Persze, egyéni szinten. De én továbbra is a fősodorról beszélek, politikusok, véleményvezérek megszólalásairól, a hozzájuk tartozó médiáról, stb. Régebben ezt csak egy helyen láttam, most már szinte mindenhol, itt is.Blanco88 írta: A nyelvezet régen sokkal durvább volt. Akkoriban nem meleg meg homoszexuális volt a megnevezés, hanem sokkal erősebb kifejezések. Tehát mégegyszer a homoszexualitással kapcsolatos negatív vélemény nem csak a szélsőjobbra jellemző.
Nem, de én inkább a rendszerváltás utáni folyamatokról beszéltem.Blanco88 írta:Addig a szélsőjobb volt hatalmon?
De ha már itt tartunk, nálam a szélsőbal és a szélsőjobb ugyanaz, kb. mint az dél és az éjfél az órán. Az egyik nemzeti, másik társadalmi tengelyen hergel, oszt meg.
Mint minden más kisebbség. Pl. a nemzeti kisebbségek is a kultúrtérben, művészeten keresztül próbálkoznak ezzel. Így van ez már évezredek óta.Illetve egyértelműen zajlik egy érzékenyítési folyamat (tv, zene, sport, iskola, rajzfilmek), amivel elfogadottabbá akarják tenni a dolgot
Ez így van. Ebben igazat adok neked. Viszont ez a téma, ebben a térségben, az elmúlt 2-3 évtizedben a szélsőjobbhoz tartozott, én onnan vette át a konzervatív oldal pár évvel ezelőtt.Blanco88 írta: Nem! Más embereket és ügyeiket tömegesen megbélyegezni nem csak szélsőjobboldali cselekedet. Ezt tették a történelem során királyok, kommunisták és sok esetben demokraták is. Ez egy hatalomtechnikai eszköz, amit mindig is használtak és az emberi természetből fakad.
Szerintem nem is ezt várja el, hanem hogy csak elfogadják, ne gáncsolják, ne állítsanak elé akadályokat. Mint ahogy később polgári házasságban, majd örökségben, örökbefogadásban, vész esetén elérhetőségben, stb. sem.Blanco88 írta: Ne várja el senkitől, hogy annak tekintse vagy hívja, mert nem az.
Mégis ő szívja meg. És szerintem ehhez hozzátesz a jelenség, amiről beszélünk.Realista24 írta: En annyit tudok ehhez hozzátenni, hogy sosem az olyanokkal volt a gond, mint a testvéred.