Itt aminek lehetne egyedül alapja, ha Rogán akarná megbuktatni Orbánt, többinek az ég világon semmi értelme, főleg annak, hogy Orbán direkt építi fel MPt, Orbánt eddig se érdekelte a látszata se semminek, nem hogy most.
De a Rogános is érdekes stratégia lenne, mert az első partizános interjún konkrétan többet Rogánozott MP, mint Orbánozott
MPnek tele lett a fasza, hogy ezeknek semmi se szent, simán beáldozták a gyerekei anyját is kérdés nélkül azt elpukkant az emberünk agya azt borította az asztalt. Itt volt az a határ, ami neki is sok volt.
Tetszik, nem tetszik ha az igazságügyi miniszter a gyerekeid anyja, te nem fogsz elkezdeni csak úgy pattogni nyilvánosan, mert nem teheted ezt meg egyszerűen már csak a gyerekeid miatt se.
Így is necces volt ebbe így beleállni nem kicsit, de itt számon van kérve, miért nem küldte el előbb nyilvánosan a Fideszt a retekbe, miközben full egyértelmű, de nem, eköré is konteókat kell költeni.
Tegyük fel akkor van itt egy tipikus gennyes tus vs redvás szendvics eset.
"Jobb hozzászokni a genyákhoz meg a redvásokhoz, mert általában ezek versenyeznek"
Stan Marsh
Egyik oldalon van egy Diákhiteles csávó, aki a Fidesz által hozott törvények szerint nem követett el bűncselekményt és ilyen 15 milliós szerződéseket írt alá, amit ha ő nincs aláír más meg van a másik, aki teljes meghatalmazással 2010-től 19 ezer milliárdos államadósságot feltornázta 14 év alatt 55 ezer milliárd forintra, úgy hogy az Uniótól kaptunk 40 ezer milliárd forintot.... Akárhogy matekozom nem adja ki bakker... Közben meg százmilliárdok repkednek magánzsebekbe ugye...
Én maradok a Diákhiteles csávónál, aki kiállt és ő maga vallotta be milyen szerződések voltak és akinek volt bátorsága ebbe a nyomorult országban csinálni is valamit végre, mert a világ szégyene volt a magyar politikai élet az elmúlt 20 évben.
Orbán egy európai szinten is elismert politikus lehetne, aki felvirágoztatta az országát. Ennyi kétharmaddal azt csinált amit akart.Én nagyjából 2014/2015-ig egyet is értettem vele és elkötelezett fideszes voltam (még ha nem is léptem be a pártba és soha nem tartoztam az elvakult hívei köréhez), aki tudott azonosulni több elemmel is a politikájával kapcsolatban.
Látja mindenki mit csinált.
A pénzt meg a hatalmat választotta a magyarok és Magyarország helyett és ezek után is képesek kitalálni az emberek, hogy a Tisza ennél nem lesz jobb biztosan kijelentve.
Amit biztosan tudunk, hogy a Fidesz nem jó.
De akkor maradjon a Fidesz, mert lehet a másik se jó?
Reálisan nézve 2 opció közül kell választani, tetszik, nem tetszik.
Egyik fixen szar, a másik nem.
Felőlem aztán bárki szavazhat a Fideszre, ha pl neki egyénileg jó ez a rendszer, érthető, de attól még ki lehet mondani a szarra, hogy szar.
Persze nem jó ez a másikra mutogatós módszer, de viszont ezt a kétpólusú politikát a Fidesz erőltette, csak most ennyi év után lehet visszaüt nekik.
Ezeknél nagyobb hazaáruló, mint narancsék kevés volt.
Gőg, arrogancia, herdálás: ezért hanyatlik a Fidesz a kisvárosokban | Riport a Hajdúságból