Real Madrid vs. Barcelona

A Real Madrid mérkőzéseivel, átigazolásaival, aktuális edzőjével foglalkozó fórumrész.
Avatar
Anyaka
Hozzászólások: 1672
Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 0:48
Kedvenc játékosaid: Raul
Kedvenc csapatod: Hungary

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Anyaka » 2014. február 2., vasárnap 13:50

Remy írta:
Anyaka írta: A fiatalokat meg felhozni, mert nagyon megálltak ennél a jelenlegi keretnél, Pep óta nem igazán épült be senki az utánpótlásból, mert az edzők nem merik meghúzni.
Vagy éppenséggel nincs senki olyan, akit érdemes lenne felhozni. Egyedül Deu az, akit meg kellett volna tartani, de ő is csak kölcsönben van, még simán tagja lehet a nagycsapatnak. Volt egy jó generációja a barcának, de azért ne higgye senki, hogy ezentúl az összes ifijátékos megfordul majd a nagyoknál. Azért mégis csak egy barcáról beszélünk, ahol azért a padon is minőségnek kell lennie.

Túl volt hypeolva a barca utánpótlás is...

Pedro, és Busquets sem egy irdatlan tehetségként került fel, nem is erről van szó. Olyanok kellenek ide, akik még küzdenek is, nem a jól lakott, kiégett játékosok. Ha nem is lesz kezdő, de legalább meghajtja a csapattársát, hogy megtarthassa a posztját.
Párszor például beállt már ez a Dongou gyerek is, ő többet tett hozzá a játékhoz, mint előtte a stabil kezdőjátékosok együttvéve, és nem a tehetsége miatt, hanem, mert bizonyítani akart, és nem céltalanul bolyongott a pályán.

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 66150
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2014. február 2., vasárnap 13:49

Ha jól olvasom, ez csak a liga meccsek átlag nézőszáma. (Tudom, hogy a Valencia elleni is az volt, nem azért írom. :D ) Összesített a BL-lel és kupával (utóbbin ugye kevesebben szoktak lenni a hétköznap este miatt) nincs esetleg?
Meg ha jól látom a dátumot, ez januári slide. Szóval nem lehet, hogy ezek az adatok a tavalyi szezonra vonatkoznak csak? (Ha jól tudom, van hozzá egy hosszabb cikk, de azt én nem olvastam. Ha Te igen, akkor írta, hogy mikori adatokat dolgoztak fel itt?)
Januári igen, mert előző szezonról szól.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
Toky
Hozzászólások: 667
Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 15:17
Kedvenc játékosaid: Casillas, Varane, Ramos, Benzema, Marcelo, Alonso, di María, Isco
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
Tartózkodási hely: Pétfürdő

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Toky » 2014. február 2., vasárnap 13:48

Realista24 írta:http://www.slideshare.net/slideshow/embed_code/30308955#
Real Madrid 65.268
FC Barcelona 71.235 (és idén már csökkent ez a szám pár ezerrel az eddigi meccsek alapján)

Volt egy cikk, hogy szinte csak a BL meccseken (persze, ha van még tétje) és a Real ellenieken van fullon a stadion.
Ha jól olvasom, ez csak a liga meccsek átlag nézőszáma. (Tudom, hogy a Valencia elleni is az volt, nem azért írom. :D ) Összesített a BL-lel és kupával (utóbbin ugye kevesebben szoktak lenni a hétköznap este miatt) nincs esetleg?
Meg ha jól látom a dátumot, ez januári slide. Szóval nem lehet, hogy ezek az adatok a tavalyi szezonra vonatkoznak csak? (Ha jól tudom, van hozzá egy hosszabb cikk, de azt én nem olvastam. Ha Te igen, akkor írta, hogy mikori adatokat dolgoztak fel itt?)

És ha Barca topic, előjött, hogy kell-e új taktika. (A szerintemeket képzeljétek oda a mondatokba. :D )
Messi nem megy ki középről, mert ott nem lenne annyira gól termékeny. Tudja, hogy ez kell az aranylabdához. Elé tenni még valakit ugyanezért nem lehet, és azért sem, mert akkor a középpályán nem lenne meg a létszám és a kellő stabilitás. Lehet oda tenni egy "Gündoganos" középpályást, de Messi nem védekezik annyit, hogy ott elég legyen. ("Özil szindróma".) Ha meg két melós középpályás van ott, akkor az lesz, mint nálunk a Mourinho időszakban, hogy kettészakad a pálya. Ennek a Barcának Messi az egyik legnagyobb erőssége, és az egyik legnagyobb hátráltatója. Amíg Messi van, ezt vagy ehhez hasonlót fognak továbbra is játszani. Ebbe kell megtalálni az új embereket a kiégettek helyére. Anno ezt Guardiola meg merte húzni, most megint kéne valaki. Elől szerintem jók, középen és hátul (beleértve a kapus posztot) kell rendbe tenni a csapatot.

Avatar
Remy
Hozzászólások: 29031
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Gotham
Kapcsolat:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Remy » 2014. február 2., vasárnap 13:43

Anyaka írta: A fiatalokat meg felhozni, mert nagyon megálltak ennél a jelenlegi keretnél, Pep óta nem igazán épült be senki az utánpótlásból, mert az edzők nem merik meghúzni.
Vagy éppenséggel nincs senki olyan, akit érdemes lenne felhozni. Egyedül Deu az, akit meg kellett volna tartani, de ő is csak kölcsönben van, még simán tagja lehet a nagycsapatnak. Volt egy jó generációja a barcának, de azért ne higgye senki, hogy ezentúl az összes ifijátékos megfordul majd a nagyoknál. Azért mégis csak egy barcáról beszélünk, ahol azért a padon is minőségnek kell lennie.

Túl volt hypeolva a barca utánpótlás is...
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.

Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!

Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick

New England Patriots

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 66150
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2014. február 2., vasárnap 13:39

Én azért írtam azokat az átlagokat, mert az egy teljes szezon alapján került már kimutatásra. A Deloitte nem hiszem, hogy nagyon mellélőne a számaival. Mégiscsak Bigfour.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
Anyaka
Hozzászólások: 1672
Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 0:48
Kedvenc játékosaid: Raul
Kedvenc csapatod: Hungary

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Anyaka » 2014. február 2., vasárnap 13:38

A Barcánál se 66 az átlag. Az idei adatok szerint. (ESPN)

Barcelona 74,775
Real Madrid 74,490
Mögöttük a többi csapat 50 ezer alatt.

Nem rossz, de emlékeim szerint volt ennél jobb év mind a két csapatnál már.

Ebben a Barcában sok változtatásra lesz szükség, Rosell halogatta, de talán most elindítják. Vagy nem.
Nyáron költeniük kell, ha versenyben akarnak maradni.
Akiknek menni kéne, vagy mennek is, legalábbis padra:
Valdes, Alves, Xavi, Puyol,
Akikre szükségük lenne:
Kapus, Védő(k), Irányító, illetve, ha nagyon ívelgetni szeretnének a jövőben is, mint mostanában, akkor egy magasabb csatár. A fiatalokat meg felhozni, mert nagyon megálltak ennél a jelenlegi keretnél, Pep óta nem igazán épült be senki az utánpótlásból, mert az edzők nem merik meghúzni.

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 66150
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2014. február 2., vasárnap 13:38

Csabi írta:itt mást írnak: http://imagerz.com/QBZHDEtvAwMCAl1IFwVQ
DE EZEK HAZUDNAK!!!44!!!NÉGYNÉGY!!
:mrgreen:
Ez gondolom az ideit írja, nem?
Tavaly elhiszem, hogy kevesebben voltak kíváncsiak Mou Madridjára.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
Csabi
Hozzászólások: 10091
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 12:50
Kedvenc játékosaid: Figo, Cristiano Ronaldo, Modric
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Felvidék
Kapcsolat:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Csabi » 2014. február 2., vasárnap 13:36

itt mást írnak: http://imagerz.com/QBZHDEtvAwMCAl1IFwVQ

csabi*
Hozzászólások: 3467
Csatlakozott: 2013. augusztus 8., csütörtök 23:00
Kedvenc játékosaid: zizou, marcelo, modric
Kedvenc csapatod: los blancos.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: csabi* » 2014. február 2., vasárnap 13:33

Puding írta:Elnézést, ha volt már.
http://www.nemzetisport.hu/spanyol_labd ... nk-2312315

Mi lehet az oka, hogy alig járnak ki a meccsekre? Kiégtek a divatdrukkerek, vagy Rosell, vagy egyéb, valamit tudtok erről? :hmmm:
csak nemet mondtak a biszem-baszomra :coffee:
Kép

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 66150
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2014. február 2., vasárnap 13:31

Csabi írta:
Az a 66K nagyjából az átlagnézőszám. Semmi meglepő nincs ebben. A Real meccsekre átlagban valamivel még kevesebben járnak ki.
a bernabeuban az átlag nézőszám 73 ezer
http://www.slideshare.net/slideshow/embed_code/30308955#
Real Madrid 65.268
FC Barcelona 71.235 (és idén már csökkent ez a szám pár ezerrel az eddigi meccsek alapján)
Hat azert egy Valencia elleni meccsen joval az atlagnezoszam felett kene lenni a telitettsegnek szerintem. :hmmm:
Volt egy cikk, hogy szinte csak a BL meccseken (persze, ha van még tétje) és a Real ellenieken van fullon a stadion.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
sonic
Hozzászólások: 4213
Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 22:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Modric

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: sonic » 2014. február 2., vasárnap 13:30

Realista24 írta:
El Sie7e írta:tegnap egyébként 66 ezren voltak kint, pedig délután 4 órakor volt a meccs, szombaton... :)

ez is elég vérszegény a körülményeket nézve, főleg hogy a vendégcsapat nem 1 celta vigo volt, hanem a valencia, ami igen is rangadónak számít- még így is!

de azért kell a 105 ezer férőhely :mrgreen:
Az a 66K nagyjából az átlagnézőszám. Semmi meglepő nincs ebben. A Real meccsekre átlagban valamivel még kevesebben járnak ki.

Hat azert egy Valencia elleni meccsen joval az atlagnezoszam felett kene lenni a telitettsegnek szerintem. :hmmm:
"..We change the course of history. Everyday people like you and me.."

Avatar
Csabi
Hozzászólások: 10091
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 12:50
Kedvenc játékosaid: Figo, Cristiano Ronaldo, Modric
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Felvidék
Kapcsolat:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Csabi » 2014. február 2., vasárnap 13:24

Az a 66K nagyjából az átlagnézőszám. Semmi meglepő nincs ebben. A Real meccsekre átlagban valamivel még kevesebben járnak ki.
a bernabeuban az átlag nézőszám 73 ezer

R.M.C.F
Hozzászólások: 9085
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:45
Kedvenc játékosaid: Sergio
Kedvenc csapatod: Még is KI lehetne? Hagyjuk már a divatokat. A legnagyobb: REAL MADRID.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: R.M.C.F » 2014. február 2., vasárnap 13:18

Mi lehet az oka, hogy alig járnak ki a meccsekre?
ez nem túl bonyolult dolog...cityt,psgt néznek..... :lol: :lol:
Ha a fogalmatlan osztja az észt akkor nagy a baj.....úgyhogy nagy a baj.

Avatar
Puding
Hozzászólások: 343
Csatlakozott: 2013. szeptember 5., csütörtök 11:21
Kedvenc játékosaid: Raúl, CR7
Kedvenc csapatod: Real Madrid, New England Patriots, LA. Lakers

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Puding » 2014. február 2., vasárnap 13:18

El Sie7e írta:tegnap egyébként 66 ezren voltak kint, pedig délután 4 órakor volt a meccs, szombaton... :)

ez is elég vérszegény a körülményeket nézve, főleg hogy a vendégcsapat nem 1 celta vigo volt, hanem a valencia, ami igen is rangadónak számít- még így is!

de azért kell a 105 ezer férőhely :mrgreen:
Azért fura, hogy a vereség után a közönséggel foglalkozik a buta Alves, lazán beszól nekik. :lol:
"No matter what situation we are in, we have to make the plays at critical moments to win the games." - Tom Brady

Avatar
GT37
Hozzászólások: 4455
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 16:28
Kedvenc csapatod: Barça, Spurs
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: GT37 » 2014. február 2., vasárnap 13:16

csababarca írta:ami bajnak érzek,hogy én szívesen átállnék egy 4-2-3-1re. De ebben a rendszerben se Cesc, se Iniesta helye nem lenne meg. védők adottak, 2 szűrő nálam Busquets, és egy Gündogan típusú emberke, aki fut,brusztol,de közben tud irányítani is, mint Modric is pl. Előttük Messi, két szél Neymar-Alexis, elől meg egy 9es. Esetleg úgy lehetne berakni Iniestat,hogy jobbra Neymar,ővé meg a balszél, Alexis meg a 9es.
Nem tudom,nehéz ügy,de változtatni kell. Nem alapjaiban,mert ahhoz minden játékosunkat el kéne adni jóformán,de valamit ki kell okoskodni.
Ja, ez mondjuk tényleg nem lenne rossz ötlet (bár nem tudom, mennyire lenne értelme Busquets mellé még egy vékápét rakni, még ha olyan támadó szellemű is, mint a török-német), azt a Sánchez-Messi-Neymar hármast előttük egy középcsatival nagyon adnám. :salute:

Thiagót (az elvesztegetését) pedig én is rettenetesen sajnálom.
Puding írta:Elnézést, ha volt már.
http://www.nemzetisport.hu/spanyol_labd ... nk-2312315

Mi lehet az oka, hogy alig járnak ki a meccsekre? Kiégtek a divatdrukkerek, vagy Rosell, vagy egyéb, valamit tudtok erről? :hmmm:
Jó kérdés, igazából fogalmam sincs. :D De jó lenne valamit kezdeni ezzel, mert elszomorító látni néha, hogy alig vannak a stadionban nagyjából...

Avatar
morientes
Hozzászólások: 10633
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 13:47
Kedvenc játékosaid: Raul,Diego Maradona
Kedvenc csapatod: Há' a rejálmadrid b+ :)
Tartózkodási hely: mikorhol

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: morientes » 2014. február 2., vasárnap 13:16

És Messi pazarlás lenne szélen? Messi,Cesc,Neymar-Csatar.
Messi megmondta hogy középen akar játszani.Tata fejen állhatna a technikai zónában,Messi akkor is középen játszana.
Másfelől fele olyan gyors sincs mint Neymar vagy akár Tello.Arról nem beszélve,hogy kvára lát a pályán,ezért kár is lenne kivenni középről.Csak kicsit talán visszább...ahogy írtam is...
LEGIO PATRIA NOSTRA
Kép
http://m.youtube.com/watch?v=Hiyc2JB9v6U
Ha nem látod magadban a győztest,nem is lehetsz az... 

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 66150
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2014. február 2., vasárnap 13:15

El Sie7e írta:tegnap egyébként 66 ezren voltak kint, pedig délután 4 órakor volt a meccs, szombaton... :)

ez is elég vérszegény a körülményeket nézve, főleg hogy a vendégcsapat nem 1 celta vigo volt, hanem a valencia, ami igen is rangadónak számít- még így is!

de azért kell a 105 ezer férőhely :mrgreen:
Az a 66K nagyjából az átlagnézőszám. Semmi meglepő nincs ebben. A Real meccsekre átlagban valamivel még kevesebben járnak ki.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

R.M.C.F
Hozzászólások: 9085
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:45
Kedvenc játékosaid: Sergio
Kedvenc csapatod: Még is KI lehetne? Hagyjuk már a divatokat. A legnagyobb: REAL MADRID.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: R.M.C.F » 2014. február 2., vasárnap 13:14

ahol általános védekezés,hogy VV a második gólnál nem hibázott,és mindent jól csinált. :roll: )
Hát ott senki sem hibás soha :lol: :lol:

Persze miért ne jönnél.....akiben van tisztelet,a másik elismerése,aki ember és nem egy sz*rcsimbók az jöjjön csak.
Ha a fogalmatlan osztja az észt akkor nagy a baj.....úgyhogy nagy a baj.

Avatar
ziro4vr
Hozzászólások: 25012
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: ziro4vr » 2014. február 2., vasárnap 13:14

Marci77 írta:És Messi pazarlás lenne szélen? Messi,Cesc,Neymar-Csatar.
a csapatnak jót tenne, messinek nem.

amúgy szerintem egy ideig a fent említett hármas lesz elöl meg alexis, melléjük max kiegészítőket vesznek. és én úgy gondolom, neymar nem lesz ott végig, majd akkor lehetnek változások, messi idősebben hátrébb lép, osztogat, aztán akkor egy cenyó.
Nem illik.

Avatar
El Sie7e
Hozzászólások: 2802
Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 18:20
Kedvenc játékosaid: Raúl
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: El Sie7e » 2014. február 2., vasárnap 13:13

tegnap egyébként 66 ezren voltak kint, pedig délután 4 órakor volt a meccs, szombaton... :)

ez is elég vérszegény a körülményeket nézve, főleg hogy a vendégcsapat nem 1 celta vigo volt, hanem a valencia, ami igen is rangadónak számít- még így is!

de azért kell a 105 ezer férőhely :mrgreen:
“Mindig emlékezz rá; a Real Madrid azért harcol, hogy megvédje a dicsőségét, a többi csapat pedig azért harcol, hogy felérjen a Real Madrid szintjére. Ez az igazság.”
egy 64 éves Real Madrid drukker


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 168 regisztrált és 0 vendég