Mert aki komolyan nemzeti érzelmű az nem vállal komoly pozíciót ebben a rendszerben.
Meg bottal se nyúl az asszonyhoz, mert az fideszes
Sok évig ott voltak a gyerekek, nem tudsz mellettük nemzethy hőst játszani, amíg együtt is voltak, azért ez nem így megy, hogy borítod az asztalt, mikor a gyermekei anyja komoly pozícióban van.
Így is beleugrott elég sok olyan dologba, amibe egy normális ember nem.
Első pillanatban lépett az emberünk, ahogy reálisan lehetséges volt és még így is óriásit kockáztatott, hogy a gyerekei meg kb mindenki is megutálja a faszba meg, hogy a rendszernek nekiment és majd mindenhol el fogják mostantól lehetetleníteni ki tudja meddig, azt hellószia mindennek is.
Ő se tudta ez lesz ebből az egészből, teljesen zakkant volt, hogy ennek egyáltalán volt bátorsága neki állni. Fix MPnek hiányzik egy kerék, a gond ott van, hogy Fidesznél lassan az összes fog hiányozni, mert maguk alól is kilopják
Jelenleg még mindig MP az aki kiugrott a legjobban a rendszerből és magasan a legnagyobb kockázatot vállalta. Lehet erről aztán beszélgetni meg vitázni, hogy akkor miért dolgozott előtte benne, de az emberünk nyugodtan ülhetne ugyanúgy kussban mindenféle semmirekellő igazgatói meg mindenféle pozíciókban havi fix milliókért és mégse tette. Végzett jogász, önéletrajza tele jobbnál-jobb helyekkel, nem halt volna éhen.
Több ilyen ember lenne, mint MP aki mer is tenni, nem csak a száját jártatja nem itt tartanánk. Nem hibátlan az emberünk, de megint itt egy hosszú lista, hogy mit tett ami szerintünk jó dolog, meg a másik, hogy miért egy fasz és ha tetszik ha nem olyan munkát belerakott ebbe az egészbe fél év alatt, amit a teljes ellenzék nem volt képes megcsinálni 14 év alatt....
És akkor még mindig ilyen fasz dolgokba vannak egyesek beleakadva, mikor szó szerint dől össze az ország...
Fideszt el kell takarítani legkésőbb 2030ban és az is már kurva késő lesz.
Elmúlt 14 évet elnézve meg nem lesz MPnél jobb opció erre, hiába egy idióta ő is sokszor.
Biztos Jucus mondott igaz dolgokat róla az interjúban, hogy nem normális, de jelenleg akkora trágyadomb van a hatalmon, hogy egy kupac szar is jobb lenne.