OFF
Re: OFF
Holnapig írok, addig tájékozódok, hogy mennyit ér kb.
Re: OFF
Sziasztok!
A minap azt vettem észre, hogy a szobámban van néhány dolog, amit abszolút nem használok, ezért eladnám! Tudom, hogy vannak erre megfelelő oldalak, ahol hirdetéseket tesznek fel. Fel is fogom tenni majd, de előbb szeretném a segítségeteket kérni. Fórumokat keresek, ahol a megfelelő célcsoport van, ahol könnyebben találnék vevőt!
Az egyik, amit el szeretnék adni, az egy 5-ös méretű, eredeti, első osztályú nike total 90 omni: http://besportier.com/archives/nike-tot ... r-ball.jpg
K 3 hónapja vettem 32 000 ft-ért. Azóta itt áll a szobámban, rájöttem, hogy én ezt nem fogom tudni megfelelően kihasználni. Nem használtam soha az életben, nem is tudom minek vettem meg.
Nekem ezek a labdák jobban tetszenek mint az újfajta, lufi adidasok.
Ha valakit érdekel, tudok küldeni képet.
Eladnám kb 28 000-ért.
A másik egy eredeti, logitech g25 kormány. http://simgadgets.net/Galeria/G25/G25_3.jpg
Ezt 3 éve vettem. Volt ps3-am, megvettem a Gran Turismo 5-öt, és azt hittem én leszek a nagy szimulátoros. Hát nem így lett. Nem volt megfelelő asztal, amire rákapcsolhattam és szimulátor ülés sem, így nem tudtam kényelmesen játszani, gyorsan meguntam. Kb 2 hetet használtam (jó ha van 20-30 óra játék benne ). Már nagyon megbántam, hogy megvettem drágán, azóta is itt áll.
Ha valakit érdekel, erről is tudok küldeni képet.
Árat nem tudok mondani, mert nem emlékszem mennyiért vettem, és még körbe kell néznem, hogy ilyen állapotban mások mennyiért árulják, de tényleg mintha vadonat újat venne az ember.
Na mindegy, nem itt akarom eladni, nem ez az elsődleges célom, de beírtam, hátha valakit érdekel.
Szóval ha tudtok oldalakat, fórumokat, ahol ezzel a 2 termékkel megkereshetem a célcsoportot, azt megköszönném. Úgy gondolom ott könnyebben el tudnám adni, mint pl vaterán.
Előre is köszönöm!

- RealRaúl77
- Hozzászólások: 2668
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:02
- Kedvenc játékosaid: Raúl; Modric; Marcelo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: OFF
Akkor már inkább egy nyelvvizsgát, meg diplomát a józsiról (apropó, bezárták azt? mert hallottam ilyet, meg az ellenkezőjét is, és nem tudom mi van most).
amúgy csak vicceltem, az előbbi van, az utóbbi meg lesz.
amúgy csak vicceltem, az előbbi van, az utóbbi meg lesz.
"Modric más dimenzió..a labda jobb helyen van nála mint magzat az anyja hasában." R.M.C.F.
https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4
https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4
- lordgabi
- Hozzászólások: 6654
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 0:56
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Puskás, CR, R9, RC, Zidane, Casillas, Ramos, Marcelo, Guti, Nacho
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Kárpátalja/Budapest
Re: OFF
Van jobb is, egyik srác jogosítványt kapott a szüleitől Szentestére, mondjuk itt mindent lehet, úgy látszik akár időpontra is...
Ex-szerkesztő.
2015. november 25.
UEFA Bajnokok Ligája - Shakhtar Donetsk 3-4 Real Madrid C.F.
Arena Lviv, Lemberg - A nagy találkozás!
2015. november 25.
UEFA Bajnokok Ligája - Shakhtar Donetsk 3-4 Real Madrid C.F.
Arena Lviv, Lemberg - A nagy találkozás!
- RealRaúl77
- Hozzászólások: 2668
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:02
- Kedvenc játékosaid: Raúl; Modric; Marcelo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: OFF
Egy lánykérésbe belefutottam, ami nagyon tetszett. Bár nem volt meg az, hogy csak az övék, és mindentől független, mert kb ezer ember volt ott rajtuk kívül, de attól még ötletesnek tartottam, és szép gesztusnak a megtervezett szituációt. Tavaly a schönherz mátrixon volt. A "kisfilm" arról szólt, hogyan találkoztak, hogy alakult a sorsuk, és elértek a jelenig, és kiírta a nagy kérdést. A csaj nemet mondott....
Nem, dehogy, persze, hogy igent mondott
Nem, dehogy, persze, hogy igent mondott
"Modric más dimenzió..a labda jobb helyen van nála mint magzat az anyja hasában." R.M.C.F.
https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4
https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4
- Puding
- Hozzászólások: 343
- Csatlakozott: 2013. szeptember 5., csütörtök 11:21
- Kedvenc játékosaid: Raúl, CR7
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, New England Patriots, LA. Lakers
Re: OFF
Én 5-t számoltam eddig, pedig nincs sok ismerősöm, úgy tűnik most ez a menő.___Samy___ írta:spórolnak, le tudják egy füst alatt a kettőtSzerintem kicsit gáz összeolvasztani a karácsonyt a lánykéréssel. Az legyen mindentől független, és csak az övék. Persze kevés szebb karácsonyi ajándék van ennél, de azért na...
Ez persze csak az én véleményem.
de amúgy én is belefutottam már egy pár ilyenbe
"No matter what situation we are in, we have to make the plays at critical moments to win the games." - Tom Brady
- ___Samy___
- Hozzászólások: 8526
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:51
Re: OFF
spórolnak, le tudják egy füst alatt a kettőtSzerintem kicsit gáz összeolvasztani a karácsonyt a lánykéréssel. Az legyen mindentől független, és csak az övék. Persze kevés szebb karácsonyi ajándék van ennél, de azért na...
Ez persze csak az én véleményem.
de amúgy én is belefutottam már egy pár ilyenbe
"We will not fight for one decade, when Madrid is the best club of the last century and the best club in history, also the best in the last decade and is the best because we never do something like that, not appreciate someone success"
- e.gergo
- Hozzászólások: 2815
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:44
- Kedvenc játékosaid: David Beckham
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: OFF
Mikor Firefox-on teszteltem, az én gépem is meghülyült kicsitrealmadridfan írta:Csak nekem kezdi el az oldal pörgetni a gépem, mióta beraktátok a hóesést? Hangosabb mintha valami új játék menne, ahogy írom a hsz-t még az is laggol. Pedig nem szar a gépem, plusz most raktam újra.
- realmadridfan
- Hozzászólások: 541
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:23
Re: OFF
Csak nekem kezdi el az oldal pörgetni a gépem, mióta beraktátok a hóesést? Hangosabb mintha valami új játék menne, ahogy írom a hsz-t még az is laggol. Pedig nem szar a gépem, plusz most raktam újra.
A fb-os témához. Én azt tapasztaltam, hogy akinek 14-20 éves kor között 1000 vagy több ismerőse van annak ilyen okai lehetnek:
1. Egyszerűen buta, esetleg értelmi fogyatékos, ennek különböző szintjei vannak.
2. Önértékelési gondokkal küzd, komfortosabban érzi magát előbb neten közeledni másokhoz, mint élőben.
3. Szereti mutogatni magát (kurva vagy páva)
4. Külföldön töltött 1-2 évet, emiatt sok barátot szerzett, akikkel itt lehet tartani a kapcsolatot. Ez oké, egyetértek.
Ez most általánosítás, de tényleg nem találkoztam még olyannal, aki ne fért volna bele valamelyik kategóriába.

- h3x0r
- Hozzászólások: 9696
- Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 11:24
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Nagyvárad
Re: OFF
Aki agyi korcsnak szuletett, az facebook nelkul is azza valna. Az hogy most ezt a feladatot a facebook, a hi5, az iwiw, ezek a "nagy okossagokat mondunk oldalak", a szamitogep vagy a TV vegzi el, az teljesen mindegy. Akit gyerekkoraban megtanitottak arra, hogy mik a fontos dolgok az eletben es adott szituaciokra, problemakra hogy kell reagalni, azt nem fogja megteriteni se a tv, se a szamitogep, se a facebook.R.M.C.F írta:Utálom a fészbúkot,érzelmi és agyi korcsokat nevel.
link
- Sunsky
- Hozzászólások: 1475
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 10:30
- Kedvenc játékosaid: Ibra, Modric, Isco, Neymar
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
Ez meg mondjuk azért eléggé általánosítás.. az élet minden területén vannak ilyen nyomorékok, így persze, hogy a facebookon is...R.M.C.F írta:Utálom a fészbúkot,érzelmi és agyi korcsokat nevel.
-
- Hozzászólások: 9085
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:45
- Kedvenc játékosaid: Sergio
- Kedvenc csapatod: Még is KI lehetne? Hagyjuk már a divatokat. A legnagyobb: REAL MADRID.
Re: OFF
Utálom a fészbúkot,érzelmi és agyi korcsokat nevel.
Ha a fogalmatlan osztja az észt akkor nagy a baj.....úgyhogy nagy a baj.
- Sunsky
- Hozzászólások: 1475
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 10:30
- Kedvenc játékosaid: Ibra, Modric, Isco, Neymar
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
Megint visszatértek ugyanoda, ahol kezdtétek. Ismerős sok lehet, barát kevesebb. Mit fáj nektek, hogy kinek hány ismerőse van? Ha megint kell focira pár ember, milyen jó, hogy ott a facebook és össze lehet hívni őket. Egyedül azt tartom szánalmasnak, mikor valaki lájkokat gyűjt, kitesznek olyanokat, hogy lájkoljátok a képem és megy vissza, vagy kiírom arc x, külső: x, meg jelenés: x, esély: x... de ezekre van megoldás, ezért jó a facebook. Hírfolyamról letiltani, csoportokba beletenni.. kész. És már nem is idegesít. Most megnéztem, van 788 ismerősöm.Becksy23 írta:Facebook-hoz: Szerintem Realistának sem azzal van gondja hogy van annyi ismerősöd, de ha mondjuk van egy ilyen kis majomgyerek, elmegy focizni, találkozik 5 új emberrel, és hazaérve első dolga mindegyiket bejelölni. Shutter-nál is itt a gond, értem én hogy akkor lettek bejelölve amikor pont "kapcsolatban álltatok", de tényleg kell ez? Persze semmi közöm hozzá, csak irritál az egész, a fiatalok gondolkozása...
- Becksy23
- Hozzászólások: 634
- Csatlakozott: 2013. november 25., hétfő 16:00
- Kedvenc játékosaid: Beckham, Scholes, Modric, Nani, Varane, James
- Kedvenc csapatod: Manchester United, Real Madrid, Portugália, New England Patriots
- Tartózkodási hely: Sopron
Re: OFF
Facebook-hoz: Szerintem Realistának sem azzal van gondja hogy van annyi ismerősöd, de ha mondjuk van egy ilyen kis majomgyerek, elmegy focizni, találkozik 5 új emberrel, és hazaérve első dolga mindegyiket bejelölni. Shutter-nál is itt a gond, értem én hogy akkor lettek bejelölve amikor pont "kapcsolatban álltatok", de tényleg kell ez? Persze semmi közöm hozzá, csak irritál az egész, a fiatalok gondolkozása...
Navas - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Verratti, Modric, Kroos - Bale, Benzema, Ronaldo
Casilla, Nacho, Coentrao, Casemiro, Isco, Lucas Vazquez, Lacazette
Yanez, Vallejo, Hugo Mallo, Kovacic, Asensio, Odegaard, Mariano
Casilla, Nacho, Coentrao, Casemiro, Isco, Lucas Vazquez, Lacazette
Yanez, Vallejo, Hugo Mallo, Kovacic, Asensio, Odegaard, Mariano
- lordgabi
- Hozzászólások: 6654
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 0:56
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Puskás, CR, R9, RC, Zidane, Casillas, Ramos, Marcelo, Guti, Nacho
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Kárpátalja/Budapest
Re: OFF
Csak 8 darab lánykérést számoltam össze eddig, pedig napi 10-15 percet ha fent voltam, akkor is telóról...
Lánykérés...lánykérés mindenhol.
Lánykérés...lánykérés mindenhol.
Ex-szerkesztő.
2015. november 25.
UEFA Bajnokok Ligája - Shakhtar Donetsk 3-4 Real Madrid C.F.
Arena Lviv, Lemberg - A nagy találkozás!
2015. november 25.
UEFA Bajnokok Ligája - Shakhtar Donetsk 3-4 Real Madrid C.F.
Arena Lviv, Lemberg - A nagy találkozás!
- RealRaúl77
- Hozzászólások: 2668
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:02
- Kedvenc játékosaid: Raúl; Modric; Marcelo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: OFF
Szerintem kicsit gáz összeolvasztani a karácsonyt a lánykéréssel. Az legyen mindentől független, és csak az övék. Persze kevés szebb karácsonyi ajándék van ennél, de azért na...
Ez persze csak az én véleményem.
Ez persze csak az én véleményem.
"Modric más dimenzió..a labda jobb helyen van nála mint magzat az anyja hasában." R.M.C.F.
https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4
https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4
- h3x0r
- Hozzászólások: 9696
- Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 11:24
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Nagyvárad
Re: OFF
Van egy kozeli baratom, aki mar par eve kint dolgozik Amerikaban es vele beszeltunk regebben errol. Hogy a fb-nal alapbol 'Friends'-et hasznal, ami szorol szora leforditva baratot jelent, de ok ezt nem csak a baratokra ertik, hanem akivel valamilyen szinten joban vagy, az mar Friend. Meg hat alapbol van olyan lehetoseg, hogy berakj valakit az 'Acquaintances' (ismerosok) kategoriaba vagy van a Close Friends, ahova tenyleg a legjobb baratokat rakod. Meg hat amugy is be lehet allitani, hogy kirol milyen tipusu frissiteseket kapj.d.gergo írta:Az istenért sem akarom tovább ragozni a témát, de attól is lehet értelmezésbeli különbség, hogy az illető milyen nyelven használja a Facebook-ot. Mert a 'Friends' és az 'Ismerősök' (szerintem) nem ugyanaz.
(Más kérdés, hogy lehet hülyén nézne ki, ha az ' Acquaintances' szót használnák.)
Egy kicsit mas tema: A napokban tobb 21 es 24 ev kozotti lany ismerosom kezet is megkertek. Regebben is divat volt a gyuru karacsonyi ajandeknak es eddig nekem nem tunt fel vagy ez egy uj szokas?
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 7 regisztrált és 0 vendég