Igen, ez a Barca már nem a Pep féle gárda. Jól látszik. 0-1 után is jól látszott. ott volt egy 10-15 perces zárlat az angoloknál. Ha akkor nem sétálgatunk, akkor kivégezzük őket. De ez a csapat annyira már nem töri össze magát a sikerért és túlzottan is magabiztos lesz 1 gólos vezetés tudatában. Pláne, hogy lesz egy visszavágó odahaza.
De ez a csapat nem is a tavalyi Tito féle szedett-vedett társaság. Én magam is meglepődtem rajtuk, de az eddig látottak mást mondatnak velem. Idén eddig volt 5 komoly rangadónk (3x Atlético, Real, City), amiből 3 idegenben volt és 1x sem kaptunk ki, gólt is csak 2-őt kaptunk. Hihetetlen, de az a védelem, ami a kicsik ellen makkozik folyamatosan, komoly ellenfél ellen (értsd, akiktől valós veszély az, hogy kikapunk) a rangadókon beton stabil. Az megvan, hogy tegnap a fejpárbajok 2/3-át megnyertük? Szögletet csak a meccs végén rúghattak...1.et. Kivettük a City méregfogát.
A középpályájukat yayatól, fernandinhoig megfojtottuk. Kihasználtuk, hogy bár a végsebességük nagy, azt lassan érik el a nyurga lábúak és úgy fordulnak mint egy komphajó. Direkt figyeltem. Mikor elindultak a labda irányába, Iniesta-ék már a másik oldalra adták és mire megfordultak és újra felgyorsultak, már megint az ellenkező oldalra adtuk a lasztit.
Egy idő után ez annyit változott, hogy csak kocogtak a labda irányába és volt az első gólunk előtt egy bevágott kép Fernandinho fejéről egy bedobás előtt, kb a s.ggén vette a levegőt.
Én ebben láttam a sikerünket. A középpályájuk ereje elment a labda kergetésére. Irányítani, szervezni már nem tudtak. Vmint D.Silva-t is semlegesítettük 1 kivétellel.
Martino Barca-ja egy vmiben különbözik a tavalyitól. Nem rohanunk fejjel a falnak, okosan, taktikusan is tudunk játszani. Hogy ez mire lesz elég ki tudja, viszont a lényegen nem változtat. Nyáron frissíteni kell, mert ez a keret így együtt leült egy picit.
Buta az, aki egy meccsből von le következtetést. Egy Bayern ettől még jobb csapat nálunk, egy Chelsea pedig kellemetlenebb ellenfél, bár a City-nél jobban ők sem állnának be védekezni, viszont ők Mou miatt talán jobban kontráznak.pheco írta:Nekem annyi a bajom, hogy megint kezd az a hangulat lenni, mint tavaly a Milan elleni visszavágó után. Pedig tegnap szinte helyzet nélkül nyerte meg a meccset a Barca. Bayern és a Chelsea ellen ez nagyon kevés lesz és remélhetőleg a Real ellen is. Igazából nekem mindegy, csak szerintem könnyen koppanás lehet a vége.
De azt tegnap is megmutatta a Barca, hogy nem lehet még olyan könnyen leírni őket. Tudom sokan hasonló alázást vártak, mint a tavalyi Bayern féle, de egyrészt a City közel sem Bayern, az idei Barca pedig nem az a tavalyi fogalmatlan csapat.