Utolsó modnatom fele valamiért eltűnt, és már nem tudtam szerkeszteni.
Szóval: Putyin és az orosz elit bullyként viselkedik, és minden bully csak az erőből ért. Aki azt hiszi, hogy ennek az ellenkezője lesz hatásos, és ez az út a tartós békéhez, az vagy a pártjukon áll, vagy nagyon vakon van.
kiserik írta:
Ez eléggé egybevág azzal, hogy Putin elmondása szerint kész tárgyalni
Egyben hozzátette azt is, hogy a céljaik nem változtak. Hogy mik azok, azt már nem részletezte.
kiserik írta:
egyesek szerint úgy, hogy megvonja a támogatást Ukrajnától
Ha Ukrajna meggyengül, az miért győzné meg az oroszokat arról, hogy hagyjanak fel a háború előtt kiírt céljaikkal? Ne felejtsük, Kijevet is ostromolták az elején, Odesszáig mentek volna, ha bele nem szaladnak Mykolaivnál egy óriási pofonba, stb. Nem csak Donbaszról van itt szó. Szerintem pont a lehetőséget látnák meg ebben, hogy még nagyobb szeletet kihasítsanak Ukrajnából.
kiserik írta:
Inkább tűnik annak, hogy minél jobban szítani akarják a tüzet, hogy a végén, január 20 után már ne nagyon lehessen tárgyalások útján olyan könnyen befejezni.
Már Biden adminisztráció döntése előtt is arra irányult Trumpék komunikációja, hogy hiába nyertünk, már késő a gyors békéhez. Ugye vége lett a kampánynak, ezért már a valósággal kellett fogalkozni, ami bizony az, hogy az a háború addig fog tartani, amíg Putyin akarja, amíg el nem éri a céljait (amiket csak ő ismer), vagy Oroszország belerokkan. Jelenleg nem érdekük fegyverszünetet sem kötni.
kiserik írta:
Persze lehet, hogy tévedek, ez benne van. Pont úgy, ahogy más is tévedhet, mert elég kevesen vannak a legfelső körökben.
Szerintem ezzel mindenki így van. Csak következtetéseket tudunk hozni, amelyek természetesen különbözőek.