HozzászólásSzerző: kiserik_2 » 2014. szeptember 14., vasárnap 0:10
Ahogyan én láttam/látom, és előre leszögezem, én nem tanultam, nem űztem a focit, csak szeretem és nézem:
Nincs vkp-nk, ezért Carlo NEM 433-ban képzeli el a játékot. Tavaly is láttuk, hogy működött a 442. Ezt játssza a csapat idén is. Ebben látja Carlo a stabilitást, hogy Bale is középpályást játszik, nem támadót. És erre csak ő képes a keretben jelenleg. Egyben támadó és egyben középpályás, ha úgy tetszik, két ember feladatát kell megoldania, amiből nem a támadó az elsődleges. Innen ered, hogy alapvetően szarnak látja mindenki, mert gólt, gólpasszt várnak tőle, nem védekezést, zavarást. Talán még Carvajal tudná ezt megoldani, de ő hátra kell.
A mai meccs:
Iker: ideje lenne padra ülnie. Egyszerűen a csapat nem tud védekezni, ha ő áll a kapuban, mert tiszta görcs, meg ideg mindenki, mert nem számíthat arra, hogy a kapus kijön a kapuból, vagy hátrapasszolják neki. Ennyi volt, letelt, vége (ahogy itt szokták másra mondogatni: Iker takarodj!)
A védelmet most nem bántom, ismerjük őket, bár lehet, hogy meg kellene kavarni az állóvizet.
Modric, Kroos: zseni mind a két faszi. Kroosnak jobban fekszik ez a poszt. Modric kevesebbet mutat, mint tavaly, de ez a védekezés miatt van. Nincs mögötte senki, hanem mellette van, nekik kettőjüknek kell megoldani.
Bale: nincs nála jobb opciónk. Szinte vonalszélsőt kell játszania jobb oldalon bal lábasként.
James: kezd megerősödni, megjönni az önbizalma, már csak győzelmek kellenének, meg esetleg gól, gólpassz. Másabb a játéka, mint DM-nek. DM a bal szél felé indult a támadásoknál, míg James inkább középre, a támadók mögé, így hamarabb vissza is ér a helyére, zavar, szerel, csúszik mászik. Jó lesz, bízom benne.
CR: nagy formában tért vissza, reméljük a sérülés a múlté.
Benzema: sokat melózik, de koncentrációs problémái vannak (mint egy jó pár embernek). Nem véletlen, hogy CR nem kiabál vele ha elbasz valamit, mint sokakkal, mert érzi, hogy kell ő ide, ha formában van.
Isco: erre a középpályára kevés. Védő munkája nincs. Én az ő számlájára írom a második gólt, lehet elfogult vagyok, de az egész úgy kezdődött, hogy Kroos kilépett az emberrel Isco helyére... talán CR helyén tudnám elképzelni, vagy olyan csapatok ellen, ahol nem kell sokat védekezni.
Chicharito: én nem tudom, de nem volt sokkal jobb Karimnál. Ezzel most azt mondom, hogy szar volt, a meccs legrosszabb embere? Nem. Ilyen a játékunk, hogy a csatár eltűnik a sok egyéniség között. Amúgy jó lesz ő, látni, hogy akar.
Második félidő: alapvetően megváltozott a játékunk. Carlo jobban erőltette támadásban a 433-at fix pozíciókkal (ugye az elsőben sokszor volt CR Bale mellett, a másodikban szinte soha), majd a cserékkel megbontotta a középpálya stabilitását a támadás érdekében: Bale helyére James, aki nem bírja azt a "dupla posztot" lásd Sociedad ellen (azonnal jött is két Arda helyzet) valamint James helyére Isco, aki meg kevés védekezésben a középpálya szélére.
Kicsit hosszú lett, de megköszönöm annak aki elolvasta és remélem lesz olyan, aki egyetért néhány szavával :Đ