Dupla D írta:
Leírtad másodszorra is ugyanazt. Én is leírhatom még egyszer. Neked '48, és főleg '56 is hibás gondolat volt a harcosok részéről. Ezt állítod ezzel. Ez számomra szomorú és végtelenül taszító gondolat és őszintén csalódok minden emberben, aki bármilyen szinten is ezt gondolja a saját hazájáról. Legyen az bármelyik ország.
És közel sem egyenlő azzal, hogy harcolnék-e. Valószínűleg nem. De ha a saját nemzetem meg se próbál kiállni magáért, azzal egy óriási szégyent éreznék magamban, és elgyökértelenítene. Vannak az életben biztos pontok, mint a család, barátok megléte, vagy akár csak az, hogy egy focis közösséghez tartozhat, amik stabilitást adnak az ember életének. Ugyanúgy az is, hogy mindannyian tartozunk egy nemzethez.
Hát 48-nak és 56-nak is megvan a maga tragédiája nemde?
A hősöket tiszteljük, büszkék vagyunk rájuk, és megemlékezünk róluk. Én ahogy öregszem, egyre többször pityeredek el, amikor kicsit átszellemülve feldolgozásokat olvasok/nézek a témában.
De minden eseménynek megvan az árnyoldala, amit nem bölcs dolog figyelmen kívül hagyni. Nagyon sokan vesztek el a szabadságharcok során, akikből szép emlék lett, de a jövőjük elveszett és ezzel együtt a nemzetünk is zsugorodott. Hogy értsd:
Régebben olvastam egy tanulmányban, ha megveszem sem emlékszem rá hogy hol, -de megpróbálom előbányászni
- hogy milyen hozománya volt annak, Görgey letette Világosnál a fegyvert. Ezzel ugye megkímélte seregét a biztos haláltól. Kortársai szerint elárulta a nemzetét. Napjainkra ennek a seregnek nagyjából 1, de akár 1,5 millió leszármazottja is lehet. Ennyivel több magyar nemzetiséggel rendelkező ember élhet a Kárpát-medencében, amiért ott a józan ésszel az áruló Görgey nem küldte darálóba a honvédeket.
Csakhogy a XIX és XX. századi Magyarországon még sok gyermek születette egy családban, 5-7 gyerek sima ügy volt, de több se volt ritka. A XXI. századi Ukrajna nem ilyen, itt a veszteség húsbamaró lesz, nem lesz visszapótolva.
Ha pedig te nem harcolnál ilyen helyzetben, akkor ki menjen helyetted a nemzet nevében? Én? Aki eleve a tragédiát látja ebben?
Egyébként lehet hogy én fordítva működök, és 10 körömmel tiltakoznék a háború ellen, de ha odakerülne a sor és feladat lenne, akkor szentül hiszem hogy mennék. A vezetők luxusa a döntések meghozása, én morzsaként csak annyit tudnék hozzátenni, hogy megpróbálnék helytállni. Nem tudom hogy lenne-e hozzá bátorságom, nyilván akkor és ott dőlne el, de én akkor éreznék szégyent, ha nem mennék, pedig kötelességem lenne.
