Real Madrid vs. Barcelona

A Real Madrid mérkőzéseivel, átigazolásaival, aktuális edzőjével foglalkozó fórumrész.
lesliejr
Hozzászólások: 680
Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 9:49
Kedvenc csapatod: Barcelona

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: lesliejr » 2014. február 19., szerda 16:09

Értem én, hogy Real Madrid oldalon vagyunk és egyesek (főleg a fiatalabb generáció szerintem) megpróbáljál kisebbíteni a Barca érdemeit. Főleg azok, akik a meccs előtt naponta 2x leírták, hogy meg leszünk csapva, ha nem, az csak azért lesz mert a City elront vmit. Na persze. Nálunk az a sok kutyaütő EB és VB, BL győztes játékos semmit nem tud tenni a nagy City ellen.
Igen, ez a Barca már nem a Pep féle gárda. Jól látszik. 0-1 után is jól látszott. ott volt egy 10-15 perces zárlat az angoloknál. Ha akkor nem sétálgatunk, akkor kivégezzük őket. De ez a csapat annyira már nem töri össze magát a sikerért és túlzottan is magabiztos lesz 1 gólos vezetés tudatában. Pláne, hogy lesz egy visszavágó odahaza.
De ez a csapat nem is a tavalyi Tito féle szedett-vedett társaság. Én magam is meglepődtem rajtuk, de az eddig látottak mást mondatnak velem. Idén eddig volt 5 komoly rangadónk (3x Atlético, Real, City), amiből 3 idegenben volt és 1x sem kaptunk ki, gólt is csak 2-őt kaptunk. Hihetetlen, de az a védelem, ami a kicsik ellen makkozik folyamatosan, komoly ellenfél ellen (értsd, akiktől valós veszély az, hogy kikapunk) a rangadókon beton stabil. Az megvan, hogy tegnap a fejpárbajok 2/3-át megnyertük? :D Szögletet csak a meccs végén rúghattak...1.et. Kivettük a City méregfogát.
A középpályájukat yayatól, fernandinhoig megfojtottuk. Kihasználtuk, hogy bár a végsebességük nagy, azt lassan érik el a nyurga lábúak és úgy fordulnak mint egy komphajó. Direkt figyeltem. Mikor elindultak a labda irányába, Iniesta-ék már a másik oldalra adták és mire megfordultak és újra felgyorsultak, már megint az ellenkező oldalra adtuk a lasztit.
Egy idő után ez annyit változott, hogy csak kocogtak a labda irányába és volt az első gólunk előtt egy bevágott kép Fernandinho fejéről egy bedobás előtt, kb a s.ggén vette a levegőt.
Én ebben láttam a sikerünket. A középpályájuk ereje elment a labda kergetésére. Irányítani, szervezni már nem tudtak. Vmint D.Silva-t is semlegesítettük 1 kivétellel.
Martino Barca-ja egy vmiben különbözik a tavalyitól. Nem rohanunk fejjel a falnak, okosan, taktikusan is tudunk játszani. Hogy ez mire lesz elég ki tudja, viszont a lényegen nem változtat. Nyáron frissíteni kell, mert ez a keret így együtt leült egy picit.
pheco írta:Nekem annyi a bajom, hogy megint kezd az a hangulat lenni, mint tavaly a Milan elleni visszavágó után. Pedig tegnap szinte helyzet nélkül nyerte meg a meccset a Barca. Bayern és a Chelsea ellen ez nagyon kevés lesz és remélhetőleg a Real ellen is. Igazából nekem mindegy, csak szerintem könnyen koppanás lehet a vége.
Buta az, aki egy meccsből von le következtetést. Egy Bayern ettől még jobb csapat nálunk, egy Chelsea pedig kellemetlenebb ellenfél, bár a City-nél jobban ők sem állnának be védekezni, viszont ők Mou miatt talán jobban kontráznak.
De azt tegnap is megmutatta a Barca, hogy nem lehet még olyan könnyen leírni őket. Tudom sokan hasonló alázást vártak, mint a tavalyi Bayern féle, de egyrészt a City közel sem Bayern, az idei Barca pedig nem az a tavalyi fogalmatlan csapat.

Avatar
csababarca
Hozzászólások: 4458
Csatlakozott: 2013. április 25., csütörtök 9:48
Kedvenc játékosaid: Messi, Iniesta, MBappé
Kedvenc csapatod: FC Barcelona,Pats,Saints,Celtics, GSW.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: csababarca » 2014. február 19., szerda 15:57

pheco írta:Nekem annyi a bajom, hogy megint kezd az a hangulat lenni, mint tavaly a Milan elleni visszavágó után. Pedig tegnap szinte helyzet nélkül nyerte meg a meccset a Barca. Bayern és a Chelsea ellen ez nagyon kevés lesz és remélhetőleg a Real ellen is. Igazából nekem mindegy, csak szerintem könnyen koppanás lehet a vége.
benne van,de már tegnapra is sokan koppanást jósoltak.
A nagy bukás és a győzelmünk között meg van egy kis különbség.
Bayern ellen nem vagyunk favoritok, Chelsea kérdéses, ellenetek meg majd a márciusi klasszikus megmutatja, mi is a helyzet.
"Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."

Avatar
pheco
Hozzászólások: 6724
Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 0:03
Kedvenc játékosaid: Beckham, CR, Ramos
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
Tartózkodási hely: Bp.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: pheco » 2014. február 19., szerda 15:53

Nekem annyi a bajom, hogy megint kezd az a hangulat lenni, mint tavaly a Milan elleni visszavágó után. Pedig tegnap szinte helyzet nélkül nyerte meg a meccset a Barca. Bayern és a Chelsea ellen ez nagyon kevés lesz és remélhetőleg a Real ellen is. Igazából nekem mindegy, csak szerintem könnyen koppanás lehet a vége.

Jester
Hozzászólások: 233
Csatlakozott: 2013. április 28., vasárnap 9:48
Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldinho, Nesta, Maldini, Buffon
Kedvenc csapatod: Olyan nincs...

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Jester » 2014. február 19., szerda 15:48

Negredo (Man City): "The referee wanted to give me a yellow card, but Pique asked him not to book me. I'm grateful for that."


:lol:

Avatar
csababarca
Hozzászólások: 4458
Csatlakozott: 2013. április 25., csütörtök 9:48
Kedvenc játékosaid: Messi, Iniesta, MBappé
Kedvenc csapatod: FC Barcelona,Pats,Saints,Celtics, GSW.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: csababarca » 2014. február 19., szerda 15:24

Géci írta:
A baj ott kezdődött, hogy a city kontrákkal akart nyerni, de ezt ùgy megjátszani, hogy védőt tesz a kp-ra ezzel megölve egy killer passzos kontrát, elég rossz hùzás volt... Nashri padoztatása nagy hiba volt... Visszavágó így viszont jó meccs lesz :)
Erről mi nem tehetünk,hogy ezt a taktikát választották.
Mi kimentünk,játszottuk amit elképzeltünk, stabilan,ami mostanában ritka. Vártuk a hibát, megjött,onnantól meg sima volt már.
"Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."

Géci
Hozzászólások: 6170
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 14:35
Kedvenc játékosaid: Zidane,Benzema,Modric,Kroos
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Nádudvar

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Géci » 2014. február 19., szerda 15:22

csababarca írta:
pheco írta:Tényleg nem az utálat mondatja velem, de semmit nem csinált igazából tegnap a Barca. Konkrét kialakított helyzetre nem is emlékszem tőlük a tiziig. Ott meg ugye tudjuk a körülményeket. Sőt 0-1-nél is inkább a Citynek voltak helyzetei. Egyik Barcás haverom meg azt mondta, hogy momentuma sem volt a Citynek, köze nincs a Barcához... Meg azt is elárulta nekem, hogy a Realt sokkal jobban segítik a bírók :mrgreen: Az a baj, hogy ezzel a 70+%-os labdabirtoklással úgy tűnik, mintha a Barca dominálna minden meccsen közben sokszor semmit nem csinálnak. Ha az én csapatom csinálná ezt engem baromira idegesítene.
City még annyit se csinált mint mi, a kiállításig sem,pedig ők voltak otthon.
Engem is idegesít általában a semmittevés, BL-odavágón idegenben a City ellen el tudom fogadni. Főleg,hogy ez a semmittevés most olyan volt,hogy látszott, ha nem rúg luftot Piqué,vagy lepkézik Valdes,akkor itt nem kapunk gólt. Fejben ott voltunk tegnap nagyon,szerintem. És igen, a várakozásokhoz képest a City marha keveset csinált, mondhatni nem volt közük a meccshez, mert semmit sem akartak/tudtak (nézőpont kérdése) csinálni.

Ha ezt a meccset otthon kezeljük így,akkor egyetértenék, de idegenben ez bőven okés volt.
A baj ott kezdődött, hogy a city kontrákkal akart nyerni, de ezt ùgy megjátszani, hogy védőt tesz a kp-ra ezzel megölve egy killer passzos kontrát, elég rossz hùzás volt... Nashri padoztatása nagy hiba volt... Visszavágó így viszont jó meccs lesz :)

Avatar
dzsi91
Hozzászólások: 11983
Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: dzsi91 » 2014. február 19., szerda 15:16

csababarca írta:
pheco írta:Tényleg nem az utálat mondatja velem, de semmit nem csinált igazából tegnap a Barca. Konkrét kialakított helyzetre nem is emlékszem tőlük a tiziig. Ott meg ugye tudjuk a körülményeket. Sőt 0-1-nél is inkább a Citynek voltak helyzetei. Egyik Barcás haverom meg azt mondta, hogy momentuma sem volt a Citynek, köze nincs a Barcához... Meg azt is elárulta nekem, hogy a Realt sokkal jobban segítik a bírók :mrgreen: Az a baj, hogy ezzel a 70+%-os labdabirtoklással úgy tűnik, mintha a Barca dominálna minden meccsen közben sokszor semmit nem csinálnak. Ha az én csapatom csinálná ezt engem baromira idegesítene.
City még annyit se csinált mint mi, a kiállításig sem,pedig ők voltak otthon.
Engem is idegesít általában a semmittevés, BL-odavágón idegenben a City ellen el tudom fogadni. Főleg,hogy ez a semmittevés most olyan volt,hogy látszott, ha nem rúg luftot Piqué,vagy lepkézik Valdes,akkor itt nem kapunk gólt. Fejben ott voltunk tegnap nagyon,szerintem. És igen, a várakozásokhoz képest a City marha keveset csinált, mondhatni nem volt közük a meccshez, mert semmit sem akartak/tudtak (nézőpont kérdése) csinálni.

Ha ezt a meccset otthon kezeljük így,akkor egyetértenék, de idegenben ez bőven okés volt.
Egyetértek, a barca annyit adott ki magából amennyi kell azt meg ,hogy ez a maximum vagy van még bennük több is majd kiderül...Ott vannak a 8 között mindenki jól járt, kívéve a City de csak magukat okolhatják...Jöhet a Chelsea-Real(azért a Schalke-n jussunk túl előtte) és Barca-Bayern párharc :Đ

Ez szerintem egyértelmű,hogy a Bayern még egyszer nem fogja így lesimázni a Barcát...Nem tudom nagyon erős csapat a Bayern meg ők az első számú esélyesek de én valamiért nem tartok tőlük annyira, szerintem a Chelsea és a Madrid tudná ütni őket két meccsen, a Barca egy döntőben megfoghatná őket, nekik azért a védelmük függetlenül a City meccstől még kevés két meccsen a Bayern ellen, meg hát Guardiola jobban ismeri a Barcát mint Tata...

Az meg nem tudom mennyire előny,hogy 100pontal vezetik a bajnokságot és kb barátságos meccseket tolnak a Bundesligaban, aztán hirtelen jön egy BL meccs...Tavaly ebből profitáltak,de akkor habzott a szájuk a BL trófeáért,senki nem álhatott az útjukba ,idén azért más a helyzet.Meg hát a hagyományok miatt se nyerhetnek :Đ
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams

Avatar
doncsontos
Hozzászólások: 1323
Csatlakozott: 2013. május 13., hétfő 14:12
Kedvenc játékosaid: Luis Figo, Ronaldo, Zidane, Kroos
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: doncsontos » 2014. február 19., szerda 15:03

csababarca írta:
pheco írta:Tényleg nem az utálat mondatja velem, de semmit nem csinált igazából tegnap a Barca. Konkrét kialakított helyzetre nem is emlékszem tőlük a tiziig. Ott meg ugye tudjuk a körülményeket. Sőt 0-1-nél is inkább a Citynek voltak helyzetei. Egyik Barcás haverom meg azt mondta, hogy momentuma sem volt a Citynek, köze nincs a Barcához... Meg azt is elárulta nekem, hogy a Realt sokkal jobban segítik a bírók :mrgreen: Az a baj, hogy ezzel a 70+%-os labdabirtoklással úgy tűnik, mintha a Barca dominálna minden meccsen közben sokszor semmit nem csinálnak. Ha az én csapatom csinálná ezt engem baromira idegesítene.
City még annyit se csinált mint mi, a kiállításig sem,pedig ők voltak otthon.
Engem is idegesít általában a semmittevés, BL-odavágón idegenben a City ellen el tudom fogadni. Főleg,hogy ez a semmittevés most olyan volt,hogy látszott, ha nem rúg luftot Piqué,vagy lepkézik Valdes,akkor itt nem kapunk gólt. Fejben ott voltunk tegnap nagyon,szerintem. És igen, a várakozásokhoz képest a City marha keveset csinált, mondhatni nem volt közük a meccshez, mert semmit sem akartak/tudtak (nézőpont kérdése) csinálni.

Ha ezt a meccset otthon kezeljük így,akkor egyetértenék, de idegenben ez bőven okés volt.

persze hogy okés volt.. azért gondolom érezték a pályán a srácok hogy ez a city nem az ami egyébként meccseket szokott megnyerni.. a barca elkezdte játszani azt amit tud tartotta a labdát nagyon sok mindent tényleg nem tettek vele de itt részben ez is lényeg.. mentálisan gyengítik az ellefelet. itt jön képbe ugye az hogy labda nélkül igen csak nehéz focizni és ezálltal egyre idegesebb lesz az ellenfél. szerintem ez jött demichelisnél is... hiába volt csak az 50 valahányadik perc már nem volt ott fejben egy ütemet késett is utána meg már tudjuk a storyt.. ez sima barca tovább jutás innentől.
Luis Figo 10
Ronaldo Nazárió 9
Zinedine Zidane 5

Avatar
morientes
Hozzászólások: 10633
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 13:47
Kedvenc játékosaid: Raul,Diego Maradona
Kedvenc csapatod: Há' a rejálmadrid b+ :)
Tartózkodási hely: mikorhol

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: morientes » 2014. február 19., szerda 15:02

adamzz írta:
morientes írta:Egy biztos:Nem gondolom hogy a bayern így lealázná a mostani barcat,mint ahogy tette azt a tavalyival...
hát még egy olyan barca-bayern párharc a világtörténelemben nem lesz.
Nem kifejezetten az eredményre gondoltam.Hanem a muratott játékra.Avval a játékkal manchesterben is simám szívtak volna egy sima hármast....
LEGIO PATRIA NOSTRA
Kép
http://m.youtube.com/watch?v=Hiyc2JB9v6U
Ha nem látod magadban a győztest,nem is lehetsz az... 

Avatar
csababarca
Hozzászólások: 4458
Csatlakozott: 2013. április 25., csütörtök 9:48
Kedvenc játékosaid: Messi, Iniesta, MBappé
Kedvenc csapatod: FC Barcelona,Pats,Saints,Celtics, GSW.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: csababarca » 2014. február 19., szerda 14:57

pheco írta:Tényleg nem az utálat mondatja velem, de semmit nem csinált igazából tegnap a Barca. Konkrét kialakított helyzetre nem is emlékszem tőlük a tiziig. Ott meg ugye tudjuk a körülményeket. Sőt 0-1-nél is inkább a Citynek voltak helyzetei. Egyik Barcás haverom meg azt mondta, hogy momentuma sem volt a Citynek, köze nincs a Barcához... Meg azt is elárulta nekem, hogy a Realt sokkal jobban segítik a bírók :mrgreen: Az a baj, hogy ezzel a 70+%-os labdabirtoklással úgy tűnik, mintha a Barca dominálna minden meccsen közben sokszor semmit nem csinálnak. Ha az én csapatom csinálná ezt engem baromira idegesítene.
City még annyit se csinált mint mi, a kiállításig sem,pedig ők voltak otthon.
Engem is idegesít általában a semmittevés, BL-odavágón idegenben a City ellen el tudom fogadni. Főleg,hogy ez a semmittevés most olyan volt,hogy látszott, ha nem rúg luftot Piqué,vagy lepkézik Valdes,akkor itt nem kapunk gólt. Fejben ott voltunk tegnap nagyon,szerintem. És igen, a várakozásokhoz képest a City marha keveset csinált, mondhatni nem volt közük a meccshez, mert semmit sem akartak/tudtak (nézőpont kérdése) csinálni.

Ha ezt a meccset otthon kezeljük így,akkor egyetértenék, de idegenben ez bőven okés volt.
"Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."

Avatar
pheco
Hozzászólások: 6724
Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 0:03
Kedvenc játékosaid: Beckham, CR, Ramos
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
Tartózkodási hely: Bp.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: pheco » 2014. február 19., szerda 14:51

Tényleg nem az utálat mondatja velem, de semmit nem csinált igazából tegnap a Barca. Konkrét kialakított helyzetre nem is emlékszem tőlük a tiziig. Ott meg ugye tudjuk a körülményeket. Sőt 0-1-nél is inkább a Citynek voltak helyzetei. Egyik Barcás haverom meg azt mondta, hogy momentuma sem volt a Citynek, köze nincs a Barcához... Meg azt is elárulta nekem, hogy a Realt sokkal jobban segítik a bírók :mrgreen: Az a baj, hogy ezzel a 70+%-os labdabirtoklással úgy tűnik, mintha a Barca dominálna minden meccsen közben sokszor semmit nem csinálnak. Ha az én csapatom csinálná ezt engem baromira idegesítene.

Avatar
adamzz
Hozzászólások: 638
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 12:19
Kedvenc játékosaid: Ronaldo, CR, Benzema, Modric, Kroos
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Sárospatak

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: adamzz » 2014. február 19., szerda 14:46

morientes írta:Egy biztos:Nem gondolom hogy a bayern így lealázná a mostani barcat,mint ahogy tette azt a tavalyival...
hát még egy olyan barca-bayern párharc a világtörténelemben nem lesz.

Avatar
morientes
Hozzászólások: 10633
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 13:47
Kedvenc játékosaid: Raul,Diego Maradona
Kedvenc csapatod: Há' a rejálmadrid b+ :)
Tartózkodási hely: mikorhol

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: morientes » 2014. február 19., szerda 14:42

Abban nem értek egyet,hogy ez a leggyengébb barca, én a tavalyit gyengébbnek éreztem, egész szezonban, de ez persze szubjektív vélemény.
Nos ebben van valami.Nem Tata ugyan a világ legjobb edzője,de felfogásban azért mintha változott volna a csapat.Ezt már régebben boncolgattam egy hosszabb kommentbe,de nem akarom magam ismételni.
Egy biztos:Nem gondolom hogy a bayern így lealázná a mostani barcat,mint ahogy tette azt a tavalyival...
LEGIO PATRIA NOSTRA
Kép
http://m.youtube.com/watch?v=Hiyc2JB9v6U
Ha nem látod magadban a győztest,nem is lehetsz az... 

Avatar
csababarca
Hozzászólások: 4458
Csatlakozott: 2013. április 25., csütörtök 9:48
Kedvenc játékosaid: Messi, Iniesta, MBappé
Kedvenc csapatod: FC Barcelona,Pats,Saints,Celtics, GSW.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: csababarca » 2014. február 19., szerda 13:59

Realista24 írta: Cesc nyilatkozatával nekem az a bajom, hogy rosszkor nyilatkozott. Szezon közepén vagyunk, nem nyertek semmit. Ugyanakkor Mourinhónak igaza volt abban, hogy az elmúlt évek leggyengébb Barcáját láthattuk, ezt szerintem kijelenthetjük.

Mourinhonál valamikor jó volt, hogy odatett egy-egy nyilatkozatot, de többségében csak égetett minket a pökhendiségével. Nem véletlen lett a sajtó áldozata. Nézd meg Carlót, ő is kimondja, amit gondol, visszatámad, de ezt kulturáltan teszi.
Rosszkor mondta talán, nem nyertünk még semmit igaz, de miután kisorsolták a párharcot, de főleg az utóbbi 1-2 hétben mindenhol az ment,hogy végünk,kivégeznek minket,vége a barcának,stb..ehhez képest láttuk mi történt, válaszoltunk a pályán (is). Így valamennyire érthető egy ilyen nyilatkozat. de mindegy.

Abban nem értek egyet,hogy ez a leggyengébb barca, én a tavalyit gyengébbnek éreztem, egész szezonban, de ez persze szubjektív vélemény.
"Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 66152
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2014. február 19., szerda 13:52

csababarca írta:
Realista24 írta:
Alves nem bolond, hanem sötét.

Cesc, nem mondott hülyeséget, de pont ugyanaz a bajom, mint ami Mounál is volt. Odamondogat gondolkodás nélkül, mint a sértődött kisgyerek.

Én gondoltam hogy sima lesz.
Akkor sötét,a lényegen nem változtat.

Most Te akkor a kivétel vagy,de amikor Mourinho odaszólt nekünk (főleg amikor nem volt a real edzője), akkor itt ment a konfettizápor,pezsgődurrogtatás,hogy na hogy megmondta megint,zseni. De akkor nyilván Te nem voltál közöttük.

Nem védem Cesct, mert én kussba maradnék ilyen helyzetekben inkább, bár most a pályán is volt válasz, 0-2 idegenben, így érthető valamennyire azért,hogy nagy lett a mellény.
A probléma inkább az szokott lenni,amikor a nyilatkozatok mögött nincs teljesítmény, mert ilyen is volt ebben a szezonban,meg tavaly is elég sok.
Cesc nyilatkozatával nekem az a bajom, hogy rosszkor nyilatkozott. Szezon közepén vagyunk, nem nyertek semmit. Ugyanakkor Mourinhónak igaza volt abban, hogy az elmúlt évek leggyengébb Barcáját láthattuk, ezt szerintem kijelenthetjük.

Mourinhonál valamikor jó volt, hogy odatett egy-egy nyilatkozatot, de többségében csak égetett minket a pökhendiségével. Nem véletlen lett a sajtó áldozata. Nézd meg Carlót, ő is kimondja, amit gondol, visszatámad, de ezt kulturáltan teszi.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
morientes
Hozzászólások: 10633
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 13:47
Kedvenc játékosaid: Raul,Diego Maradona
Kedvenc csapatod: Há' a rejálmadrid b+ :)
Tartózkodási hely: mikorhol

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: morientes » 2014. február 19., szerda 13:47

Messi az egyetlen de tőle mindig tartani kell (de azért őt is szépen kivonták a forgalomból).
Ja,Demichelis szépen kivonta a forgalomból.... :lol: Olyannyira hogy azon ment el érdemben a meccs...:D
LEGIO PATRIA NOSTRA
Kép
http://m.youtube.com/watch?v=Hiyc2JB9v6U
Ha nem látod magadban a győztest,nem is lehetsz az... 

Avatar
csababarca
Hozzászólások: 4458
Csatlakozott: 2013. április 25., csütörtök 9:48
Kedvenc játékosaid: Messi, Iniesta, MBappé
Kedvenc csapatod: FC Barcelona,Pats,Saints,Celtics, GSW.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: csababarca » 2014. február 19., szerda 13:22

Realista24 írta:
Alves nem bolond, hanem sötét.

Cesc, nem mondott hülyeséget, de pont ugyanaz a bajom, mint ami Mounál is volt. Odamondogat gondolkodás nélkül, mint a sértődött kisgyerek.

Én gondoltam hogy sima lesz.
Akkor sötét,a lényegen nem változtat.

Most Te akkor a kivétel vagy,de amikor Mourinho odaszólt nekünk (főleg amikor nem volt a real edzője), akkor itt ment a konfettizápor,pezsgődurrogtatás,hogy na hogy megmondta megint,zseni. De akkor nyilván Te nem voltál közöttük.

Nem védem Cesct, mert én kussba maradnék ilyen helyzetekben inkább, bár most a pályán is volt válasz, 0-2 idegenben, így érthető valamennyire azért,hogy nagy lett a mellény.
A probléma inkább az szokott lenni,amikor a nyilatkozatok mögött nincs teljesítmény, mert ilyen is volt ebben a szezonban,meg tavaly is elég sok.
"Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 66152
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2014. február 19., szerda 13:15

csababarca írta:Alves bolond,szóra sem érdemes. Szerintem ő ki van nevezve ilyen megmondó embernek nálunk,mint itthon a szóvivők,hogy böfögjenek mindig valami baromságot a mikrofonba.

Cesc viszont nem nyilatkozott hülyeséget, van igazság abban,amit mond,sőt. Engem is zavar mondhatni kívülállóként, amikor lesajnálják a csapatot, ilyenkor van kis elégtétel érzés. Mert ki gondolta volna,hogy 0-2vel jövünk el a Citytől,az előzetes formák alapján?
Nem sokan,szerintem, de végre volt presszing,meg magas fokú koncentráció, ennek köszönhető a tegnapi siker.
Alves nem bolond, hanem sötét.

Cesc, nem mondott hülyeséget, de pont ugyanaz a bajom, mint ami Mounál is volt. Odamondogat gondolkodás nélkül, mint a sértődött kisgyerek.

Én gondoltam hogy sima lesz.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

k!ll3rcsöcs
Hozzászólások: 314
Csatlakozott: 2013. április 28., vasárnap 22:12
Kedvenc játékosaid: Raúl, Zidane, CR, Zlatan
Kedvenc csapatod: RMCF
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: k!ll3rcsöcs » 2014. február 19., szerda 11:37

Realista24 írta:NapiAlves:
Alves: "Whenever Barça win, people talk about the referee"
:lol:
Akkor ezt kiegészíteném:
"Whenever Barca lose, players talk about the referee"

Korán reggel felbosszant ez a kis csira.

Avatar
h3x0r
Hozzászólások: 9669
Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 11:24
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Nagyvárad

Re: Real Madrid vs. Barcelona

HozzászólásSzerző: h3x0r » 2014. február 19., szerda 11:28

Barcas haverommal beszletunk a meccsrol:
o: "en nem ertem ezt a barcat... mar nincs bennuk semmi lang vagy akaras, teljesen kiegtek. emberelonyben vannak, nyugodtan probalkozhatnanak, hogy lojenek meg 3-4 golt, errefel csak passzolgatnak"

en: "a city meg ennel is nagyobb balf.sz. tele gatyaval mennek neki a meccsnek, beallnak vedekezni, mikor meg a hulye is tudja hogy a barca vedelme bovel sebezheto. foleg az utobbi idoben"

o: "jah. pedig megvan a tamadoereje es legalabb egy fasza meccs lett volna. ez a hulye biro is befuja a 11-est ami nem volt az, oke h ami az volt nem fujta be, de volt egy fasza gol amit nem adtak meg, mert alitolag les volt. es most mindenki uefalonazik :lol: "


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 9 regisztrált és 0 vendég