Az eddig leírtakhoz néhány dolog:
A BM megszenvedett az MU ellen. Ott voltak a malacok a továbbjutásnál. Azonban 2 dolgot ne felejtsünk el. A meccs végig kontroll alatt volt, az MU nem sokszor jutott el a BM kapujáig. tiszta helyzetük meg talán ha 2 db volt a 2 meccsen. Ezen felül, amikor az MU vezetést szerzett, mindkétszer jött a válasz azonnal. Végezetül pedig Moyes pont a védekezésben jó. Az Evertonnal is remekül védekezett, egész otthonosan mozgott a BM elleni meccseken is. Az nem az ő hibája, a folyamatos BM nyomást hátul nem bírta az MU. Játékerőben messze alatta voltak ennek az BM-nek. Nem mondom, hogy nem lehetett volna jobb eredményt elérniük, de ennél csúnyább is lehetett volna párharc. Szóval első ránézésre a BM gyengén teljesített, és ez valahol igaz is, de közelebbről megnézve a Pep-taktika, miszerint az ellenfelet megzabálja a ráhelyezett konstans nyomás, kifizetődött, és mi nem bírunk nyomás alatt játszani. Jah, és ebben a BM-ben az MU elleni meccseken brutális tartalékok maradtak bent.
Ezek alapján miben lehet bízni? Egyedül abban, hogy a BM lebecsül minket, mi pedig vért iszunk a meccsek előtt. Illetve abban, hogy a tét nélküli bajnokság miatt kicsit leeresztenek. Ez csak Pep-en múlik.
egyértelmű, hogy a kontrákkal van egyedül esélyünk megverni őket!
Sajnos egyet kell értsek. Csak kontrákkal verhető ez a BM. Egyetlen egy bökkenő van, mi nem tudunk kontrázni.
Talán a kontrázás a leggyengébb játékelemünk, de a pontrúgások kihasználása és a kp-s védekezés elég nagy versenyt fut az első helyért... Hatalmas kár, hogy ez a 3 dolog, amiben a BM ellen bízni lehet.
verhető ez a münchen, ez már nem az, mint ami tavaly volt, guardiola szétbaszta őket taktikailag.
Nem tudom, hogy Pep BM-je jobb-e, mint a tavalyi, annyit tudok csak, hogy más és nem gyengébbek. A fentebb említett nyomással megzabálják az ellenfeleiket. Látványra persze, hogy szarabb. De a Pep Barca is brutál unalmas volt, csak ott egyénileg látványosabb játékosok tolták, és szemre jobb játéknak tűnt. Csakhogy a jelenlegi BM abból a szempontból jobb Pep Barcájánál, hogy tudnak ütközni, és fizikai erővel nem lehet elnyomni őket. A helyzeteik pedig meglesznek, mert a konstans nyomás megteremti számukra azokat.
Bayern oldalon is mar 2os gyozelmekrol predikalnak-:)) bastian,Martinen,alaba .mindjart be kell xarni-:)
2012-ben is ugyanez ment nálunk. Aztán lenni nagy meglepetés...