Sierra írta:Igaz én is így gondoltam, hogy előbb-utóbb annyi nekik (azért volt pár ilyen csapat, szóval valahol érthető volt), de nem, ezek nem fognak kipukkadni, sőt azt kell mondjam, hogy még a döntőre is képesek lehetnek, akárcsak 2 éve a Chelsea, és a bajnokságot is behúzhatják, bár arra kisebb esélyt látok.
Mindenesetre ha nem változik valami gyökeresen, akkor ezzel a CSAPATTAL (szándékosan írom nagy betűvel) jövőre is komolyan kell számolni.
Személy szerint én nem hittem abban, hogy kipukkannak, mint sokan mondták, hogy februárban végük, na jó akkor március és semmi nem történt ugyanúgy hajtanak megállás nélkül. Ők a spanyol spártaiak.
Gratula nekik, nem gondoltam volna. Nem hiszem, hogy eljutnak a döntőbe, de bőven van esélyük, ha ennyire ellentmondást nem tűrően játszanak. Nem tudom, hogy melyik csapat lenne a könnyebb falat, de ők szerintem nem. Túl nagy a harcvágy bennük, bennünk meg nem. Talán- talán Chelsea az amit mondok, de ez a Bayern se az a csapat, mint volt tavaly ők sem a beállított mumusok már.