csak Furio-t kedevelem :D https://pbs.twimg.com/media/Db-q8N3W4AAZUeu.jpg

Avatar
realbeckham
Hozzászólások: 2172
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 18:38
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: realbeckham » 2024. április 21., vasárnap 23:51

Ezt a xavit akárhányszor nézem valahogy mindig ő jut eszembe. Másnak nem?
https://www.google.com/search?q=danny+d ... sid=mosaic
Főleg mikor mergelodik meg kiguvad a szeme.
https://youtu.be/3yR5B8viTWQ
but we had possession, we dominated Real Madrid
Lord Xavi

Avatar
ViktoR4
Hozzászólások: 407
Csatlakozott: 2017. május 22., hétfő 14:22
Kedvenc játékosaid: Ramos
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: ViktoR4 » 2024. április 21., vasárnap 23:50

rikko hol vagy barátom? :shifty:

Avatar
dzsi91
Hozzászólások: 11989
Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: dzsi91 » 2024. április 21., vasárnap 23:48

magnus666 írta: jó meccs volt, gratulálok. Megérdemelitek a bajnokságot.

Kurvára irigyellek titeket, Perezt irigylem tőletek a legjobban. 15 év alatt eljutni a 2-6 meg a higuain-kapufa után ide úgy, hogy közben volt egy baszó Barcelona meg egy baszó Bayern a legnagyobb legendátoknak ajtót mutatva..nem semmi basszameg. Komolyan mondom, minden elismerésem :salute:

Ma láthattátok a csúcs xavit játékosként. pedri van a mezére írva, ugyanazok a pipaszár lábak, fejben-testben embékettő, Messi nélkül fullátlag, alibi teljesítmény. Nem lehet egy könyven sem említeni Bellinghammel.

Mégegyszer gratulálok, ha úgy alakul a tevebaszónak verjétek be a döntőben.
https://youtube.com/shorts/rDoMJqW838s? ... f5dR119AxR
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams

Avatar
Csabi
Hozzászólások: 10091
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 12:50
Kedvenc játékosaid: Figo, Cristiano Ronaldo, Modric
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Felvidék
Kapcsolat:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Csabi » 2024. április 21., vasárnap 23:43

magnus666 írta: jó meccs volt, gratulálok. Megérdemelitek a bajnokságot.

Kurvára irigyellek titeket, Perezt irigylem tőletek a legjobban. 15 év alatt eljutni a 2-6 meg a higuain-kapufa után ide úgy, hogy közben volt egy baszó Barcelona meg egy baszó Bayern a legnagyobb legendátoknak ajtót mutatva..nem semmi basszameg. Komolyan mondom, minden elismerésem :salute:

Ma láthattátok a csúcs xavit játékosként. pedri van a mezére írva, ugyanazok a pipaszár lábak, fejben-testben embékettő, Messi nélkül fullátlag, alibi teljesítmény. Nem lehet egy könyven sem említeni Bellinghammel.

Mégegyszer gratulálok, ha úgy alakul a tevebaszónak verjétek be a döntőben.
korrekt. köszi

magnus666
Hozzászólások: 230
Csatlakozott: 2023. szeptember 14., csütörtök 9:45
Kedvenc játékosaid: Iniesta, Eto’o
Kedvenc csapatod: FCB

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: magnus666 » 2024. április 21., vasárnap 23:35

jó meccs volt, gratulálok. Megérdemelitek a bajnokságot.

Kurvára irigyellek titeket, Perezt irigylem tőletek a legjobban. 15 év alatt eljutni a 2-6 meg a higuain-kapufa után ide úgy, hogy közben volt egy baszó Barcelona meg egy baszó Bayern a legnagyobb legendátoknak ajtót mutatva..nem semmi basszameg. Komolyan mondom, minden elismerésem :salute:

Ma láthattátok a csúcs xavit játékosként. pedri van a mezére írva, ugyanazok a pipaszár lábak, fejben-testben embékettő, Messi nélkül fullátlag, alibi teljesítmény. Nem lehet egy könyven sem említeni Bellinghammel.

Mégegyszer gratulálok, ha úgy alakul a tevebaszónak verjétek be a döntőben.

Avatar
BlancoMark
Hozzászólások: 5735
Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 19:57

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: BlancoMark » 2024. április 21., vasárnap 13:59

Szerintem mar direkt csinalod Peti, atlatunk rajtad. :D

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 66164
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2024. április 21., vasárnap 13:33

petiamadridista írta: Szerintem a Barca ma az esélyes.
Fáradtabbak a játékosaink, mentálisan lényegileg volt 1-2 napjuk erre a mai meccsre, BL lázban a csapat.
Nehéz. Tűzben lenni is nehéz mert játékban jobb a Madrid, egy vereség végett sincs világvége, ott meg ez lehet az utolsó utáni szalmaszál.

Nehéz így fejben ott lenni.
De muszáj és valahogy be kell húzni ezt a mait.

Nyomasd meg Peti, mint a BL előtt.
petiamadridista írta: Holnap nagy valószínűséggel kiesünk.
Kár hogy közvetlen spanyol riválisaink közül ez a szar sorsolás miatt valamelyik döntős lesz.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
realbeckham
Hozzászólások: 2172
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 18:38
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: realbeckham » 2024. április 21., vasárnap 13:29

Nyerjünk hárommal. Jude legyen eredményes, Carlo ásítozzon, xavi mester kapjon lapot. :luck:
https://youtu.be/3yR5B8viTWQ
but we had possession, we dominated Real Madrid
Lord Xavi


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 11 regisztrált és 0 vendég