kiserik írta:
Gondolom akkor a volt Nyilas központ környékén egy magyar zászlót se látnál szívesen.
Ne kelljen már elmagyarázni a különbséget egy népi és egy hivatalos állami szimbólum között.
kiserik írta:
akkor végül is a baloldaliak meg a liberálisok a nemzetiek? Vagy őket ki irányítja?
Őket a saját nagy adott országon belüli cégeik tudják befolyásolni. De azért érezzük már a különbséget, mikor a mindenkori állam (kormányváltásoktól függetlenül) egy Samsungnak, Airbusnak vagy Mercedesznek kedvez, akik azért rendelkeznek pár piacképes szabadalommal, és nem csak kivesznek az államkasszából, vagy amikor a kormány úgy dönt, hogy te leszel egy oligarcha, tiéd lesz az útépítés, másiké a gázkitermelés, konkurenciát állami eszközökkel ellehetetlenítjük, és mostantól ti kapjátok a források 95%-t, cserébe csak a mi pártunkat támogathatjátok, megveszitek ezt a szerkesztőséget, és állami hirdetésekért cserébe csak a mi agendánkat tolhatjátok. Politikai ellenfeleinket mocskoljátok, minket pedig csak dícsértek. Az általad cinikusan "függetlennek" nevezett média azért ide is és oda is kritikus, mert tk. ez a feladata, mindenkori kormánnyal szemben felvenni az ellenzéki pozíciót.
Nagy vonalakban ez a különbség a libsi és az illibsi rendszerek között. Az előbbi sem tökéletes, sőt, de ott legalább még van vészfék a vonaton, utóbbin az elsők között szerelték ki azt, orosz mintára.
Arról pedig nem én tehetek, hogy a legtöbb orosz szál ezeknél a nevezzük új jobboldali politikai erőknél derül ki. Le Penn, Salvini, az osztrák FPÖ, mindenhol volt már oroszokkal kapcsolatos botrány (utóbbi volt a legárulkodóbb, mikor a volt elnökük áloroszoktól akart magának olyan médiát, mint amilyen Orbánnak van -
https://merce.hu/2019/05/17/orban-osztr ... mberektol/). Az pedig nyílt titok már jó ideje, hogy Moszkva a szélsőjobbon keresztül akarja meghackelni az európai demokráciákat. Vagy az Európa ellen indított hibrid háborút is tagadod?
globalista
Aktuális kedvenc sulykolt panelem, mesterségesen létrehozott, propagandából átvett szitokszavam. Mindenki globalista, csak valaki keleti despota rendszerek felé, valaki inkább a nyugati liberális demokráciák felé, legtöbben pedig mindenfelé. A mai Világban máshogy nem is lehet. Aki a másikat leglobalistázza, az hazudja a legnagyobbat.
Gondolom az még véletlenül sem merült fel, hogy azért mozgat meg tömegeket a szélsőjobb, mert a mainstream balra tolódott.
Egy részben igen, ezt kár vitatni, de ugyanekkora, ha nem nagyobb ok, hogy Európa semmit sem tett a legalább 2014 óta beömlő nyugatellenes orosz dezinfó ellen. Plusz minden gazdasági válságban a szélsőséges politikai erők erősödnek. Mert átlagjános számára könnyebb megérteni, hogy a libsik meg a mainstream politikusok a gonoszok, mint a bonyolult gazdasági folyamatokat.
Ők függetlenek a józan észtől és a választók akaratától.
Vagy egyes választók ott ültek történelemórákon, tanultak A weimari köztársaság bukásáról, és többet nem kér abból a "józan észből", ezért hajlandó összefogni a nemzeti kereszténydemokrata a szociáldemokratával, zölddel és liberálissal is.